Harangszó, 1936
1936-09-20 / 39. szám
312 HARANGSZÓ 1536 szeptember ^0. Ezúton is hálás köszönetét mond a kis gyülekezet a segítő jobbot nyújtó hittestvéreknek. „Egymás terhét hordozzátok“— mondja az írás.1 Az építés megindult. A munkából és adakozásból kivette bőségesen a részét mindenki. A más községbe költözött hittestvéreink közül is többen küldtek adományt. Az Isten megáldotta a hívek buzgó törekvését. Áll már a kis torony, összekapcsolva az iskolával, mely egyúttal imaház is. örömünnepe lesz a kis gyülekezetnek szeptember 20.-án, mikor kis harangja új otthonából hívja a híyöket a felavató ünnepre. Szeretettel hívunk minden hittestvért hozzánk a hálandó ünnepünkre. „Örüljetek az örülökkel!...“ L. J. Eldobott bibliák, Isten igéje az asztalra való. Nem a könyvszekrénybe, nem a mestergerendára, nem is s szekrény tetejére, hanem az asztalra. Oda sem azért, hogy szobadísz legyen, hanem, hogy naponként használják. Mégis de sok biblia van, amelyet elhajított a gazdája. Vagy haragos dühében, vagy gondatlan nemtörődömségében. De az Isten meg tudja áldani még az ilyen eldobott bibliákat is. Ezelőtt vagy tiz évvel Egyiptomban egy mohamedán elküldte a fiát borsért a boltba. Hogyan-hogyan nem a boltos a borsot egy eldobott biblia lapjába csomagolta. Otthon a család kíváncsian olvasni kezdte a papírlapot, amelyről csodálatos történet szólt hozzájuk arról, hogy »úgy szerette Isten a világot, hogy az ő ^egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne el ne vesszék, hanem örök életet vegyen." A család felfigyelt, érdeklődni kezdett, hamarosan szerzett egy bibliát s ma egész kis gyülekezet vanott, ahol a csomagoló papirosnak használt biblia-lap megkezdte tiz évvel ezelőtt a maga munkáját. Hol a bibliád? Messze hajítva melyik sarokban hever? Isten igéje erő és hatalom 1 Élj vele 1 CSODÁLATOS KRISZTUS. Isten egyszülöttje, Mária gyermeke. Angyalok hirdették, Jászolba fektették. Királyok tisztelték, Poroszlók kergették. Ártatlan volt s tiszta, Bűnünket hordozta. Üdvösséget hozott S a szív bezárkózott. Övéit kereste S a népe megverte. Királyok királya S vérzik koronája. Eltemették sírba, Feltámadt husvétra. Felment a mennyekbe S velünk van örökre. Nála van a kezdet, Nála a végezet. Ford Sz.J. Lengyelország. Az evangélikus egyház új egyházi törvénye a közel jövőben kerül a nyilvánosság elé. A római katho- likus lapok már előre heves támadást intéztek ellene, mivelhogy az állam megengedte az evangélikus lelkészeknek a „Ksiadz“ (Pap) cím viselését. A dunántúli evangélikus egyházkerület 1936. évi szeptember hó 30.—október 1.-én (szerda, csütörtök) Győrött rendes évi közgyűlést tart, melyen tárgyalás alá veszi a közgyűlés elé tartozó összes ügyeket. — A közgyűlésre a: egyházmegyék képviselőit, valamint a zsinati törvény alapján jogosult összes közgyűlési tagokat tisztelettel meghívjuk. — Szeptember hó 29. és 30.-án az Egyházkerületi Gusztáv Adolf Gyámintézet, az Egyházkerületi Lelkészegyesület, az Egyházkerületi Tanítóegyesület, a Dunántúli Luther Szövetség és az egyes egyházkerületi Bizottságok üléseznek. Győr és Nagygeresd, 1936. évi szeptember hó 3.-án. Dr. Mesterházy Ernő sk. D.Kapi Béla sk. ehker. felügyelő. püspök. A gyűlések, istentiszteletek és ünnepségek sorrendje: Szeptember 29.-én (kedd): d. u. 3 órakor az egyházkerületi Véleményező Bizottság gyűlése az ev. elemi fiúiskola nagytermében; d. u. 4 órakor az egyházkerületi Iskolai Nagybizottság ülése a gyülekezet tanácstermében; d. u. 4 órakor az egyházkerületi Gusztáv Adolf Gyámintézet választmányi ülése az ev. elemi fiúiskola nagytermében; d. u. 5 órakor a Gusztáv Adolf Gyámintézet közgyűlése az ev. el. fiúiskola nagytermében; d. u. fél 7 órakor az egyházkerületi Gusztáv Adolf Gyámintézet istentisztelete és ünnepsége a templomban Igét hirdet Weiss Vilmos kőszegi lelkész. Ütána az Egyházkerületi Gyámintézet ünnepi közgyűlése, amelynek keretében dr. Träger Ernő megválasztott gyámintézeti világi elnök hivatalába nyer beiktatást. Ennek megtörténte után dr. Träbánatos szemével..., szánalom..., részvét..., vagy tudom..., érthetetlen érzések ébredeztek bennem... — Nem értelek, Julia!... —- mondja szenvedéllyel Alfréd. Rujeff lépésekét hall..., Alfréd bizonyára Natáliához közeledik... Föléje hajol... Suttogásával megnyugtatja..., megsimogatja..., átöleli..., megcsókolja. Csak úgy dübörög Rujeff- nak melle. — Boldog volnék, Alfréd, ha megtudnám mondani, mi kínoz e percben... — Mit rejtegetsz előlem, Júlia? Szeretnél valamit mondani s nem mersz!-— Igaz, s úgy félek!... — Beszélj... beszélj!... Ne titkolódzói előttem..., beszélj, tudni akarom, mit rejtegetsz?... Alfrédnak szava izzik s hangjában sejtések ösztönös rémülete lohog. Váratlan gyanakvás, nyomasztó bizonytalanság doborog bennük. — Téged féltelek, Alfréd!... Nagyot dobban Rujeff szíve, mint sulyok a tuskón. — Engem?!... — kiáltja ijedten Alfréd. — Beszélj te szerencsétlen leány, mit tudsz?... Micsoda szerepet játszol a házamnál?... Furcsa vagy, Julia!... Gyanús vagy nekem, Julia!... Natalia megdöbbent. — Hivatásod miatt féltelek. Soha nem tudod, kikkel állasz harcban... és... soha nem lehet tudni... honnan sújtanak rád... A sötétség ellen küzdeni és láthatatlan gazemberek ellen hadakozni mindig veszélyes. Ezért féltelek... — Ez a kenyerem, — mondja már megnyugodtan Alfréd. — Vigyázok magamra s ne félts engem! — Vigyázz magadra, Alfréd, nagyon. Ha valami érne, nem tudom, mi lenne velem. — Akiért te imádkozol, drágám, azt nem érheti baj. Rujeff a szemét törli. Szeretne jobban látni. Fentröl forró suttogás hallik. Úgy ömlik alá Rujeffra, mint a forró láva. Gyötrődik a rendőrért. Ez a hang nem volt tettetés. Vallomás, aggodolom, szerelem áramlása volt e hang. Nem játék a látszatért, hanem valóság, melyben a sóvárgó őszinteség parazsa izzott. Rujeff ereiben felzudul a vér, mint a felemelt zsilipek alatt a meginduló víz. Fejébe rohan s majd széjjelveti koponyáját. Szíve minden dobbanása tajtékká veri vérét, hogy gyilkos méreggé sűrűsödjön. Szereti a kígyó a rendőrt..., nincs benne kétség..., álnok fajzat..., becstelenség..., nem javít ezen sem az idő..., sem a tudomány..., sem a hatalom..., tőrt nekik. — Szeretlek, Alfréd, szeretlek nagyon!... — gügyögi Natalia. — A te zokogó aggodalmad, az én boldogságom... Nagy csend odafent. Semmi hang, csak forró némaság. Rujeff összelottyan, mint a megrázott zsák. Kiejti kezéből a kagylót. Megtántorodik. Fejéhez kap..., feje ver..., zuhog, mint a megveszekedett kalapács. Zihál, mint a földalá jutott fuldokló, melle kong, mint a félrevert harang. Belső életének minden elvetemültsége az inakba tódul s vakmerőséggé vadul akarata. Sötét pillantása előtt végtelen utak nyílnak véres borzalmak felé. Pokoli terv fogan benne s pillanatok alatt elhatározássá izmosodik. Átrohan a pince sötétségében..., biztosan, mintha csak látná..., átsuhan a folyosón, fel az emeletre, szobájába. Rujeff villanyt gyújt. Előveszi a menetrendet, lapoz, lapoz, majd belemélyed az állomások soroszlopába... Számolgat..., nézi óráját..., el-elgondolkodik... Céltudatos gyorsasággal magához kapkod egyetmást a szekrényből s elsiet... Alex figyelmes lesz erre a sietésre s odaszól: — Hová?... — Felrobbantom a világot!... — Ezzel már kint is van. Lerohan az utcára, mintha eszét vesztette volna. (Folytatjuk.)
