Harangszó, 1937
1937-09-12 / 37. szám
294. HARANGSZÓ 1937. szeptember 12. tekintélye azonban növekedőben van. A mózesi törvény válólevél ellenében megengedi az elválást. (V. Mózes 24, 1.) Az Üdvözítő azonban ezt nem hagyja jóvá, hanem hozzáfűzi, hogy ezt az engedményt Mózes csak a zsidók szíve keménysége miatt tette, „de kezdettől fogva nem így volt.“ (Máté 19. fej.) Korunk emberének szerelmi életét megrontotta, összekuszálta és eltorzította a bűn. Ott szemtelen- kedik ez az újsághirdetésekben. Egyik legnagyobb magyar napilapban, megfelelő kép kíséretében következő hirdetést olvastam: „Csalja meg az urát! Nem fogja észrevenni, hogy áldás-kávépótló- val főzte a tejeskávét!“ Egy másik hirdetés így kezdi: „Bevalljam férjemnek?“ A célzat nyilvánvaló: Korunk emberében ilyen szemérmetlen érzékcsiklandozással vélik legkönnyebben felébreszthetni az érdeklődést. És mit szóljunk korunk regényeihez, színdarabjaihoz és mozifilmjeihez? A regények tárgya túlnyomó többségben a szerelem, ezzel évődnek a színdarabok és ezt vetítik vászonra a mozifilmek. Előadásuk módja legtöbbször szeméremsértő és erkölcsellenes. Pedig ezek formálják a mai emberek többségének erkölcsi világnézetét. Csodálkozunk-e még a sok felbontott házasságon?! Nem az a baj, hogy állandóan a szerelem, ez a „legizgalmasabb“ tárgy van műsoron, hanem, hogy nincsenek íróink, akik azt erkölcsnemesítő formában, oktató és nevelő célzattal tálalnák fel. A jelenlegi darabokban túl kevés az eset, amikor az erény jutalmát, a bűn bűnhődését veszi el. Sokan megbotránkoztak már azon a nyíltságon, amellyel a biblia az ember szerelmi életét tárgyalja. Tény, hogy a Könyvek- Könyve nem kendőzi el a bűnt, hanem nevén nevezi a gyermeket. De ég és föld különbség van a biblia nyíltsága és korunk regényeinek, színdarabjainak és mozifilmjeinek szeméremsértő vakmerősége között. A bibliában ugyanis a bűn elveszi méltó büntetését és az erény méltó jutalmát. Emitt ellenben épen ez a legfontosabb hiányzik. Korunkban más feleségének az elhódítása „hőstettnek“ számít. Sok férfi ember lefitymálja és semmibe veszi Isten parancsolatát: „Ne kívánd felebarátod feleségét!“ A szerelmi kalandorok, házi barátok, boldog házaséletek felforgatói, nőcsábítók és hódítók — szívleljék meg, amíg nem késő az írás intelmét: „Szövétnek a parancsolat ... és életnek úta a tanító-feddések, hogy a gonosz asz- szonytól téged megőrizzenek, az idegen asszony nyelvének hízelke- désétől. Ne kívánd az ő szépségét szívedben és meg ne fogjon téged szemöldökeivel! Mert a parázna asszony miatt jut az ember egy darab kenyérre és más férfi felesége drága életet vadász. Vehet é valaki tüzet az ő kebelébe, hogy ruhái meg ne égnének? így van, valaki bemegy felebarátjának feleségéhez, nem marad büntetlen, valaki illeti azt! Aki asszonnyal paráználkodik bolond, aki magát el akarja veszteni, az cselekszi ezt! Mert a féltékenység a férfiú haragja és nem cselekszik kegyelmes- séggel a bosszúállásnak napján.“ (Példabeszédek 6. fej.) De felebarátodnak más tulajdona is van feleségén kívül. Napjainkban nehéz hűséges szolgát és szolgálóleányt kapni. Krisztus szelleme kevés szívben él. Szolgálni és engedelmeskedni vaimi kevesen tudnak. Épen azért felebarátod cselédségét se csábítsd el, talán azzal, hogy fűt-fát ígérsz neki, magasabb bért kínálsz. Pál apostol megtehette volna, hogy Onézimuszt saját szolgául fogadja. A hűtlenségre csábításnak ez esetben még a látszata sem forgott fenn. De az apostol érzékeny lelkiismerete azt követeli, hogy a szökött rabszolgát visszaküldje Oh, te Jóska! Elbeszélés. Irta: Cslte Károly. 