Harangszó, 1936

1936-09-13 / 38. szám

1936 szeptember 13. HÁRANGSZÓ 307 olvasása fejezte be a díszközgyűlést. Délután 3 órakor Farkas Zoltán kölesdi lelkész igemagyarázatával kezdődött a nőegyleti konferencia, amelynek tárgya volt: Egyházunk kérdései. Erről A gyer­mek és egyházunk címen dr. Zelenka Margit leánygimn. tanár, főtitkár; a fel­nőttek és egyházunk címen Benedek Anna oki. polg. isk. tanár, diakonissza; Az anyák és egyházunk címen Schult- heisz Katalin diakonissza tartottak elő­adást. Este vallásos est volt a temp­lomban, melyen a helyi lelkész igeszol­gálata után Halmi Olivérné, Kovács Ist­vánná szavaltak, a dalárda két énekszá­mot énekelt, Irányi Kamillné pedig A biblia üzenete a ma asszonyának címen tartott előadást. Ugyancsak vasárnap délután a helyi ifj. egyesület számára ifj. konferencia volt. Tárgy: Evangéli­kus ifjú az a hivatásod: Ha rövid a kar dód, toldd meg egy lépéssel: 1. Művelt­ségben, melyről Fábián Imre lelkész, 2. Élő hitben, melyről Farkas Zoltánná, 3. Meggyőződésedért való helytállásban, melyről Farkas Zoltán lelkész tartottak előadást. A Misszióegyesüleit kérelme! D. dr. Ihmeils Károly a Lipcsei Misszió igazga­tója, egyetemi tanár f. évi október ha­vában a Lipcsei Misszió száz éves ju­bileuma alkalmából ellátogat hozzánk s készséggel válalkozott arra, hogy több gyülekezetben előadást tart. Itt tartóz­kodását tíz napra tervezi, október 22.- töl 30.-ig. Kérjük a lelkész urakat, akik D. Ihmels Károly igazgató urat gyüle­kezetükbe meghívni óhajtják, szíves­kedjenek mielőbb értesíteni a Misszió­egyesület titkárát, Danhauser László vailástanárt (Budapest, VI., Bajza-u. 45.), hogy az úti programm kellő idő­ben öszeállítható legyen. Németh Ká­roly egyh. elnök. HATÁROKON TÜL. Finnország. Augusztus 30.-án Pit- kä ran tán magyar est volt. Kunos Jenő segédlelkész a magyar evangélikus szórványkérdésről tartott előadást. Ka- ranko jouko, nálunk járt finn lelkész pedig magyar korátokat énekelt. KÜLÖN FÉLÉK Apróságok. Egyházi lapban olvas­suk az öregbetüs felhívást: Mindenki készüljön nagyszabású szüreti mulatsá­gunkra, — A finn közoktatásügyi mi­niszter rendeletet adott ki, amelyben felszólította az iskolákat, hogy a mos­tani tanévtől kezdve a hétfői napra ne adjanak fel tanulnivalót a diákoknak, így a finn diákok a vasárnapot teljes egészében pihenésre fordíthatják. — A wittenbergi Luther-helyeket e nyáron több mint ÍO.OCO ember látogatta meg. Bántó tévedés. Országszerte nagy­ban terjesztik Cholnoky Jenő: A föld és élete című hatalmas 5 kötetes munká­ját. Bántó dolog, hogy tudós egyetemi tanár egy ilyen hatalmas munkában^ így ír: „A finnek mind reformátusok.“ Chol- nokynak is illenék tudni, hogy a finnek mind evangélikusok, Lesz-e, aki fogja a kötelet? Carey, híres angol misszionárius egyszer na­gyon veszélyes indiai munkátérre ké­szült. Barátai le akarták beszélni, ő azonban azt felelte: „Én a legveszedel­mesebb mélységbe is leszállók, ha lesz­nek, akik idefönn — itthon — tartják a kötelet.“ Igen, ez a misszió. Valaki el­megy messze a pogányok közé, leszáll sötét mélységekbe, mi pedig itthon tart­juk a kötelet. Nevezetes események szeptember hó­napban. 1959 szeptember havában volt a császári pátens kiadása a magyar pro­testáns egyház szervezése ügyében. — 1567 szeptemberében halt meg Thurzó György. — 1619 szeptemberében indult el seregeivel, Bethlen Gábor seregével II. Ferdinánd ellen. -— 1794 szeptember 19.-én született Haubner Máté. — 1657 szeptemberében született Thököly Imre. — 70 szeptemberében volt Jeruzsálem elfoglalása. — 1880 szeptemberében halt meg Haubner Máté. — 1842 szeptem­berében volt a Gusztáv Adolf Egyesület megalapítása. — 1522 szeptemberében jelent meg Luther Ujtestamentoma for­dítása. — 1690 szeptemberében válasz­tották Thököly Imrét erdélyi fejedelem­mé. — 1802 szeptemberében szüntette meg Lincoln a rabszolgaságot az Egye­sült Államokban. — 1770 szeptemberé­ben született Kiss János püspök. — 1046 szeptemberében kövezték meg Gel- lért püspököt. — 1855 szeptemberében kötötték meg az augsburgi vallásbékét. Terjesszük a „HARANGSZó“-t! ÜJ KÖNYVEK. A llarangssó-könyvtirban uj kiadvány jelent meg. Címe: Üzennek az ünnepek. Összeállította Danhauser László. Németből fordította Jakus Imre, Farkas Zoltán és Kemény Féter. Ez a könyv versbeszedett ünnepi játékot tartalmaz. Az egyházi esz­tendő különböző ünnepei jelennek meg egy­más után a színen s mondjak el a maguk biblikus evangéliomi üzenetet. A darabot több gyülekezetünk iskolája előadta mar hatalmas sikerrel. A gyönyörű építő gyer­mekdarabot melegen ajánljuk előadásra iskoláinknak. A könyv a darab mellett az előadáshoz szükséges bő útbaigazítást is tartalmazza. Egy példány ára 80 fillér. Ebben a bélyegköltség is benne van. Az előadás joga 5 példányhoz van kötve. A pénz előzetes beküldése mellett megrendel­hető a Harangszó kiadóhivatalában. Vértesi: Vallástan I—IV. o. elemi iskolások részére az ismert beosztás szerint (az előírt bibliatör., káté, imák, énekek erkölcsi versekkel, a káté hiva­talos szöveggel) okt. l.-ére újból meg­rendelhető a szerzőnél. Kartonlapba fűzve 1.60 P, keménykötés 2 P. E 4 év­re szóló 112 oldalas, képes vallástan ára részletekben is törleszthető. 10—20 pld. 10%, 20—50 pld. 15%, 50-től 25% engedmény. Fönti vallástan, elegendő jelentkezés esetén, Stráner Vilmos for­dításában németül is megjelenik. Meg­rendelést szept. 20.-ig kérem. E vallás- tan a szórványbeliek hitoktatásánál is sikerrel használható. Válaszkérés esetén szerző: Vértesi Zoltán, Magyarbóly, Baranya vm., válaszbélyeget kér. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ. Házasság. Tompa Miklós pusz- taszentlászlói tanító szeptember 3.-án vezette oltárhoz Szabó Erzsébe­tet a téti templomban. — Dr. László Ferenc állatorvos, győri vágóhídi igazgató, a győri egyházközség presbi­tere és Kuttlik Ida szeptember 6.-án Budapesten házasságot kötöttek. Családi öröm. Balczó András kondo- rosi lelkész és neje, Paulinyi Edit há­zasságát a jó Isten leánygyermekkel ál­dotta meg, aki a szent keresztségben Ildikó nevet nyert. Halálozás. — özv. Hammer Gyulá­né, szül. Róth Karolina 73 éves korában Kőszegen elhunyt. — Feltámadunk! A MAGYAR GAZDA. Gazdasági teendők szeptember hó­napban. Folytatjuk a gabonakészletek forgatását, rostálását. A vetőmagról ide­jében kell gondoskodni. A búzavetőma­got vetés előtt gondosan csáváztatni kell. A babot száraz helyen tartjuk. A: állatokat takarmányozzuk, mielőtt a ke­vés füvű legelőre kiengedjük. A rozs és búza vetését megkezdjük. A gyümölcs szedése s osztályozása megkezdődik. A méhek sejtjeit e hó vége felé már fel lehet metszeni. Terményárak Budapesten. Búza 14.65 ---15.50, rozs 12.20—12.60, takarmány­árpa 11.70—12.60, sörárpa 15—17.50, zab 13.30—13.60, tengeri 12.80—13.— pengő métermázsánként. Állatárak Budapesten. Se/tésárak. Uradalmi nehézsertés páronként, 340 kg-on felül 110—113, 340 kg-on alul 108—109, szedett, közép páronként 220 —260 kg-ig 1103—110, 180—220 kg-ig 96—100, 100—180 kg-ig 78—92, öreg, nehéz páronként, 300 kg-on felül 100— 103, szedett, öreg, 92—94, angol hús­sertés páronként, 180—220 kg-ig 102— 106 fillér élősúlykg-ként. B.-né, O. É. Útleírása színes és ked­ves, de ilyen természetű cikkek közlé­sére most —• sajnos — nincs helyünk. HARANGSZÓ PERSELYE. A Harangszó terjesztésére a következő adományok folytak be: Id. Lassú Sándor Fót, Kiss Gyula Kemenesmagasi, Weiczl János Dombó­vár, Bélák Sándor Tokaj, Löffler Mátyás Szentgotthárd, özv. Szuhánszky János- né Rákospalota, özv. Meixner Jánosné Kisláng, Szilvás József Zalaistvánd, Szé­les János Pesterzsébet, Pethő Ferenc Kemenespálfa 10—10 fill. — Németh Vilma Vásárosfalu, Czimermann Gyulá- né Borsosgyőr, Huszár Odor Sándorné Nagysitke, id. Eger Károly, Macher Sándor Győr, özv. Horváth Józsefné Mersevát, Keresztes Pálné Örszentmik- lós, Krajtsi Pál Balassagyarmat, Pósch Károlyné Győr, Csesztven Márton Ba­lassagyarmat, Berkes János Kardoskút, Asbóth Irén Szil, Braun Károlyné Szent­gotthárd, Kaposi Sarolta Bükkösd, özv.

Next

/
Oldalképek
Tartalom