Harangszó, 1936
1936-02-16 / 8. szám
1936 február 16. HARANŰS20 61 bírt. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb bűnös ezen a világon a hitetlen ember. Jelenti azt is, 'hogy csak egyfajta menthetetlen ember van a világon: a hitetlen ember. Azért mondja Jézus a hitetlen zsidóknak: A vámszedök é% paráznák megelőznek titeket az Isten országában. — Urunk, légy segítségül a mi hitetlenségünkben! Február 19. A tanítványok kiküldése. Márk 6, 7—13. A Krisztus tanítványának nincs mitől félnie. Nehézségek Között ő erőt ad övéinek, szükségekben megelégít az ő kegyelme. Krisztus tanítványának csak egv a teendője: akadályokra, eredményekre való tekintet nélkül járni híven a küldetésében. A többi mind az Úr dolga. — Uram itt vagyok: hívj, küldj; én megyek s tudom rajtam lészen gondviselő szemed. Február 20 Az Isten hőse. Márk 6, 14— 29. Keresztelő Jánosnak azért kellett meghalnia, mert egy romlott levegőjű királyi udvar kevély hatalmasainak is meg merte mondani a kemény igazságot. Isten szent törvényeiből a király kedvéért sem volt hajlandó semmit lealkudni. Talán kisebb körben, de nékünk is ez a hivatásunk. Képviselni Isten törvényét ebben az elvetemült világban. Meg ne tán- torodj. Akkor sem, ha hízelegnek, akkor sem, ha fenyegetnek, — még akkor sem, ha véreddel kellene megpecsételni a szent ügyet. Február 21. Visszatér a tizenkettő. Márk 6, 30-33. „Elbeszélőnek néki mindent...“, oh ha mi ezt meg tudnánk tenni. Ha előzőleg mindent megbeszélnénk Ővele s utólag, mindenről beszámolnánk Néki. Mennyi minden máskép történnék az életünkben. Megtanulnánk az életünket- Jézus vezetésére bízni, eredményekért Néki hálát adni, kudarcokért Nála vigasztalódni. Imádságodban vigy oda mindent a te Urad elé. Február 22. A csodálatos Jézus. Márk 6, 34—44. Nem a csoda a csodálatos, hanem a csodatevő Jézus. Mikor mindenki csügged, Ö nyugodt. Mikor más csak a nagy szükséget látja, Ő kicsi dolgokat tud áldó kegyelmével megszaporítani. Mikor más a földre néz, Ő az égre tekint. Mikor a sokaság önfeledt jóllakottsággal heverész, ő összeszedi a maradék darabokat. Csupa bölcsesség, csupa hatalom, csupa kegyelem! Örvendezzetek! Ilyen Jézusunk van nékünk! Február 23. Beméne hozzájuk ... Márk 6, 45—52. Valaki összeszámlálta s úgy találta, hogy ez a biztatás: ne féljetek, több mint 360-szor fordul elő a szent- írásban. Minden napra jut egy „ne féljetek“. S nekünk minden napon kell ez a biztatás. Átért minden nap viharos tengeren járunk, rengeteget vesződünk, mint a tanítványok s kísérteties látomások gyötörnek, mint őket. De Jézus lát s jön felénk. Sokszor mikor legjobban szorongatja szívünket a félelem, akkor hangzik felénk biztató szava: Én vagyok, ne féljetek! Terjesztőink körútja. Február 16.-án vallásos est, másnap, harmadnap és negyednap terjesztés Pápán 19-én vallásos est, másnap terjesztés Takácsin. 20.- án vallásos est, másnap terjesztés Nagy- acsádon. 21.-én vallásos est, másnap terjesztés Szergényben. 23.-án vallásos est, másnap terjesztés Marcalgergelyin. KARCOLATOK. A Oazci bölcse. Hatvan évvel ezelőtt halt meg Deák Ferenc, a haza bölcse. Buzgó római katolikus ember volt. 1840. január 21.-én elmondott beszédében mégis kemény szavakkal ostorozza meg a nagyváradi és rozsnyói római katolikus püspököket, akik a vegyes házasság reverzális-kötésének lélek ha- rácsolásával „felzavarják sokezer ház népének lelki nyugalmát, kétkedésnek, aggodalomnak, sötét gyölölségnek magvait szórják szét híveik között s annyi szeretetet, nyugodalmat, boldogságot feldúlnak“. A haza bölcsének igaza volt: átkos magvetés kezdődött el akkor, amelynek mérges gyümölcseit most aratja ez a szerencsétlen ország! HETI KRÓNIKA. A képviselöházban a hitbizományi vita során a kisemberek megerősítését sürgették. — Lázár Andor felszólalása után a Ház általánosságban elfogadta a hitbizományi javaslatot. — Kánya Kálmán külügyminiszter angliai útja után Bécsben az osztrák külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseket. — A revíziót és az új gazdasági konferencit sürgették az