Harangszó, 1936
1936-09-13 / 38. szám
302. HARANGSZŐ 1936 szeptember 13 A mustármag csodája. Németországot járó ember sokat gyönyörködhetik szép és régi várromokban, amelyek rég múlt dicsőségét hirdetik. Németországban járó evangélikus ember sokat gyönyörködhetik szép és hatalmas várakban, melyek nem rég múlt dicsőségnek a hirdetői, hanem amelyek az Isten hatalmának és jóságának a tanúbizonyságai. Ezek az evangé- likusság várai, amelyek úgy állanak ma is, a harcok közepette is, szilárdan és megmozdíthatatlanul, mint sziklaóriásra épített erődök. Ha délen jár az ember, itt látja Neuendettelsau és Rummelsberg szeretetintézményeit, ha északon, ott találja Bethelt, Hannovert és Hamburgot, az evangélikus szeretetmunka várait. Most hadd szóljunk egynéhány szót a' hamburgi Wichern-intézményékről, hadd mondjanak azok valamit magukról. Ez az intézmény mindenekelőtt rámutat a mustármag csodájára. Arra, hogy mi lehet a kicsinyből, az emberileg jelentéktelennek látszó dologból. Egyetlen egy intézmény sem keletkezett úgy, hogy óriási pénzösszeggel nekiálltak szeretetotthonokat építeni, hanem mindegyik úgy, hogy elvetettek egy mustármagot s az növekedett, az fejlődött és nőtt hatalmas fává. A mustármag csodáját hirdeti ennek az intézménynek az alapítója, Wiehern János Henrik. Az édesatyja bérkocsis volt, aki hihetetlen szorgalommal 10 idegen nyelvet tanult meg. Maga Wiehern, jótevő emberek segítségével tudta csak a theológiát elvégezni s mint egy vasárnapi iskola tanítója kezdte, meg munkálkodását. És mi lett belőle? A hallei egyetem díszdoktorátussal tüntette ki, a porosz király kinevezte a belügyminisztériumba a fogház és szegényügy legfőbb előadójává. Vasárnapi iskolai tanítóból — theológiai díszdoktor, a bérkocsis fiából — miniszteri főtisztviselő. A mustármag csodáját hirdeti a hamburgi intézmények alapítója. A mustármag csodáját hirdeti azután ennek az intézménynek a keletkezése is. Az volt az elindulás, hogy Wiehern kapott ismerősétől egy régi, ósdi szalmafedeles parasztházat. „Rauhes Haus“-nak hívták. Nem lehet lefordítani ezt a szót, mert még a német kifejezés sem mond semmit. Egyszerű szalmafedeles parasztház volt az alap. Nem lehetett benne lakni, ki kellett javíttatni, hogy össze ne dűljön. S mi lett belőle? Ma hatalmas épületek, két-három emeletes modern iskolák állanak, megmozdíthatatlan várként az evangélikusság történetében. Az a kép, amit lapunkban közlünk, a „Rauhes Haus“ egyszerű, szalmafedeles épületét mutatja. Még ma is ilyen, mint amilyen volt 1833-ban, amikor Wiehern beköltözött oda. Képzeljük el az új és emeletes épületóriásokat az egyszerű szalmafedeles parasztház mellett? A mustármag csodáját hirdetik! Wiehern lélekmentő munkáját három rossz útra tért fiatal gyermeken kezdte meg. Már fiatal korától mindig foglalkoztatta az a gondolat: mi lesz a proletársorban élő, züllésnek indult gyermekekkel? Mi lesz azokkal, akiknek édesapjuk talán a börtönben éli le életének legnagyobb részét, akik édesanyjuktól jót nem tanulhatnak? Mi lesz ezekkel, ha nem törődik velük az egyház, Krisztus* hivatalos szolgái? Elhatározta, hogy segítségére siet ezeknek a tiatal szerencsétleneknek, életcélul tűzze ki ezeknek a megmentését. Három fiatal bűnöző és bűnös lélekkel kezdte meg munkáját. Számuk mindig nőtt. Ma már százak és ezrek köszönik ennek az intézménynek életüket, becsületüket, mindenüket. A mustármag csodája ez! S a mustármag csodáját hirdeti végül ennek az intézménynek a módszere. Wiehern nem dolgozott kicsiszolt és kicirkalmazott nevelési fogásokkal Nem használt különböző elméletek alapján megírt és többszörösen javított tankönyveket. Nevelésének alapja a keresztyén szeretet, főtankönyve a kiskáté és Luthernek egyes iratai Ezeken kívül ha nA csodái. Irta: dr. Schlitt Gyula. 