Harangszó, 1937
1937-11-28 / 48. szám
384. oldal. HARANGSZÓ 1937. november 28. AHOGYAN ISTEN FELELT NEKEM. Erőt kértem, hogy feladatomat teljesíthessem; Gyengeséget kaptam, hogy engedelmességre szorittassam. Egészséget kértem, hogy nagy dolgokat művelhessek; Betegséget kaptam, hogy még nagyobbra képesítsen. Gazdagságot kértem, hogy boldog lehessek. Szegénységet kaptam, hogy bölccsé lehessek. Hatalmat kértem, hogy hódoljanak az emberek; Tehetetlenséget kaptam, hogy meglássam: Istent nem nélkülözhetem. Sok mindent kértem, hogy élvezhessem az életet; Életet kaptam, hogy minden azé az életé legyen. Követ kértem, amit kenyérnek néztem; Kenyeret kaptam, amit kőnek véltem. Sok mindent kértem, aminek nem örvendeztem volna; Mindent kaptam, ami engem boldoggá tett. Sokat kértem; Minden kérésemet és értelmemet meghaladó mértékben kaptam. c ír«-j^c-s-c p-a.oos o OLVASSUK A BIBLIÁT Halottaink emlékezete! Nov. 29. Jelenések könyve 14:13. Az egyházi év utolsó vasárnapját halottaink emlékezetének szenteltük. Szívünkben felszakadó fájó sebekkel kerestük fel sirhantjaikat. Újra elmúlt egy egyházi év, melyben a halál utcákat vágott sorainkban. Néhol lassú vendég volt — hosszas betegség után vitte el egy-egy kedvesünket, másutt mint gyors rabló ragadta meg áldozatát... Most már egyformán békén pihennek, mindmegannyi magvetés a feltámadásra. Tanulságos dolog nekünk élőknek a temetőkbe elzarándokolni! Itt látjuk az életet a maga belső lényegében. Minden temető könyv, sok-sok lappal s miközben a lapokat forgatjuk, eltűnődünk felette, mennyi mindent tud nekünk elmondani. Halottaink fejfái, sírkövei mint néma kérdőjelek merednek felénk: Hát Te mit hiszel? Hiszed-e, hogy „boldogok a halottak, akik az Urban haltak meg?!“ Nov. 30. TI. Timóteus 2:11. Hiszen ez a hit olyan egyszerű, olyan emberi — és mégis olyan nehéz! Mert ha csak azért élünk, hogy meghaljunk — hol a cél? Nem kezdet é csupán a földi élet? Megtanulunk járni, beszélni, alkotunk, dolgozunk egy keveset, szerzünk sok-sok tapasztalatot. De alig hogy elkezdtük mindezt, szól a harang, hogy minket utolsó útunkra kísérjen. Hát már vége? Hát minden álmunk, minden reményünk csak por, hamu volt csupán?... Istennek hála, a halál nemcsak Vég, hanem uj Kezdet is. A tökéletesség kezdete. Az élet virágai gyümölcsüket csak a halál után termik meg. Aki életében távolodott Istennek a Jézus Krisztusban megjelent szeretetétől, az a halál után tovább távolodik, mig aki ennek a szeretetnek verőfényében élt, az szembe megy az örök világossággal. Istenhez jutni — ez a Krisztus által megváltott lélek végső vágya. „Igaz beszéd az, hogy ha meghalunk vele, együtt élni is fogunk vele!“ Dec. 1. 90. zsoltár 12. vers. Pál apostol egyik levelében azt mondja, hogy a halál a bűn zsoldja. Anélkül, hogy ennek az Igének számunkra fanyar igazságát csorbítani akarnók, szívünk mélyéből szól a költő szava: ami olyan egyetemes, olyan kivételt nem ismerő, mint a halál, az semmiképen sem lehet rossz! (Schiller.) Isten világkormányzásának fenséges titka az, hogy minden baj — mely a bűn átka is, mely az első emberrel jött a világra — áldássá változik abban a pillanatban, amidőn lelkünk a halál révén Isten színe elé jut. Igen, a halál — mint Isten küldötte — az emberiség nagy jóltevője. Ezt ismeri fel a zsoltáriró ajka, amidőn így sóhajt: „Uram taníts meg számlálni a mi napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!