Harangszó, 1937

1937-08-22 / 34. szám

1937. augusztus 22.

HARANGSZÓ

271.

tehetünk egyebet, minthogy térdre hullunk és így kiáltunk fel: Isten légy irgalmas nékem bűnösnek! (Lk. 18, 13.)

Csodálatos, hogy a Krisztus által újjáformált szív milyen érzékeny lesz a lopással szemben: Egy berlini kereskedő egy napon ismeretlen feladótól 300 márkát kap a postán. Kikutatja, hogy a pénzt egy nő küldi Kőnigsbergből, aki 31 évvel azelőtt alkalmazottja volt. Akkor lelkiismeretfurdalás nélkül vitt el az üzletből egy és más apróságot. Ezt nem tartotta lopásnak, hisz annyi volt ott, hogy szanaszét hevert. De özvegységre jutása után Krisztus szolgálóleánya lett. Korábbi bűnét most egészen más szemmel nézte s a lopott holmi árát, kamatos-kamataival együtt térítette vissza. A kereskedő a 300 márkát neki ajándékozta. „Aki lopott, többé ne lopjon!“ (Ef. 4, 28.)

Harmati Béla.

Némethonban magyar szívvel.

I. A három szál szegfű.

Nü/rnberg Bajorországban fekszik ugyan, mégis ez a csaknem félmillió lakost számláló város 85 százalékban evangélikus. Már ez is indokolttá teszi, Iliiért melegedett fel olyan hamar evangélikus magyar szívem, amikor az óváros masszív, részben még a XIII. századból származó falait és az első hatalmas ódon tornyot pillantottam meg, amely az új, modern pályaudvar közelében emlékezteti a jövevényt arra, hogy itt halkan és áhítattal kell járni, mert ezen a helyen világtörténelmet és kul- turtörténelmet csináltak.

Szebb várost Nürnbergnél már láttam, de érdekesebbet még soha. A történeti, a művelődéstörténeti és a művészeti emlékeknek valóságos zuhataga esik az óvárosban egyszerre az emberre. Az újvárosnak, amely az óváros körül szélesen terül el, is megvannak a nevezetességei. így az arányaiban fölötte impozáns Stadion, amelynek hatalmas mezőségein esztendőnként a nemzeti szocialista pártnapot tartják (Hitler mozgalmának születési helye tulajdonképpen Nürnberg és a horogkereszt és a „Heil Hitler“-ezés sehol olyafi diadalmasan és nyomasztóan nem terpeszkedik, mint éppen ebben a városban.) Az újváros azonban kevésbbé érdeltelt.. Modern Stadiont, természeti szépségeket másutt is láthatok. Én a múltba akartam eltemetkezni.

Középkor? Lovagkor? Gótika? Barokk? Csodálatos. Mind valamennyi egyszerre. Az állomástól pár lépést teszünk és benne vagyunk az óváros kellős közepén. Miközben a furcsa, jellegzetes, keskeny és magas nürnbergi házakat bámulom, az első ami feltűnik, egy elegáns fiatal hölgy, aki a korzón a legnagyobb forgatagban eszi a nyers paradicsomot, ahogy hálunk az őszibarackot szokták enni. Ettől kezdve egész Németországon keresztül kisért ez a nyers paradicsomevés. A paradicsomot a barackkal és cseresznyével együtt a gyümölcskofák árusítják. Kis papir- tölcsérekbe rakják és utcán, villamoson kedélyesen fogyasztgatják.

Szeretem a múltat, a középkor és újkor peremén a csodálatos nürnbergi

ezermestereket, lakatosokat és kovácsokat, akik egy kalapáccsal a kezükben hatalmas szobrokat vertek ki vasból, órásmestereket, különböző furfangos játékszerek készítőit, Dürer, Hans Sachs, Pirckheimer Wilibald városát. E pillanatban még V. Károly császár is rokonszenves nekem, annyira bújom a történeti penészt. A Frauenkirche tetején furfangos óraszerkezet van, amely a trónon ülő IV. Károly császárt, ábrázolja. Amikor az óra déli tizenkettőt üt, megjelenik a hét választófejedelem és hódolatát mutatja be a császárnak.

