Harangszó, 1936
1936-10-18 / 43. szám
1936 október 18. HARANGSZÓ 345 temetőben levő családi sírboltban pihen. 1881 július 1.-én kelt végrendeletében feleségével közös vagyonából nagy ösz- szegeket hagyott az épülő evangélikus templomra, gimnáziumra. Rókus kórházra. árvaházakra. stb., azonfelül, hogy életükben is igen sok jótékonyságot gyakoroltak. A magyar gyógyszerészet egvik legnagyobb fiát fogja mindenkor tisztelni Wagner Dánielben, méltán sorozhatjuk evangélikus egyházunk elfelejtett büszkeségei közé, mert mindenkivel megtette azt, amire nemes szíve ösztönözte. Állítsuk példaképül a hazafias, nanvtudású magyar evangélikusok legelsői közéj K. I. Kérelem az Evangélikus Missziói Gyermek- szövetségek megszervezésére. Az úi munkaév elején a misszió Ura, a lézus Krisztus s a Magyarhoni Evangélikus Misszióegyesület nevében szeretettel és bizalommal kérem lelkész, tanító. hitoktató, vasárnapi iskolavezető testvéreimet, szíveskedjenek a gondjaikra bízott gyermekek között a missziói gyermekszövetségi munkát megkezdeni. A legújabb idők eseményeiből azt a komoly figyelmeztetést olvashatjuk ki valamennyien: „Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.“ (Efez. 5. 16.) Ki tudja, holnap már nem iár-e le a kegyelmi idő. Kétségtelen, hogy az ős ellenség minden erejét és ravaszságát összeszedve, az éjjelt is nappallá téve dolgozik. Nekünk, ahol csak leh'et, meg kell előzni romboló munkáját s szüntelenül őrködve, imádkozva és munkálkodva arra kell törekedni, hogy gyermekeinket addig nyerjük meg Jézus és az ő ügye számára, amíg nem késő, amíg a sátán meg nem nyerte őket egészen a saját céljainak. Ebben az esetben mi már csak keserű könnyeket hullathatnánk mulasztásaink szomorú következményei: a szíveken úrrá lett közönyösség, vagy a Krisztus ügvével szemben megnvilvánuló nyílt ellenségeskedés miatt, fájó szívvel nézhetnénk, hogy gyermekeink imádkozó, adakozó, munkás egyháztagok helyett az anyaszentegyház ellenségeivé váltak. Miért következett ez be? Mert mi elmulasztottuk a drága alkalmat. hogy munkás egyháztagokká neveljük őket, lebecsültük, félredobtuk azt az eszközt, amit Isten kegyelme egyebek között a missziói gyermekszövetségi munkában kínált fel nekünk gyermekeink neveléséhez. Többen vannak már evangélikus egyházunkban, akik tapasztalatok alapján mondhatják el, hogy az Evangélikus Missziói Gyermekszövetség Isten kegyelméből alkalmas eszköznek mutatkozik arra, hogy gyermekeinket a Jézus iránti szeretetre, felelősségérzetre, rendszeres imádozásra és adakozásra, munkás egyháztagságra neveljük. Ha jobbat nem tudunk, becsüljük meg és használjuk fel ezt az eszközt Jézus örömére, gyermekeink és egyházunk javára, a Jézus által megváltott pogány lelkek üdvösségére. Ahol a missziói gyermekszövetségi munkát még nem ismerik, oda a legnagyobb örömmel küldök a munkát ismertető nyomtatványokat, tagsági jegyeket és bélyegeket. Ha gyermekeink a Misz- sziói Gyermekszövetség tagjaitól eltartott hindu leánykákkal levelezni óhajtanak. kedves Vezetötestvéreimet arra kérem, hogy leveleiket Harmati (Horetzky) Béla lelkésztestvérünkhöz küldjék el (ős- agárd, u. p. Keszeg, Nógrád vm.), mert ő volt szíves vállalni a levelek lefordítását és továbbítását. A missziói gyermekszövetségi munka megindításáról s fontosabb mozzanatairól szíves tudósításaikat kérve, közös munkánkat Isten megsegítő kegyelmébe ajánlva vagyok, hittestvéri üdvözlettel: Bélák Sándor evangélikus lelkész. A NAGYAPÁM TAKÁCS VOLT AZ ÁLDOTT RÁBAKÖZBEN. Naphosszat szőtte a patyolatot meg a vásznat urnák, parasztnak, papnak és kanásznak. Amikor minden fonalát elvetélte, felkészült az útra az Urnák hü cselédje. Ágyat rakatott a háza tornácán, ahol a nap sétált, az aranytollu fácán. Csillag nyílt még egyszer hamvadó szemében és milyen kü'önös, akkor lett éppen sárga ősz a pirosarcu nyárból, hirtelen oly közel lett a távol, a görcsös szilva fa kemény derékkal állt ott és még sok sok csudálatosát látott. Látta könnyezni az ágoson a tejesköcsögöt. — Köz en-közben mélyről, öblösen köhögött — A kert alól a nádas hívta őt susogva, árnyék ólálkodott pókhálós zugokba! Hallotta, hogu feni kaszálót a szomszéd, mégegyszer kenyeret és gyöngyöző bort kért . . . és mire a bágyadt őszi naplemente feher falu házát bíbor színre kente, halálba hanyatlott elfáradt feje. kas Jenő. OLVASSUK A BIBLIÁT. Imádkozzatok! Október 18. Magatokért. Máté 26. 