Harangszó, 1936
1936-12-25 / 53. szám
424. HARANGS2Ó 1$36 december 2S Veszedelemben a karácsony! Apóst. Cselekedetei IV-12. „Nincs senkiben másban üdvösség, mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely álta. kellene megtartatnunk, mint az Ur Jézus Krisztusi V eszedelemben a karácsony! . . . És pedig nem a komunisták miatt, hanem saját magunk miatt. Ezt a mi sugárzóan szép, boldog ünnepünket lassanként egészen kiforgatjuk eredeti mivoltából. Meghamisítjuk! Úgy teszünk vele, mint a példazatbeli árvafiu, aki csupa szeretetből egészen álfestette édesanyjának megfakult, töredezett régi fényképét. Az uj kép meglepően szép lett, de nem mutatta többé az igazi édesanyát . . . Könnybeborult az árvafiu szeme! Ráeszmélt, hogy megrontotta, elpusztította egyetlen örökségét, az édesanyja fényképét. Valahogyan ezt tettük mi is a karácsonnyal. Annyi földi vonást raktunk rá, hogy lassan megsejteni sem tudjuk: milyen lehet az igazi karácsony! Ezt a szent, nagy ünnepet úgy teleaggattuk földi csillogással, behintettük a költészet aranyporával, hogy igazi jelentőségét egészen eltakarjuk. Addig diszit- gettük, cifráztuk, hogy végre is az üdvösség napja holmi érzelgős emlékezéssé vált. Azt gondoljuk karácsonyt ünnepelünk, ha egy kissé megindul a szivünk, ha himnuszt Szomorú karácsony-est. (Történet a háború idejéből.) Égbe nyúló, büszke hegyek alján, — talán a kegyetlen, vad széltől bújva, — csendes kis falucska húzódik meg. Olyan, mint a félénk gyermek, ha az alkony ijesztő árnyai elöl anyja ölébe menekül, — fázósan takarózva be csillogó hóleplébe; csupán itt-ott mutatja egy-egy ablak pislogó mécse, hogy élet van ott!... Karácsony este! Süvöltő orkán harsonájába békéltető harang szava csendül s mintha a szél is megszelídülne tőle, vad rohanása apró csengők csillingelésévé szelídül az ereszek havas jégcsapjain. A papiak fehér függönyös ablakán, mint apró, fényes csillagok, — átszü- rődik a karácsonyfa apró gyertyáinak meg-megrebbenő fénye. Most gyújtotta meg őket az apa! Magas, szikár alakján puha, fekete redőkben ömlik el talárja, — a templomból jött épen, — és reszkető kezekkel rakosgatja szeretteinek az apró ajándékokat, ő, a szeretet apostola!... A szomszéd szobában nagy az izgalom. Várakozástól kipirult, apró gyermekarcok szent áhítattal csüngenek az anya csendes meséjén: Ma született a kis Jézus, messze Betlehemben... De mintha gyötrő, sötét felhő borulna 9 His család örOpiére... Aí »ny« énekelünk a szeretetről, ha karácsonyfát állítunk és ajándékokkal lepjük meg egymást. A karácsonyi prédikációtól is érzelgős hangulatkeltést várunk, mely álomlátások világába vezet és könnyet csal a szemünkbe . . . Én pedig most lefosztom a karácsonyról mindazt, amit emberkéz rakott rá. Félrehajtom az aranyfüstöt, kioltom az apró gyertyák lángját, kogy midezek mögül előtörhessen az egyetlen, igazi karácsonyi öröm, hogy megláthassuk a karácsony egyszerű szépségét, amit Isten adott ebben az igében: „Nincsen senkiben másban üdvösség, mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene megtartatnunk, mint az Ur Jézus Krisztus“. ... Mi már talán el is felejtettük, hogy az igazi karácsonyt mindig valami nagy keresés, sziveket e- mésztő vágyódás előzi meg s az igazi karácsony mindig boldog megtalálást jelent. Karácsony csak ott lehet, ahol „félelemmel és rettegéssel“ Megtartót keresnek, ahol semmi sem lesz drága az üdvösség érdekében. Gondoljunk csak arra: mi is volt a földön, mielőtt karácsony lett vulna 1 Pihenés nélküli kereséssel, mennyire kereste az ember a meg- tartatást . . Az áldozati oltárokon lopva egy-egy fényes, előtolakodó könnyet töröl le szeméről..., az apa magas, gondszántotta homlokán titkos bánat sötét borúja ül. Együtt az egész kis család ..., csak egy hiányzik ..., a legnagyobb fiú!... Ki tudja hol jár..., milyen a karácsonya? Ott, messze északon ..., nyirkos lövészárkok, havas halálmezők gyermek-hadnagyának ki gyújt karácsonyfát? ... Meleg fedezékben szent estét ünnepelnek! Derék székely fiúk most bontják a kincseket rejtő apró csomagokat, és vidáman, gondtalan jókedvvel kinál- gatják egymást a hazulról érkezett sokféle jóval. Mások, piros lapon, görbe, reszketős betűkkel küldik falujukba karácsonyi üdvözletüket. Nehéz az írás a puska és szurony forgatásban kérgesült székely kéznek és néha ... néha egy kósza könnycsepp is elhomályosítja szemüket. A hadnagy úr is levelet kapott: ,,Kedves Géza ... aztán összefolynak előtte az apró, gömbölyű betűk. A szél sikoltva száguld a fedezék fölött és a havas éjszakába éles csattanás- sal hasít egy-egy kósza lövés!... Nyílik az ajtó ..., zuzmarás bajszú, havas legény lép be, kezében parancscsal: Egy járőr induljon a szomszéd falu felderftéséfe! ... szüntelen lobogással mennyi áldozat égett el .. . galambfiókák és elsőszülött gyermekek, szegények báránykái és gazdagok hekatombái. De az elhamvadt oltártüzek hamuját széthordta a szél s az üres hely erről beszélt: ezen az utón, nincsen, nincsen üdvösség! Nyugtalan szívvel tovább ment az ember. Megpróbálta belevesziteni magát a világ gyönyöreibe, beállt a tudomány, a műveszet napszámosának, megfutotta a földet keresve nyugalmat, de mindenünnen csak a lesújtó feleletet kapta: erre sincs, itt sincs üdvösség! Azután elővette a szöges ostort, mellyel véres barázdákat szántott önmagán, megp óbált kimenekülni a világból kolostorokba, remete- kunyhókba, szegénység magányába, odaszórta kincseit a bucsucédulák- ért, de mindezeken keresztülvert a csalódás szava: nincsen üdvösség! Igaz ez? ... 2000 esztendő bizonysága üt pecsétet erre az Igére! Aki Jézus közelébe került, aki nála és benne kereste az üdvösséget, az meg is találta ott. Nyugalmat kereső emberszivek nála pihentek meg, ősi reménységek benne váltak valóra, eltévedtek benne találtak haza, megszomorodottak nála vigasztalódtak meg, elkárhozottak benne leltek Megtartót és üdvösséget. Zakeustól — Pál apostolig, Csend... Az előbb még hangos fedezékben szem se rebben! Elszánt, nehéz harcok fergetegében edzett tekintetek szegeződnek a hadnagy fiatal arcára. A szomszéd falut ellenség szállta meg, — szól a hadnagy, — kik vállalkoznak önként a felderítésre? A felelet rá egyetlen elszánt szó: Parancs! A hadnagy úr tekintete tétován siklik végig a kemény arcokon ..., aztán lecsuklik a feje ... Néma..., nagy csend! A dacos vonások egy pillanatra ellágyulnak ..., a kezekben még ott a drága levél... A hadnagy úr szeme rátéved az ő levelére. Aztán szól, — szava már pattogó, kemény parancs: Első félraj felszerelni, — parancsnokságom alatt öt perc múlva indul! Végtelen hósivatagon, mint imbolygó, sötét árnyak, — dacolva széllel, metsző faggyal, zajtalan, szótlan csendben törtet a hóban a kis járőr. Elől a hadnagy úr, utána hat falujabeli legény. ...Csillan a fényes hókristály..., vakító, fehér fényével végigtapogatja egy kiváncsi fényszóró a halál néma birodalmát. Fekszik a járőr! A vakító csáp lomhán kúszik át rajtuk.minden pillg-
