Harangszó, 1938

1938-06-05 / 23. szám

1938. június 5. HARANGSZÓ 181. más életkörülmények között helyezked­tek el. Aki egész életét földtúrással töl­tötte el, itt, mint gyári munkás, bányász, útépítő kereste meg a kenyeret. Hősköl­teménybe illő az a küzdelem, amellyel a magyarság az új hazában folytatta életét. Magyar népünk életképességét és szívósságát mutatja, amellyel ezt a küzdelmet sikeresen folytatták. Az a magyar kéz, amely otthon a kaszát, ka­pát forgatta, itt épen olyan ügyesen bánt a gyári munkához szükséges szerszámok­kal. Egymás után alakultak a magyar telepek, ahol ma már Debrecennel, Sop­ronnal, Pápa és más magyar városokkal felérő népességű városok vannak. Bi­zonyára sokakat érdekel az a tény, hogy a világ második legnagyobb magyar városa nem Szeged, hanem New York. Ma körülbelül egy millióra becsülik az Amerikában élő magyarok és azok utó­dainak a számát, több magyar, mint amennyivel Árpád elfoglalta Magyar- országot. A nagyobb magyar telepek. New York, Cleveland, Detroit, Chicago, Pittsburg, Buffalo, Bridgeport, Toledó, Bethlehem, New Brunswick, Trenton, Pertamboy, Philadelphia és környéke, Akron, Canton, Dayton, újabban Los Angeles, San Francisco és egy csomó más ipari és gyári gócpontokon. Érde­kes, hogy ezek a mezőgazdasághoz szo­kott magyar bevándorlók, mintha ke­rülték volna az új hazában a mezőgaz­dasági munkát, lehet, hogy ennek rész­ben az is az oka, hogy a farmokon ki­sebb volt a munkabér, mint az ipari vál­lalatoknál s azon felül az a körülmény is, hogy honfitársainknak nem volt anya­gi képességük arra, hogy földet vásá­roljanak és mint önálló farmerek elhe- lyezkejenek. Ma már lényegesen meg­változott a helyzet, ugyanis ezrével van­nak ma már megelégedett, boldoguló magyar farmerek. Amikor a magyarok száma egy-egy helyen szaporodni kezdett, azonnal szer­vezkedésre gondoltak. Magukraszorult- ságukban betegsegélyző, temetkezési, társasegyletet, itt-ott önképző köröket szerveztek magyarjaink. Ezekben az egyletekben intézték el ügyes-bajos dol­gaikat, segítették beteg, bajbakerült testvéreiket és szövögették a jövö ter­veiket. Legelső egyházaink is ebben az időben alakultak. Ezek az amerikai ma­gyar gyülekezetek legnagyobb részben amerikai egyháztesteknek szerves tag­jai. Vannak azonban úgynevezett füg­getlen egyházak is, amelyek semmiféle szerves egyházi kapcsolatban nincsenek sem óhazai, sem amerikai egyházak­kal. A legelső evangélikus egyházi szer­vezkedés C!e\elandban történt meg 1907 őszén, amikor Csernyiczky Gyula a legelső magyarnyelvű istentiszteletet tar­totta. Sajnos nemsokáig maradt Cleve­landiban, amennyiben később tót gyü­lekezetben vállalt lelkészi állást. Rúzsa István, mint fiatal teológus az eperjesi teológiáról került ide. Innen indult ki egész Amerika-szerte az egyházszervező munka. Rúzsa István fáradságot és költ­séget nem ismerve el-elutazgatott New Brtinswickra, Detroitba, Pittsburgba, Buffalora és más városokba istentiszte­letet tartani, keresztelni és Úrvacsorát osztani. Alig van gyülekezetünk, amely közvetve, vagy közvetlenül ne érezte volna az első időkben különösen a cle­velandi gyülekezet és lelkésze tevékeny­ségének jótékony hatását. Alakulási sor­rendben a második a new brunswicki gyülekezet, körülbelül 900 kilométernyi­re van Clevelandtól. Rúzsa lelkész mégis talált időt és alkalmat reá, hogy a new brunswicki híveket meglátogassa ha­vonta rendszeresen, őket gyülekezetté szervezze és a további nemes küzdelem­re buzdítsa, bátorítsa. Rúzsa István lel­kész hívására kijött Amerikába Boczkó Gyula 1908-ban. Nem egészen egy évig viselte hivatalát New Brunswickban Magyar lelke nem tudott megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy idegen ország­ban élje le napjait és csalódottan haza­távozott, mint súri pap halt meg né­hány évvel ezelőtt. Emlékét szeretette! őrizzük. Boczkó Gyula után Németh Károly pápai püspöki segédlelkész-tit- kár került a new brunswicki gyülekezet élére. Erős elszántsággal és akadályt nem ismerő vasakarattal hozzáfogott a további építő munkához, ö építette fel a gyülekezet első templomát, amely egyszerű szerény fából épült imaház volt csupán, de ahol lelkiszomjuságukat kielégíthették a hívek. Németh Károly Béla sem maradt sokáig Amerikában, visszament az óhazába és ma lébényi lel­kész-esperes. Gyurácz püspök a new brunswicki hívek kérésére egyik segéd­lelkészét, Stigler Sándor Ernőt küldte ki 1911-ben new brunswicki papnak. Két évi munkálkodása után elfogadta a beth- lehemi vend gyülekezet meghívását. Bethlehemi vend gyülekezetünk a legné­pesebb és legvagyonosabb magyaror­szági eredetű egyházközségünk Ameri­kában. Stigler lelkész eltávozása után Szabó Sándor volt takácsi lévita-tanító tartotta az istentiszteleteket a new brunswicki híveknek ugyanakkor, ami­kor a philadelphiai szemináriumban elő­készítette magát a lelkészi pályára. Fel­avatása után rendes lelkésze lett a gyü­lekezetnek. Az ő működésére esne a régi fatemplom eladása és egy szép tégla­templom és Ielkészlak felépítése. Ami Cleveland volt nyugaton, azzá lett Sza­bó Sándor lelkészkedése idején New Brunswick keleten, középpontja egy né­pes magyar vidéknek és anyagyülekezete számos szórványnak. Szórványokból itt­Anyóka körülnézett a szobába, két szép világos szoba, kis előszoba, kony­ha vízvezetékkel, fürdőszoba. Hiszen ami munka itt vár rá, az gyerekjáték, gondolta magában. Olyan fürgén és kedvvel fogott a munkához, hogy maga is csodálkozott, hogy milyen hamar vég­zett a takarítással. Élvezettel fogott a főzéshez, mert ahhoz aztán értett, tu­dott ő szegényesen ha kellett, de tudott finoman, bőségesen. Lakodalmakban is, mindenképpen jóízűen. — Mire az úrnő haza jött, megvolt terítve, kézmosáshoz langyos víz várt a mosdóban, előhozta a pongyolát és a puha házi cipőt. — Aztán kiment a konyhába és betálalta az ebédet. Az asszonya meghatódott ennyi figyelemtől. Vájjon ilyen lesz e mindig? Vagy csak eleinte. — Anyóka mindig ilyen maradt, kedvében járt az asszonyának, minden szeretetét reá pa­zarolta. Kardos Péter és felesége jól el­készült mondókával várták másnap reg­gel anyókát a konyhában s hogy szo­kása ellenére nem jött ki a szobájából, beküldték az unokát, hívná ki. Anyóka nincs odabe, mondta a kis Péterke amint vissza jött a konyhába, arca sírásra vált. — Hol lehet kérdezték csodálkoz­va. Bementek a szobájába. A szoba rendbe volt. Hová mehetett ilyen ko­rán? Na mindegy, majd megjön. De bi­zony elmúlt a délelőtt, a délután, este lett, anyóka nem jött haza. — Péter­hogy „nálunk“ van. „Nálunk“ — Ebben a hajlékban, amelynek minden tégláját ketten szerezték az urával. Mélységes szomorúság fogta el, két nehéz könny­csepp gördült végig az arcán, még meg­simogatta kis unokáját ott a sötétben és csendesen kiosont a szobából. — Fa­lun korán térnek nyugovóra az embe­rek, részben a fáradságtól, részben a petróleumot sajnálták. — Mikor minden elcsendesedett a házban, anyóka kis szo­bájában lámpát gyújtott, elővette imád- ságos könyvét és belemélyedt. — Aztán készülődni kezdett. — Egy háziszőttes nagy abroszba rakta a ruháit, a taka­rékkönyvet is magához vette. Jó mele­gen felöltözött, hátára kötötte a batyu­ját és betette maga után a kiskaput, megindult az állomás felé. — A hó sza­kadatlanul esett és szépen betakarta a lábnyomát. Éjfél után a vonatba ült egy harmad­osztályos fülkében, szembe vele egy jó­képű asszony tereferélt jobbra-balra. — Há mén néném asszony, kérdezte kíván­csian anyókát. — A városba megyek lelkem, szolgálatot keresek. Oszt miféle szolgálat lenne az néném? — Szakács- nénak mennék leginkább, oszt nem is a jó fizetést bánom, csak jó emberekhez kerülnék. A jó asszony elgondolkozott, majd meghúzta anyóka nagy kárász­kendőjét, tegye mán le azt a kendőt, mert megmelegszik. Aztán hájjá e, mon­dok valamit, vóna ám egy magának való hely, minden héten viszek oda tojás­hasznot, egy magános fiatal nagyságá­hoz, hivatalba jár, kérdezett is, hogy szereznék neki egy jó dógos, megbíz­ható asszonyt, aki főz és takarít rája. Maga is elbírja azt a kis munkát néném, egy személy után. Hány éves maga? — Én bizony már öreg vagyok lelkem, ka­rácsonykor töltöm be a negyvennyolcat. — A jó asszony majd hanyatt vágódott meglepetésében. Negyvennyolc? Hetven­nek nézte. — Anyóka szomorúan mo­solygott, hej, sokat dolgoztam életem­ben erőnkön felül a jó urammal.— Mi­kor leszálltak a vonatról, az asjszony egyenesen odavezette anyókát a mondott helyre. — Elhoztam az ígért szakácsnőt kezitcsókolom, azt hiszem meglesz elé­gedve a nagysága, finoman főz, igen rendes asszony, beszélgetés közben ki­mérte a tejet, tejfölt, túrót, aztán el­köszönt. — Anyóka helyre tette a cók- mókját, úgy mint régen lánykorában, mikor így elszegődött. — Az asszonya mosolygós arcú barátságos természet volt, szívesen fogadta az öregasszonyt s egy csésze jó meleg kávét adott neki Anyóka jóízűen itta meg a kávét, egé­szen kipirult tőle, azután bement az asszonya után a szobába és figyelmesen ( hallgatta rendelkezéseit. Az ebéd két órára legyen kész, kiadta a hozzávalót és elment a hivatalba.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom