Harangszó, 1937

1937-08-01 / 31. szám

153?. augusztus 1. MA&ANCS2Ó 251. HATÁROSON túl Anglia. Többször hírt adtunk már arról a világkonferenciáról, amely az angliai Oxfordban gyűjtötte össze a vi­lág hivatalos egyházainak mintegy 900 kiküldöttjét s amelyen hazai evangéli­kus egyházunkat dr. Pröhle Károly egyetemi tanár képviselte. A gyűlés jú­lius 18-án kezdődött. Vezetői: dr. Lang kenterböri érsek, dr. Germanos, görög­keleti érsek, dr. Eidem svéd érsek, Azá- riah indiai püspök, Brown, newyorki ta­nár és Boegner párisi lelkész. A gyűlés megbeszéléseinek tárgya: Egyház, nép és állam. A megnyitót a „Jer dicsérjük Istent“ kezdetű ének vezette be. A meg­nyitó beszédet a kenterböri érsek tar­totta, amelyben sajnálattal emlékezett meg a római katolikus és német evan­gélikus egyház távolmaradásáról. Majd nagy teszés közepette olvasta fel a szol­gálatára nézve legidősebb német evan­gélikus püspöknek, Mahrarens-nek üd­vözlő táviratát. A megnyitó, az Erős várunkkal ért véget. A gyűlés tárgya­lásai mindvégig nagy érdeklődés köze­pette folytak. A keresztyén egyházak­nak a világgyűléséből származzék áldás! Hollandia. A Lutheránus Világgyülés végrehajtóbizottságának ezévi találko­zója Amsterdamban lesz augusztus 24— 29-ig. Abesszínia. A Brit és Külföldi Biblia­társulat addes-abebai képviselőjét az olaszok 3 heti határidővel kiutasították. Japán. Japán 1148 katonát, akik ta­valy Mandzsúriában hazájukért meghal­tak istenné nyilvánított. Ezzel a japán istenek száma 130.967-re emelkedett. Amerika. Az Egyesült Államok egy­házainak taglétszáma az elmúlt évben közel 1 millióval emelkedett. A növe­kedésben a baptisták vezetnek. Azután következik a református egyház s har­madiknak az evangélikus egyház. KÜLÖNFÉLÉK Nevezetes események fordulója au­gusztus hónapban. 1914 aug. 1.-én kezd­te meg a mozgósítást Németország. — 1833 augusztus 1-én szabadította fel a Brit-birodalom a rabszolgákat. — 1891. aug. 2-án nyit meg a pozsonyi diako­nissza anyaház. ■— 1814 aug. 7-én állí­totta vissza VII. Pius pápa a jezsuita rendet. — 1842 aug. 8-án alakult az el­ső norvég evangélikus missziói egyesü­let. — 1851 aug. 9-én halt meg Gütz- laff, az első kínai német misszionárius. — 70 aug. 10-én pusztult el Jeruzsálem. — 1884 aug. 11-én engedett a japán kormány szabad teret a keresztyén missziónak. — 1248 aug. 14-én tették ie a kölni dóm alapkövét és 1880 aug. 14-én fejezték be az építkezést. — 1769 aug. 15-én született Napoleon. — 1836 aug. 17-én alakult a lipcsei evangélikus missziói társulat. — 1895 aug. 17-én ala­kult meg a Keresztyén Ifjak Világszö­vetsége. — 1830 aug. 18-án született 1. Ferenc József király. — 1925 aug. 19-én volt a keresztyén egyházak hires stock­holmi világkonferenciája. — 1153 aug. 20-án halt meg Clairvauxi Bernát hires hittudós, — 1912 aug. 20-án halt meg Both Vilmos az Üdvhadsereg megala­pítója. — 1863 aug. 22-én jelent meg az első arab bibliafordítás. — 1572 aug. 24-én volt a szörnyű párisi vérnász, ami­kor sokezer protestánst gyilkoltak meg hitéért. — 1620 aug. 25-én választották királlyá Bethlen Gábort a besztercebá­nyai országgyűlésen. — 420 aug. 30-án született Augustinus hires egyházi atya. — 1749. aug. 28-án született Geothe a nagy német költő. — 1526 aug. 29-én volt a mohácsi ütközet. — 1914 aug. 30-án vívta meg Hindenburg a hires tannenbergi ütközetet. — 1574 aug. 30- án született Szenei Molnár Albert neves zsoltárfordító. —- 1688 aug. 31-én hah meg Bunyan János, a „Zarándok útja" c. hires könyv írója. Apróságok. A világ legnagyobb ifjú­sági szervezete a „Hitler-ifjuság“ mely 6 millió tagot számlál. — Az elmúlt gazdasági évben Magyarország kiviteli és behozatali mérlege 154 millió pen­gővel javult. Kíváncsiság. Egy gúnyolódó hölgy Luther Mártont, a nagy reformátort megkérdezte, hogy mit csinált az Isten az örökkévalóságban, mielőtt a villágot megteremtette volna? „Egy mogyoró­erdőben sétált — válaszolta Luther — s vesszőket metszett azoknak a kiporo­lására, akik ilyen ostoba és tiszteletlen kérdéseket tesznek fel.