Harangszó, 1937
1937-04-04 / 14. szám
108. HARANGSZÓ 1937. április 4. Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek ! A reformáció hazája Németország, erős egyházi harcok színtere lett. A harcot nem az egyház, hanem a nemezti szociálisták kezdték. Nem annyira maga Hitler, hanem nagyotakaró alvezérei. A harc lényege az, hogy a német nemzeti szociálista állam nemcsak polgári hűséget követel az egyház tagjaitól, hanem az egyház lelki munkáját is irányítani és befolyásolni akarja. Az állam akarja kiszabni, hogy mit prédikáljon az egyház. Ebbe pedig az egyház lényegének megtagadása nélkül sohasem mehet bele. Ez a harc a kétharmad részben evangélikus és egyharmad részben római katolikus német keresztyénséget egyformán érinti. Olyan értékek forognak ott kockán, amelyek egyformán drágák az evangélikus és római katolikus egyháznak. Isten-e Krisztus, vagy csak ember volt? Egyetemes Megváltó-e, vagy a német népnek Hitler a megváltója? Szentkönyv-e az ótestamentom, vagy pedig elégetni való zsidókönyv? E kérdések körül forog a harc egyre élesebben. Legutóbb a római pápa hosszú és határozotthangú körlevelet küldött Németországba, amelynek főtételei a következők: „Aki a fajt, népet, államot, államformát, vagy az államhatalom hordozóit bálványozva isteníti, az felforgatja és meghamisítja az Istentől teremtett rendet.“ „A mi Istenünk emberfeletti Mindenható, aki nem tűrhet maga mellett más istenséget.“ „Csak felületes szellemek beszélhetnek nemzeti Istenről s akarhatják Istent egyetlenegy faj vérségszerinti korlátái közé bebörtönözni.“ „Aki egy halandó embert Krisztus mellé vagy fölé mer állítani, — álpróféta.“ Olyan tételek ezek, amelyeket a mi egyházunk is aláír az utolsóig, aminthogy ezeknek az igazságoknak bátor meg- vallása miatt ül börtönben nem egy német evangélikus lelkész. Kerrl német vallásügyi miniszter legutóbb éles vádbeszédet mondott az evangélikus egyház ellen. Hangsúlyozta, hogy Isten a maga akaratát a német vérben nyilatkoztatta ki, hogy Hitler új kijelentés hordozója, hogy a keresztyén- ség lényege nem Krisztus istenfiúsága s hogy az evangélikus egyháznak el kell ismerni az állam felsőbbségét. E képtelen eltévelyedésre Dibelius német evangélikus püspök az alábbi krisztálytiszta nyilatkozatban foglalta össze az evangélikus egyház álláspontját: „Az a tanítás, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, a szentírás alapvető kinyilatkoztatása. Ebből veszünk erőt életünkhöz, vigasztalást halálunkhoz. Mert ha a názáreti Jézus csak ember lett volna, akkor az isteni kinyilatkoztatás sziklaszilárd alapjáról emberi vélemények futóhomokjára jutnánk. Nem! Jézus Krisztus, a megfeszített és feltámadott, az élő Istennek.Fia: ez az alapja a mi egész hitünknek. Ön miniszter úr, beleszól abba, hogy mit prédikáljunk, ön nem tanácsokat ad nekünk, hanem beleszól a kinyilatkoztatásba és meg akar bennünket ezért rendszabályozni. Ez az a pont, ahol az egyháznak ellent kell állni és ellent is fog állni. Ha ön azt mondja, miniszter úr, hogy az evangélikus egyház ne legyen állam az államban, azt feleljük: helyes. Az egyház legyen egyház, az állam legyen állam. Ön azt hirdeti, hogy az egyház a kinyilatkoztatás terén utasításokat fogadjon el az államtól. Ez a gyökere a német állam és az evangélikus egyház harcának. Ennek a harcnak nem lesz vége mindaddig, míg az állam nem ébred tudatára, hogy hol van tevékenységének határa. Luther arra tanított bennünket, hogy Isten parancsához híven szolgáljunk testünkkel és vérünkkel az államnak mindaddig, míg az állam a szó igazi értelmében állam marad. Erre a hűségünkre Hitler állama is számíthat. De abban a pillanatban, amikor az állam egyház akar lenni s a lelkek és az igehirdetés feletti hatalmat át akarja venni, — mi Luther szavaihoz híven, Isten nevében ellenállást fogunk kifejteni!“ Olyan szavak, amelyeket a német római katolikus egyház is bizonnyal az utolsóig aláír. Hogy mi következik, nem tudjuk. Egy azonban bizonyos. S ez az, hogy a keresztyénségnek a vörös veszedelem elleni harc mellett az újfajta pogányság elleni harcra is fel kell készülnie. Égő világ. 7. A keresztyénség bástyáiNem véletlen dolog az. hogy a kommunizmus mindig és mindenütt a keresztyénséget érezte ■ legfélelmetesebb ellenségének. Éppen ezért az sem véletlen, hogy az orosz kommunizmus a maga lélekírtó hadjáratában legelső sorban a templomok ellen kezdett ádáz ostromot. Százával robbantotta fel, ezrével záratta be a templomokat. Egyikből múzeumot csinált, másikból színházat vagy más szórakozóhelyet, sőt mint legutóbb megírtuk, arra is volt példa, hogy kis kápolnákból uccai árnyékszéket alakítottak. Jól tudta a szovjet, hogy a keresztyénség egyik legerősebb földi bástyája a templom s ha elveszi a néptől a templomot, sikeresen megbénítja a lelki élet gyakorlását, llgy nézzünk hát a templomra, hogy az a vörös rémség elleni küzdelem egyik legerősebb bástyája. Bizonyos, hogy a kommunizmus elleni küzdelemben az államnak is megvannak a kötelességei. Korszerű gazdasági intézkedések, munkaalkalmak teremtése, bántó társadalmi igazságtalanságok megszüntetése: mindezek olyan teendők, amelyeket az államnak kell elvégeznie. Ám az egyház is kiveszi a maga részét a küzdelemből. Ezt pedig akkor teszi legjobban, ha hűségesen megfelel legfőbb hivatásának: hamisítatlan tisztasággal hirdeti templomai szószékéről Isten igéjét. Ha teljes bátorsággal képviseli ebben a felfordult világban Isten örök akaratát: a szeretetet, igazságot, Ítéletet és kegyelmet. Mert ez a világ lehet gazdaságilag akármilyen lerongyolódott, a Krisztus bűntörlő vált- ságára van a mai embernek is elsősorban szüksége. Azt az embert, aki a szószék igehirdető szolgálata révén erre ráébred, nem kell a kommunizmustól félteni. Egyszersmindenkorra be van oltva a vörös métely ellen. Azért örülhetünk, hogy a gyászosemlékű hazai vörösuralom óta a magyar keresztyén egyházak egymásután építik a templomokat, Az utolsó két évtized Ez la a keresztyénség bástyáid : a szegedi római katolikus székesegyház.
