Harangszó, 1936
1936-08-23 / 35. szám
280 HARANGSZÓ 1936 augusztus 23. mi gabonánknak. A közeljövő képe sem barátságosabb. A legjobb kiviteli lehetősége az állatállománynak, baromfinak, gyümölcsnek van. Az egyre növekvő nagy nyugati iparvárosok valóságos emésztő szervei a fentebb felsorolt kiviteli cikkeknek. Ezekből viszont a kis parasztgazdaságok hasonló területen csaknem 100 százalékkal többet termelnek. Tehát birtokpolitikai, nemzetgazdasági szempontok követelik a telepítést. Nemzetgazdasági szempontból még figyelembe kell vennünk azt is, hogy telepítés céljaira milyen födbirtokokat lehet elsősorban is igénybe venni? Számításba jöhetnek a háborús szerzeményű nem hivatásos gazdák tulajdonában lévő földek. Lehetetlen, hogy amíg a nemzet színe-java vérét és vagyonát áldozta a nemzetért (hadikölcsönök!), ugyanakkor egyesek — esetleg hadiszállításból — meggazdagodjanak a köz terhére. De ugyanakkor lehetetlen az is, hogy bankárok, részvénytársasági igazgatók, ügyvédek tőkének tekintsék a földet és pusztán nyerészkedésből földet vásároljanak és a nemzetgazdasági szempontból oly fontos erőforrást kiszipolyozzák. Tekintetbe jöhetnek azonban az eladósodott, főképen köztartozások alatt roskadó és a rosszul kezelt földbirtokok is. A föld közvagyon, a nemzet tulajdona. Elavult múlté már az a gondolkodás, amely a magántulajdon elvét túlhajtva úgy gazdálkodott, ahogyan akart. A teher alatt roskadozó földet szabaddá kell tenni a tehertől — a rosszul kezelt földet hozzáértés alá kell helyezni, mindkettő nemzetgazdasági érdek. Tekintetbe jöhetnek hasznavehetetlen, pl. szikes, mocsaras területek kellő átalakítás után. Hazánkban sok százezer hold szikes területet lehetne digózással termővé tenni. Ugyanakkor csatornázással az öntözés kérdését is megoldani. Szikes területek átalakítása, mocsarak csapolása, csatornák építése nagy horderejű feladatok. A német nemzeti szocialista kormányzat bevezette a kötelező ' munkaszolgálatot. Hatalmas munkás hadseregek javítják a sziket, építenek utakat, csapolnak mocsarakat — korszakos közhasznú munkát végezve óriási területeket tesznek alkalmassá a telepítésre. Végül tekintetbe jöhet csemege- szőlő és gyümölcstermelés szempontjából a homok is. Kellő művelés mellett a homok igen alkalmas termő talaj a fentiek termelésére. Néhány alföldi homokos vidék valóságos csodát mívelt a homokkal — a magyar gyümölcs pedig kezdi elfoglalni méltó helyét a világ piacán. E legutóbb tárgyalt hasznavehetetlen földek pedig sebek a nemzet testén. E sebek ellen legjobb orvosság a telepítés. A telepítés népesedéspoliti- k a i kérdés is. A jövőjéről mondott le az a nemzet, amelyik nem szaporodik. Ha pedig a nemzet természetes szaporodásának útjában gazdasági ok áll — azt feltétlenül meg kell szüntetni, mert ön- gyilkosság volna, ha nem akarnánk segíteni rajta. ,.Németország szempontjából a parasztgazdaság legnélkülözhetetlenebb terméke nem a kenyér és a hús, hanem az ember“ — írja a német telepítési törvény értelmi szerzője. Közismert dolog, hogy nálunk az egyke, ez a legpusztítóbb népbetegség is ott pusztít a legjobban, ahol hatalmas födbirtokok ércgyű- rüjében a parasztság terjeszkedni képtelen. Tehát a népesedési szempont is a telepítés mellett szól. A parasztgazdaságok területein sokkal több ember él meg, mint a hasonló területű nagybirtokon. Az örökösödés kérdését is a nemzet egyeteme szempontjából, népesedési szempontból kell felépíteni. Ne lehessen összeörökölni az „egykének“ felfelé mindkét családág minden vagyonát. Az összes vagyont csak több gyermek örökölhesse! Telepítés által földbirtokhoz elsősorban is a sokgyermekes családokat kell juttatni. Telepítés által a nagybirtokok területein javul a népesedési arány, ugyanakkor a telepítő községek megszabadulnak emberfeleslegüktől — ott is egészségesebb birtokviszonyokat hozva létre. Az ötvenéves múltra visszatekintő német, államilag irányított telepítés nagy mértékben járult hozzá a német nép szaporodásához. A magyarság szaporodása a magyar nemzet létkérdése, különösen, ha figyelembe vesszük a körülöttünk élő népek sokkal nagyobb szapora- ságát. Ezzel eljutottunk egy következő gondolatsorhoz. A telepítés nemzetpolitikai kérdés is. Ha a nemzetiségi területeken a nagybirtokokon a szaporodó csongrádi és hajdúsági magyarokat telepítettük volna le, ma másképen állnánk. Teletelepítettük magunkat különböző nemzetiségekkel, de az alföldi kubikosok gyermekeinek ma se hajléka, se kenyere. Van ma is nemzetiségi kérdés Magyar- országon! Ezen is a telepítéssel lehet, sőt kell segíteni és ezzel ellensúlyozni a nemzetiségeknek sokszor káros munkáját. Amit mi nemzetiségi területeken elmulasztottunk, azt rövid idő alatt végezték el az utódállamok. Eiszedték a magyar urak földbirtokait és rájuk saját rimánkodik. Fel-fd csuklik mellében a zokogás, míg nem lelket rázó sírásba tör... Julia megijed... Natalia jajjának hangjai a téboly határairól jönnek. Könyörgésre fogja a dolgot. Hisz ő nem ezt akarta. Átfogja Natáliát gyöngén..., minit a beteg gyereket s a fotöjba ülteti. Simogatja, beszél neki édesen..., melegen, csak hogy csillapuljon, — Nem akartalak bántani, édes Natáliám, — könyörög neki, — de képzeld magad az én helyzetembe... Idehoztak a négy fal közé... idegen arcokf... — Tudom... tudom..., — tör fel Natáliából, mint a gátját szakította áradat, — bűnös vagyok..., bűnös..., csak én vagyok a bűnös... Megvetést érdemiek..., semmi mást. ., ne is próbálj vigasztalni. Meg akarok érte szenvedni... — Édes Natáliám, a bűnnek látszó cselekedet sokszor a jónak az útja. Ki ismeri Istennek akaratát, méllyel életünket vezérli?... Hajt a vágy..., törünk a rossz felé s egyszerre megtorpanunk!... — Ne akarj könyörületes lenni... Mindig azt hiszem, hogy hazudsz és ámítasz. Bűnös vagyok s az irgalom öl. Mondj átkot rám, az talán könnyít rajtam. Csak a szenvedés vált meg engem..., a szenvedés kérlelhetetlen kínja. Natalia fáradtan magába roskad. Összekulcsolt kezével leszorítja mellét. Földöntúli sóvárgás válik le arcáról s száll a magasba. A bűnhődés összes gyötrelmeit szeretné magára vonni, hogy megbékülést találna. Júliának majd a szíve szakad meg látva ezt a vergődést. — Úgy van jól minden, Natalia, ahogy történt, — mondja Julia, — nem haragszom, nem látod, mennyire szeretlek? Mintha erős, csiklandozó napfény érné, üti fel szemét Natalia. — Nem haragszol s megtudnál nekem bocsátani? Julia átöleli megint szegényt s össze-vissza csókolja. — Miért haragudnék rád, te jó lőlek!? ■— mondja. — Szégyelem magam, hogy ennyire sülyedtem. Szégye- lem magam, Julia, értsd meg!... — Isten felemel. A szégyen megérzésében nyersz bocsánatot. Légy nyugodt. Nem hogy haragszom, de örülök mindannak, ami történt. Mindennek örülök, Natalia, ami történt. Natalia szeme egyre tágul s kiragyog az arca. Julia nem haragszik, hanem örül. Mennyi megnyugvás e tudatban!? Közelebb húzódik hozzá, hogy egészen közelről érezze magára áradni a megbocsátásnak csodálatos erejét. — S ez a magány..., itt... nem volt neked kellemetlen..., ezért sem haragszol? — kérdi félve Natalia. — Nem. Az első megdöbbenés után, hamar megnyugodtam1. .. — Boldog vagyok... Tudtam..., hisz Alex jó fiú!... — mondja Natalia, miközben kíváncsian figyeli Júliát. Julia lesütötte szemét s arca vérbeborul. Natáliának torkára akadt a szó. Ez a szemérmes szemlesütés megmagyarázott mindent. Megértette már miért nem volt kellemetlen a rabság s miért tudott megbocsátani. Még közelebb húzódott hozzá s megfogta kezét. Julia vére hevesen lüktet s elkotyogja, minő érzelem álmodozik szívében. Most már ő van soron, hogy vigasztaljon. —Alexre, szóval nincs panasz!... — mondja Natalia s tapadó mosolyával titkok után kutat Júlia lelkében. — Alex jó volt hozzám'... — vallja halkan Julia. A két leány szeme lassan egymásra fordul. Nézésükben vágyak és megbocsátás. Sokáig néznek így egymásba mélyed- ten. Két márványszobor. Fehérek, mint a havasok csúcsa és forrók, mint a vulkánnak mélységei. Egyre mosolygóbb lesz az arcuk. Közelednek egymáshoz és csókban összeforr az ajkuk. Könnyeik egybevegyülnek. Ugyanaz a vágy ég bennük, ugyanaz a keserűség és remény. A boldogság napfényben szikrázó köd gyanánt ereszkedik rájuk puhán, szerelmesen és csodálatos hangon beszél belülről szívük. Nem hallja a fül, de a hang a fény aranysugarába olvad s a szemek megértik a leghalványabb gondolatat is. Az egyikbe szertefoszlik a nyomasztó aggodalom, hátha mégis útonállók kezébe jutottam, a másikban megvirradt s elmúlt benne az éjszaka, melyet egy rendszer hazudott oly feketén gyermekleikébe. A boldog esz- mélés pillanata volt ez. Az álmok mámora zümmög remegő lelkűkbe s ez az álom nemcsak édes, hanem igaz is. A jövővel nem törődött egyik sem. Boldogok voltak s a boldogság nem keresgél oly helyeken, hol esetleg megbotlik. Egymásra talált két leányszív s a hatalom, mely egyvonälba vezette őket, a szerelem. (Folytatjuk.)
