Harangszó, 1937
1937-10-10 / 41. szám
1937. október 10. HARANGSZÓ 325. I I lálkozásban. Az egység lényegbeli közösség. Különböző erők egységes cél felé való törekvése. A nemzeti egység a nemzet örök történeti hivatása és annak Istenben való megvalósítása. A ke- resztyénség egysége Krisztus királyságának egységes szolgálása. Mit kell tehát az egység érdekében cselekednünk? Erősítsük a nemzet erkölcsi fogalmát, mely szerint csak Isten előtt élő magyar nép töltheti be történeti hivatását. Tanítsuk önismeretre, hogy megismerje bűneit és hiányzó erőit. A keresztyén egységet pedig azzal szolgáljuk, hogy annak lehetőségét és kötelességét hirdetjük. Az egyházak igazságosan bírálják el egymást s a felekezeti elhatároltságon túl lássuk meg egymás nemzeti szolgálatát. Minden egyháznak két arca van: egy felekezeti arca és egy felekezetközi arca. Dolgozza ki ezt az önmaga fölé emelkedő arcát s azt ékesítse fel Krisztus vonásaival. Merjünk egymás mellé állni, egymásba bízni, egymás szemét és kezét megkeresni. A nemzeti egység lényegét egy megrázó keleti legendával szemléltette a püspök. A temetőfölddé lett Egyiptom Nilus-forrásai csak akkor fakadtak fel, amikor isteni intelem szerint az egyházak papjai egy és ugyanazon órában kiáltottak Istenhez. A keresztyén magyarság szemléltetésére pedig elmondotta Jézusnak a samáriai asszonnyal való beszélgetését. Jeruzsálem és Gari- zim között csak akkor hal meg a felekezeti békétlenség, ha templomok, papok, hívek és hívők Krisztust beszélik és élik. A kerületi gyűlés. A tulajdonképpeni kerületi gyűlés október 1.-én kezdődött istentisztelettel, melyen az oltári szolgálatot Németh Károly esperes, a szószéki szolgálatot pedig Bűki Jenő mekényesi lelkész végezte. Majd a kerületi felügyelő mondotta el a megnyitó beszédét. Az elmúlt esztendő is tele volt nehéz gondokkal. A levegő tele van gyúanya- gokkal. A szovjet aknamunkája fokozza a veszélyt. Eddig megelégedett azzal, hogy a saját földjén végezze romboló munkáját, most azonban külföldön is zavar-keltésen mesterkedik, mint azt a spanyol polgárháború igazolja. Ezért volt eléggé el nem ítélhető hiba, mikor a szovjetet beengedték a népszövetségbe. Sztálin a keresztyén hit könyörtelen ellensége; a szovjet és a vallás sohasem békülhetnek ki. A kommunizmus világveszedelme ellen csak a keresztyén egyházak és államok összefogó pontja vé- dekezhetik. S ha a veszély teljes komolyságát felismerő igazi egységtől még messze vagyunk is, tapasztalhatók már kedvező jelek. Bárcsak a szavakat e téren is minél előbb a tettek követnék. A kerületi felügyelő megnyitója után D. Kapi püspök terjesztette elő püspöki jelentését, melynek összevont főbb tételei a következők: Az istentelenség világveszedelme mindegyikünkre súlyos kötelességeket ró. Egyesek és közösségek, egyház és állam teljes összefogására van szükség. — A németországi egyház súlyos helyzete arra indít, hogy egyházi munkánk határozott hitvallásos irányba haladjon. — Az állammal való viszonyunkban önkormányzatunk megőrzésére kell törekednünk. — A felekezetközi helyzet még ma sem kifogástalan. — Az elmúlt évben pihenni tért egyházi munkások sirhalmára tegyünk páimalevelet. — A püspöki jelentés toÓh, te Jóska! Elbeszélés. Irta: Cslte Károly. 18 — Tyű! Sejtek valamit! — vetett le Jóska magáról sietve . kabátot, mellényt, minden felső ruhát és csizmát, kúszott, kapaszkodott fel a fára. Magas volt a fa, veszélyes a felfelé út. Jóska nagy óvatossággal kapaszkodott fel, egyik ágról a másikra s így beletelt negyed óra, mire diadalmas kitöréssel leugrott a legalsó vastag ágról a fa alá. — Megvan, megkerült a ténsasszony arany gyűrűje! Nagy örömét kicsit lehűtötte az a körülmény, hogy mezítelen talpával egy hegyes tüskébe ugrott. — Ejnye, de fáj! Hogy huzom fel most a csizmát?! De a nagyobb talány megfejtése még csak ezután jött, mert a levetett csizmát nem találta a fa alatt és egyéb ruhái is eltűntek. — Uram Istenem, ne hagyj el! Mi történt...? Erre-arra futkozott, kiáltozott a tolvaj után kétségbeesetten, de hiába. Tolvajnak, ruhának nyoma veszett. Déltájban érkezett