Harangszó, 1936

1936-10-18 / 43. szám

1936 október 18. HARANGS2Ó 343. ség szerint az, hogy biztosítsa az evan- géliom hirdetésének szabadságát. Ez az Istentől nyert hivatás az államnak leg­magasabb méltósága. # Az egyház legyen egyház. Ne legyen piac. iskola, színház, vagy szalon, hanem csak és egyedül az, aminek Isten rendel­te: Isten temploma e világban, ahol egyedül őt imádják és dicsőítik. * Az egyház csak akkor vállalhatja a népegyház felelősségteljes feladatát, ha mindig az ószövetségi papok és próféták méltóságával tudja és meri az államnak hirdetni az Isten igéjét. * Az az egyház hitvalló egyház, amely az üldöztetések közepette is megmarad egvháznak és nem mond le az élethez való jogáról. * Amikor az egyházat üldöztetések érik, akkor tűnik ki. hogy kicsoda hő tagja annak. Mert akkor sokan megbot- ránkoznak és elbuknak (Máté 24:8-10.), sokan akik elsők voltak utolsókká lesz­nek és sok utolsók lesznek elsőkké. * Isten néha nehéz időket bocsát az ő egyházára. Az egyház nem kívánhatja ezeket a próbatételeket, mert az elbiza­kodottság volna. De ha eljönnek, akkor nem futhat meg előlük, mert az engedet­lenség és hitetlenség volna. Azért az egyháznak mindig készen kell lennie ar­ra, hogy bátran vállalja a mártír-egyház nehéz, de dicső keresztjét. * A kereszt alatt látszik meg, hogy Is-, ten egyháza egy nyáj! A német egyház nehéz napjaiban evangélikusok és refor­mátusok egy lélekkel fogtak össze a kö­zös ellenség ellen. ★ Az egyház a kereszt alatt látja meg, hogy az ős ellenség az, amely most is üldözi. Mindig a sátán az, aki más és más alakot öltve, ma a „modern“ ember ábrázatában üldözi az egyházat. # Az egyház a kereszt alatt nemcsak megállani és élni, hanem növekedni is tud! Isten igéje nem tér vissza üresen! Minden elhangzott igehirdetés megvetése kikéi egyszer, — éppen a legnagyobb veszedelem idején. * A kereszt alatt látjuk meg igazán, hogy az egyház csak az Isten igéjéből élhet, de ha abból él, el nem veszhet! Ezért az egyháznak élnie is kell az igé­vel. Számára a biblia nem díszkönyv, ha­nem napiparancs, nem ünnepi kalács, ha­nem mindennapi kenyér. * Az egyházat a kereszt alatt nem em­berek hitvalló hősiessége tartja meg, hanem egyedül Istennek hatalmas keze. Az egyház az ige gyertyatartója, de mégis az ige hordozza az egyházat, a testé lett Ige, jézus Krisztus győzedel­meskedik, ezért az ö egyházán a pokol kapui sem vesznek diadalmat! * A német egyház most kereszt alatt jár. Az ö keresztjük a mi keresztünk is, „tua rés agitur ecclesia hungarica!“ Még reád is hozhat ilyen nehéz napokat az Isten, magyar evangélikus egyház. Vigyázzatok és imádkozzatok!“ Groó Gyula Ax Istenben elrejtett élet. ® Istent megtalálni csak lemondás és vesz­teség árán lehet Aki valamilyen veszteség, vagy szeretett lény távolléte miatt panaszkodik, az még nem tatálta meg az Istent. Szomorúságunk világos bizonyítéka annak, hogy Isten nem elég nekünk. A magunkbanézés eleinte egy kissé ne­héz, mert lelkünk megszokta, hogy sose le­gyen otthon, hanem szerte kalandozzék. Isten a menny. Örömhöz elég hosszú az örökkévalóság, de a szenvedésre csak e rövid földi élet van kiszabva. Minden pillanat elvész számomra, mely­ben nem tekinthetek fel Hozzád. Az Atya jogos haragjának keserű po­harát Jézus egészen kiitta. Szégyeld magad, ha szenvedésnélküli életet akarsz élni I Hiszen a szenvedésnél­küli élet szer etet nélküli élet. * Néhány gyöngyszem Louvigni-Terstcegen mai számunkban ismertetett müvéből. Nem bírunk a hívőkkel! ? A Kotimaa című finn újság érdekes beszélgetést közöl egy volt orosz népbiz­tossal, akinél érdeklődtek a kommunista istentelenségi mozgalom eredményei fe­lől. A volt népbiztos bevallotta, hogy az eddigi harcban az istentelenségi mozga­lom maradt alul. „Egész sereg templomot becsukat- tunk, de az emberek letérdepelnek körü­lötte az utcán. Dermesztő fagyban, havas földön, jégen ott térdepeltek összekul­csolt kézzel imádkozva. A börtön és kard tehetetlen volt velük szemben. Voltak ugyan, akik segítettek nekünk letépni a SCHNABEL: No tessék, ilyenek a magyarok. Ez a lány még nevet is. No de várj, ezután majd mi nevetünk. Az új bíró a mi emberünk. Más világ lesz Sopronban. FEJES: Ugyan úgy-e? Ha más baja nincs, sógor, ebből kár lesz lármát ütni. SCHNABEL: Más is van. igen sok. Mink már megbeszél­tünk. Az ungrische Wirtschaft lesz vége. FEJES: Ha annyi virtus van bennük, sógor, a törököt üs­sék, ne a magyart. Itt vannak már Zalában. SCHNABEL: Az messze van, de nekünk itt a baj. Az mégis csak volt borzasztó, hogy az a jöttemente Notári Fit- nvédi az a „grober Unger“ orránál fogva vezette a várost. Rá­hallgatta mindenki. Egész Oedenburg volt már rebellis. Csá­szár is haragudta Bécsben, semmi privilégium nem adta. FEJES: Rosszul tudja, sógor, többet használt Wittnyédi a városnak, mint ötven Nágli bíró. SCHNABEL: Nem igaz. azt mondok! A magyarok meg­rontják a mi régi jó szokás, Sitten und mores. A német urak is, Gradt. Reichenhaller már magyar ruhában járnak. FEIES: Szebb is az, mint a plundra, meg a bugyogó. SCHNABEL: Nem igaz! A magyar nemes urak, nem fi­zetnek adót. Jó nekik ingyen a mienk szép város. Itt erősek a falak. Ide nem jön a török. FEJES: Nem jól tudja. Ők is fizetnek városi adót, hisz reverzálist vesznek tőlük. SCHNABEL: De Fitnyédi csak nem fizet, pedig két haza van? • FEJES: Kelmed sem fizetne, ha jussa volna hozzá. Wit- nyédy nemes is, prókátor is. Két nagy ok, hogy ne fizessen. SCHNABEL: Áztat mi nem tűrjük. Csinálunk leszámolást. FEJES: Ott leszünk. Állunk elibe. (Fuvóhangszerek ze­néje hallatszik a torony erkélyéről.) SCHNABEL: Most legyünk csendes. Jönnek a temp­lomból. FEJES (a hátsó ablakon kinézve): Fújjad csak toronyőr! Varjak és vadludak táncoljanak fent a muzsikádon. Szegény Magyarország! Neked német nótát fújnak itt a határon. Az ek- hót meg Bécsből várják. 3. JELENET. (Pauer, Krámer és egy tanácsos: a szenátorok német ruhájá­ban. — Andrássy, Lövey, Gradt és Reichenhaller: magyar ru­hában. Toronyzene hallatszik, míg egymásután beszállingóznak s fel-alá járkálnak. Közben panaszos városi polgárok is jönnek s a fal melletti padokra ülnek.) KRÁMER: (Nagy rátartisággal jön be s bár kellemetle­nül, mégis kezet nyújt az egyik pádon ülő polgárnak). PAUER (félrevonja): Ne fraternizálj. Ha már szenátor- ságra vitte Isten a dolgodat, tartsd is a rangodat. A familiari- tás megöli az auktoritást. KRÁMER: Igazad van. De hát az ember gyenge és megfeledkezik. Uj ember is vagyok még a hivatalban. (Leülnek hátul az asztal mellé.) ANDRÁSSY (a szín elejére jön Löveyvel): Ennek a bur- gerlájtnak még a papja is mennyire fél a császártól. Mennyire lelkünkre kötötte a hűséget. Hej pedig a félholdnál is nagyobb veszedelmünk nekünk a sas, a kétfejű. Török és német, mint két malomkő horzsolja halálra a mi szegény nemzetünket. LÖVEY: Barátom, ezek a magyaroktól félnek. Bocskay- nak sem tártak kaput. Szűkkeblű, óvatos és haszonleső ez a polgárság. A város kőfala neki a világ vége, azon túl nem lát és nem érez. A bécsi kaput megnyitja, mert onnan vár szaba- dítót; de a magyar kapu csukva van, nekik mi lázadók vagyunk. ANDRÁSSY: Hál’lstennek, valamennyi itt sem ilyen. Lacknerék, Artnerék iskolája még nem halt ki. Ők tudták, hogy a mi hátunk fedi Európát és a mi vérünk foly mások nyugal­máért. íme nézzed, Grandt, Reichenhaller uraimék velünk van­nak a tanácsban. Nekik csak a nevük német, szívük velünk érez. Magyar iskolánk az ő művök. De nem is kedvesek ám Nágli uram előtt. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom