Harangszó, 1936

1936-03-08 / 11. szám

1 »36 március 8. HARANGSZÓ 83. Esetek nevek nélkül. Senkit nem akarunk bántani, avagy dicsérni. Ezért is hagyjuk ki az alábbi történetekből a neveket. Különben sem a nevek fontosak, hanem az esetek. Csak egy bajunk van! Szép szál legények. Tele vannak tűz­zel, tervekkel és reménnyel. Kiszakad­tak a gyülekezet álmos és csak az apák hagyományain tengődő közösségéből, mert szeretnének munkálkodni a gyüle­kezetben a gyülekezetért. A biztos győ­zök ereje lobog lelkűkben. Vágyuk nem más egyelőre, mint egy kis rendes ifjú­sági egyesület. Ott ödöngenek csoda­váró lélekkel az iskola körül, esténkint összebújnak, keresik a vezetőt, aki dia­dalmas harcokra vezetné őket. Csodákat lehetne tenni ezzel a maroknyi csapattal. Csak egy bajuk van, hiányzik a vezető. Kérdezem, miért hiányzik? Hol van? Mit csinál? Volt rab az egyesületben. Félne az ember, ha egyedül kellene vele valahol találkozni. Olyan az arca. Nemrégen szabadult ki a börtönből. Most ott ül a leghátulsó padban egye­dül. Szótálan. Nem beszélne a világ kin­cséért sem. De a füle nyitva. Issza az ige üzenetét, mint a kiszikkadt föld a nyári esőt. Talán arra gondol, ha csak öt év­vel előbb lett volna ifjúsági egyesület, akkor most más vollna a múltja és más lenne a jövője is. Azt beszélik róla, hogy nem hiányzik egyetlen összejövetelről sem. Ügy látszik, megsejtette, hogy az ifjúsági munka célkitűzése: harc az új emberért! Csak nem korkép? Fehérkabátos pincér gyújtogatja a körmenet tiszteletére az ablakba helye­zett gyertyákat. Megszólítom. A beszél­getés lényege, ami megdöbbent, ez az egyszerű mondat: „Bűnt követtem el, mert bár evangélikus vagyok, katolikus­nak mondottam magamat, mert külön­ben nem kaptam volna meg az állást.“ Érdeklődésemre elmondja, hogy meg­nézte a templomunkat s ha ideje engedi, járni is fog oda. Érdekes kép a mi időnk­ből, de reméljük, hogy nem korkép! A huszár. Egy kis tót nyelvű falu egyesületéből került fel Budapestre huszárnak egyik tagunk. Az első hónapokban csupa pa­nasz. Szobatársai bántják, gúnyolják, mert szokásához hiven bibliát olvas s a káromkodás helyett inkább imádkozik. Egy félév múlva már több bizakodás van benne. Szobatársai már némi érdeklődést mutatnak az ige iránt. Megesik, hogy megkérik, hogy olvasson valamit hango­san belőle. A káromkodás is mintha ke­vesebb lett volna. Leszerelése előtt talál­kozom vele mégegyszer. Egy csillag ra­gyog a hajtókáján. Még a sarkantyúja is vidámabban cseng, mint eddig. „Ha továbbra is maradnék, megérném, hogy a szobánk bibliakör lenne“ — mondja. Mi minden történhetnék, hogyha min­den körülmények között jó evangéliku­sok tudnánk lenni! Csokor egy fejfa mellé. Csak kétszer találkoztam vele. de jól emlékszem rá. Azt beszélik róla, hogy mindig megemelte kalapját, ha Isten ne­vét kiejtették előtte. A kis, pár lelket számláló filia gondnoka volt. Évenként bekopogtatott minden családhoz bibliát, Luther-naptárt, vallásos iratot,, énekes­könyvet ajánlva. Adott hitelbe is. Név­napján mindig megajándékozott egy- egy konfirmandust bibliával vagy éne- keskönyvvel. Maga is hűséges bibliaol­vasó ember volt/Mielőtt munkába ment, kezébe vette az igét, s hazajövet először az igét vette a kezébe, csak azután mo­sakodott. Mindenki szerette, ellensége nem volt senki. Munkás ember volt, de lelkileg pap, aki égett istenországa ügyé­ért. Világító élet volt, élete példája ott él továbbra is azoknak életében, akik is­merték őt. * Tarka képet nyújt ez a pár kis törté­net. Egy darab élet — győzelmekkel és fájó sebekkel! ERŐS SÁNDOR ifjúsági lelkész-titkár. Az Igaz keresztyén egyßüz f)ét Ismertető fele. 1. Krisztus egyháza megismerhető az igéről. Ahol a Krisztus igéjét prédikál­ják, ott van a Krisztus egyháza. 2. Krisztus egyháza megismerhető a keresztség szentségéről. Ahol a Szentháromság nevére keresztelnek, ott van a Krisztus szent gyülekezete. 3. Krisztus egyháza megismerhető az oltár i szentségről, (úrvacsora). Ahol az úrvacsorát Krisztus rendelése sze­rint szolgáltatják ki, ott jelen van a Krisztus egyháza. 4 Krisztus egyháza megismerhető a kulcsok hatalmáról. Ahol a ke­resztyének biinbocsánatot gyakorolnak, ott van a Krisztus egyháza. 5. Krisztus egyháza megismerhető az egyházi hivatalról. 6. Krisztus egyháza megismerhető az imádságról. Ahol a keresztyének imád­koznak és Istent dicsérik, ott van a Krisztus egyháza. 7. Krisztus egyháza megismerhető a kereszthordozásról, vagyis a szenvedésről. Mikor az egyház szenved e világban, akkor az ö fejéhez Krisztushoz válik hasonlóvá. Luther: „A zsinatok és az egyház“ cimá 1539-ben kiadott iratából. — S ha engednek lelkeden a béklyók, miket itt reád rak­tak s felszabadulsz a nyűg alól? Natalia egyre feszülő figyelemmel hallgat, mintha vala­mit nem értene. — Más környezetbe jutsz, más lesz ott a levegő... egy­szerre szabadnak érzed magad s élni akarsz... élni!... Natáliának ámulatában még a szája is kinyílott. — Mit beszélsz, elvtárs, nem értelek, beszélj érthetőbben! Óvári megijedt. Elszólta magát. — Semmit, Natalia, semmit. Magammal voltam elfog­lalva. Hazámon is át fogunk utazni és... különös hangulat csapta meg kedélyemet... feleségem... gyermekeim... — Furcsa voltál, elvtárs. Érzem, nagy dolgot mondtál, csak nem értem!... — Nem'... nem... Natalia... néha feltör bennem a múlt. Egy kis ház... az asszony... két szaladgáló gyerek... Két sír­hatom... édesanyám... édesatyám... Hej, Natalia, amit belénk épített a múlt, nem lehet csak úgy összedönteni, mint egy rossz viskót s eltakarítani... Natalia csak úgy szívta magába Óvári szavait, mintha tudatalatti éhségét csillapította volna. Ez az ember sír belül és vérzik. Valami azt súgja Natáliának: ez az ember sajnálatra méltó. — Miért keseregsz, elvtárs? A két kölyök miatt?'... — Az a két kölyök véremből való vér s húsuk az én hú­som... s azok a kölykek talán másnak mondják: édesapám!... Natalia, ez őrjítő... te nem értheted ezt, de bele lehetne bolondulni. — Én nem érthetem?... — Nem. Te más vagy, Natalia, mint én. Téged kezdettől fogva az új eszmék tüze formált, de az én lelkem még a múlt anyagából van összetéve. Más világban nőttem naggyá... s az a más világ, hiába..., meg-meglebbenti a függönyt s átnéz hozzám... kísért a múlt s ez itt-ott meglátszik rajtam. Innét van, Natalia, az én keserűségem!... — Megértlek, elvtárs, — mondja Natalia, de az egészből tulajdonképpen csak annyit tudott felfogni, hogy Óvárinak van őszinte siratni vallója. — Majdnem bajba sodortak ma este ezek a régi képek, — mondja vallomásszerűen Óvári, — Rujeffné könyörgött fiá­ért s kiadtam. — Kiadtad!?... — Nem bírtam hangját... rimánkodott..., kezemet csó­kolta, leikéből a kétségbeesés ordított felém. A messzeségből iszonyú vádat hallottam..., láttam gyerekeimet... s kiadtam neki. De azt az örömöt látni, Natalia, felér a halállal!... — S most mi lesz?... — Reggelre visszahozzuk a gyereket s te fogod vissza­hozni, Natalia. — Reggelre itt lesz a fiú!... — Köszönöm. Natalia. Most pedig menj, hogy lepihenj. Nagy útra megyünk, szükség lesz minden erődre. — Nyugalomra neked van szükséged, Óvári. Ezzel felemelte kezét s eltávozott. VI. FEJEZET. Natalia azt hitte, hogy gyerekjáték lesz a fiút visszavinni az intézetbe, de csalódott. Tigrisre talált az asszonyban s hiába viaskodott ellene bármily fegyverrel is. A szép szót csen­desen végig hallgatta s csak bólogatott. Mikor Natalia azt hitte, hogy meggyőzte s a fiúhoz nyúlt, hogy vigye, vad ábrá- zattal öklét emelte rá. Ha goromba volt hozzá, ijesztő neve­tésre kapott az asszony s fenyegetödzött a konyhakéssel. Ezt az elszántságot Natalia nem tapasztalta még asszonynál. De miért? Mit töri magát ez a nyomorult asszony ezért a vézna kölyökért?... (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom