Harangszó, 1937

1937-11-07 / 45. szám

362. HARANGSZÓ 1937. november 7. Brüsszelbe a japán- kínai háború meg­tárgyalására. Ezen Németország nem vesz részt. Az egyházi esztendő Szentháromság u. 22. vasárnap. Sxabadtlás a báláitól. Kot. 1. 9-14 Máté 9. 18-26. Jézus Krisztusnak hatalma van a ha­lál felett. Betegek akik érintették ru­hája szélét, meggyógyultak. Halottak­ra teszi rá a kezét és felébrednek, új életre támadnak. Krisztus meg akar minket szabadí­tani a haláltól. Ezért hirdetteti a hitet a hatalmas erővel bennünk munkálkodó Ige által, ő ébreszti bennünk az Isten megismerését, amely megerősít minket minden kitartásban, hosszútűrésben és örömben. így tesz alkalmassá minket a szentek örökségében való részvételre a világos­ságban. Aki megismerte az ö Igéjének erejét és befogadta, megszabadul a sö­tétség hatalmától. Öröksége van a meny- nyek országában és Krisztus királysá­gának tagja aki vária a dicsőség meg­jelenését. Asmussen—Molitórisz. HIEEK Egyetemes gyűlésünk november hó 12.-én lesz Budapesten. 10.-én és 11.-én tartja ülését a papnék országos szövet­sége. 11.-én az országos tanáregyesület, a lelkész- és tanítóegyesület és a külön­féle bizottságok. — Az Evangélikus Nő­egyesületek Országos Szövetsége no­vember 9-én, este fél 8 órai kezdettel rendezi, az egyetemes gyűléssel kaocso- latos vallásos estjét. Az est műsorát D. D. Raffay Sándor, bányakerületi püsoök nvitia meg, előad Dr. Sztranyavszky Sándor egyliázkerületi felügyelő. Basi- lides Mária és Kapi-Králik Jenő orgona­művész közreműködnek. Az est színhelye a Deák-téri leánygimnázium díszterme. Áthelyezés. D. Kapi Béla püspök Ha­vasi Dezső lelkésznevelőt a soproni ta­nítóképzőintézetből Kölesdre helyezte adminisztrátornak, helvébe pedig Baráth József sárvári segédlelkészt küldte ki a soproni képzőhöz. — Lehel László bábol­nai segédlelkész külföldi tanulmányútra távozott. Helyébe Biczó Ferencet. Gecsé- re pedig Szalay Kálmánt küldötte ki a püspök. Snpron. ..Sopronvárosi Munka­iskola" címen követésreméltó vállalko­zás létesült, amely felekezeti kü­lönbség nélkül elsősorban gyárimunkás leánvokat és gyárimunkások feleségeit igyekszik ingyen megtanítani ruhát szabni, varrni, azonkívül főzni, kézi­munkázni. Emellett szerepel a tantár­gyak közt írás, olvasás, számolás, ének, torna is. de mindenek fölött áll a hit­tan és általában a kerésztyén vallás-er­kölcsi nevelés. Újszerűsége nem ezek­ben reilik csupán, hanem elsősorban ab­ban, hogy a római katolikusokkal kar­öltve szervezték. Már eddig 250 körül jár, a hét minden napjára több csoport­ba osztott résztvevők száma s ezeknek jóegyharmada evangélikus vallásu. Az anyagi feltételeket a mi gyülekezetünk, diakonissza-állomásunk, a római kato­likus konvent és karitász, Sopron váro­sa, valamint több gyárvállalat rendsze­res hozzájárulása nyújtja. Lelkes veze­tői az egész munkának Walthier Eliz szociális missziós nővér és Kiss Vilma diakonissza, akik a megértő Papp Kál­mán prelátus-városplébános és Hanz- mann Károly evangélikus lelkész irá­nyítása és felügyelete mellett, három munkásmester - tanítónő bevonásával szorgoskodnak a valóban hézagpótló munkamezőn. Csakis a hittanórán van­nak elkülönítve felekezeti hovatartozás szerint a résztvevők; egyébként szép bé­kében és testvériesen együtt vannak a csoportok tagjai. — örülünk, hogy er­ről a valóban szép és sokat ígérő együttmunkálkodásról lapunk hasábjain hirt adhatunk. Lelkésziktatás Nyíregyházán. A nyír­egyházi egyházközség az elhalálozás folytán megüresedett lelkészi állást kettéosztotta és Dr. Dómján Elek püs­pököt, aki eddig sátoraljaújhelyi egy­házközségünkben szolgált, valamint Krieger Mihály eddigi nyíregyházi püs­pöki másodlelkészt hívta meg lelkészéül. Okt. 23.-án érkezett meg új működési helyére Dr. Dómján Elek püspök, akit az állomáson Dr. Vietórisz József az egyházközség nevében és Szohor Pál polgármester a város nevében fogadott szívből fakadó köszöntéssel, melyre az ünnepelt meghatottan válaszolt. Ez után díszes menetben, melyet kerékpáros cserkészcsapat és a gazdaifjak lovas­bandériuma nyitott meg, kísérték dia­dalkapu alatt a templomhoz. A másnapi beiktatást Pass László esperes végezte. Krieger Mihály a reggeli tót istentiszte­leten, Dómján Elek pedig a délelőtti magyar istentiszteleten tartotta bekö­szöntő beszédét. A beiktatás utáni dísz­közgyűlésen az egyházközség, a város, valamint a különböző felekezetek — a római katolikus kivételével — továbbá az iskolák és társadalmi egyesületek vezetői üdvözölték az új lelkészeket. Az Országos Luther-Szövetség no­vember 11.