Harangszó, 1936

1936-09-20 / 39. szám

312 HARANGSZÓ 1536 szeptember ^0. Ezúton is hálás köszönetét mond a kis gyülekezet a segítő jobbot nyújtó hit­testvéreknek. „Egymás terhét hordoz­zátok“— mondja az írás.1 Az építés megindult. A munkából és adakozásból kivette bőségesen a részét mindenki. A más községbe költözött hittestvéreink közül is többen küldtek adományt. Az Isten megáldotta a hívek buzgó törek­vését. Áll már a kis torony, összekap­csolva az iskolával, mely egyúttal ima­ház is. örömünnepe lesz a kis gyüleke­zetnek szeptember 20.-án, mikor kis ha­rangja új otthonából hívja a híyöket a felavató ünnepre. Szeretettel hívunk minden hittestvért hozzánk a hálandó ünnepünkre. „Örüljetek az örülökkel!...“ L. J. Eldobott bibliák, Isten igéje az asztalra való. Nem a könyvszekrénybe, nem a mestergerendára, nem is s szekrény tetejére, hanem az asz­talra. Oda sem azért, hogy szobadísz legyen, hanem, hogy naponként használják. Mégis de sok biblia van, amelyet el­hajított a gazdája. Vagy haragos dühében, vagy gondatlan nemtörődömségében. De az Isten meg tudja áldani még az ilyen el­dobott bibliákat is. Ezelőtt vagy tiz évvel Egyiptomban egy mohamedán elküldte a fiát borsért a boltba. Hogyan-hogyan nem a boltos a borsot egy eldobott biblia lapjába csomagolta. Otthon a család kíváncsian olvasni kezdte a papír­lapot, amelyről csodálatos történet szólt hozzájuk arról, hogy »úgy szerette Isten a világot, hogy az ő ^egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne el ne vesszék, hanem örök életet vegyen." A család fel­figyelt, érdeklődni kezdett, hamarosan szer­zett egy bibliát s ma egész kis gyülekezet vanott, ahol a csomagoló papirosnak hasz­nált biblia-lap megkezdte tiz évvel ezelőtt a maga munkáját. Hol a bibliád? Messze hajítva melyik sarokban hever? Isten igéje erő és hatalom 1 Élj vele 1 CSODÁLATOS KRISZTUS. Isten egyszülöttje, Mária gyermeke. Angyalok hirdették, Jászolba fektették. Királyok tisztelték, Poroszlók kergették. Ártatlan volt s tiszta, Bűnünket hordozta. Üdvösséget hozott S a szív bezárkózott. Övéit kereste S a népe megverte. Királyok királya S vérzik koronája. Eltemették sírba, Feltámadt husvétra. Felment a mennyekbe S velünk van örökre. Nála van a kezdet, Nála a végezet. Ford Sz.J. Lengyelország. Az evangélikus egy­ház új egyházi törvénye a közel jövőben kerül a nyilvánosság elé. A római katho- likus lapok már előre heves támadást intéztek ellene, mivelhogy az állam meg­engedte az evangélikus lelkészeknek a „Ksiadz“ (Pap) cím viselését. A dunántúli evangélikus egyházkerület 1936. évi szeptember hó 30.—október 1.-én (szerda, csütörtök) Győrött ren­des évi közgyűlést tart, melyen tárgya­lás alá veszi a közgyűlés elé tartozó összes ügyeket. — A közgyűlésre a: egyházmegyék képviselőit, valamint a zsinati törvény alapján jogosult összes közgyűlési tagokat tisztelettel meghív­juk. — Szeptember hó 29. és 30.-án az Egyházkerületi Gusztáv Adolf Gyámin­tézet, az Egyházkerületi Lelkészegyesü­let, az Egyházkerületi Tanítóegyesület, a Dunántúli Luther Szövetség és az egyes egyházkerületi Bizottságok ülé­seznek. Győr és Nagygeresd, 1936. évi szep­tember hó 3.-án. Dr. Mesterházy Ernő sk. D.Kapi Béla sk. ehker. felügyelő. püspök. A gyűlések, istentiszteletek és ünnepségek sorrendje: Szeptember 29.-én (kedd): d. u. 3 órakor az egyházkerületi Véleményező Bizottság gyűlése az ev. elemi fiúiskola nagytermében; d. u. 4 órakor az egy­házkerületi Iskolai Nagybizottság ülése a gyülekezet tanácstermében; d. u. 4 órakor az egyházkerületi Gusztáv Adolf Gyámintézet választmányi ülése az ev. elemi fiúiskola nagytermében; d. u. 5 órakor a Gusztáv Adolf Gyámintézet közgyűlése az ev. el. fiúiskola nagyter­mében; d. u. fél 7 órakor az egyházke­rületi Gusztáv Adolf Gyámintézet isten­tisztelete és ünnepsége a templomban Igét hirdet Weiss Vilmos kőszegi lelkész. Ütána az Egyházkerületi Gyámintézet ünnepi közgyűlése, amelynek keretében dr. Träger Ernő megválasztott gyámin­tézeti világi elnök hivatalába nyer beik­tatást. Ennek megtörténte után dr. Trä­bánatos szemével..., szánalom..., részvét..., vagy tudom..., érthetetlen érzések ébredeztek bennem... — Nem értelek, Julia!... —- mondja szenvedéllyel Alfréd. Rujeff lépésekét hall..., Alfréd bizonyára Natáliához kö­zeledik... Föléje hajol... Suttogásával megnyugtatja..., megsi­mogatja..., átöleli..., megcsókolja. Csak úgy dübörög Rujeff- nak melle. — Boldog volnék, Alfréd, ha megtudnám mondani, mi kínoz e percben... — Mit rejtegetsz előlem, Júlia? Szeretnél valamit mon­dani s nem mersz!-— Igaz, s úgy félek!... — Beszélj... beszélj!... Ne titkolódzói előttem..., beszélj, tudni akarom, mit rejtegetsz?... Alfrédnak szava izzik s hangjában sejtések ösztönös ré­mülete lohog. Váratlan gyanakvás, nyomasztó bizonytalanság doborog bennük. — Téged féltelek, Alfréd!... Nagyot dobban Rujeff szíve, mint sulyok a tuskón. — Engem?!... — kiáltja ijedten Alfréd. — Beszélj te sze­rencsétlen leány, mit tudsz?... Micsoda szerepet játszol a há­zamnál?... Furcsa vagy, Julia!... Gyanús vagy nekem, Julia!... Natalia megdöbbent. — Hivatásod miatt féltelek. Soha nem tudod, kikkel ál­lasz harcban... és... soha nem lehet tudni... honnan sújtanak rád... A sötétség ellen küzdeni és láthatatlan gazemberek ellen hadakozni mindig veszélyes. Ezért féltelek... — Ez a kenyerem, — mondja már megnyugodtan Alfréd. — Vigyázok magamra s ne félts engem! — Vigyázz magadra, Alfréd, nagyon. Ha valami érne, nem tudom, mi lenne velem. — Akiért te imádkozol, drágám, azt nem érheti baj. Rujeff a szemét törli. Szeretne jobban látni. Fentröl forró suttogás hallik. Úgy ömlik alá Rujeffra, mint a forró láva. Gyötrődik a rendőrért. Ez a hang nem volt tettetés. Vallomás, aggodolom, szerelem áramlása volt e hang. Nem játék a lát­szatért, hanem valóság, melyben a sóvárgó őszinteség parazsa izzott. Rujeff ereiben felzudul a vér, mint a felemelt zsilipek alatt a meginduló víz. Fejébe rohan s majd széjjelveti kopo­nyáját. Szíve minden dobbanása tajtékká veri vérét, hogy gyil­kos méreggé sűrűsödjön. Szereti a kígyó a rendőrt..., nincs benne kétség..., álnok fajzat..., becstelenség..., nem javít ezen sem az idő..., sem a tudomány..., sem a hatalom..., tőrt nekik. — Szeretlek, Alfréd, szeretlek nagyon!... — gügyögi Natalia. — A te zokogó aggodalmad, az én boldogságom... Nagy csend odafent. Semmi hang, csak forró némaság. Rujeff összelottyan, mint a megrázott zsák. Kiejti kezéből a kagylót. Megtántorodik. Fejéhez kap..., feje ver..., zuhog, mint a megveszekedett kalapács. Zihál, mint a földalá jutott fuldokló, melle kong, mint a félrevert harang. Belső életének minden elvetemültsége az inakba tódul s vakmerőséggé vadul akarata. Sötét pillantása előtt végtelen utak nyílnak véres bor­zalmak felé. Pokoli terv fogan benne s pillanatok alatt elhatá­rozássá izmosodik. Átrohan a pince sötétségében..., biztosan, mintha csak látná..., átsuhan a folyosón, fel az emeletre, szo­bájába. Rujeff villanyt gyújt. Előveszi a menetrendet, lapoz, lapoz, majd belemélyed az állomások soroszlopába... Számol­gat..., nézi óráját..., el-elgondolkodik... Céltudatos gyorsaság­gal magához kapkod egyetmást a szekrényből s elsiet... Alex figyelmes lesz erre a sietésre s odaszól: — Hová?... — Felrobbantom a világot!... — Ezzel már kint is van. Lerohan az utcára, mintha eszét vesztette volna. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom