Harangszó, 1936
1936-11-29 / 49. szám
392. fiARANŐS2Ó 1936 november 29. ben nincs semmi értelme. A Szentlélek elhagyhat minket és akkor hiába marad meg a keresztségünk. Ha valaki az ujjáteremtő és megszentelő Lelket magától elveti, nem bolondság-e akkor, hogy ez a lelkileg halott ember a keresztségére támaszkodva Isten gyermekének vallja magát? A biblia sehol sem mondja, hogy minden megkeresztelt Isten gyermeke, hanem az van megírva: akiket Isten Lelke vezérel, azok az Isten fiai. (Rom. 8, 14.) Azaz mind azok, akiket az Isten Lelke nem vezérel, azok nem gyermekei Istennek. Magadat csalod meg tehát, amikor azt véled: Isten gyermeke vagyok, mert megkeresztelkedtem. Szilárd meggyőződés? Azután azt is erősítgetik, hogy ha erősen hiszed és vallód, hogy Isten gyermeke vagy, akkor csakugyan az is vagy, hiszen az írás maga mondja : ha hiszed..., legyen neked a Te hited szerint. Igaz ez? Nem, — mert a bibliának egyes szavait nem szabad kiszakítva ilyen tévelygésekre felhasználni. Ezeket a szavakat Megváltónk egészen más dologra értette. Amikor a biblia a hitről szól, nem emberi gondolatot ért alatta. Az Isten dolga az, hogy higyjetek abban, akit Ö küldött. (Ján 6. 29.) A kiskátéban is azt tanuljuk: hiszem, hogy saját értelmemmel vagy erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem Ő hozzá eljutni. A biblia nem az én szilárd meggyőződésemet nevezi hitnek, amellyel én valamit igaznak tartok. Az írás szerint a hit: élet, amint Megváltónk is mondja: aki hisz énbennem, él. (Ján. 11, 25.) Ha bizonyos vagyok afelől, hogy Istennek üdvösséget nyert gyermeke vagyok, az még nem az a hit, amelyről a biblia szól. Mert ugyan hol olvassuk : hidd el hogy Isten gyermeke vagy! Sehol! Az írásban mindenütt ez van megírva: higyj a Jézus Krisztusban. A hit tehát elfordítja az embert önmagától és Krisztus felé fordítja. Ha tehát hitem az a kéz, mellyel Ö feléje tapogatódzom, van-e akkor jogom arra, hogy ezt a kezet magam felé fordítsam és magamban keressek bizonyosságot? Hiszen akkor az Ur munkáját zavarom meg. És habár szám mindehhez még az Úrral dicsekszik is, az sem javít a dolgon. Jómagadat csalod meg, mikor azt gondolod: azért vagyok az Isten gyermeke, mert hiszem azt. (Folytatjuk). Püspökeink körlevele a liturgiáról. Az Úr nevével köszöntjük az evangéliom népét 1 Kedves Testvéreink ! Magyar evangélikus egyházunk négy kerületének egyházközségei és egyházmegyéi éveken át foglalkoztak az isten - tisztelet kérdésével. A kérdésnek két oldala van: az egyik az, hogy hogyan lehetne a magyarhoni evangélikus egyházban az istentiszteletet egyformává tenni, a másik az, hogyan lehetne megtalálni egyházunk régi sajátos istentiszteletéhez az elveszített és elfelejtett utat? Az istentiszteletnek az a sokfélesége, amely egyházunkban idők folyamán uralkodóvá lett, a hittestvérek szemében bántó és zavaró, a máshitűek előtt pedig érthetetlen. Ezt a visszásságot meg kell szüntetni. Legalább is azt kell elérnünk, hogy az azonos nyelven tartott istentisztelet rendje mindenütt azonos legyen, hogy aki az ország bármelyik részéből az egyház bármelyik más vidékén lévő templomába megy, otthonosan érezze magát és a már megszokott módon osztozzék az istentiszteletben. Evangélikus egyházunknak maga a nagy reformátor, dr. Luther1 Márton, készítette el a liturgiát. Igazában erre kellene visszatérnünk. Apáink azért szoktak el ettől a rendtől, mert mikor az ellenreformáció szomorú korában elszedték templomaikat és sokszor csak magánházakban tudtak buzgólkodni, lehetetlen volt a telljes liturgiát, vagyis az eredeti lutheri istentiszteleti rendet megtartanak. Oltári szolgálatot oltár nékiil nem lehetett végezni. Ehhez járult a református testvérekkel való együttes élet is, minek hatása alatt a sajátos evangélikus istentiszteleti formák lassanként elsorvadtam. Minden egyes vallásos