Harangszó, 1937

1937-06-13 / 24. szám

1937. június 13. HARANGSZÓ Szend. (Komárom vm.) Az egyház­község ifjúsága a templom elé díszes kerítést csináltatott 325 pengő értékben. Az egyházközség az elmúlt évben ünne­pelte fennállásának 150 éves jubileumát, mely alkalomra új orgonát szerzett be. Az orgona árához az ifjúság ugyancsak 300 pengővel járult hozzá. Kölese. A trianoni oláh és cseh határ­szélen fekvő kölesei evangélikusok ke- gyeletes ünnepséggel ülték meg a Hő­sök Emléknapját, amelybe bekapcsoló­dott a község összlakossága is. Felvo­nultak a leventék, frontharcosok, polgá­ri lövészegylet és a három felekezeti is­kola növendékei. A leventék első befu­tó stafétája megkoszorúzta az egyház- község hősi halottainak márvány emlék­művét, utána programm szerinti emlék- ünnepély volt, melynek keretében Sze- lényi Endre tb. esperes lelkész tartott emlékbeszédet a világháború hősi ha- lottairól. Bakonyszombathely. A Napközi Ott­hon, győri diakonissza vezetése alatt, június 16.-án kezdődik. Evangélikus leányinternátus. A győri evangélikus diakonisszaanyaház a szere- tetházban (Győr, Petőfi-tér 3.) középis­kolás leányok számára internátust tart lenn. Az internátus növendékei állandó tanulmányi felügyelet alatt állanak. Évi tartásdij 550 pengő. Jelentkezni lehet az igazgatóságnál. Felvétel a m. kir. Erzsébet-tudoniány- cgyetem evang. hittudományi karára az 1937—38. tanévre. A Sopronban elhelye­zett hittudományi kar a ni. kir. Erzsé- bet-tudományegyetem szerves tartozéka s így reá nézve is az egyetemi beiratko­zási szabályzat az irányadó. A m. kir. Erzsébet-tudományegyetem felvételi hir­detménye 1936. június-július hónapban a Budapesti Közlönyben fog megjelenni egyidejűleg a nagyobb napilapok is köz­ük, azonban akik a címükre szóló vá­laszbélyeggel ellátott borítékot bekülde- nek a kar dékáni hivatalához (Sopron, Deák-tér 74.), azok a felvételről s a kar­ra való felvétel különös követelményei­ről bármikor tájékoztatót is kaphatnak. Mindennemű felvilágosítást a dékáni hi­vatal ad. Felvétel az Evangélikus Teológusok Otthonába. Akik Sopronban a m. kir. Erzsébet-Tudományegyetem hittudomá­nyi karán óhajtják tanulmányaikat foly­tatni s a Teol. Otthonban kívánnak lak­ni, a Teol. Otthon Bizottsághoz címzett kérvényüket június 20.-ig küldjék be az Otthon igazgatóságához (Sopron, Fel- kelő-út 42.). A kérvényhez mellékelen­dő: 1. érettségi bizonyítvány másolata, 2. önéletrajz, 3. orvosi bizonyítvány, 4. lelkésznek, illetve vallástanárnak bi­zonylata, 5. a szülő kötelező nyilatkoza­ta a tartási díj pontos fizetésére és eset­leges károk megtérítésére vonatkozó­lag. Tartásdíj (lakás, fűtés, világítás, fürdés, háromszori étkezés) évi 550 P és 5 P felszerelésre, amely összeg fél­évenként előre fizetendő, havi részletek­en való fizetését ellenben az Otthon- Bizottságtól kell kérelmezni. A díjak fi­zetése legkésőbb augusztus l.-ével kez­dődik. Szegénysorsú, de legalább „jó“ előmenetelő s görög érettségivel bíró tanulók kedvezményért is folyamodhat­nak, ebben az esetben csatolniok kell a szülők vagyoni helyzetét feltüntető ez évi keletű bizonyítványt. Végül melléke­lendő válaszboríték, ajánlott válasz cél­jaira, megfelelően felbélyegezve. CSALÁD! ÉRTESÍTŐ Halálozás. — Takács Antal, a vönöcki gyülekezet presbitere hosszú szenvedés után május 18.-án Vönöckön elhunyt. — Leitner Imre nyug. állampénztári igaz­gató f. év május hó 24.-én, 76 éves ko­rában, hosszú és kínos szenvedés után Celldömölkön elhunyt. A megboldogul: a város társadalmának szeretett és köz- tiszteletben álló tagja volt. Temetése ugyanott ment végbe nagy részvét mel­lett. özvegye szül. Zsiray Etelka, gyer­mekei: Hanna és Tivadar és kiterjedt rokonság gyászolja. — Feltámadunk! Házasság. Scherer Sárikát, né­hai Scherer János váraljai levita-tanító leányát május hó 22.