-én Budapesten tartja ez évi rendes közgyűlését. A Délszabolcsi Misszió október 24.- én anyaegyházzá alakult. A közel 3000 lelket számláló nagy, Szabolcs várme­gye felét magában foglaló missziói szór­ványterület a „Délszabolcsi Evangélikus Egyház“ nevet nyerte. De nemcsak ma­gának a Délszabolcsi egyháznak, hanem egyházkerületünknek és egész egyete­mes egyházunknak örvendetes eseménye ez a megalakulás, mert itt nemcsak ar­ról van szó, hogy mostmár három evan­gélikus egyházközség van Szabolcs vár­megyében, nem is csak arról, hogy nagy­korúvá lett és megerősödött egy fiatal szórványegyház, hanem fel kell ismerni Istennek azt a csodálatos kegyelmét, hogy jó talajt adott az evangélium mag­vetése számára és három év munkáját így áldotta meg. Azt jelenti ez az egy­ház elhívott munkásainak, hogy a szór­ványokban kisebbségben élő híveinkkel szemben nemcsak szükséges, de érdemes is teljesítenünk az egyház Urának, a Jé­zus Krisztusnak missziói parancsát! Kondoros. Az egyházközség október 23.-án évenként tanúsítja kegyeletét né­hai jóltevője, az ottani temetőben por­ladó Achim Ádám emlékével szemben. Az egyházhlvek, az iskolás növendékek, lelkészek és tanítókkal kivonulnak a sír megkoszorúzására. — Az egyházközség Velky Béla nyugalomba vonult ig.-taní- tó helyébe Thury György tanyai tanítót hívta be, ennek helyére pedig egy évi időtartamra Csaba Dezső tanítót bízta meg helyettesként. Külföldi diákok a soproni teológián. Soproni hittudományi karunkra ebben a félévben két finn, egy észt, egy norvég és egy német hallgató iratkozott be. Galgaguta. (Nógrád vm.) Október 19. és 20.-án megtörtént az első gyüle­kezeti nap. 19.-én este vallásos est volt a templomban. Másnap a jelenlevő lelké­szek a helyi lelkésszel a gyülekezet be­tegeit erősítették az igével. Ezután a fiúk s leányok összejövetelén szóltak az ifjúsághoz. Délután a férfiak, asszonyok összejövetele volt s este 6 órakor záró istentisztelet. A gyülekezeti nap köz­ponti témája: Az Úr gyülekezete, az élő gyülekezet volt. Ennek áldásai s a tagok kötelességei. Résztvettek: Torda Gy., Medvegy M., Kellő G., Harmati B., Vá- czi J. és Kertész F. lelkészek s a helyi lelkészné szólóénekével. Az Úr Jézus te­gye áldottá e napot s ö adja, hogy a nógrádi egyházmegyében is mindenütt legyen gyülekezeti nap. A Budapesti Iparosképző Protestáns Egylet okt. 31. emlékünnepélyén Szu- chovszky Gyula egyleti titkár Luther, Kálvin, Zwingli címen tartott előadást, gazdag műsor keretében. A Budapest—III. kerületi Evangélikus Nőegyesület november hó 3.-án teaestet rendezett, amelyen művészi számok ke­retében dr. Göttche Ervin tartott elő­adást. Kelenföld. Az evangélikus és refor­mátus egyház ifjúsági egyesületei no­vember 7.-én protestáns sajtóestét tar­tanak. Kőszeg. A leányegyesület október 31.-én vallásos ünnepélyt rendezett. Köz­ének és ima után Takács Mária énekelt. Görög Kató hegedült, a gyülekezeti énekkar énekelt, Szabó József pedig előadást tartott. Hatvan. Október 20.-án gyülekezeti nap volt, amelyen az Isten előtt való el- csendesedésről tartottak különböző cso­portoknak előadásokat Kemény Lajos budapesti főesperes, vitéz Sréter Ferenc bányakerületi m. lelkész, Zászkaliczky Pál fóti lelkész, valamint a helyi lelkész és neje. Este az egész gyülekezet részé­re közös áhítat volt a templomban. Aszód. A pesti felső egyházmegye lelkészegyesülete november 9—10.-én Aszódon teológiai konferenciát rendez, amelynek tárgya: különféle teológiai kérdéseknek előadás és hozzászólás alak­jában való megbeszélése. Nagybarátfalu. Az egyházközség a 2. sorszámú — kisbaráthegyi — tanítói ál­lásra Bognár Lászlót választotta meg. A Keresztyén Igazság havi folyóirat legújabb száma e cikkeket hozza: Sírva, „Mivel érdemeltem meg?“, Magyar fele­lősségünk, Középosztályunk válaszúton, Erdélyi levél, Mi a céljuk az eucharisz­tikus kongresszusoknak?, Uj egyházze­nei közízlést! Sikátor. A reformáció emlékét a sí- kátori gyülekezet okt. 31.-én vallásos

Next

/
Oldalképek
Tartalom