Harangszó, 1937

1937-11-28 / 48. szám

Dunántúli rrot.‘-sjj" Kiadóhivatala HARÄN ŐSZÓ Í937. tiŐVeihSer 28. PÁPA „Gyógyíts meg engem, lírám*0 clmü imádsdgos könyv darabonként 20 fillérért kapható. Portó 4 f. Diszkötésben 1 P. Az ár beküldhető bélyegben is. A grófi Szekeres Istvánt felesége egészen leszoktatta egy­szerű, de nemes falusi szokásairól is. Még a templomba is ritkán járogatott, nehogy felesége vallásos érzületét sértse, no meg aztán egyedül restéit is elmenni. Ennek hamarosan jelentkezett következménye. A legközelebbi presbiter válasz­táson kihagyták s más Szekeressel töltötték be állását. Ilyen csúfság nem esett még rajta. Dúlt-fúlt mérgében s erősen logadkozott, hogy ő bizony többé feléje sem néz a temp­lomnak. — De fiam — szólt az özvegy Szekeresné — csak nem felejtetted el azt, hogy: „Az igének megutálója megrontatik. (Példab. 13, 13.) Ukapád óta hívő, bibliás ember volt minden Szekeres. Meg is segítette őket a jóságos Isten, békességben, jómódban élték le napjaikat s neked is gondatlan jövőt bizto­sítottak. Nem tartasz attól, hogy az ég haragját vonod ma­gadra, mikor elrugaszkodsz Istentől? — Majd csak megélek a magam keze munkájával eztán is, a pap könyörgése nélkül. Aztán, ha éppen kedvem lesz imádkozni, hát otthon is megtehetem! Állta is szavát keményen, többet a templomban nem látták. Minthogy az atyafisággal megszakított minden érintke­zést, a szekerezés nem sokat jövedelmezett. A szekeresek kö­zött ugyanis valami írásba nem foglalt megegyezés féle volt, mely szerint egymás üzletét nem rontották. Mindegyiknek megvolt a maga vevőközönsége, a maga vidéke, ahová aztán másik nem furakodott. Abban a minutában azonban, hogy faképnél hagyta őket, kezdték kiszorítani. Itt is, ott is hal­lotta: „Jaj lelkem, nekünk olcsóbb anyagot szállítanak — vagy — „beszereztünk már mindent.“ Nyakán maradt a deszka,' léc, fazsindely és érezni kezdte a pénzhiányt. A megtakarított pénzecske is elúszott, így uzsorás kezébe került. Szerezni per dig kellett, mert a menyecske csak nem járhatott perkál szok­nyában, mikor a selymet meg a bársonyt szokta meg. S mikor a kamatot sem győzte már fizetni, egyik végrehajtás a másikat érte. Kocsi, ló mind dobra került, hitelbe pedig újat szerezni nem tudott. Lassacskán teljesen tönkre ment, de azért csak dacolt Istenével és atyafiságával. — Fiam — sopánkodott összetöpörödött, sokat szomor- kodó édesanyja — jöjjön már meg jobbik eszed! Ne szállj perbe Isteneddel és rokonaiddal, kövesd meg őket s én biz­tosra veszem, hogy kisegítenek a bajból. — Majd hogy én végigkilincselem őket s tán még a papnak is kezet csókoljak! Azt hát meg nem teszem, inkább nekimenek a Pinkának, ahol legmélyebb! Mégegyszer megpróbálta a sorssal való dacolást. Eladta rég nem hordott ünneplő ruháját s árán csacsit és kétkerekű kordélyt szerzett. Ezen fuvarozta az e vidéken előbuggyanó savanyúvizet a vendéglősöknek. Nagyot néztek, mikor a volt pártvezér csacsi-fogaton állított be s kínálta a vizet. Kinevet­ték, csúfolták s elnevezték szamaras grófi Szekeresnek. Ezt már a menyecske sem szívelhette. Tán valami ösz- szekoccanás is volt köztük, mert bizony itt is, ott is le kellett szállítania igényeit; elég az hozzá, otthagyta búcsúzás nélkül. Szegény öreg