-én vezette Bony- hádon oltárhoz Koritsánszky Vik­tor gyógyszerész, a budapesti „Arany­kalász“ gyógyszertár felelős vezetője, néhai id. Koritsánszky Dénes volt kölesdi gyógyszerész fia. Tanuk voltak: Schul- theisz Rezső vármegyei főjegyző és Ko­ritsánszky Ottó egyházmegyei másod­felügyelő. ÚJ KÖNYVEK A finn keresztyénség rövid története és egyházi életének rövid rajza, irta: Zászkaliczky Pál fóti lelkész. Ára 50 fillér. A MAGYAR GAZDA Terményárak. Budapesten : Búza 20.30—19.55, rozs 20.50—20.30, takar­mányárpa 14.25—15.50, sörárpa 19.50— 16.00, zab 1730—17.00, tengeri 11.20— 11.35. Állatárak. Sertésárak Budapesten: la. urad. zsirsertés 340 kg-on felül 103— 105 fillér, Ila. urad. 340 kg-on alul 98— 102 fillér, szedett la. 95—98 fillér, sze­dett Ha. 92—94 fillér, szedett silány 84—88 fillér, öreg la. 92—94 fillér, öreg Ha. 88—90 fillér. HARANGSZÓ PERSELYE. A Harangszó terjesztésére a következő adományok folytak be: Sümegi István Szentantalfa, özv. Fokt Jánosné Kisterenye, Mesterházy Imre Nádasd, Káldos Sándor, Szalai Fe- lenc Martonfa, Púr Ede Zegerszeg, Jamrich Edéné Kaposvár, Garbacz Sán­dor Kispest, Móritz Zsigmond Boba, Szabó József Celldömölk, Tóth Mihály Beled, 22—22 filler. — Kovács Endre Ács, Mihácsi József Acsád, Dienes Gusztáv Tápiószele, Madár János Győr- szemere, 30—30 fillér. — Hajdú József­ire Debrecen, Sümeghy Gyula Celldö­mölk, Kovács Mihály Győr, Trogmayer Károly Győr, Mesterházy Elek Ostffy- asszonyfa, özv, Orosz Lajosné Tét, Tóth Lajos Győr, Takács Mihály Tapolca, 32—32 fillér. — Berta Bálint Pápa Czike Julia Párád, 36—36 fillér. — Mó­ritz Károly Celldömölk, Farkas Szabó Jenő Győrszabadhegy, özv. Kovács Já­nosné Felsőacsád, Späth Gyula Győr, Tompa Miklós Pusztaszentlászló, Ko­vács Lajos Győr, Bartesch János Paloz- nak, Kalma Pál Sopron 40—40 fillér. — Rajki Ferenc Magyargencs, Mucsi Már­ton Lébény, Koczor János Celldömölk, Zrim Ádám Szentgotthárd, özv. Vághy Istvánná Devecser, Egyed Jenő Ujdiós- győr, Gergál Sándor Tápszentmárton, Koroknyai Józsefné, Koroknyai Lenke, Koroknyai Anna Zalabár 50—50 fillér. — Győri László Szarvas, 52 fillér, — Wellner Jánosné Győr, Valahovics Pál P.erzencze, Lóczy Ferencné Magyar­boly, Reisz György Siómaros, Bihar Jó­zsefné Fonyód, Finta Sándor Celldö­mölk, Dániel M. Sándor Debrecen, Szkalos Kornél Újpest, Greisinger Ottó Szombathely, Kárpáti Paula Baja, Mol­nár István Kemenesmagasi, Gyurátz Ist­ván Rábamolnári, Varga Rozália Zala- szentjakab, Németh Sámuel Hegyfalu, Mód József Zalaegerszeg, Nagy Károly- né Bpest, Pálmai Kálmán Bpest, 60—60 fillér. — Nagy Dénes Bpest, 70 fillér. — Németh János Orosháza, Borsody János Győr, özv. Kenessey Jenőné Bonyhád, özv. Ebner Gyuláné Pilis, Klúge Pál Körmend, Babolcsai Kálmán­ná Kemenesmagasi, Langer Erzsi Bala- tonlelle, alistáli Biró Pálné Békéscsaba, Hollósy József Szbthely, Schneider Ist­ván Ujdiósgyőr, Dr. Vidonyi Sándor Győr, 72—72 fillér. — Hetyési Lajos Bük, özv. Hajas Lroréné Rákospalota, 80—80 fillér. — Szép András Tét, Vas Ernő Győr, 1.20—1.20 P. — Egyházy János Győrszemere, Mozsári Rezsőné Putnok, Ágoston Eszter Győr, Czink Ferencné Szend, Pischl Paula Vác, N. N. Bpest, N. N. Külsővat, 1—1 P. Akár a nyári vakáció tartamára, akár pedig az egész tanévre magunkhoz fo­gadunk olyan fiú vagy leánygyermeket, akik a német nyelvet el akarják sajátí­tani. Helyben van német tanítási nyelvű evang. iskola, de azonfelül magunk is szakszerűen foglalkozunk a német nyelv tanításával. Díjazás: megegyezés sze­rint. Megkereséseket a következő cím­re: Amminger nővérek Levél (Moson vm.) 1—1 Gyermekszerető urinő gyermekek mellé ajánlkozik vidékre. Nyugdíja van, azért csupán családias bánásmódra, el­látásra reflektál. Borsos, Budapest. Kmetty-u 15. 1—1 Fiatal evangélikus leány gyermekek mellé ajánlkozik, vagy női alsó-felső­ruha szabás, varrás, hímzés terén keres munkát. Azonkívül ért a méhészethez, esetleg egyszerűbb háztartás vezetését vállalná. Szives megkeresést válaszbé lyeg ellenében továbbít a kiadóhivatal. Diakonisszaállomás pansio, Kőszeg. Üdülést, gyógyulást nyújt. Május 1 -tői egész éven át. Alpesi kiima, diéta. Gyer­mekek nyaráltatását is vállalja. Cim: Evang. Piakonisszaállomás, Kőszeg. 6—8

Next

/
Oldalképek
Tartalom