Harangszó, 1937
1937-03-28 / 13. szám
1937. március 28. HARANGSZÓ 101. dünk? Kétségbeesett zugolódással-e, vagy pedig úgy, mint akiknek mindenkor elégséges vigasztalás a feltámadott Ki isztus? Koporsók mellett hogy állunk meg? Nem az a baj, hogy megsiratjuk elbúcsúzó kedveseinket, hanem, hogy a sírásunk hitetlen sírás. Mintha a halálé volna itt az utolsó szó! Temetőinket megtűzdeljük márványkövekkel, azokat tele Írjuk siránkozással, vagy ostoba émelygésekkel ahelyett, hogy a feltámadás igéit írnánk kedveseink sírjára. Miben különbözik egymástól egy pogány, egy zsidó és egy keresztyén temető? Sokszor semmiben. Pedig mi tudunk valamit, amit sem a pogány, sem a zsidó nem tud. Mi hallottuk a húsvéti evangéliumot: Feltámadott az Ur! Aki bennem hisz ha meghal is él. Halál, hol a te fullánkod? Koporsó, hal a te dia- dalmad? Krisztus meghalt! Értem is, érted is! Krisztus feltámadott! Nékem is, néked is! GOLGOTHA FELÉ...! Az élet egyre zúg, harsonázik. Jarsangos kedvvel pogányul mulat. S nem látja senki: kereszttel vállán Krisztus rójja az utolsó utat. Megy szomorún. Cipeli nagy terhét. 7ör-töviseklől vérzik homloka. Kern zúgolódik. Békésen tűri, Pedig tudja, hogy várja a Golgotha! Sorsát gyáva, kézmosó Pilátus A tömegen át pecsételte meg. S most Ű ... bűneink Megváltója Az előkészített halálra megy! De Ö és az örök Atya egyek! A világ hallhat Róla bármit. Barabbások sötét-lelke között ő hófehéren, fénylőn világit! Olt vannak már! Ö fönt a kereszten! A nedves szivacsot... ecetet... Ajkához tartják... s hallkan jön a szó Az utolsó szó: „Elvégeztetett"! Az Atya küldte Őt! Ö is hívja! Az üres sir pedig örök tanú; Hogy a lélek feltámad, újra él..., Csak a testből lesz por és hamu! Szirti János Kiknek jelent meg a feltámadott Krisztus? Mária Magdalénának. Márk 16, 9— 11; János 20, 11—18. Több asszonynak. Máté 28, 9—10. Péternek. Lukács 24, 33—35; 1. Kor. 15, 5. Az emmausi tanítványoknak. Lukács 24, 13—32; Márk 16,12—13. A tíz tanítványnak. Márk 16, 14; Lukács 24, 36—43; János 20, 19—25. A tizenegy tanítványnak. Máté 28, 16—17; János 20, 26—31. A hét tanítványnak. János 21, 1—25. Több mint ötszáz atyafinak. I. Kor. 15, 6. Jakabnak. I. Kor. 15, 7, Ismét a tizenegynek. Márk 16, 19— 20; Lukács 24, 44—53; Csel. 1, 1—12. Mindnyájunkra vonatkozóan ped'g ezt mondotta: „Imé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig." Égő világ. 6. Az antikrisztus intelmei. Martinigue szigetén St. Pierre városában nagy színi előadásra készülődtek az emberek. Céljuk az volt, hogy gúny tárgyává teszik Jézus golgotái kereszthalálát. Az előadást nagypéntek ünnepén rendezték meg és pedig olymódon, hogy egy disznót nyilvánosan keresztre feszítettek. Mivel az ördögi gondolat mindenkinek tetszett, elhatározták, hogy mennybemenetel ünnepén megismétlik a pokoli színjátékot a keresztre feszített visító disznóval. Csak egyre nem gondoltak: Isten közbelépésére. Pedig az Isten közbelépett. Mennybemenetel reggelén, amikor az ördögök már táncrakerekedtek az állatias emberek lelketlenségében, megdördült a Pelé hegye, ami sokáig hallgatott, bőgve okádta magából a bűnnek zsoldját: a halált és égő lávafolyammal pusztított el a bőrében nem férő várost. Az ördög kacaja helyén kénköves bűz terjengett, mint egykor Szodoma és Gomora romjain. Beszélhetnek a híres földtani kutatók, amit akarnak, mi azt mondjuk, hogy az Isten ítélt, az Isten lesújtott arra a bitang népre, amely a golgotái halálból űzött állati röhejt. Isten szent, őt nem lehet megcsúfolni. Egy második eset Messinában történt Szicília szigetén. Ki ne hallott volna a messinai földrengésről, amikor 200.000 ember vesztette életét? De vájjon ki hallott arról is, ami ezt a szörnyű földrengést megelőzte? Az újságjaik telve voltak hivalkodó istentelenséggel,. még a karácsonyi számokban is arról fertelmeskedtek, hogy bizonyítsa be Isten, hogy létezik, különben nem hisznek, küldjön egy jóravaló kis földrengést és azonnal hinni fognak! Isten felelt és az egész város rommá lett, a halál martalékává. Az Isten él, szentségét nem lehet megcsúfolni! Isten hányszor megintette a bűnös, sziklává száradt orosz egyházat, hogy térjen meg, de az orosz egyház látván nem látott, hallván nem hallott és rohant szörnyű végzete felé. Mintha ólmot öntöttek volna az orosz egyház füleibe, nem vette fel a fenyítést, nem hallgatott Isten szavára. A tagadók szektája kék lánggal, kísérteties fénnyel perzselte a szívüket, a lelkiismeretüket, amikor hirdették: „Nincs egyház, nincs lelkészség, nincs többé kegyelem, nincsenek szentségek, mindent újra visszavett újra az ég.“ Az orosz egyház a hatalom buta kábulatában Szibériával, akasztófával felelt azoknak, akik a lelkiismeretét tűzzel perzselték. Az orosz cári metropoli- ták és püspökök között hármas rangfokozatot állapítottak meg: részeg, részegebb és legrégzeggbt^ A- köjmyező madonnák szívásai -£ ámiket fedelenként friss vízzel töltöttek meg —^voiWk ennek a népbWfíJjíijgjdtá^nj&’jaa eszközei a babonák hivatalos térjesifesér». Az általános vallási züllés idején a földből gombamódra nőttek ki azok a Bolond Ivanuskák, akik 30 éven keresztül átvirrasztották az éjszakát az első kakasszóig és várták a világ végét, várták a Krisztust, hogy ítéljen elevenek és holtak fölött. Az Isten megszólította az orosz egyházat, de az orosz egyház rohant tovább bűnei poklába. Még az sem térítette észre, hogy a lelkiismeretüktől űzött, egyházi romlásba belecsömörlött emberek már inkább az önkéntes tűzhalált választották, mint azt az egyházat, mely megtagadta a Krisztust. A tűzzel való öngyilkosság, a „vörös halál“ több mint száz éven át dühöngött a raszkol szektában és ezer, meg ezer áldozatot szedett. Ennek a szörnyű tanításnak legfőbb apostola egy egyszerű muzsik volt Voloszatij Vazul, aki mindenfelé azt hirdette: az antikrisztus uralkodik a földön és a hivatalos egyház papjai gyalázatosán alávetik magukat uralmának. Felvenni tőlük valamely szentséget, ke- resztséget, áldozást, házasságot, utolsó kenetet, annyi, mint felvenni az antikrisztus pecsétjét, az soha többé nem teheti jóvá bűneit... De akkor hogyan nyerje el az üdvösséget? öngyilkossággal. Nincs más mód. Mikor a cári orosz egyház ezt a világos, értelmes isteni figyelmeztetést sem hallotta meg, az Isten személyesen szólt hozzá, mint Martinique szigetének és Messina városának bűnös lakóihoz. Mivel az orosz antikrisztus kutatói nem szentelnek elegendő figyelmet ennek az isteni intelemnek, még az időpontot is ideiktatjuk: 1908 június 30-án szólt személyesen Isten az orosz nemzethez és ekkor is hiába. A jelzett napon reggel 7 órakor a Jenisszei és Léna folyók közötti őserdőkbe szokatlanul fényesen vakító tüzes testek hullottak az égből, körülbelül 800.000 tonnára becsülhető meteorkő-hullás, a rajtuk égő gázréteg hőfoka több volt ezer Celsius foknál. A bevágás pillanatában rémületes láng csapott fel, az égen fekete felhő jelent meg, borzalmas robaj volt hallható, mely sem a villámcsapás hangjához, sem az ágyúdörgéshez nem volt hasonló, több száz kilométer területen fölperzselt mindent. A meteorok mélyen behatoltak a föld kérkébe. A légnyomás oly erős volt, hogy a vizek kicsaptak medrükből és még nagy messzeségben is leterített embert és állatot. A robbanás hangját még Jenisszeiszk, Kraszno- jarszk, Kirenszk városokban is lehetett hallani. Az őserdő fái gyökerestől röpültek ki a földből és láng martalékává lettek. A Tunguzkai meteor-hullást eddig még senki sem volt képes megmagyarázni. Nyílt kérdése ma is a csillagászati és a földtani tudománynak. Mi az Isten ujját látjuk benne. A föld térképen megjelölte azt az országot, ahol az antikrisztus fog uralkodni. Oroszország. Tíz éves haladékot adott a bűnbe merült népnek, 1908—1918-ig. Isten homokszemei leperegtek. Bűnbánat helyett a koronás bűn emelte fel a fejét. Az antikrisztus uralkodik. Ha egyszer annyira vágyódtak utána, ám teljenek be vele az emberek. Ha a hitetlenség édesebb, próbálják ezt az új táplálékot. Jaj a gyermeknek, akit atyja már ráhagy a bűnre, hogy égesse meg a kezét és ezáltal térjen az eszére. Jaj a