angol alsóházban. —■ Tiszazugban templom építésével és teljes egyházi munkával akarnak új irányt adni a közerkölcsöknek. Jobbat nem is lehetne tenni. — Dréhr Imre a Kúria sulyosbbító Ítéletének elhangzása után szívbénulásban meghalt. —- Az új osztrák követ megérkezett Budapestre. — Leszavazták a szerb kormány költségvetési javaslatát. — A népszövetség átköltözködik új palotájába. — Az olasz kormány visszavonta a megtorló kulturális intézkedéseket. — A londoni temetésről hazatérő királyok és diplomaták nagv találkozót rendeztek Parisban. — A párisi tárgyalásokon a nagyhatalmak nem vállaltak új kötelezettséget Ausztria érdekében. — A francia jobboldal tiltakozik a szovjetszerződés ellen. — 40.000 gázálarcot oszt szét az angol kormány. — Angliának 1942-ben negyvenezer katonai repülőgépe lesz. — Japán titokban a világ legfélelmetesebb hadihajóit építi. — A szovjet meghívott Oroszországba ötvenezer cseh munkást. — Lovas női hadsereget szervez a szovjet kormány. — Svájci óragyárat telepítenek le Szovjetorosz- országban. — Amerikán újabb fagyhullám seper végig. Terjesszük a „HARANGSZó“-t! Számok — egymás mellett. Berlin templomaiban 50.000 férőhely van. Ugyanakkor van Berlinben 52.000 szolgálólány. Berlinben tehát maguk a szolgálóleányok sem férnének be valameny- nyien a templomokba. HARANGSZÖ. Hatvanad vasárnap. Lukács 8, 4-15. Sok szomorú vonás van ebben az evan- géliomban. Négyféle talaj van s közülük csak egy olyan, amely gyümölcstermésre viszi a beléhiniett magot. A munkának tehát körülbelül háromnegyed része elvész. De van ebben az evangéliomban sok vigasztalás is. Az Ur fáradhatatlan magvető. Nem csüggeszti semmi kudarc, semmi akadály Az elhintett mag egynegyed része jó talajba hullik s gazdagon kárpótol a többi talaj eredménytelenségéért. Az Ur Jézus az én lelkem talajába is vet. Vájjon milyen talaj vagyok én ? Kitüntetés. A kormányzó Sztra- nyavszky Sándor képviselőházi elnöknek, a dunáninneni egyházkerület felügyelőjének az I. osztályú magyar érdemrendet adományozta. Uj igazgató. A nagybánhegyesi evangélikus iskolák új igazgatója Balás Pál lett. Bük. (Sopron vm.) A gyülekezet felügyelőjévé dr. Farkas Elemér körorvost, másodfelügyelőjévé dr. Szabó Imre ügyvédet választotta. Beled. A nőegylet január 26.-án tartotta szokásos teaestjét Fazekas Gyula rendezésében. Szerepeltek Balázs Gizus, Bödecs Juliska, Pálfy Bözsi, Pálfy Ida, Pálfy Lina, Bödecs József, Jakab Béla, Jakab Sándor. Kovács Béla, Németh Antal. Németh Lajos, Skriba Lajos, Tóth Lajos, utóbbi mint konferánsz is. Az est tiszta jövedelme 350 P, mit a nöegylet jótékonyságra fordít. E télen is 32 szegény iskolás gyermeket látott el ruhával, iábbelivel és 18 felnőtt szegényt segélyezett 450 P értékben. Decembertől kezdve 21 iskolás gyermeknek és néhány felnőtt szegénynek reggeli tejet ad. Vagyona 2200 P. melyből reászoruló hitsorsosoknak méltányos kamat mellett átmeneti kölcsönt nyújt. Ambrózfalva. A keresztség szentségében részesült 14 gyermek; meghaltak 17-en; egyházilag esküdött 4 vegyes és 7 tiszta pár; konfirmációra 24 növendék iárt; úrvacsorát 228-an vettek. Vitéz Szalay Jenő egyházi kántor és Szalay Lujza értékes eziistözött urvacsorai ke- hellyel ajándékozták meg az egyházközséget. A hívek önkéntes adományaiból a temetőt új drótkerítéssel kerítette körül az egyházközség. Tengelic. A nőegylet Gájásv Sándor- né elnöknő irányításával január 26.-án az építendő templom javára szeretetven- dégséget rendezett. A szeretetvendégség keretében Topi Vapalahti finn lelkész beszélt, kit Sztehló Gábor nagytarcsai lelkész tolmácsolt; az ifjúsági egyesület valláserkölcsi tárgyú színdarabot adott elő. Az evang. vegyeskar és férfikar Szepes János vezetésével a finn „Vezet a kereszthez út“-at s Beethoven „Áldozati ének“-ét, a leányegyesületi énekkar Lehel Ilonka vezetésével „Velem van Istenem“ és „Gott ist die Liebe“ c. éneket adta elő. A szeretetvendégség jövedelme 151.30 P volt. Budapest-Angyalföld. A Luther Szövetség és ifj. kör február 2.-án szeretet- vendégséget rendezett, melyen Takaró