Harangszó, 1936

1936-03-15 / 12. szám

92 HARANGSZÓ 1&36 március 15 kezdet előtt 3000 ember töltötte meg a templomot, úgyhogy be kellett tenni a kaput a „későn jövök“ előtt. Ez is hit­valló gyülekezet. Csak még egy apróságot. Berlin északi részén van egy kicsiny hitvalló gyülekezet, mindössze 200 lelket szám­lál. Nem volt termük, ahol összegyüle­kezhettek volna mindnyájan. Kiszemel­tek és kivettek hát egy elég tágasat és havonta a mi pénzünkbe átszámítva kb. 100 pengőt fizetnek a használatáért. Ez a 200 ember! Amikor átvették a termet, üres volt. Az első gviilekezés alkalmával ezért mindenki, aki betette a lábát, egy- egy székkel aiándékozta meg a gyüleke­zetei, hogy ülve nvugodtan hallgathas­sák Istennek igéiét. Ez a kis sereg is egy — hitvalló gyülekezet. Jól tudom, hogy válogattam a képek­ben és festhettem volna tömegestül szo­morúbbakat is. De mindez nem cáfolhat­ja meg azt, ami megtörtént, ami van, s ami hangosan prédikál. Higgyétek el, semmikéoen nem szabad lebecsülni ezeket a gyülekezeti esemé­nyeket, ha még olvan csekélynek tessék is az olvan nagy kérdések mellett, mint pl. az állam és egyház viszonya. Higy- gyétek el, a németországi evangélikus egyház nagy kérdésekben vívott harca is a gyülekezeteken fog eldőlni! Mert hiá­ba küzdi ki esetleg Krisztus Urunknak néhány vitéz harcosa lutheri hősiesség­gel az egyház megtiport méltóságát, a keresztyén tanítás és igehirdetés szabad­ságát, —■ ha nincsenek gyülekezetek, akik valóban összegyülekeznek, énekel­nek, imádkoznak. Isten igéjét hallgatják; követik, szenvedni készek, áldozatokat hoznak és beleépülnek Krisztus élő tes­tébe, az anyaszentegyházba. Ha nincse­nek ilyen gyülekezetek, akkor halott az egyház! Ha pedig vannak ilyen gyüleke­zetek, akkor jöhetnek akár külső kudar­cok, jöhet újra a katakombák világa: föld alatt és kereszt alatt is — él az egyház! Nézzenek bele a magyar evangélikus gyülekezetek is ezekbe a tükörcserepek­be és olvassák fel maguknak fennhan­gon a megvilágosodott írást, mint kérő, könyörgő, intő és követelő üzenetet: „Hitvalíó gyülekezetét!“ S. L. CsaR egy szenvedélyem van: Ö az, Ő az — egyedül Zinzendorf. CSECSEMŐ-HALÁL. Fris festéses tulipánja, De a bölcsőt már szú rágja Javasasszony a rostáját A tűz fölött egyre rázza . .. Hol az orvos, a patika ?... Messze ide a nagy város : Jobb a szomszéd . . . mert a csizma Odalépni nem lesz sáros . . . Parasztgyerek bölcsőjében Lázasabb a beteg álma, Parasztgyerek bölcsőjénél Feketébb a halál szárnya ... Boldog anyja tegnap ment az *8 '7- Esküvőre tejfehérben S a templomból temetőbe Holnap indul feketében. Árpád apánk lova huzza A koporsót gyászmenetre: Száz kis magyar szive, vére, Ezredévet hiv tetemre . . . ... Kevesebb lesz minden eggyel Keresztből a nagy mezőkben S egy kereszttel mindig több a Rozmaringos temetőkben .. . S kaszás-csillag kaszájával Vágják fennt a csillag-rendet: Ott pótolják a hiányzó Magyar kévét és keresztet... Dobál Béla. A vílágmísszió mezejéről. Most jelent meg Londonban a legna­gyobb külmissziói újságnak, a Nemzet­közi Missziói Szemlének az a száma, amely évenként több száz oldalon vezet végig a világmisszió előző évi elvégzett munká­ján. Ebből a beszámolóból közlünk né­hány apróságot. Japán. Az egyre magasabbra lobogó nemzeties- kedés, amelyet a katonai párt szít, nagyon megnehezíti a keresztyén misszió munkáját. De a keresztyénség ha lassan is, egyre erősödik. Dr. Toyohiko Kagawa, Japánnak ez az újkori apostola, csodálatos eredménye­ket ér el. Az egymillió példányban meg­jelenő legnagyobb japán újság rendszere­sen közöl keresztyén cikkeket. A japán missziói keresztyénség még nagyon liatal, hiszen csak a múlt évben halt