Harangszó, 1936
1936-08-30 / 36. szám
290 HARANGSZÓ 1936 augusztus 30. De az országvezető körökben sem volt meg az egység. Családi érdekeik szerint állottak a király mellé, vagy támogatták külföldi uralkodó törekvéseit az ország kizsarolására. A társadalmi osztályok közt évtizedek óta táplált gyűlölet és elkeseredés az 1514-i véres parasztlázadásban robbant ki. Bakócz Tamás érsek rövidlátása keresztes zászlók alá szólította a végkép elkeseredett paraszttömegeket, amelyek a dél felől fenyegető sötét hatalom helyett uraik ellen fordultak. A hunok által a Kr. u. 4. évszázadban megindított népvándorlás körülbelül egy évezreden át tartotta mozgásban Európát. Az emberóceán első hullámai a hunok elől menekülő germán és szláv népek voltak, az utolsó pedig az avarok (5. század), magvarok (9. század), kunok (12—13. század) és tatárok (13. század) után Kis-Ázsia és a Balkán felől előnyomuló török. Ez a félnomád, harcias nép, mellve! az Anjouk magyar birodalma még a Balkánon ütközött meg és amelyet a Hunyadiak hosszú évtizedeken át feltartóztattak, alig hét évvel a parasztháború után elfoglalta a Jagellók Magyarországának kulcsát, Nándorfehérvárt. Öt évre rá pedig, 1526-ban a magyar király seregének megsemmisítése után nyitva állott előtte az út a társadalmi széthúzásban legyengült Magyarország felé. Az ország területének igen nagy. legtermékenyebb része csakhamar török kézre került. A török megszállás alig különbözött a korábbi nomád népek portyázó megszállásaitól. Magyarország hadszíntérré vált. A föld megmunkálása sok helyen abbamaradt és másfél évszázad európai fejlődéséből anyagi és szellemi téren elmaradtunk. Két számadat világíthatja meg legélesebben a nagy pusztulást: láttuk, a középkor végén 80 millió európaiból 4 millió volt a magyar; a török elvonulása után ez az arányszám akként változott meg, hogy a 130 millióra növekedett európai lakosságból immár csupán 2) milliót tett ki Magyarország lakossága. Szándékosan mondtuk így, hogv Magyarország lakossága, hisz a török alatt éppen az alföldi és dunántúli magyarság pusztult leginkább, míg a hegyvidék nemzetiségei viszonylag nyugalmasabb életet éltek, sőt a kipusztult területek benépesítése is jórészt az ő körükből történt. Elmondhatjuk hogy, amíg Európa lakossága több, mint másfélszeresére növekedett, addig a magyarság a középkor óta ugyanezen idő alatt a felére olvadt. A hosszú török rablógazdálkodás a táj képét is megváltoztatta. A nehéz adók és üldözések elől az alföldi parasztság bemenekült a nagyobb központokba, a vidék elnéptelenedett és kialakultak a jellegzetesen nagy határral bíró alföldi parasztvárosok. A kipusztult magyarság helyére német, szerb és más nemzetiségek özönlöttek; a hegyekből lehuzódó nemzetiségek nyomába pedig ugyancsak nagyobb tömegben vándoroltak be fajrokonaik (oláhok). Sokszor mondták és sokszor fogják elismételni, hogy e rettenetes romlást még súlyosabbá tette az ország lakosságának vallási megoszlása a török áradattal egy időben meginduló hitjavítás nyomán. Annyira gyerekesen kegyetlen és annyiszor megcáfolt vád, hogy megemlíteni is szinte felesleges. Mert, aki ilyet rosszhiszeműen állít, az nem érdemli meg, hogy szavát figyelemre méltassák; aki pedig jóhiszeműen, az mit sem tud azokról a láthatatlan és megmérhetetlen erőkről, amelyek titkon, de megmásíthatatlanul irányítják az emberiség sorsát és az káromolni fogja a vándormadarakat, ha ősszel elhagyván régi fészkeiket, ösztönösen indulnak tisztább és derűsebb tájékok felé. Mi nem vádaskodunk és nem emlegettük, hogy a pápával szoros szövetségben álló, legkeresztyénibb francia király, I. Ferenc volt az. aki a Habsburgok birodalma ellen ingerelte a törököt és így közvetve okozójává lett Magyar- ország pusztulásának. A negyedévezredes forduló nem keserű vádaknak, hanem csendes magába- szállásnak és hálaadásnak lehet csak ünnepe! Egy nemzedék sem érezhette át annyira, mint Trianon ifemzedéke szeptember 2.