Harangszó, 1937
1937-07-25 / 30. szám
242. HARANGSZÓ 1937. július 25. megyei pénztárost 25 éves tanári működése alkalmából. — Az ehmegyei gyűlést megelőzőleg az ehmegyei lelkész és tanító egyesületek tartottak közös értekezletet, majd külön folytatván tanácskozásaikat a lelkész egyesület elnöke beszámolt az elmúlt évben végzett lelkészköri s belmissziói munkáról, majd a nehéz sorban levő lelkészözvegyek s lelkészek segélyezésére az egyházmegyei leik. segélyegylet 350 P segélyt szavazott meg. Kimondotta egyúttal, hogy minden gyülekezetben évenként legalább egy gyülekezeti nap tartandó, valamint, hogy a lelkészértekezletekkel kapcsolatban mindig presbiteri konferencia is tartandó az egyházmegye presbiterei részére. Határozatba ment az is, hogy a lelkészegyesület tagjai minden nyáron 2—3 napos csendes napokat tartanak a lelki kérdéseks a következő év munkaprogrammjának bizalmas megbeszélésére. Az első összejövetelre Tolnanémedi hívta meg ez év augusztusára a lelkésztestvéreket. A közgyűlést megelőző este gyámintézeti vallásos est volt a templomban, melyen a szolgálatot Takó István pécsi és Csérv Lajos dombóvári lelkészek végezték. Azt, megelőző este az egyházmegyei Eposz és a sárszentlőrinci nőegylet sze- retetvendégséget tartottak 250 résztvevővel, melyen Koritsánszky Ottó II. felügyelő és Schmid János lelkész szolgáltak előadásokkal. Vértesi Ilona, Fuchs Jánosné Schlitt Teréz és a sárszentlőrinci dalárda pedig ének és szavalatszámokkal szolgáltak. A veszprémi egyházmegye évi rendes közgyűlése julius 7-én folyt le Pápán, Takács Elek esperes kormányfőtanácsos és Mihály Sándor Egyhm.-i felügyelő elnökletével. A közgyűlés előtt gyámintézeti istentisztelet volt, melyen Hering János, mint új egyhm.-i gyám- intézeti elnök hirdette az igét. A szokásos előértekezleten Takács Elek, hivatkozva 24 éves esperesi munkájára, bejelentette lemondási szándékát, kérve, hogy ebbeli elhatározását a közgyűlés ne nehezítse meg. Mivel azonban az elő- értekezlet, mint egy ember fejezte ki teljes bizalmát az esperes iránt, a közgyűlésen a lemondás szóbe se jöhetett, ellenben a közgyűlés elhatározta, hogy a munkával túlterhelt esperes mellé al- esperesi tisztséget, párhuzamosság okából pedig egyhm.-i másodfelügyelői tisztséget szervez. Mihály Sándor egyházmegyei felügyelő megbízatása lejárván, a közgyűlés elrendelte a szavazást a felügyelői tisztségre, szept 1-re való határidővel. Az esperesi megnyitó után Kalnitzky Gusztáv pápai felügyelő üdvözölte a közgyűlést. A nyomtatásban szétosztott esperesi jelentést a közgyűlés köszönettel tudomásul vette s tor vábbi határozatai jórészét a jelentéshez kapcsolta. Világi főjegyző a magas életkora miatt lemondott v. Draskótzy István ny. altábornagy helyébe, Obetkó Vilmos, eddigi aljegyző lett, helyébe jegyző ifj. Purgli Pál tb. jegyző rádóczi Boda László, az egyhm.-i törvényszék új tagja, Horváth Sándor nyug.-ba vonult lelkész helyébe Novák Rezső ajkai lelkész. Levéltáros dr. Bányai Béla várpalotai lelkész. A különböző jelentések arról győzték meg a megjelenteket, hogy az egyházmegyében komoly munka folyik, az őrállók helyükön, a hitélet nem lankad, a Gyámintézeti gyűjtés emelkedik, templomaink és iskoláink lelkiismeretes munkát végeznek. A mosoni es peresség ezévi közgyűlését Rajkán tartotta jul. 7-én. A közgyűlés szokatlan erős látogatottságnak örvendett s élénk érdeklődés mellett egész délelőtt tartott. Csatáry egyhm. felügyelő nyitotta meg a gyűlést, évi jelentésében megemlékezve az év nagy halottairól, kitüntetett érdemes munkásairól, a zsinatról, egyház és az egyház munkásainak újkori feladatairól. Értékes és érdekes munka volt Zimmermann János helyettes esperes évi jelentése, melyben minden fontosabb eseményre kiterjeszkedőleg szólt az egyház nagy és kis feladatairól, emléknapjairól, különösen kiterjeszkedve a zsinat és a finnugor lelkészlátogatás jelentőségére. A különböző jelentések kedvező eredményekről szóltak. Ui rendezést talált a szórványgondozás. Az esperesség augusztusban rendkívüli gyűlésre fog ösz- szeülni az esperesi és egyéb tisztségek betöltése céljából. Győr. A győrszabadhegyi u.j tornyot, harangot és oltárt julius 18.-án avatta fel D. Kapi Béla püspök. Budapest. A Krisztus-hivő zsidók julius 5—10.-ig Budapesten tanácskozást tartottak, amelyen több külföldi is részt- vett. Konodoros. 1887 julius 11.-én kezdte meg szolgálatát az akkor megszervezett orosházi egyházközségben Reviczky László szarvasi segédlelkész. A félszázados évfordulóról hálás visszaemlékezéssel emlékezett meg a gyülekezet. Kapolcs. Bensőséges ünnepe volt július 11-én a sok megpróbáltatáson keresztülment kapolcsi gyülekezetnek. Ezen a napon iktatták be hivatalába Halász Bélát a gyülekezet egyhangúlag meghívott lelkipásztorát, Jónás Lajos a zalai egyházmegye esperese. A feldíszített templomot teljesen megtöltötte a hívek és vendégek sokasága. Jónás Lajos esperes a lélek mélyéről szóló beiktató beszédében a megbékélés nagy fontosságára hívta fel a hívek figyelmét, utána az uj lelkész lépett a szószékre és Krisztus ama szavai alapján: „Vájjon ti is el akartok e menni?“ (János 6, 66—69.) megtartotta beköszöntő beszédét. Az istentiszteletet követő díszközgyűlésen először Jónás Lajos esperes köszöntötte az uj lelkipásztort, utána Csaba Antal mencshelyi lelkész az Egyházmegyei Lelkészegyesület, Vörös József a kapolcsi, Gőgös Árpád tanító a taliándörögdi, Németh Ferenc tanító az öcsi gyülekezetek, Fazekas Imréné a Nőegyesület, Gáspár Irma a Leányegyesület, Horváth Dezső tanító az Ifjúsági Egyesület nevében személyesen, Kovács Sándor igazgató-tanító az Egyházmegyei Tanítóegyesület, Szokoly László plégános a róm. kát. egyházközség, Bábás József lelkipásztor pedig az öcsi református egyházközség nevében levél útján köszöntötték az új lelkipásztort, aki kiilön-külön mondott köszönetét az üdvözlésekért. Középiskoláink. Evangélikus középiskoláink közül a következők küldték be szerkesztőségünkbe évvégi értesítőjüket: A budapesti evangélikus gimnázium. Az elmúlt tanévben tanulóinak létszáma 675 volt. A tanári kar 28 tagú. Az intézettel kapcsolatban internátus működik. — A soproni líceum tanulói létszáma 321 volt, a tanári kar 17 tagot számlál. Az intézettel kapcsolatban internátus működik. — A szarvasi Vajda Péter gimnázium tanulói létszánja 518 volt. A tanári kar 13 tagú. Az intézettel kapcsolatban internátus működik. — A soproni tanítóképző tanulólétszáma 119 volt. Atanári kar 13 tagú. Az intézettel kapcsolatban internátus működik. Az aszódi leánynevelő és polgári tanulólétszáma 108 volt. A tanári kar 7 tagú. Az intézetnek internátusa van. — Az aszódi Petöfi-gimnázium tanulólétszáma 431 volt. A tanári testület 16 tagú. Az intézetnek van internátusa. — A kőszegi Gyurátz Ferenc leánygimnázium tanulólétszáma 162 volt. A tanári testület 19 tagú. Az intézettel kapcsolatban internátus működik. — A békéscsabai Rudolf reálgimnázium tanulólétszáma 435. A tanári testület 20 tagú. Internátus. ; s t ♦-8 «■»< HATÁROSON túl Ausztria. Grácban evangélikus gyülekezeti nap volt, amelyen 250 gyülekezet és intézmény képviselete vett részt. Anglia. Halifaxban emléktáblával jelölték meg azt a helyet, ahol Sir Harald Mackintosh, a Vasárnapi Iskolai Világ- szövetség jelenlegi elnöke kisgyermek korában vasárnapi iskolában járt. Oroszország. A kommunisták moszkvai lapja, az Izvesztija azt írja, hogy Oroszországban újabban sok olyan fiatal munkás és munkásnő keresztelkedett meg .akiket születésükkor nem kereszteltek meg. Palesztina. A régi Zsidóországot három részre osztják. Egy részt kapnak az arabok, egy részt a zsidók, a harmadik rész pedig egy nemzetközi övezet lesz, amely Betlehemet és Jeruzsálemet is magában foglalja s amely angol főhatóság alatt marad. HŰLŐ N FÉ L É K Apróságok. Egy lengyel újság híradása szerint Worosilow szovjettábornok öccse, Szergej, bejelentette, bátyjának, hogy kilép a vörös hadseregből és lelkész lesz. Kávéból lőszer. Egy amerikai lőszergyár tárgyalásokat folytat Aranhaval, Brazília washingtoni nagykövetével, Brazília kávétermés feleslegének ipari célokra való felhasználásáról. Noha a brazíliai kávétanács az idén naponként százezer zsák kávét pusztít el, a kávéárak tovább esnek. Ezért van szó arról, hogy a kávéterméc nagyobb részét teljesen elvonják az emberi fogyasztástól és vegyiszerek, olajok, stb. készítésére használják. Terjesszük a „HARANGSZÓ“-t! Az Uj Idők című legrégibb és legelterjedtebb szépirodalmi hetilap, amely Herczeg Ferenc főszerkesztésében jelenik meg, minden olvasóját 20 kötetes lexikonnal ajándékozza meg. A lexikon, amelyből eddig 5 kötet jelent meg. az ismeretek hatalmas kincsesháza Egész könyvtár önmagában. Az Uj Idők negyedévi előfizetési díja 6.49 pengő. Címe: Budapest, VI., Andrássy-út 16.