Nem időzhetem a hatalmas épületeknek, a várnak (Hohenstaufenek építették 1100 körül és a várudvar kövezetét állítólag a félig történeti, félig mondái Barbarossa Frigyes csász/ár is tanosta), a Rathausnak (épült a XIV században) és a remekebbnél remekebb ’•égi patriciusházaknak a leírásánál. Hosszabb időre megállított Dürer AI- bertnek és Hans Sachsnak csodás virágerkélyekkel díszített lakóháza és a Pegnitz folyó, amely az óváros közepén folyik keresztül és jobbra-balra mossa •'7 ódon ház falait és egy valóságos kis Velencét varázsol elénk. Nevezetesebb templomai a Sebalduskirche, amelynek énítését 1237. körül — és a Lorenz- kirche. amelvnek építését 1274 körfii kezdték. Mindkettő eredetileg róm. kát. templom volt, a reformációval azonban az evangélikus egyház birtokába mentek át. A belépőre ma is róm. kát. templom benvomását teszik. Rendkívül érdekes középkori műemlékek találhatók mindkét templomban. Előbbinek legnagyobb nevezetessége a Sebaldus-sirem- lék. amelyet Peter Vischer, a nagy nürnbergi mester vert ki vörösrézből fiai segítségével csaknem tizenkét esztendeig tartó munkával. Ez a síremlék szimbolikus megjelenítése a keresztyénXI.

A másik kérő.

Ötödször kocintott már Pipás Kiss Mihály az ősi nagy tölgyfa asztalnál, mikor kemény kopogás után benyitott Jóska a kajlabajuszu, tuszi-muszi Kisgál Istók kérőjével az ajtón:

— Békességes jó estét adjon Isten.

Mihály derűs, nagy hangon fogadta őket:

— Adjon Isten nektek is!

Ferkó a fogai közt morogta sötéten:

— Mi az ördögöt jöttek ezek most ide?

— Mindjárt megtudod, öcsém. Inkább húzódj addig oda hátul a kályha-padra, — súgta az öreg.

Majd felállt, kezet fogott a kérőkkel:

— Isten hozott benneteket. Telepedjetek, no, ide az asztal mellé.

Jóska kis aggodalomtól megszálltán tekintett Ferkóra: Miért kell ennek épp most itt alkalmatlankodni?!...

— No, öcsém, ne bámészkodj! Ülj te is ide az asztalhoz s kocintsunk, — biztatta Mihály.

Hirtelen kinyílt a konyhára nyíló ajtó s megjelent a küszöbön Juliska s kiváncsi fürkészéssel tekintett körül a szobában.

— Édes apám! Nem volt itt a Ferkó?-— Dehogy nem, leányom. Most is ott búslakodik a pádon. Főzzetek számára valami jó herbateát, hogy ne fájjon annyira a melle.

A lány erre megfogta Ferkó karját, húzta ki:

— Gyere hát, te szerencsétlen! Julcsa tett már föl vizet a tűzhelyre forralásra.

Jóska nem csekély aggodalommal nézett utánuk. Nem tetszett neki a túlságos bizalmaskodás. Gondolkodóba ejtette, de Mihály mindjárt felrezzentette:

— Fogd kézbe már te is öcsém, a poharat. Látod? A keresztapád már inni akar, velem együtt.

— Deiszen. iszom ám! Az Isten szeressen bennünket! — kocintott és ivott Istók nekilendülve.

Mihály a nélkülözhetetlen pipát vette elő újból kezelésre s mig a megtöltéssel foglalatoskodott, Jóska könyökével oldalba döfte keresztapját figyelmeztetésül, hogy szóljon már. De miután Istók ismét a pohár után nyúlt, haragosan rándított a vállán.

— Hagyj innom, ebadta gyereke! Szólj te, neked köll a leány.

Mihálynak végre kezdett jól szelelni, füstöt gomolyítatii a pipája s miután látta, hogy a szeg csak nem tud kibújni a zsákból, ő kezdte kipiszkálgatni.

— No hát, Jóska öcsém, hogy vagy?

— Köszönöm, bíró ur.. . Úgy tán ... nem is tudnám megmondani. Néha úgy van az ember, hogy maga sem tudja, hogyan?... Hanem hát... no, eljöttem.

— Jól tetted, édes öcsém! Vártalak, — szólt Mihály nagy lelkinyugalommal.

— Biró ur úgyis tudja, miért jöttünk.

—• Tudom, öcsém, tudom.

— Hát éppen azért eljöttünk, ha nem másította volna meg a szavát.

— Nem én, Jóska öcsém. Amit én egyszer kimondok, holtomig a mellett maradok.

— Igaz ember vagy, Miska, akárcsak én! S erre már ihatunk is egyet, — nyúlt Istók ismét a pohárhoz.

Jóska pohárral kezében folytatta, ha már el tudta kezdeni.

— Hát, hogy a tisztességes szónak is eleget tegyek: Kérem biró urat, adja nekem holtig való élettársul a kedves Juliska leányát. (Folytatjuk.)