Szekeresné nem sokáig élte túl ezt a csúf­ságot. Búskomor lett, ágynak dőlt, melyből aztán többet fel sem kelt. Levelek hullásakor egyszerű deszka koporsóban ki­vitték a temetőbe. Jobb is volt a kemény tél elől menekülnie, mert bizony fűtőanyag nem igen akadt már a ház körül, a csűr, meg kamara pedig üresen tátongott. Magára maradt Szekeres Estván. Nem volt, aki főzzön neki, még kevésbé, aki mosson rá. Lerongyolódott, mint az útszéli koldus. Bizony nem egyszer korgó gyomorral feküdt vackába, melyből már az utolsó vánkos is eltűnt. Ennivalója csak akkor akadt, ha a posta küldöncnek használta távirat kézbesítésre valamelyik szomszéd falúba. Megrokkant s ötven esztendős korában legalább is hetvennek tartották. (Folytatjuk.) Családos erdőőr, jó bizonyítványok­kal, erdőőri állást keres. Címe: Erdős- mecske, Baranya vm. Érdeklődni lehet a magyarbólyi lelkészi hivatalnál. Hitoktatók figyelmébe! November hó 25.-én megjelent. „Kis Énekeskönyv“ cí­men egy, a hitoktatás, illetve az egyházi énektanítás lényeges megkönnyítésére szolgáló kis füzet. A füzet 89 ének első versszakát tartalmazza; elsősorban a val­lástanítási tantervben szereplő énekeket, a liturgikus istentiszteleti rendben elő­forduló és minden eredeti dallamú éne­ket, a dunántúli énekeskönyv szerint. Ára darabonként 8 fillér, amelyben — legalább 20 darab rendelése esetén — a portóköltség is bentfoglaltatik. A Kis Énekeskönyvet az Egyetemes Tanügyi Bizottság hitoktatási segédkönyvül en­gedélyezte. Megrendelhető: Ruttkay­Miklian Géza lelkésznél. Szentetornya, Békés vm. 2—2 Legszebben fest, tisztít ° mindenféle ruhaneműt •* VITÁLIS KAROLY SZOMBATHELYf Köszegi-u. — Aranyérmes cég. — A* Új Idők, Herczeg Ferenc szépirodalmi heti­lapjának kiadóhivatala (Budapest, VI., Andrássy-út 16.) díjtalanul küld mutatványszamot. Előfizetési díj negyedévre 6*40 P. Az Új Idők minden előfizetőjét értékes lexikon-sorozattal ajándékozza meg. Szappan, iésü, kölnivíz, parfőm és borotválkozó eszközök nagy választékban, 2 iegolcsóDb napi áron kaphatók az ,,Erzsébet“ drogériában Gyűr, Kazinczi-ulca 1. TEMPLOM, TORONY javítást és villámhárító felszerelést, SÍ templomok fűtését eternit-kémény­J, nyel a legolcsóbb árban vállalom. Kályháim már több templomban üzemben vannak. - Hívásra díjazás nélkül megyek. PAYR GUSZTÁV, CSORNA. Evangélikus pesti, vagy újpesti ház- tulajdonosoknál házmesteri állást keres 37 éves, 4 gyermekes állásban lévő asz­talossegéd. Cím a kiadóban. 1—2 Y IliiOl1, KOSZORÚT legolcsóbban 8TIXNÉ-t«l csak GYŐR, DEÁK-UTCA 6. Telefon 9-46. Aid a „ Harangszó "-ra hivatkozik, 10°/o engedményt kapl Szerkesztő-bizottság: IRÁNYI KAMILL, Dr. ITTZES ZSIGMOND, MARCSEK JANOS, NEMETH KAROLY, Dr. SCHLITT GYULA, SZENDE ERNŐ, SZUCHOVSZKY GYULA, TŰRÚCZY ZOLTÁN. Felelős szerkesztő és kladő: SZABÓ JÓZSEF. Kéziratokat nem adunk vissza. Aki e hirdetést felmutatja, vásárlásnál 5 százalék engedményben részesül I VA8AXYAGOT, HÁZTARTÁSI és MEZŐGAZDASÁGI »'ELSZERELÉSEKET. IPARI SZERSZÁMOKAT és KERÉKPÁROKAT 25-52 legjobb minőségben a legolcsóbban vásárolhat PÓS DEZSŐ vaskereskedéseiben Oyőr, S33KÄ35;.. Magyaróvár. Moson. Antéirpbss vsiérképvllilst öyőr, Koson és Pozsonyin«??» réssérs. Baross-nyomds, Uzsalv és Koncz. T.: 7-*i,

Next

/
Oldalképek
Tartalom