-a jelentőségét. Csak most látjuk igazán, mi volt a török uralom, csak most vált számunkra bizonyossá, hogy azon a koraőszi délutánon lefolyt ütközet a végső pusztulás és megsemmisülés széléről rántotta vissza nemzetünket. A magyar evangélikusság kegyeletes hálával gondol e napon mindazokra, kik hazája felszabadításának nagy munkájában bármi része volt: pápára, protestáns és római katolikus fejedelmekre, hadvezérekre és arra a sok-sok hős katonára, akik Buda alatt lépték át az örökkévalóság küszöbét. ÜDVÖZLET Rinne Károly finn lelkésznek I Regés Balatonnak kies partja mellett, Magyaros nyíltsággal nyújtunk testvérkezet, Finn égen tündöklik a szabadság napja, Magyarság megtépett országát siratja, Minden finnek ajkán zengaz „Erős várunk“, Mi vallásüldözés véres utján jártunk, Hisszük: magyar gyásznak immár vége [szakad, S leszen finn és magyar egyként boldog s [szabad I Nagy Lajos. OLVASSUK A BIBLIÁT Pál az igehirdető. Augusztus 30. Isten kijelentése a fontos. Pál apostol nagysága legjobban az igehirdetésben mutatkozik. Ennek az igehirdetésnek hatalmas eredményei voltak. Itt is ezt láthatjuk. Hallgatták a zsidók és a pogányok, sőt nemcsak hallgatták, hanem kívánták a további hallgatását is. Az Isten kijelentésére tanította őket, s Krisztust állította eléjük, aki az üdvösség forrása. Minden evangélikus keresztyén az igének a hirdetője s nem is evangélikus igazán, ha nem szól az ajka és az élete által Isten örökkévaló beszéde. Augusztus 31. Nem emberi bölcseséget hirdet. I. Kor. 2:1—5. Az apostol nagyon őszinte ember. Itt is az nyilatkozik meg: saját erőtlenségének a beismerése. Meg- üresíti teljesen a lelkét, hogy egészen megteljék a Krisztus szeretetével. övé csupán a gyengeség és a félelem, a Szentlélek műve pedig az erő és a bátorság. Nem is magához akarja kapcsolni az embereket, hanem Isten erejére helyezi őket. Ez ma is az anyaszentegyházunk fundamentuma. Szentember 1. Alkalmazkodik a hallgatósághoz. Csel. 14:1—18. Pál és Barnabás igen magasra emelkedett. Az igehirdetésük és a csudatétel folytán a régi pogány istenek megjelent alakjait látják bennük s hódolattal közelednek hozzájuk. ők azonban elhárítják maguktól a nagv megtiszteltetést és alázatosan ismerik be. hogv ,,mi is hozzátok hasonló természetű emberek vagyunk“. Az emberek legfőbb törekvése, hogy kiemelkedjenek és nem az, hogy alázatosan leereszkedjenek. Szeptember 2. Buzdítja a híveket. Csel. 20 : 17—36. Mélyen megindító Pálnak ez a búcsúbeszéde. A tiszta lélek megkapó bizonyságtétele ez a saját munká- iáról. Csak az beszélhet így, akinek valóban nyitott könyv az élete, aki csupán a szolgálatot kereste állandóan és senki se vádolhatja jogosan egyéni érdekek hajszolásával. Az ilyen szívből fakadó beszéd valóban megnverő. sőt buzdító, melv elől nem lehet elzárkózni, hanem csupán engedelmeskedni annak. Ez a buzdítás minket is arra kötelez, hogy vigyázzunk magunkra elsősorban, de azután az egész nváira is. Felelősek vagyunk a testvéreinkért. Szeptember 3 Védelmezi magát. Csel. 24:1—21. Milyen szerény, egyenes és méggyőző Pál védekezése. Nem zavarodik meg a bírája előtt, nem is akként védekezik, hogy másokat vádol, hanem keresi a vallomástételre az alkalmat. Nyugodt a lelkiismerete s biztos abban, hogy az igazság örök fundamentumán áll. Itt is láthatjuk, müven nagy erő a tiszta lelkiismeret, az Isten útjain való járás. Naponként kell nekünk is gyakorolnunk magunkat a jó lelkiismeret elnyerésében. Szeptember 4. Lelkiismeretet ébreszt. Csel. 24 :22—26. Pál nyílt, őszinte beszéde, melyben az igazságról és az erkölcsi tisztaságról tett bizonyságot, megmozgatta a Félix római helytartó lelkiismeretét, melvet az önzés bűnei és az erkölcstelen élet alaposan megterheltek. Látjuk a nyugtalankodó embert, aki nem tud védekezni, hanem csak a megfutamodásban van a menedéke: mostan eredj el, de majd máskor... A tiszta lelkiismeret diadalmaskodik a beszennyezett felett s rettegésbe űzi. ha elébe idézi az eljövendő ítéletet. Menynyivel kevesebb volna e világon a bűn, ha sok tiszta lelkiismeret pergőtűz alá venné a sok rossz lelkiismeret rozoga bástyáit. Szeptember 5. Isteni bölcseséget szólja. I. Kor. 1 : 17—21. Pál ismeri az emberek bölcselkedésének egymásba kapcsolódó okoskodásait, következtetéseit és jól tudja, mennyire gyarló az emberi értelem minden dicsekedése. A hangya számára lehet nagyszerűen kiépített vár a hangyaboly, mégis milyen omladékony egy nagyszerű várkastély mellett. Ilyesféle, de még sokkalta nagyobb a távolság az isteni bölcseség és az emberi okoskodás között. Az ember nem bírja megérteni az isteni bölcseséget s azt bolondságnak véli, pedig épen fordítva