“ Dec. 2. Lukács ev. 16:19—31. Ebben a példázatban beszél Jézus legrészletesebben nekünk a halál utáni életről. „Ha valaki a halottak közül feltámadna és hozzájuk menne — megtérnének“ — mondja a példázat végén a gazdag. S ezzel egy olyan gondolatot fejez ki, amely minden időben és korban nagyon népszerű volt. Igen, ha valaki, aki már egyszer a halál titokzatos küszöbét ál- tallépte, kétségtelenül felismerhetően visszatérne közénk s elmondaná hitelt- érdemlően, mi van ott, micsoda konzekvenciái vannak a földi életnek a sí- rontúli életre s leírná elhunyt ismerőseink sorsát — óh micsoda rettenetes hatással lenne ez reánk, élőkre!! Hogy felrázna hideg közönyünkből, ajkunkra fagyasztana minden gúnyolódást s bűnbánatra, megtérésre indítana ... Egyenesen megkapó az a józan tartózkodás s az a szent komolyság, amellyel Jézus ebben a példázatban a sírontúli életről beszél. Néhány komoly gondolat a halál utáni sorsról s ennek a sorsnak a földi élettel való összefüggéséről — egy megragadó képbe öltöztetve. Dec. 3. János ev. 16:22. Miért tudunk mi olyan keveset a túlvilágról? Ez a kérdés már sokszor szakadt fel — különösen halottaink vasárnapján — hívő keresztyén szívekből! Mennyivel több vigasztalást tudnánk adni gyászoló sziveknek, ha feleletet tudnánk adni pl. arra a kérdésre: viszontlátjuk-e egykor elhúnyt kedveseinket a síron túl? Re mélhetjük-é, hogy azokkal, akik itt a mi szívünkről leszakadtak — újra találkozunk? Nekünk lelkipásztoroknak gyakran teszik fel ezt a kérdést a szenvedés kohójában izzó lelkek. Én hiszem, hogy e kérdésre Isten nevében válaszolhatjuk: van viszontlátás; nem a halálé, nem az elmúlásé az utolsó szó a mi életünkben! „Most szomorúságtok vagyon — mondja Jézus a búcsuzásnál — de én viszontlátlak titeket s örülni fog a szívetek s örömötöket senki el nem veszi tőletek.“ Dec. 4. Máté 22—32. De hát mivé' lehet i sbebizonyítani, hogy van viszontlátás — kérdezi tovább a töprengő lélek. Talán a Bibliával? Hiszen a Biblia nem beszél erről! A józan emberi ésszel?“ De hiszen mi nem írhatjuk elő Istennek, minek kell lennie, hanem meg kell elégednünk azzal, amit ő tudnunk enged Kétségtelen, hogy az ember kedélyvilága, lelki élete örök szomjúsággal vágyódik a viszontlátás után. De hát a világrend édeskeveset látszik törődni a mi vágyainkkal, kívánságainkkal. Honnan vesszük hát a jogot, hogy erre az ősrégi, gyötrő kérdésre igennel válaszoljunk. Nos egyetlenegy, de elégséges bizonyságunk van s ez az, hogy „Isten nem a halottaknak, hanem az élőknek Istene!“ Dec. 5. János 11:25. De ennek a viszontlátásnak egy feltétele van. A hit a mi üdvözítőnkben a Jézus Krisztusban. Aki benne hisz, annak gyásza halottaink vasárnapján nem olyan, mint akinek reménysége nincsen, ö mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki bennem hisz, ha meghal is él!“ Aki a halál révén Jézushoz érkezik, annak a halál a lét legdicsőségesebb eseménye. Szűcs Sándor. KARCOLATOK Ót) mikéni fogadjalak? Beteg öregasszony fekszik az ágyon. Unokája énekli a 111. éneket, melyet a közelgő ádventre most tanulnak. „Oh miként fogadjalak, világ Megváltója? ..." Az öregasszony felfigyel. 60 év áldásáért mivel fejezhetné ki háláját Isten iránt? Kedves gondolata támadt. Feje alatt néhány száz pengő. Arra szánta, hogy a jövő tavasszal fürdőre megy rajta. De most mást határoz. Kályhákat állíttat rajta a templomba. Ne dideregjen benne a gyülekezet. Azóta már meg is cselekedte. Egy öregaszony, aki kitárt szívvel és — meleg templommal várja az ádventi Királyt! HETI KRÓNIKA László Fülöp a Londonban élő világhírű magyar festőművész meghalt. A magyar kormány még halála előtt táviratilag küldötte meg számára a Corvin láncot, a legmagasabb művészeti kitüntetést. — Maróthy Jenő, a magyar szépirodalom egyik fiatal ékessége, evangélikus atyánkfia, hirtelen meghalt. — Szent- Cyörgyi Albert Nóbel-díjas professzort Szeged városa díszpolgárrá választja. — A köztisztviselők részleges fizetésemelésben részesülnek. —- A kormánypárt alkotmányos érzelmű tagjai tömörülnek a szélsőségek ellen. — Delbos francia miniszter nagy békebeszédet mondott. — Lord Halifax, angol megbízott, aki az európai együttműködésről tárgyalt Berlinben, hazautazott. — Párisban nagyszabású összeesküvést fedeztek fel. A