“ Tévedni emberi dolog. Az amerikai evangélikus egyház legnagyobb egyházi lapja, a The Lutheran, egyik cikkében legutóbb azt irta, hogy Munkácsi Mi­hály világhírű festő orosz volt. Szer­kesztőségünk erre helyreigazító nyilat­kozatot küldött be, melyet az amerikai lap egész terjedelmében készséggel le­közölt. Tudnivaló ugyanis, hogy Mun­kácsy Mihály magyar volt. CSALÁDI értesítő Esküvő. Dr. Ruppenthal Miklós m. kir. tiszti orvos július 24.-én tartotta esküvőjét a győri templomban Jósfay Margittal, Jósfay-Jausz Lajos főmér­nök, egyházközségi felügyelő leányával. — Szakátsi Csorba László tanító és Boór Gyöngyike július 28.-án tartották esküvőjüket a váci templom­ban. Halálozás. Nemeskéri Kiss Gyula ed­vei nyug. tanító életének 83., házasságá­nak 61. esztendejében Celldömölkön el­hunyt. — Mendelényi Edéné, szül. Zsá- boji Berta, a Harangszó hű olvasója 83 éves korában elhunyt. — Feltámadunk! A MAGYAR GAZDA Gazdasági teendők aug. hónapban. Az újonnan csépelt ga­bonát minél gyakrabban forgatjuk. A magot rostáljuk és osztályozzunk. A me­zőn kezdődik a második szántás. A ten­gerit kiritkitjuk. A réten kezdődik a másodi kaszálás. A gyümölcsösben a na­gyon megrakott fákat alátámasztjuk. Az alvó szemzést megkezdjük. A kertben bőven öntözünk s a téli salátát elvet­jük. Állatainknak szemes táplálékot is adunk. Terményárak. Budapesten julius 25- én a búza 20.85- -21.70, rozs 20—20.30, takarmányárpa 16.75—17.50, zab 18—* 18.30, tengeri 11.85—12, korpa 11.60—­14.80 pengő q-ként. Szerkesztői üzenetek P. F. református hitoktató Tatabánya. Köszönettel vett levelének mindenben igazat adunk. Csakhogy sajnos a dol­gon mi nem segíthetünk. A helyzet az, hogy az illető templomot annak idején a jelzett nemzetiség budapesti evangéli­kusai építették. De éppen a tapasztalt kicsi létszám jelzi, hogy a templom hasz­nálatában hamarosan változás áll be. — H.-né Budapest. A köszönettel vett cik­ket közölni fogjuk. — V. K. B. Hátrá- léka f. év végéig még 4.30 P. — H. J. Hegyfalu. Okt. 1-ig rendezte előfizeté­sét. — P. J. Pesterzsébet. Folyó év vé­géig még 3.60 P esedékes. Terjesszük a „HARANGSZÓ“-t! PÁLYÁZAT. A soproni ág. hitv. ev. líceum (gim­názium,) fenntartó hatósága pályázatot hirdet magyar-latin szakos rendszeresí­tett tanszékre, amelyet egyelőre óraadó tanárral tölt be. Fizetés az állami taná­rokéval egyenlő. Az ág. hitv. ev. pályázók végzett ta­nulmányaikat, eddigi alkalmazásukat igazoló okmányokkal felszerelt folya­modásukat a dunántúli ág. hitv. ev. egy­házkerület iskolai nagy bizottságához címezve a soproni ev. líceum (gimná­zium) igazgatóságához nyújtsák be 1937. augusztus hó 15-ig. Az állás a vallás és közoktatásügyi miniszter engedélyének elnyerése ese­tén kerül betöltésre. * D. Kapi Béla püspök. Keresek augusztus 15.-ére keresztyén megbízható főző mindenest, aki a nagy­mosáson kívül minden házi munkát el­végez. Havi fizetés 20 pengő. özv. Ré­vész Béláné Rákosliget, Pest megye Xlll. utca 14. sz. 1 — 1 Ha az ajándék maradandó érték, tartós az öröm ! m Nálunk már kevés pénzért vehet ] arany ékszert, ezüst - tárgyakat és pontos Órát. Jöjjön választani 1 SZIGETI NÁNDOR és FIA ékszerész Budapest, IV., Kecskeméti-u. 9. Alapítva 1867.

Next

/
Oldalképek
Tartalom