haza a Bimbóval mezítláb, fehér alsó ruhában. Nani ijedtében úgy összecsattan tóttá száraz, aszott kezét, hogy sajgott utána a tenyere. — Szent jó Ég! Mi történt veled, galambom fiam? — Hát, édes jó anyám, egyet megint tanultam, azaz kettőt is. Egyik az, hogy mindenért, ami rosszat elkövetünk, meg kell hamar bűnhődni. Kis ravasz hazugsággal szereztem vissza a Bimbót, hát jött utána mindjárt az Isten büntetése: huncutsággal, gonoszsággal ellopták a ruháimat. A másik tanulság pedig az, hogy nem jó, ha az ember jókedve és öröme csikóinak gyeplőit igen kiereszti, mert hamar felborul a szekér. A nagy örömre mindig a búbánat következik. Higyje el, igy van ez. Még jó, hogy a Bimbó áránál, száz pengőnél nem sokkal többet vittem magammal, mert az is eltűnt volna. — Dehát hogy is történt, galambom gyerekem, hogy eny- nyire le tudtak vetkőztetni? — No, azt éppenséggel nem tették, vagyis máskép történt az esetem. Majd később, ha végeztem a böccék etetésével, itatásával és a Riska megfejésével, elmesélek mindent. Most csak annyit mondok, hogy nagyon jól van úgy, ahogy van intézve: kell néha, hogy jól fejbe kólintson bennünket a sors. mert máskép igen elrugaszkodnánk Istentől és a becsülettől, így van az, édes jó anyám!.c. * * * Vacsora közben részletesen elmesélte Jóska a Bimbóval történt útját s mutatta Naninak a szarka fészkében megtalált Menyhértné aranygyűrűjét és a kis aranyláncot. — Jaj, fiam! Az is baj, nagy baj, hogy ruhádat ellopták, de engem az még jobban aggaszt, hogy a gyűrűt elhoztad! — mondta az özvegy aggodalmasan. — Miért aggasztja az édesanyámat?! — csoddálkozolt Jóska. — Hisz még ma át akarom adni a ténsasszonynak. — Épp ott a hiba, galambom gyerekem. Annak idején téged gyanúsítottak a lopással és most csakugyan tőled kerül elő. Nem fogják a népek elhinni, hogy a madárfészekben találtad, hanem azt, hogy csakugyan loptad. Jóska pár másodpercig gondolkodva bámult az alacsony mestergerendára, majd nagy helyesléssel csapott az öreg asztalra: — Igaza van, édesanyámnak! A rosszmájuak csakugyan azt mondhatnák. Ma hát mégsem viszem el a ténsasszonynak. Gondolkodok holnap reggelig, hogy mikép csinálhatom az átadást? Annyi szent igaz, hogy az embernek minden dolgát jól meg kell hányni, vetni, hogy hibába ne essen... így biz'a. Nyugodjék a gyűrű holnap reggelig a láda fenekén, a nyaklánccal együtt. Holnap reggelig meggondolom alaposan, hogyan juttatom át jogos tulajdonosainak, mert feltétlenül visz- sza kell kerülni, máskép soha nem lenne nyugtom az életben .. De hopp! a sok bolond eset miatt most jut eszembe, hogy ma kellene kérőbe menni a biróékhoz ... Tyű, a szomorú nemjóját, ez bánt legjobban! Nem mehetek, mert volt ruhám, nincs ruhám. Kopogtak az ajtón s az özvegy felelt kényszeredetten: „Lehet!“ — Adjon Isten jó estét! Jó hirt hozok, ha nem dobsz ki, Jóska, — bujt be az aitón Kati néni nagy bugyorral. — Isten ments, hogy kidobjuk, Kati néni. Hozta Isten! Rég várom már s várja a jó tej is, amit megígértem. No, üljön asztalhoz, Kati néni, — fogadta Jóska nagy felderüléssel. — Mindjárt, Jóska. Köszönöm, de nézd meg előbb, hogy mit hoztam, — bontotta ki Kati a bugyort. Jóska majdnem lecsücsült meglepetésében. Az ellopott ruhái kerültek elő a bugyorból. Micsoda csuda?! Hogyan kerültek Kati nénihez? — Hihihi! — vigyorgott Kati fülig húzott szájjal. — Valaki küldi neked, Jóska, akit nemrég megtréfáltál, megijesztettél társaival együtt, itt a szobában. így fizetett vissza azért. — Ejha, ez hát érdekes! — ámult-bámult Jóska ragyogó képpel. — Nem is olyan rossz ember a Ferkó bácsi, mint gondoltam. Soha ilyen örömöt!... Nohát, Kati néni, most csak fogja a kanalat, itt a jó tej, egyék, amennyi belé fér. Ezután mindennap kijár az adag ... Kati nem kérette másodszor magát, mire Jóska előkerült a kamarából új ruhába öltözve, a harmadik tányérnál tartott. — Micsoda tej! Csoda tej! Mennyei tej! — igy és a többi. — Nohát, készen vagyok, — állt Jóska a két özvegy elé. — Legyen szives édes anyám, kefélje végig a ruhámat, aztán megyek mégegyszer kérőbe és soha többé az életben ... (Folytatjuk).