41. Isten igéje állandóan azt tanítja számunkra, hogy minden lelki áldást, amit Istentől nyerünk az imádságos szívnek megnyílt ajtaján nyújt felénk az Úr. Elsősorban magunkért kell imádkoznunk, mert „a bűnösök között első vagyok én!“ Isten között és az én bűnös lelkem között az imádság szárnyaira felemelkedve látom csak meg a kegyelemnek drága útját s engem csak ez az út ment meg a kárhozattól. Október 19. Másokért. Jakab 5. 16. Ha magam megéreztem Istennek legnagyobb kegyelmét bűnbánó imádságom könnyeivel, felelős vagyok bűnben-vergődő testvéreimért s imádkoznom kell másokért. Nem kényszerű kötelesség ez számomra, hanem Isten kegyelmének gazdag jutalma: imádkozhatom másokért. Mint valami szörnyű betegségből megmenekült ember mondom minden bűnnyavalyától kínzott embertársamnak, hogy imádságra nyílt szívemen lépett be az Élet fejedelme, sebhedt szívemnek én áldott Orvosa. Október 20. Érettünk. II. Tliess. 3. 1—5. Az imádság tehet Isten édes gyermekévé s ez a bizodalom tesz .Isten ügyének harcosává. Istennek ügyét tartom minden dolgaimban szemem előtt s tudok imádkozni Isten .ügyének harcában minden harcolóért. Szolgája leszek Isten ügyének, szolgálat lesz imádságom másokért s Isten nagy harcának minden frontján, a kül- és belmisszió terén, egyházam küzdőterén, lelkészem vergődésében erő és szolgálat lesz az imádságom. Október 21. A bünbeesettekért. I. János 5, 14—16. Istennel az imádságon keresztül élő kapcsolatban lenni azt a megremegtető felelősséget írja szívembe, hogy Isten kezében én is eszközzé lehetek mások megmentésében. Tudom, hogy nem vagyok erre méltó, de Isten hatalmának ez a legnagyobb csodája és kegyelme, hogv az én imádságommal az ő Szentleikének ereje embereket kiragad a bűn szakadékéból. Imádkozom a bűn- beesettekért: imádkoznak érettem, a bünbeese ttért. Október 22. Betegekért. Jakab 5. 13—15. Az orvostudomány véges: Isten bölcsesége és irgalma végtelen. Sok betegség van, melynek mögötte a lelki gátlások szörnyű terhe zária el a gyógyulást. A betegségben sinylödőnek a szenvedésben lelki erőre van elsősorban szüksége. Nem babonaság és ráolvasás a betegekért mondott imádság, hanem a legfontosabb lelki gyógyszer. Ez az imádság tanít meg engem is arra. hogv nem a test megmaradása jelent gyógyulást, hanem a lélek megmentése jelent megváltást: örök életet. Október 23. Háborgatóinkért. Máté 5. 44. Embertársaimhoz szeretet fűzhet, a betegek szánalomra indítanak s így szívemet is imádságra indítják, de hogyan imádkozzam ellenségeimért? Úgy, ha Isten ügyét nézem s meglátom magam felett és meglátom bennem s felfedezem bűneimben Isten ügyének legnagyobb ellenségét. Ellenségben is testvérlelket, bűnében vergődő bajtársat tud velem megláttatni Isten kegyelme s megtanít arra. hogy a harag kötelékeiből való kölcsönös kioldózás adhat kölcsönös lelki nyugalmat. Október 24. Velem együtt: érettem. Róma 15:30—33. A Harangszó ezen állandó rovatával segíteni akar téged mindennapi csendes áhítatodban. Akik írják, azok imádkoznak az ismeretlen és láthatatlan imádozó seregért. Most az én lelkem imádsága tusakodik áldásért, a Te imádságod meghallgatásáért. Veled együtt szeretnék imádkozni: imádkozz a lélek mindenütt jelenvaló szent közönségével te is velem együtt. Éretted imádkozom: imádkozz a lélek mindeiiKivel szemben való szent elkötelezettség szeretetével érettem is, hogy veletek együtt megújuljak! Bácsi Sándor. KARCOLATO K. Reverendát egy lélekért. Egy vasmegyei mezővárosban meghalt egy öreg pap. Temetés után az illetékesek behivattak egy evangélikus szegényasszonyt s neki ígérték a reverendát, ha a