34 Elhallgatott. Kimerült. Natalia mozdulatlanná fagyott izgalmában. Végtelen távolból ketté válni látszott a sötétség s bizonytalanul tántorgó sejtés villant fel benne, hogy makacsul emlékezéssé izmosodjon. A szívverése is elállt. A korai gyermekévekre nehezedő köd, mintha szakadóban lenne. Mintha oszlana. Mintha látná a karácsonyfa csillogásátf... Látja, mint billen a létra... Marianna zuhan..., meginog a fa... A rémület iszonya borzong rajta végig. Igaz lehetne?... Nagy szeme egyre tágul s előredülten bámul a megvillanó sejtelem derengése felé, hogy magába nyelje s tudattá világosodjon a halvány emlékezés. Mintha látná a kis fiút is, meg a hintalovat... A látniakarás roppant erejével szemébe ül, igyekszik átfúrni magát a homályon, hogy megfoghassa eszével, mi már sejtelmében is megrázza egész valóját. Lehetséges volna!? Vannak csodák, zúgja mind hangosabban valami belülről... Csoda minden, mígnem megvilágosodik a homály s a sejtés tudattá szilárdul... De akkor ez a nő itt mellette az anyja!... Mint a villám vágott rajta keresztül a gondolat... s az a szerencsétlen, ki magára gyújtotta viskóját, az ő nővére..., a Marianna. Édes testvére... testvérei... Rettentő!!... Hogy is mondta egyszer Rujeff? Ha tudnád, ki vagy te nekem!?... Akkori... Csak erre a rokoni kapcsolatra célozhatott! Natáliának még a hajaszála is megmerevedett... Szegény Nastasal... Mit szenvedhetett. Megölte gyermekét... s megnyugodtan nézte... mint?... Natalia felugrik a pádról, mintha kiakarna szakadni önmagából, hogy meneküljön az elöl, ki segédkezet nyújtott a testvér meggyilkolásához. Hideg verejték ült arcára. Két keze szorítja fejét, szemében az őrület döbbeneté. Odahajol az asz- szonyhoz s nézi meredten arcát..., keres..., kutat, nem rejtőzik-e valami önmagából ennek bágyadt ráncai között? Mohó .vágyakozásában ezt a csodát leste s most retteg a hasonlatosság felfedezésétől. A vágy a csoda után s ez asszony szerencsétlenségével kapcsolatos teljesülés ijedelme majd eszét veszi... Keres és fél, hogy rátalál, amit keres. Rettegni attól, mi után epekedünk, idegeket bomlaszt. Éhes nézésével majd magába habzsolta az asszony arcát. Hirtelen enged benne a félelem kötötte feszültség. Nincs köze ez asszonyhoz..., ez asszony szerencsétlenségéhez. Idegen neki minden vonása s más lélek tekintete néz elő szeméből. Természetes vonzalma hozzá bizonyára más érzésnek folyamánya... Valószínű az asszonynak nyomorúsága ébresztette fel iránta a szánalmat, a rokonszen- vet. Erre megnyugodott. Búcsút vett. Az asszony elkísérte, mert útba esett a lakása. Alig tudott megválni Natáliától. Alfréd dolgozó szobájában még világosság volt. A herceggel tárgyalt. Natalia szobájába siet... Gondolatai közé beleszövődik a hercegnek a neve. A herceg és a szegény asz- szony. Hátha a herceg arcában találja meg azokat a bizonyos vonásokat. Még nem gondolt rá... Maga elé idézi képzeletében Mirakowot... Dehát az asszony Nyehoroff hercegné!... A herceg talán álnevet használ!?... Elhatározta, ha csak lehet, ma este még találkozik Mirakowval. XXIV. FEJEZET. Rujeff alig tudott feltápászkodni. Fájt minden csontja. A földön tapogatódzott, kereste tőrét. Közben nagyokat nyögött s nyomkodta hátát, hogy engedelmesebben hajladozzon. Dolgozott benne a düh, mint a vulkán mélyén a láva. Magába nyelt azonban minden hangot, csupán fogainak csikorgása hallatszott. A zuhanásra Alex lerohant az emeletről, ki hiába kereste eddig Rujeffet. Sejtelme sem volt, mi történhetett. — Ki az? — kiáltja. Semmi válasz, csak morgás féle hallatszik, mint a fenevad morog, mikor sebzetten ott kell hagynia a csatateret azzal A „Rauhes Haus“.
