Harangszó, 1938
1938-05-15 / 20. szám
156. HARANGSZÓ május 15. Finn-ugor testvériség. Aki magyar érintkezett valaha finnekkel vagy észtekkel, mind azt tapasztalta, hogy reggel még idegenek voltak egymással szemben, este azonban már úgy ültek egymás mellett, mintha ki tudja, milyen régi bizalmas barátok lennének. Csak rokonok tudnak ily hirtelen felmelegedni. Aki magyar északi rokonainknál járt s aki onnan ide került, az mind otthon érezte magát s úgy vált el felfedezett rokonaitól, hogy a szíve náluk maradt. *** Egy év zajlott le már a finn-ugor lelkész konferencia óta. Mozgalmas, világ- történelmi eseményekben gazdag év, de a finnek még mindig emlegetik a tavalyi magyarországi utat. Április 27.-én Helsinkiben összegyűjtötték azokat, akik egy éve résztvettek a körúton. Nemcsak a fővárosból és környékéről, hanem sokszáz kilométernyi távolságból is eljöttek melegedni az emlékek tűzénél. Pakkala, Lauka, Salovaara esperes, Rinne Károly és Simojoki Márton lelkész, Voipio egye térni tanár, Roering kamarás és Lauka esperes felesége beszélt. Elénekelték a Hiszekegyet és a Himnuszt s bemutatták a magyarországi úton felvett képeket. Az estén résztvett a jelenleg Finnországban tartózkodó három magyar lelkész is. Ök magyar egyházi énekeket énekeltek. így emlékezni is csak rokon tud. *** A finn köztársaság elnöke Kalevala példányokat ajándékozott a magyar ifjúegy részét, melyből egyet a győri evangélikus elemi iskola, egyet pedig a győri evangélikus ifjúsági egyesület is kapott, maga a finn követ, Onni Talas, hozta le Győrbe május 9.-én. Győr városa es a győri ifjúság olyan fogadtatást rendezett számára, amelyre sokáig fognak még emlékezni. A „Harangszó“ nyomdája 10.000 finn zászlócskát készített erre a napra s ez mind ott lobogott a cserkészek, leventék és iskolás gyermekek kezében. Az egész győri ifjúság az utcán volt. így is csak rokon tud rokont ünnepelni! Az észt egyház hivatalos lapjában, az „Eesti Kirik“-ben jelent meg egy kép. Egy konferencia elnöki asztalát ábrázolja. Rahamägi püspök jobbján a lengyel egyház képviselője, balján Mátis István magyar segédlelkész. Ugyanabban a lapban szószerint közük D. Kovács Sándor püspökünk levelét, melyben üdvözli az észt püspököt s megköszöni azt a szeretetet, mellyel az észtek Mátis Istvánt felkarolták. Az észt egyházi lap egyházi lap létére is megemlékezik a tallini magyar kiállításról s közli Glatz Oszkár híres képének mását, melynek címe: „Templom felé“. így is csak rokon tud megbecsülni rokont! *** A rokon is Isten ajándéka. Köszönjük neki a finn-ugor rokonokat. Olvasd a Bibliát, megtalálod benne a mennyország útját! ság számára, hogy így a magyar ifjúság is hozzáférhessen Vikár Béla kitűnő fordításában ahoz a forráshoz, amelyből a finn nép nemzeti öntudata oly erős indításokat kapott. Az ajándékpéldányok A turkui székesegyház. A finn evangélikus érsek temploma. A bűn zsoldja öl halál. Irta: Szende Ernő. 19 Csak homályos alakokat látott. Betette az ajtót s lassan odahúzódott a sarokba, a kályha mellé. A zaj elcsitult s Péter folytatta. — A buta emberek most este ünneplőben templomba mentek, otthon meg fára aggatott gyertyákat égettek, vala mi könyvből olvastak s aztán nyugodtan lefeküdtek. S azt hiszik, hogy értük megszületett a Megváltó. Hát nem butaság ez? Derült nevetés volt a felelet. Dénes hangja felsüvitett. —• Most tarts szünetet Péter! Szomjas vagyok! Valaki elkiáltotta magát. — Igyunk! — Nem úgy barátaim! Nem borra vagyok szomjas! — Hanem? — Csókra! Általános helyeslés zúgott fel. —- Éljen! Éljen! Dénes vezényel. — Az indítvány elfogadtatott! Hát akkor balra fordulj! S ki-ki a szomszédját! Székek taszigálása, fojtott kacagás, félig elhangzott sikoltás, töltötte meg a termet. A kályha mellett álló ember undorral nézte a jelenetet. De csak várt tovább. A zaj elhalt, helyére ült mindenki. Péter folytatta. — E kis intermezzó után, folytatom beszédemet. — Halljuk, halljuk! — Ott hagytam el, hogy a buta emberek most alusznak. Ezzel szemben mi fent vagyunk, iszunk, mulatunk s éljük az életet vígan, boldogan! Azért ürítem poharam erre a víg társaságra! Mienk az éjszaka boldogsága, s nem a butáké! Harsogó éljenzés csendült fel. A poharak összecsengtek s kocintottak. Dénes egyhajtásra kiitta a borát s a poharat a falhoz vágta. — Vágjátok falhoz a poharakat! Nekünk nincs szükségünk Megváltóra, hogy értünk is megszülessen! A poharak hangos csörömpöléssel vágódtak neki a falnak. Mikor a zaj elhalt, valaki megszólalt a kályha mellett. — Pedig teérted is megszületett! Hirtelen csend lett. Mindenki a hang irányában nézett. Dénes felugrott. — Ki beszél ott? — Én. — Ki az az én? Jöjjön előbbre! Az ember pár lépést tett az asztal felé. A gyertyák lángja rávetődött az arcára, Péter hangja gúnyosan sivított fel. — Nini! Horváth Sándor! A pap! — Az vagyok. Péter eléje lépett. — Senki sem hívta! Mit akar itt? Talán nekünk is hirdetni akarja a megszületett Megváltót? — Azt hirdetem még itt is, még ebben a bűnbarlangban is.! Péter hangja kemény lett. — Kérem, válogassa meg a szavait! Itt urak és hölgyek .vannak jelen. Az ilyen kifejezést visszautasítom! S most felkérem távozzék! A lelkész egy lépéssel még előbbre ment. S megvető- leg nézte végig a beszélőt. — Szolgával nem tárgyalok! — Péter magasra emelte az öklét, de Dénes már mellette volt s lefogta. — Eszeden légy! Péter dühösen rángatta a karját. — De mikor ... Dénes a szavába vágott. —■ Egy szót se! Különben leütlek, mint egy kutyát! Péter toporzékolt. A szeme vérbe borult. Egy rántással szabaddá tette a kezét. A tekintete végigsiklott az asztalon.
