Harangszó, 1936

1936-11-01 / 45. szám

358. HARANGSZÓ 193é növember i. Luther mutatóujja. Mi volt Luther legfontosabb cselekedete? Hogy töméntelen sok fontos dolgot csele­kedett az bizonyos. Szolgálatának áldott, termékenyítő hatása az élet minden terüle­tén hatalmasan megmutatkozott. Atudomány, az iskola, a szeretetmunka, a családi és nemzeti élet egyformán kibeszélhetetlenül sokat köszönhet néki. De élete főműve mégsem ezekre a területekre vonatkozik. tiogy mi volt Luther legfontosabb cse­lekedete, azt mai képünk mutatja meg. A képen hárman van­nak. A megfeszített Krisztus, a gyüleke­zet és Luther. E kép — Cranach Lu­kács festeménye — minden középkori kezdetlegességével is maradék nélkül kifejezi Luther re­formátor! szolgálatát. A reformátor a gyü­lekezet előtt rámutat a megfeszített Krisz­tusra. Egész élete nem volt egyéb: ön­magán túlutaló alá­zatos Krisztusra-mu- tatás: „Íme, Isten­nek báránya." Bibliát fordít, prédikál, könyvet ir, vi­tatkozik. S ez mind nem egyéb, mint egy Krisztusra irányított mutató-ujj: „Ne en­gem, hanem Őt lássátok, ne engem köves­setek, hanem Őt. Ez a kép a wittenbergi városi templom oltárképe. A képen Luther alakja át van szúrva. Valamikor egy ellenséges vad ka­tona ezekkel a mérges szavakkal döfte át: Két erdélyi pap beszélget.®) — Hogy fogalmad legyen a helyze­temről, elmondom a beiktatásomat. — Szép márciusi napon érkeztem meg és a zsidó kocsmájánál leszáliottam a sze­kérből. Senki sem várt, senki sem foga­dott. A zsidó örvendett, hogy végre ma­gyar szót hall. Előkerítet'te a kurátort, aki bizalmatlankodott és nem örült, hogy papot kaptak. Megkínáltam pálinkával. Ettől barátságosabb lett. — Menjünk a papi házhoz! — biztattam. — Menjünk! Rettenetes sár volt. A kurátor egyked­vűen bíztatott: — jobb az út közepe, tiszteletes úr! Egyet se kímélje a csiz­máit. Csak arra ügyeljen, hogy a sár le ne húzza a lábáról. — Szorítsa csak, mert mindjárt ott vagyunk! A hegy alatt, a lankásban állott a papi ház. — Helyben vagyunk, tisztele­tes úr! — lélegzett fel a kurátor. Visszahökkentem és elsápadtam. — Ez az? — Ez, a micsodás —, bó­lintott a kurátor, akinek a beszédén ér­zett, hogy jobban tud románul, mint ma­gyarul. Ha egy-egy szó nem jutott eszé­be magyarul, románnal pótolta. A hang­súlyt is nyújtotta. — Na te-esék! — Később tudtam meg, hogy az én híveim otthon is romá­nul beszélnek. Vedlett, zsúpfedeles, rozzant, elha­*) Nyirö József : .Az én népem" című könyvé­ből a szerző eneedelyével. „Ez a szörnyeteg még halála után is hat.* Hát igen! Luther ma is hat. Mert a re­formáció ma sem tesz egyebet, hanem szüntelenül a megfeszített Krisztusra mutat. Aminthogy ember ennél többet nem is te­het. Se Keresztelő János, se Pál apostol, se Augusztinus, se Luther Márton! Mások ám politizáljanak, hatalmaskod­janak, gazdagodjanak és ékeskedjenek, a lutheri reformáció pedig hirdeti a megfeszí­tett, de feltámadott Krisztust. Soha sem tett egyebet, sohase is te­gyen egyebet. Ez adja a reformáció tartalmát, célját, erejét, létjogát. A többi nem ember dolga, — hanem Istené! Terjesszük a „H ARANGSZó“-t! gyatott, borzalmas hajlék volt a papi ház. Ahol a mohos tető be nem romlott, ott a szarúfák, varjúkárogatók puszta gerince füsttől feketén, vörösen mere- dezett ki. Az ablak két araszra sülyedt be a földbe. Az ajtókon nem vplt zár. A ge­rendák meghajlottak a vénségtől. Az ab­lakszemek