15 És jöttek a rokonok, a rokonság-vállalók, akik előbb el sem ismerték volna a rokonságot, de jöttek a nem rokonok is. Előbb hízelgő mézes-bázos szavakkal, furfangos ötletekkel, remekül eljátszotak egy igazi komédia előjátékot, azután kerültek rá az ajándék, avagy kölcsön összeg kérésére. Jóska mindenkinek, rokonnak, nem rokonnak adott szép szavakat, szép biztatásokat. Hogy igy és úgy: köszöni a sok szép bizalmat, megtiszteltetést. Szívesen ad ő, örül, ha adhat, de a pénze egy darab ezeresben áll. Eg yhát múlva megy csak a városi bankba felváltani. Hát akkor majd ha a rengeteg kiadás után marad valami a pénzből, azt mind elosztogatja. A zsugoriságáról öt faluban hires Kancsi Jankó nem kisebb kölcsönösszeget kért tőle, másfélezer foréntot. — Sajnálom, higyje el János bátyám, nagyon sajnálom, de foréntom egy sincs, nem tudok hát adni, — mondta Jóska szörnyű komoly ábrázattal. — Hát, a kukoricáját, öcsém, — bökte Jancsi mellen Jóskát, — ne huncutkodjál. no! Tudod, hogy mi volt a forént, hogyan köll azt érteni most az uj pöngőbe. Nohát, a dupláját kell neki venni, no: kerek háromezer pengőről volna szó. Any- nyit Ígértem a boroshordó mihaszna Bőle Bindinek a házáért és pár hold földjéért. A kukoricáját, nagyon fáj reá a fogam. — Vagy úgy. János bátyám! — kapott észbe Jóska s két kézzel ragadta, rézta meg Kancsi bütykös kezét. — Köszönöm, százszor, ezerszer köszönöm, hogy hozzánk fáradott. Gondolkodok rajta, amit mondott kedves János bátyám. Higyje el, gondolkodok rajta s jöjjön el újból egy hét múlva ilyenkor, akkor jnondok valamit. — Köszönöm, József öcsém, de a hiincut kukoricáját, nem kérsz nagy kamatot? — Semmit se, János bátyám. Higyje el, semmit se kérek magától. Áldja meg a jó Istenem ... Jóska táncra kerekedett boldogságában, amint Kancsi kitette sarkatlan lóbőr csizmáját a szobából. —- Tyuhaj, kedvem ne hagy el! Ez ért legtöbbet! Ennek' az egynek hasznát veszem. — Ej, ej, fiam! kirúgtad melletted a sarokba tett cserépkorsó oldalát. Látod?! — szólt rá Nani fejcsóválva. — Sebaj, édes anyám! Veszek helyette piros mázos bádog vedret. Higyje el, semmi baj. Nem siratom meg a korsót, úgyis rég leszolgálta az árát. Annál inkáb örülök, mert remek jó hirt, csodás jó gondolatot hozott nekem Kancsi János. — De, édes fiam! Csak nem akarsz neki oly nagy pénzt kölcsön adni?! — Oh, nem! Hát mé gmit nem! Hanem én veszem meg, nem ő a részeges Bőle Bindi házát. Tudja?... De, hopp! Ezt alaposan meg kell beszélnünk. Tennem kell valamit róla, hogy ma több látogató ne zavarhasson. — Zárd be kulccsal az ajtót, galambom gyerekem. — Oh, édes anyám, nem lesz elég a védelemre. Láthatta, hogy többen jöttek oly erőszakkal is, akik majdnem kidöntöt- ték az ajtót. Mást is kell itt tenni. Nem kormos egyik lábosának a feneke? — Dehogynem, kormos! hsz még ezután mosogatom el az edényeket. — Éljen! Ez kell nekem! — kiáltott fel Jóska boldogan s csomagoló papírlapra a következő két sort pingálta bekor- mozott ujjahegyével nagy betűkkel: „Pénz volt, pénz nincs, mind egy szálig elfogyott: annak vagyok itthon aki pénzt hozott.“ A papírlapot a szobaajtó külső felére szegezte fel s bezárta aztán belülről az ajtót. (Folytatjuk,)
