Harangszó, 1937
1937-01-01 / 1. szám
4. HARANGSZÓ 1937. január 1. milyen felvilágosítással szívesen szolgál Danhauser László titkár, vallástanár, Budapest, VI., Bajza-u. 45. Mi a liturgia? A liturgia szó görög eredetű. Első jelentése ez: nyilvános szolgálat. Szü- kebb értelemben nyilvános istentiszteleti szolgálat. Ma értjük alatta azt az istentiszteleti rendet, amely szerint az Isten gyülekezete imádja az ő Urát. Egyházunk, mint köztudomású, advent első vasárnapján megtette az első jelentős lépést az idők folyamán elveszett régi evangélikus istentiszteleti rend visszaállítására. Ennek csak örülhetünk. Ne mondja senki, hogy a liturgia mellékes. Hogyan volna az mellékes, hogy a gyülekezet hogyan imádja az Istent. Azt se mondja senki, hogy a liturgia idegen a mi egyházunk szellemétől. Hiszen a szentírás igéi és eddigi énekeink szerepelnek benne. De természetesen az sem volna helves, ha csodát várnánk a liturgiától. Csak keret és forma az, amelyet lélekkel kell megtölteni. A vérteskethelyí evang. templom elvétele 1740-ben. A Harangszónak 1936. évi 51. (dec. 13.) számában ismertetést kaptunk a vérteskethelyí új evangélikus templom megépítéséről és felszenteléséről. Ezen örvendetes eseményre való tekintettel kívánom egykorú leírás alapján ismertetni, hogy körülbelül 200 évvel ezelőtt, milyen erőszakos módon foglaltatta el a földesúri önkény a szegény vértesket- helyi evangélikus jobbágyoktól legrégibb templomukat. Kethelyen a 17. században református anyagyülekezet is volt és Földvári András nevű lelkészük 1674-ben megjelent a pozsonyi rendkívüli törvényszék előtt. 1725-ben az evangélikusoknak Kis János nevű tanítójuk volt. Az 1737. évi esperesi egyházlátogatáskor az ev. gyülekezet meg volt elégedve tanítójával és megígérte, hogy fizetését meg fogja javítani. A kethelyieknek földesúra ekkor gr. Esterházy József volt, aki elfogult ember volt. Birtokaira római katolikusokat telepített, majd a birtokain levő evangélikus és református gyülekezetektől tisztviselőivel egyházi épületeiket elvétette. Ez történt 1740-ben Vértes- kethelyen is. A győri gyülekezet levéltárában megmaradt a kethelyi evangélikus jobbágyok nevében 1740-ben a földesurukhoz irt kérvény fogalmazványa. Ebben a következőkép van leírva a templomnak elfoglalása és feldúlása: Méltóságos Gróf Urunk nekünk igen jó Kegyelmes Urunk! Excellentiádnak kegyes lábaihoz borulván, keserves méltó panaszunkat mély alázatossággal kínteleníttetünk repraesentálni és annak megorvoslása végett mint kegyelmes Földesurunkhoz bizodalmasan recurrálni; Mivel ezen most folyó 1740-dilc esztendőben Nem- zetes Árossy István úr Excellentiádnak tisztviselője nem tudatik, mitül viseltetvén, némelyeket közülünk vasra veret- tetett és a tatai kemény tömlöczben egyideig sanyargatott. Azon idő alatt pedig, úgymint Pünkösd havának 13.-ik napján lovas katonákkal, fegyveres kézzel hatalmassan rajtuk ütvén Falunkat és a Mesterünknek házát mindenfelől környülvették, akkor kegyelme valami conscriptiónak szinealatt egy házban a falunak eleit és öregít össze- gyüjtvén berekesztett bennünket. Azon alkalmatossággal császári Plebánus úr a templomunk ablakját csákánnyal bé- verte, az ajtót is befeszegették és így mind a templomunkat feldúlatta, mind pedig a Mesterünk portékáját szekerekre felhányván a falúból kiküldötte ő kegyelme. Ezt mi egyáltalán fogva nem akarván cselekedni, ezért a sok hajdúságot s katonaságot Qvártélra reánk akarta szállítani. És minek utána azon dúlók öt forint s 46! pénz árra bort a falu rovására megittak, a gyalogokat említett tiszttartó urunk parancsolatyá- bul magunknak köllött hét kocsin elvinnünk. Ezen állapot miatt circiter ötven forintokat nagy szegénységünkben el- kölletett ily drága és mostoha időben költenünk. Illetény haszontalan költséggel oneráltatván (terheltetvén) nemcsak Felséges Urunknak, hanem egyszersmind Excellentiádnak és a T. N. Vármegyének szolgálattyára alkalmatla- nyabbak lévén, nem kevés rövidségére és praejudiciumjára (sérelmére) szolgál. A kérvénynek a további részében az 1731. évi királyi rendeletnek 4. és 9. pontjára hivatkozva, — amely szerint a földesúrnak sem engedtetett annyi hatalom, hogy a vallás dolgában magától valamit cselekedhessék, vagy változtasson, annyival inkább nem lehet hatalmuk az uraság tisztjeinek ilyen dolgok véghezvitelére, — alázatosan könyörögnek a jobbágyok földesurukhoz, hogy templomukban a mesterük által teendő isteni szolgálatnak előbbi mód szerint való gyakorlását kegyesen megengedni méltóztassék nekik; ha megfosztatnak istentiszteletük szabadságától, akkor rököt, álnokul Bécsbe csalták és ott tartották, mint egy csapdában. Nem eresztették csatába. Montekukolit, a gyáva, ravasz olaszt, ezt a Kakuk Mátét tették meg fővezérnek. Övé a dicsőség. Neki zeng hálát Ausztria. ANDRÁSSY: Hallatlan! Zrínyi nélkül vívni csatát a török ellen! W1TTNYÉDY: És mivel velük volt a francia, győztek is. Álnok ez a nép és szerencséje van. Rends'.er és számítás van ebben. A bécsi német évtizedeken át engedi ontani a magyar vért, ő maga is zsarolja és szipolyozza. Mikor azután döntő csatára kerül a dolog, idegen zsoldosokat hív, mellőzi a magyart, hogy kinullázzon és mint hódított országgal bánhassák el hazánkkal. Ez a praktikája, de meglakol még érte. LÖVEY: Hát ha ellenségünk bukik, annak sem örvendhetünk? Mi lesz most velünk? Mi lesz Zrínyivel? WITTNYÉDY: Azt szegényt Bécsben tartják ürügyekkel, szép szóval. Most jöttem tőle. Mint ketrecbe! zárt oroszlán dühöng és háborog. Átkozza az álnokság fejedelmét és a sátán hadait. Halálra emészti magát. Bármikor lesz egy nagy fia a hazának, meglássátok a német azt elemészti. ANDRÁSSY: Csordultig a pohár. Tovább ezt már nem tűrhetjük. A magyar vitézeket a végvárakban halálra éheztetik. Számukra nincs se pénz, se posztó. Az idegen zsoldost a török ellen hozzák nyakunkra, de a magyarnak szívja vérét. István, az égre kérlek, tegyetek valamit. Ölbe tett kézzel ezt már nem nézhetjük. Unokáink átkoznak meg és a népt/k Ítélete megbélyegez, ha még töbet tűrünk. WITTNYÉDY: Csitt, csendesen. A falaknak is fülei vannak. Jól tudjátok, hogy én nem alszom. Van még Jehovának néhány híve, akik Baálnak nem hajtanak térdet. Legyetek türelemmel. Felsüt még napja a magyarnak is. Többet annál, amit úgyis tudtok, most nem mondhatok. Maradjon minden sub rosa most is közöttünk. Mert a fejetekkel játszatok, amint, hogy jó magam is. 7. JELENET. (Előbbiek. Koszoczki jezsuita.) KOSZOCZKI (csendesen, sima léptekkel, nyájas képpel jön, jobbra-balra meghajlik): Dícsértessék a Jézus Krisztus. ANDRÁSSY (meglepetve Löveyheg): Hát ezt mi az ördög hozza éppen most? WITTNYÉDY: Hozta Isten, tisztelendő uram. Ritka vendég házamban,. Mi jóval szolgálhatok? KOSZOCZKI: Egy alázatos kérésem volna, tekintetes uram. (Andrássyra, Löveyre néz, kik feszélyezik.) WITTNYÉDY: Menjetek be, barátim, vigasztaljátok ti is Erzsikét. Nehezen hagyja el az apai házat. ANDRÁSSY: Ügy látom, itt nincsen szükség tanukra. (Löveyvel el.) 8. JELENET. (W ittnyédy és Koszoczki.) KOSZOCZKI: Lengyel páter vagyok,édes prókátor uram. Most jöttem ide Jaroslauból, a retorikát és poézist tanítani. Messze is hire van, hogy kegyelmed az igazságnak védője és gyámola a szegényeknek. Útközben gonosz emberek ellopták a két lovamat Liptómegyében. Ha valaki, csak nemzetes uram fogja nekem a veszett párákat visszaszereizni. Tegye meg, uram, a Jézus nevében kérem. WITTNYÉDY: Édes páterom, nem talájja furcsának, hogy kelmUd, a jezsuita, hozzám, a kikiáltott lutheránus prókátorhoz folyamodik. Hiszen ma, ahogyan itt a felekezetek állanak, az ördög is kacagni fog ezen a játékon. Ha én kerítem kelmed alá a paripát, kitagadnak a hitfeleim, kelmedet pedig kiveti a rend. KOSZOCZKI: Oh, édes nagy uram, vannak bizonyos határok, melyeken túl megszűnik az eretnekség. Emberek vagyunk, Jézusnak tisztelői, aki azt parancsolá, hogy ellenségeinket is szeressük. Én jó hírét hallám nemzetes uramnak. (Folytatjuk.)