közösség külön történeti éle' gyümölcse és hordozója. Amint a nemzeteknek, ugyanúgy az egyházaknak is megvannak a magúm Sajátosságai. Az evangélikus egyház egyik sajátossága az oltári szolgálat, amely mint kar öleli át az istentiszteletet középpontjában álló istenigét és an- nam hirdetését. Ezt a kettős oltári szo'- gálatot meg kell tartanunk és ki kel'I építenünk. A kiépítés pedig nem felejt— kezhetim el egyházunk ama sarkalatos követelményéről, hogy az istentisztelet folyamán az egész gyülekezet állandóan tevékeny részt vesz és a lelkésszel állandó kölcsönhatásban marad. Luther eredeti liturgiájában ezt a kölcsönhatást a Kórus biztosítja. Mi a kórus szerepét egészen a gyülekezetre ruházzuk át. A hívők közvetlen együttműködése így teljes egészében megmarad és állandósul. Érvényesül tehát az az egyedül helyes evangéliomi álláspont, hogy a lelkész és a gyülekezet együttesen végzi az Istent megillető szolgálatot. Az eredeti lutheri liturgiában az isten- tisztelet menete fokról-fokra emelkedik a nyomasztó bűnbánattól a megnyugtató lelki megbékélésig. Uj lturgiánk is ezen az úton jár. Az eredeti liturgiának minden lényeges alkotórészét megtartja. A hívek részvételét azonban énekversek éneklésével biztosítja. Meggyőződésünk, hogy az új liturgia ebben a formában könnyebben férkőzik híveink leikéhez. Gyökeresebb változtatást egyelőre nem tartottunk kívánatosnak. Az előha- ladás lépésekkel történik. Az eredeti lutheri liturgia visszavételére még nincs itt az idő. Későbbi nemzedékek hivatása és kötelessége lesz visszatérni evangélikus egyházunk eredeti liturgiájára. De ez is nagy és áldott lépés a mai szomorú állapothoz mérten. Istennek hála, hogy idáig jutottunk és hogy egyelőre legalább a magyarnyelvű egyházközségek istentiszteleti rendjét egyfor- másíthatjuk. Mert örömmel állapíthatjuk meg, hogy a magyarhoni evangélikus lelkészek egyesülete egyhangú határozattal helyeselte és fogadta az új liturgiát. A négy egyházkerület egyöntetű helyeslése alapján egyetemes közgyűlésünk is jónak és üdvösnek mondotta az új liturgia bevezetését és felkérte a püspöki kart, hogy még egyszer átvizsgálva az új rendet, tegye meg a szükéges intézkedéseket, hogy az az általuk véglegesnek megállapított formában mindenüt kötelezően bevezettessék. A püspöki kar azért a végleges formában megállapított új istentiszteleti rendet kötelező használatra a magyarhoni evangélikus egyház magyarnyelvű istentisztelete számára ezennel kiadja és annak kötelező használatát ez év ád- ventjétöl kezdve elrendeli. Egyházunk híveit szeretettel és bizalommal kérjük, hogy az új istentiszteleti rendet fogadják örömmel és használják épüléssel egyházunk javára és Isten szent nevének dicséretére. Az Isten kegyelmének és megtartó atyai szereteté- nek pedig egész gazdagsága nyugodjék meg egyházunk hívein, jóakaraté munkásain és minden építő munkáján. Ámen. Az Or kegyelme mindnyájatokkal! A négy egyházkerület együttes akaratából és nevében: Az Ür 1936. esztendejében. D. Geduly Henrik s. k. D. Kapi Béla s. k. a tiszai egyházker. püspöke, a dunántúli egyházker. püspöke. D. Ralíay Sándor s. k. D. Kovács Sándor s. k. a bányai egyházker. püspöke, a dunáninneni egyhker. püspöke. Hács. „Mily szcrelmetesek a Te hajlékaid, seregeknek Ura! Kívánkozik, sőt emésztődik lelkem az Úr tornácai után; szívem és testem ujjonganak az élő Isten felé. A veréb is talál házat és a fecske is fészket magának, ahová fiait helyezhesse — a Te oltáraidnál, óh Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem! Boldogok, akik lakoznak a Te házadban, dicsérhetnek Téged szüntelenV (Sí. zs. ?-?•) A zsöltáríró ujjongó szavai tölti* el lelkemet, amikor gyenge emberi szavakkal megkísérlem összefoglalni a most felavatott templomunk építésének történetét. Érzem jól szívemben, hogy' a Seregek Ura művelte mindezt cs mi csak
