Harangszó, 1937
1937-07-25 / 30. szám
HAftANÓS2Ó 1931 jüíius 25. „Gyógyíts meg engem, Uram" című imádsdgos könyv darabonként 20 fillérért kapható. Portó 4 f. Diszkötésben 1 P. Az ár beküldhető bélyegben is. A a ii ff# mm rr« / tudogumokor. Ha nyitott szemmel nézzük az ujsá gok híreit, úgy feltűnik az, hogy minden országban felfedeznek valami új gyógymódot, ami feltétlenül gyógyít valamilyen betegséget. Ilyen gyakori hir a tüdővész elleni gyógyszer is. Sajnos az ilyen hírek eddig valótlannak bizonyultak. Ha már az újságok olyan gyakran foglalkoznak az ilyen hírekkel, úgy feltehetjük azt a kérdést, vájjon mi lehet az oka annak, hogy a világ annyi tudósa foglalkozik betegséggel? Ennek igen egyszerű és nagyon szomorú az oka. Csonka hazánkban kb. 18.000 ember hal meg évenként tüdőgümőkórban. Hát ez igen elszomorító adat, különösen ha számításba vesszük azt, hogy a még élve imaradt íüdőgümőkóros betegek száma is óriási számot tesz ki. Háború utáni időben minden ország vezetősége ráeszmélt arra, hogy az emberek megélhetési viszonyai romlottak s ezzel karöltve pusztítanak a különböző betegségek. Legtöbb áldozatot szed hazánkban a tüdőgümőkór, a második helyet a szívbetegségek foglalják el, majd utánuk következik a rák stb. Hasonló az eset a külföldi államokban; háború után pl. Dánia összeszám- láltatta a tüdővészes betegeit, kérdést intézett az erre illetékes orvosokhoz, hogy mit lehet itt tenni, hogy sürgősen és gyökeresen elejét lehessen venni a bajnak. A válasz az volt, hogy körülbelül 100.000 ember számára szanatóriumot kell építeni s a beteg embereket meggyógyítani. Az elhatározást tett követte, állami szanatóriumokat építettek; a betegeket elhelyezték s jelenleg ezen szanatóriumnak nagyrésze pang az ürességtől. Boldog Dánia! Sajnos nálunk nem ez történt. Ezen fertőző betegség ellen védekezni, azt megelőzni kötelessége az államnak, de kötelessége az egyénnek is. Sajnos mindkét részről a válasz ugyan az: nincsen érre pénzünk! Se a múltban, se a jelenben közegészségi célra nem jutott elegendő pénz s igy maradt Hamupipőke a tüdővész elleni küzdelem is egészen a legutóbbi ideig. Tüdőgümőkór azaz tuberkulózis (tüdővész, tüdőbaj, tüdőcsúcshurut, száraz betegség, hektika) nevét a latin tuber- kulum szótól kapta, ami magyarúl gö- böcskét jelent (kis kölesnyi göbök jelennek meg a beteg tüdőben) és a szarvasmarhák gyöngy kórjával azonos. A betegséget csak erős nagyító alatt látható pálcika alakú bacillus okozza. Rendkívül fertőző betegség. A gümő- kórnak négy faja ismeretes: emberi, szarvasmarháké, madár és hal gümőkór Minket közelebbről csak az emberi és szarvasmarhagümőkór érdekel, mert egyrészt az embertársainkkal való érintkezés folytán fertőződünk, másrészt a szarvasmarhák húsa, de főleg a gyöngykórus tehenek teje, vaja veszedelmes lehet ránk, különösen csak tejjel táplálkozó csecsemőkre. A betegséggel szemben legfogéko- nyobb a csecsemő s itt szedi leginkább áldozatait a gyilkos kór, majd a 6 éves kortól fogva fokozatosan csökken a halálozás, de a megbetegedések sz|áma nem; a serdülés korában újból fellobban és kb. a 30 éves korban hagy alább; majd még mint utolsó kegyelemdöfésként az öreg korban harmadszor jelentkezik. Ezen tényekkel kapcsolatban le kell szögeznünk azt a tényt is, hogy nálunk a serdülő ifjúságot és az öregeket legszívesebben az utcára teszik ki; hogy ez mit jelent erkölcsi és egészségi szempontból azt magyaráznunk felesleges, eze kután. Elég ha rámutatunk arra, hogy a serdülő korban lévő embernek, — aki akkor válik gyermekből haja- donná, vagy ifjú legénnyé — a szervezete óriási változáson megy át, ami erősen igénybe veszi ellentálló képességét s ha ehhez még egy ragályos és fertőző betegség társul úgy megértjük, hogy milyen könnyen végez az emberrel e betegség. Ne csodálkozzunk akkor azon, hogy annyi fiatal magyar rózsatövet, tölgyfa csemetét még bimbó vagy csemete korában halálra váltja a gyilkos kór, mielőtt az rózsává nyílna, vagy tölgyfává terebélyesednék. A csecsemő halálozást is jobban megértjük, ha felidézzük emlékezetünkbe azt a sok lakásnak nevezett nedves és sötét odút; másodsorban a jobbmódú városi lakosság azon téves felfogását, hogy többnyiie fiatal, serdülő korban lévő, leányt tart csecsemője mellett, mert ez olcsóbb, pedig a rajta megtakarított összeget bőven ráfizeti orvosra, patikára — avagy koporsóra. Nagy hiba, sőt helyrehozhatatlan bűn úgy a falusi, mint a városi lakosságnál az, hogy az unokát többnyire a nagyszülőkre bízzák; falun azért, mert a fiatalok a mezőn dolgoznak s a nagymama főz odahaza s vigyáz a csecsemőre; a városban lakók pedig kényelmi szempontból teszik ugyanezt, mert vacsora van náluk, mert moziba akarnak menni s a kis kedvenc talán sírásával zavarná őket szórakozásaikban, avagy elvonná figyelmüket a szórakozástól. Mindezt elkerülhetjük, ha a csecsemővel foglalkozó egyént megvizsgáltatjuk, akár gyermeklány, akár nagyszülő az illető, de mindenekelőtt ha egészséges és száraz lakásban tartjuk. Mielőtt tovább mennénk, ki kell je lentenünk azt, hogy a tüdőbaj nem örökölhető. Tehát ha a szülők tüdőgümőkórban szenvednek, a világra hozott csecsemő feltétlenül egészséges s ha az anyjától elvesszük, dajka tején tartva neveljük úgy egészséges is marad. Ha pedig a beteg szülők mellett tartjuk, különösen az • anya megbetegedése esetén, úgy előbb-utóbb az befertőzi csecsemőjét s az megbetegszik. Hogyan fertőzi meg? Vele foglalkozik, ápolja, táplálás közben rálehel, ráköhög. Vagy meglehet e tiltani egy anyának, hogy gyermekét megcsókolja? Ugye nem! Majd a rokonok, ismerősök, idegenek meglátogatják vagy meglátják a kisbabát s kedves kötelességnek tartják, hogy azt összevissza csókolják; ezen közben megfertőzik náthával — influenzával — tüdő gümőkórral, Amikor azután gyermekünk ezen betegséggel, vagy betegségekkel megküzdeni nem tud s a haláltusa eltorzítja a kicsi arcát, legtöbbször azzal intézik el a szülők és a rokonság tudós asszony népe — frászt kapott és meghalt; de hogy kitől kapta azt már nem kutatják. Egy kis sirdombbal több van a temetőben s ezzel magunk is beálltunk a magyarságot pusztítók közé. Szerencsés esetben a csecsemő eléri a kisgyermek kort, ami 3—6 évig terjed, megbetegszik kanyaróban, vagy szamárköhögésben; ezen betegségek bár közvetlenül nem életveszélyesek, de legyengítik a kisgyermeket, a szülők örül nek, hogy túlestek minden izgalmon, gyermekük pedig a betegségen. Most jön aztán az igazi baj, mert a fenti két betegség rendkívül hajlamosít, mintegv előkészitője a tödőgümőkórnak. Ilyenkor a kis beteget, bár láztalan, jól érzi magát s már régen túl van az eredeti betegségen, bármi módon is tartsuk ágyban, tápláljuk bőségesen, mert ezzel elejét vesszük egy másik, néha évekig tartó betegségnek. Nyáron pedig ne féltsük a napsugártól a gyermeket, hadd játszék pajtásaival, csak ebéd után fektessük le, hagyjuk magára, majd elalszik; hagyjuk 1—2 órát aludni; az eredmény nem fog elmaradni. Tüdőgümőkóros fertőzésen előbb- utóbb mindenki átesik, ami leginkább a gyermek-korban szokott megtörténni. Kedvező esetben a szervezet legyőzi a fertőzést, meggyógyul, vagy évekig küszködik a bajjal, sápadt, vérszegény, gyenge, ingerlékeny; ha iskolás korban van, nehezen tanul s ilyenkor lép fel az apa mogyorófa pálcája, a tanítót pedig bosszantja a hiába való munka eredménytelensége. Elhibázott dolog az egész! Tessék orvoshoz fordulni, aki azután felvilágosítja a szülőket, helyre hozza a gyermeket; ne felejtsük el azt, hogy ezen korban dűl el az, hogy kiből milyen ember lesz, erős és ellentálló, katonának való, avagy örökké betegeskedő ember. Ezen korban elkövetett hibát a sorozásnál látjuk, de az már késő. Ugyancsak itt dűl el vájjon ép és egészséges anyai szervezetté fejlődik-e a még fejletlen leányka. Mint cikkünk elején jeleztük a serdülés kora a második veszedelmes kor, itt már nem a gyermekkel, hanem a felnőtté vált emberrel állunk szemben. Itt teljesedik valóvá az egyik hires orvostanár mondása: „a felnőttkori tüdőgümőkór annak a dalnak az utolsó akkordja, amit a csecsemő bölcsőjénél daloltak.“ (Folytatjuk.) Dr. Malasits Gyula. Szerkesztő-bizottság: IRÁNYI KAMILL, Dr. ITTZÉS ZSIGMOND, # MARCSEK JANOS, NÉMETH KAROLY, Dr. SCHUTT GYULA, SZENDE ERNŐ, SZUCHOVSZKY GYULA, TÚRÚCZY ZOLTÁN. Felelős szerkesztő és kiadó: SZABÓ JÓZSEF. Kéziratokat nem adunk vissza Ba-osf-nyOTtra, lizssly és Koncz. T.' 7-tS.
