Harangszó, 1937
1937-09-05 / 36. szám
286. HARANGSZÓ 1937. szeptember 5. mezőket és elrabolják a házakat!“ (Mik. 2, 1—2.) Jákob, az Izsák fia, telhetetlen- ségében nem elégszik meg azzal, hogy másodszülött fiú legyen, hanem meg akarja kaparintani bátyjának, Ézsaunak elsőszülöttségi jogát. Mindezt azért, mert az elsőszülött fiú mindenből kettős részesedést kapott. Kapóra jön neki bátyja nagy éhsége s egy tál lencse fejében kicsikarja Ezsautól a lemondást. Majd kihasználva Izsák vakságát, csalással szerzi meg az atyai áldást. De itt is beteljesül az Ür szava: „A telhetetlenség vétkéért haragudtam meg!“ (Ézs. 57, 17.) A hamis vagyonból semmi sem lesz a Jákobé. Sőt ott hagyva a saját részét, egy meztelen pálcával kezében kénytelen futni Ezsau elől. Valami 20 esztendő elteltével is csak nagy ajándékozásokkal tudja bátyja haragját kiengesztelni. (I. Mózes 25. kk.) Kapzsi örökösök! Szívleljétek meg Jákób példáját: Ebül szerzett vagyon, ebül vész el! „Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget, mert nem a vagyonban való bővölködésben van az embernek az ő élete.“ (Lukács 12, 15.) Ákánban is lábra kap a „bírhat- námság“ vágya. Jerikó elfoglalása után „megkívánja az Istennek felajánlott zsákmányt. Ő maga így tesz vallomást bűnéről: „Láttam a zsákmány közt egy jó babiloni köntöst, kétszáz siklus ezüstöt és egy arany vesszőt... megkívántam ezeket és elvettem.“ (Józsue 7, 21.) Sorsa halálbüntetés. Boldog, aki szívébe zárja a zsoltáríró szavát: „Hajtsd szívemet a te bizonyságaidhoz és ne a telhetetlenségre!“ (119. zsolt. 36.) Sékhem város lakóit saját kívánságuk viszi bele a kelepcébe, amelyet Jákób fiai készítettek számukra. így álmodoznak: „Nyájaik, jószáguk és minden barmuk nemde nem mieink lesznek é?“ (I. Mózes 34, 23.) „Dicsekszik a gonosz az ő lelkének kívánságával.“ (10. zsoltár 3.) „Álnokul törekedtek“ az özvegyek házára a farizeusok és írástudók. De az Üdvözítő szigorú ítéletet hirdet nékik: „Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát... ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetéstek.“ (Máté23,14.) A védtelen özvegyek és árvák háza és öröksége ma is sokszor veszedelemben forog. Kapzsi rokonok mohón vetik magukat az özvegyek és árvák vagyonára. Keresztyén államban a megyei árvaszékek és községi árvagyámok tartoznak gondoskodni arról, hogy az özvegyek és árvák öröksége ne legyen szabad préda. Ebben a parancsolatban nem a lopásról van szó. Azt eléggé megtiltotta a 7. parancsolat. Itt azt az álnokságot tiltja Isten, mikor valaki felebarátja házát vagy vagyonát a jogosság színe alatt akarja megkaparintani magának. Bámulatos az emberek leleményessége e téren. A hitelező újabb és újabb kölcsönöket kínál könnyelmű adósának, akiről tudja, hogy háza és földje van. Az adósság nő, a kamatok szaporodnak, nemsokára megütik a dobot az adós udvarán s a ház a hitelezőé lesz. Mindazáltal a hitelező a világ szemében becsületesnek számít. Testvérek marakodnak az örökségen. Perbe mennek s akik eladdig szerették egymást, most megfojtanák egymást egy kanál vízben. Hamis jogigénylők ezerféle csalafintasággal vetik magukat felebarátjuk vagyonára. Amint az írás mondja: „Mikor megszaporodik a jószág, megszaporodnak annak megemésztői is.