meg az a kér. tudós aki a bibliát 1879-ben Japán nyelvre fordította. Japánban évről-évre több biblia fogy el. Kína. Az elmúlt évben nagy nyomorúságot idézett elő a sok árvíz. Ez a misziói mun­kát is megnehezíti. Még mindig sok bajt okoznak a rablók és a kommunisták. A nép átka a mákony, amelynek termését a kor­mány halálbüntetés terhe mellett megszü­ntette. Kínában már 635-ben voltak ke­resztyének, az úgynevezett nestoriánusok. Később azonban eltűntek. Ma a Kina-bel- földi misszió végez hatalmas és eredmé­nyes munkát. A dán ev. egyháznak is van Kinában egy nagyon áldott missziói mun­kája. A kormány tagjai között is van­nak keresztyének. Az elmúlt évben több mint 4 millió biblia fogyott el. India. Egy földrengés 16.000 embert, rengeteg épületet, közte több keresztyént is, — pusz­tított el. Nagyon áldott missziót folytat a lipcsei ev misszió, amellyel mi magyar evangélikusok is kapcsolatban vagyunk, bár a németországi valutaviszonyok miatt anyagi nehézségek vannak. Több tájnyelvre lefordították az evangéliomokat és a Za­rándokok útja cimü hires kér. könyvet. Közelkelet. Törökország lakossága egyre nő. Az is­koláztatást az állam nagyon szigorúan veszi s így a műveltség egyre terjed. A keresz­tyén missziót nagyon gátolja az idegen gyű­lölet. Fosdlcknak A Mester jelleme cimü, magyarul is megjelent könyvét lefordították török nyelvre. — Palesztinában egyre sza­porodik a zsidók száma. A zsidó egyetem nagyon fejlődik. 19 országból 500 hallgatója s 3Ó0.000 ezer kötetes könyvtára van. — Szíriában az egyik kér. kórház egy uj rönt­gen felszerelést kapott ajándékba. Iránban és Egyiptomban a mohamedánok keresztyén gyűlölete nagyon megnehezíti a munkát. Afrika. Az Elefántcsont-parti pogányok között most indult meg először a missziói munka. Nigériában több keresztyén templomot és iskolát építettek. Kongóban a különféle pro­testáns missziók szorosabb munkaközösségbe léptek egymással. Kenyában orvosi misszió indult. 90 éves korában meghalt az utolsó néger keresztyén, aki társaival együtt 1873- ban 3000 kilométert vitte gyalog a nagy misszionáriusnak, Livingstone Dávidnak holttestét, hogy hajóra téve hazaszállítható legyen. Tanganyíkában a lipcsei misszió a nehézségek melleit is szépen dolgozik. Több virágzó egyházi lap jelenik meg. Ki­terjedt iratterjesztés folyik. Délamerika. Több missziói társaság dolgozik. Para- guayban bélpoklosság ütötte fel a fejét, amely ellen az ottani kér. misszió vette fel a harcot. Argentínában nagy ifjúsági lelki megmozdulás tapasztalható. Mexikóban to­vább tart az egyházellenes irányzat. De az evangéliomi irányzat mégis erősödőben van. * A misszió Ura áldja meg a misszió munkáját. Minden ffáznál van már egyik-másik faluban a Gyógyíts meg engem, Uram, cimü imakönyvből, amelynek már a negyedik kiadása fogy. Terjesztő- ink is annyit adnak el belőle, amennyi éppen van. Jlz imádságos könyv ára 20 fil­lér és d fillér portó. Beküldendő előre bélyegben. 5, vagy több pél­dány rendelésénél portót nem számítunk. OLVASSUK A BIBLIÁT. Márk evangélioma. 10. Március 16. Ö nem marad adós. Márk 10, 28—31. Abban nyugodtak lehetünk, hogy ami csekélységet mi Istennek adni tudunk, azt O százszorosán megszaporitva adja vissza kegyelméből. De szabad-e hány- torgatni azt, amit mi adhatunk az Istennek? Hiszen mindenünket tőle kaptuk 1 Mi va­gyunk Néki mindenünkkel adósai. .S né- künk akkor is szolgálnunk kellene Ót, ha semmit nem remélhetnénk viszonzásul. Mert mi nem érdekből, hanem hálából és belső szükségérzetből vagyunk keresztyének. Március 17. „Felmegyünk Jeruzsálembe“. Márk 10, 32—34. Igen, egyszer vagy más­szor, ilyen vagy amolyan formában vala-

Next

/
Oldalképek
Tartalom