töröttek és vakok a piszok­tól. A dimbes-dombos agyagpadló fel­szakadozott. Az ajtósarkakon, vasnemüe- ken vörös rozsdavirág. Csak kétrét gör­nyedve bírtam belépni a leereszkedett aj­tón. Benn néhány szúette, töredezett egyházi bútor, amit azért nem loptak el, mert nem kellett senkinek. — De hiszen ez lakhatatlan! — ré­mültem meg. — Áztat csak úgy képzeli az ember —, nyugtatott meg a kurátor. — Az öreg tiszteletes út is benne lakott negy­ven esztendeig ... Az, aki tíz esztendő­vel meghót vót.. . Hozunk egy ágyat, szalmazsákot... Csak arra tessék ügyel­ni, hogy a kutyák ne járjanak bé az ab­lakon, mert ott szoktak! Legjobb volna egy deszkadarabot szegezni kívül. — Meg se lehet állani egyenesen benne —, méltatlankodtam. A kurátor szemmértékre vett s elismerte. — A tisz­teletes úr valamivel magasabb, mint a megboldogult tiszteletes úr volt. Az tu­dott benne járni, de tudott is segíteni magán. Éppen csak kíváncsiságból kérdeztem meg: — Hogyan segített magán? — Tudja, az ilyen öreg ház minden esztendőben besülyed a földbe félaraszt, fiz igaz Keresztyén egyháznak Cut&er szerint a kövelkexö Ismertető felel vannak: 1. Krisztus egyháza megismerhető az igéről. Ahol a Krisztus igéjét prédikálják, ott van a Krisztus egyháza. 2. Krisztus egyháza megismerhető a keresztség szentségéről. Ahol a Szenthárom­ság nevére keresztelnek, ott van a Krisztus szent gyülekezete. 3. Krisztus egyháza megismerhető az oltáriszentségröl (úr­vacsora). Ahol az úrvacsorát Krisztus rendelése szerint szolgáltatják ki, ott jelen van a Krisztus egyháza 4. Krisztus egy­háza megismerhető a kulcsok hatal­máról. Ahol á ke­resztyének bűn bo­csánatot gyakorol­nak, ott van Krisz­tus egyháza. 5. Krisztus egy­háza megismerhető az egyházi hivatal­ról. 6 Krisztus egyháza megismerhető az imádságról. Ahol a keresztyének imádkoz­nak és Istent dicsérik, ott van a Krisztus egyháza. 7. Krisztus egyháza megismerhető a kereszthordozásról, vagyis a szen­vedésről. Mikor az egyház szenved e világ­ban, akkor az ő fejéhez Krisztushoz válik hasonlóvá. egy araszt, már aszerint, hogy milyen az esztendő. Ha száraz az esztendő, ke­vesebbet, ha nedves, többet — magya­rázta a magyar. -— No most!... Mikor az öreg tiszteletes úr érezte, hogy a ge­renda éri a fejét, fogta az ásót és k;- hányt egy rend fődet az udvarra. Egyik esztendőben is egy rendet, másik esz­tendőben is egy rendet. Már aszerint, ahogy sülyedt a ház. Megvonagüoittam. — Akkor hozzon nekem is egy ásót! — Hozok. Hogyne hoznék, de leg­jobb volna, ha venne egyet a zsidónál a tiszteletes úr. Arra itt minden pillanat­ban szükség van ... Mivel ássa fel a birtokot, ha nincs ásója? — Azt felszánt­juk! — vágtam közbe ingerülten —, de a paraszt diadalmasan kacagott. — Azt nem lehet szántani, olyan ódalas. Arra nem viszi fel maga a marhát! — Mek­kora az a birtok? A kurátor elkomolyodott, mert föld röl, birtokról van szó; ahhoz pedig hoz­záértés, komolyság illik. Ami birtok belőle, megvan fél hold — számigálta. — A többi nem birtok. — Hát mi? — Hát suvadás és patak! Tiszta kű. Azért is hagyta meg az agrár. Csak itt van mindjárt a házon túl. Aszonta az öreg tiszteletes úr — az Isten nyugtas­sa! —- hogy ez volt valamikor a magyar temető... Van annak tán száz eszten­deje is ... De ö nem használta. — Miért nem használta? — Tudja, az olyan vad, köves, mo­A. reformAdó lényege.

Next

/
Oldalképek
Tartalom