“ (Préd. 5, 11.) Az örökösödési perek iratai tudnának sokat beszélni erről. De van e parancsolatnak egy szebbik oldala is. Luther azt mondja: „Inkább segítségére és szolgálatára legyünk, hogy azokat megtarthassa!“ Óh, te Jóska ! Elbeszélés. Irta: Cslte Károly. 14 — De fiam, hisz' huszonnégyéves vagy. Hogyan mehetnél el újra inasnak? — Tanulni sohasem késő, édes anyám. Higyje el, soha sem késő... Ej, de szörnyen melegítenek ezek a ruhák! Megégek bennük, — vetette le magáról türelmetlen izgatottsággal a bunda-kabátot. Hirtelen megállt tekintete azon a dombo- rodáson. — Hol az ollója, édesanyám? Legyen szives, adja oda. Ebben a bundában kell valaminek lenni. Hadd fejtem fel a bélést. Az olló előkerült a tulipános láda kis fiókjából s a kíváncsiság izgalma jótékonyan csillapította az előbbi elkeseredés és szégyenérzés gyilkos vad izgalmát. A felfejtett bélés alól vékony vászonba göngyölt s ösz- szevart csomagocska került elő. — Mit gondol, édesanyám, mi van benne? — fejtette már Jóska izgatottságtól reszkető kézzel a csomagocskán eszközölt varrásokat. — Pénz, drága fiam, pénz! Mi lenne más?! Én már sejtek valamit... Nini! csakugyan! Oh, édes jó mennyei atyám!... — Angyala van édesanyámnak, hogy kitalálta! — Pénz! Sok pénz... rengeteg sok pénz. Ennyit még csak soha nem is láttam ... — Jól mondod, fiam! Istenem van, jó Istenem, nem ördögöm. Téged is az Isten segít, látod?! — fecsegett az özvegy megmámorosodva a sok pénztől, de a következő pillanatban, amint ösztönszerüleg feltekintett, ismét sikoly hagyta el ajkát. Két, kiváncsi, bámuló, kapzsi szem szúrós tekintete meredt az ajtó felől az asztalra rakosgatott kisebb-nagyobb bankjegyekre. Lázas izgalmukban azt sem vették észre, hogy mikor nyitott be Kati? Jóska megrökönyödve ugrott fel. Sietve takarította ösz- sze a bankjegyeket s dugta zsebébe. — Ejnye, Kati néni, úgy jár, mint a kisértet. Mit bámul annyira?-- Semmit, Jóska, semmit. Csak azon csodálkoztam, hogy még nem feküdtetek le. Vagy olyan kora volna még az idő? Hisz akkor még vissza is mehetek Zsófihoz, — mondta Kati különös izgatottsággal s már fordult kifelé. Jóska megértette mindjárt Kati szándékát. Nagyon jól ismerte a természetét. Elébe ugrott. — Hát, Kati néni, most mégse menjen el hazulról. Lefekszünk, édesanyám is, én is, hát feküdjék le maga is. Ne zavarjon fel bennünket későbbi hazajövetelével. — Mindjárt visszajövök ám, galambom Jóska, csak elfelejtettem valamit Zsófinak megmondani, hát azt épp‘ csak megmondom s jövök tüstént vissza. — Megmondhatja azt majd holnap is. Most már maradjon itthon. Higyje el, nem késik el holnap sem a meg- mondással. — De muszáj nekem elmennem. Eressz! Ne álld el az utamat, mert megharagszom! — fúrta kifelé magát Kati. — Hát most én mondom, Kati néni, hogy nem megy el! Itthon marad, érti?! — Tolta el Jóska az ajtóból. Az elvirágzott menyecske dühbe jött, körmeit mutogatta. — Te! Annyit mondok, eressz ki, mert megkeserülöd. — Nem, Kati néni, nem kakas kend!... Most az egyszer mégis megmutatom, hogy nem visz ma este innét sehová pletykát. Ráér majd holnap is végigkürtölni a falun, hogy — sok pénzt nyertem a sorsjegyen. No, hopp! -— kapta fel Katit az ölébe. — Ha nem akar a jó meleg ágyban pihenni, jöjjön a kis kamrába virrasztani. Azzal úgy betette a szitkozódó, dühöngő Katit a konyha
