Harangszó, 1936
1936-08-16 / 34. szám
270, tíAÜANGSZÓ 1936 augusztus 16, Oldott Réve Isten szérűjén. Aratás után sokszor meg-megállok a szérű mellett s eleinézegetem, mint oldják fel a kévéket, mint szórják szét a szérűn s mint csattog a szétszórt rozsszálakon a cséplők izmos kezében a hadaró. Aki a magyar evangélikusság sorsába és mai helyzetébe jobban betekint, aligha tud szabadulni attól a képtől, hogy ma a magyar evangélikusság oldott kéve Isten szérűjén. Szétszórt minket az aratás Ura s a kisebbségi sors kemény hadarója keményen üt, vág és csépel minket. A szérű azonban nem temető s a cséplés célja nem a halál, hanem az élet. Nem látja tehát teljesen a magyar evangélikusság sorsát, aki csak az elesettségünket, szétszórtságunkat látja s a kisebbségi sors ütéseitől megijedve, rémilátó szemmel a halál borzalmaitól ijedezik s nem látja meg sorsunk mögött a csépelő Istent^ aki jót akar akkor, amikor leterít minket, mint oldott kévét az ő szérűjén, hogy a csapások alatt kibontakozzék az élet drága magja. Erre is álil, hogy akkor áld Isten, mikor verni látszik. Hála legyen az 0rnak, hogy mindez nemcsak elmélet ma már, nem csupán a hit vigasztalása, hanem szemmel [átható s kézzel fogható valóság is. Ha valaki csak azokat az új gyülekezeti szervezkedéseket figyeli meg, amelyek a háború utáni években indultak meg egyházi életünk mezején s az egymás után szinte tavaszi gyorsasággal a földből kinövő templomok képeit állítja a szeme elé, kénytelen elismerni, hogy a tények rácáfolnak a rémlátókra s hogy Isten szérűjén a magyar evangélikusság oldott kévéi alatt van már mag is. Van tehát a kisebbségi sorsnak áldása is. Nem erővel..., hanem az én lelkemmel!“ A kisebbségi sorsnak első áldása az, hogy megóv minket a többségi sors veszedelmeitől. A többség hamar elkényelmesedik s az egészséges verseny hiányában elsekélyesedik. Engedi, hogy önteltségbe ringassa a tömeg s önámításában nem látja attól, ami van, azt, ami nincs. Gondoljunk csak például a régi spanyol s a mai magyar római katholicizmusra. Amaz volt a megtestesült kényelem, ez meg csupa lendület. Ugyanaz a helyzet, ha az európai protestantizmust összehasonlítjuk a kü'.missziói területek új egyházaival. Az elkényelmesedett s lelki gőggél eltelt többség azután rendszerint letorkol minden bírálatot s hatalmi kérdést csinál még az igazságból is. A csoda. Irta: dr. Schlitt Gyula. 30 XXI. FEJEZET. Natalia is így volt, azt sem tudta, hogy került szobájába. Ott feküdt ágyában s érezte, hogy valaki föléje hajol, végig simít homlokán és megcsókolja. Meggyujtja a villanyt s Amália néni arca mosolygott reája. Már ment is kifelé, integet kezével, hogy aludjon., csak éppen hogy meg akarta csókolni, mielőtt lefekszik ő is. Natalia szemére azonban nem jött álom. Gond és aggodalom gyötri. Mibe jutott? Hogy fog megoldódni ez a nehéz helyzet? Mi is a helyzet? A rendőrfőnök házába lopta magát, hogy megölje. Ma este pedig megígérte neki, hogy a felesége lesz. Alfréd azt hiszi, hogy unokahugávál jegyezte el magát s mi lesz, ha megtudja, hogy ö az elvetemült némber, ki életére tör. Elöbb-utóbb ez napvilágra jut. Ettől a lehetőségtől megijedt s elkezdett remegni egész testében. Nem mintha félne a büntetés következményeitől... Nem. Még akkor sem, ha életébe kerülne a felfedezés, de... szereti Alfrédet..., szereti minden érzelmével s nem akar róla lemondani. Csúf szerepét azonban nem játszhatja a végletékig. Mi lesz Júliával..., elöbb-utóbb jelentkezni fog s akkor kisül minden..., micsoda botrány... Rettenetes. Rázza a hideg. Nem élné túl azit a szégyent. És... és ... Alfréddal csinálta, kit életénél jobban szeret... Éppen ővele..., rajta fog nevetni egész Páris..., igen az egész világ... Mint az ólom ömlöttek el agyán e gondolatok. Rujeff sem fogja türelemmel nézni ezt a tétlenségeit... Hamar gyanút fog s ha valahogy neszét veszi a történteknek, akkor... Mintha szíven döfték volna. Hirtelen felül ágyában, összeteszi kezét, felemeli fejét s lehunyt szemmel imádkozik: — Jó Istenem ! Én nem ismertelek téged és a te oltáraid ellen lázadtam, de te láttad az én hiábavaló futásomat és megKöszönjük Neked Urunk, hogy a kisebbségi sors cséplő ütései mindettől megóvnak minket. „Hol van a te atyádfia?“ A kisebbségi sors tanít meg minket felelősséget érezni egymásért. Ez a felelősségérzés rendkívül fontos minden egyház életében. Ebből a felelősségérzésből mindig meg fog születni az a cselekedet, amelyre az egyháznak éppen szüksége van. Enélkü'l azonban minden cselekedet gyökértelen próbálkozás csupán, amely hamar elszárad, mint a köves talajba hullott mag. A kisebbségi sors tanít meg minket arra, hogy érezzük, egykor számon fog kérni minket az Úr: „Hol van a te atyádfia?“ s mi hiába vonogatjuk akkor a vállunkat Kain men- tegetődzésével: „Avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?“ „Imádkozzatok egymásért!“ A felelősségérzés és a szétszórtság ténye, a személyes munkának sokszor fizikai lehetetlensége már maga is imádságra kényszerít. De erre biztat az Ige is, amikor azt mondja: „Imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.“ Jakab 5, 16. Imádkozol-e Te a magyar evangélikusság Isten szérűjén megoldott kévéjéért? „Egymást szeressétek!“ A felelősségből imádság lesz, az imádság pedig, ha igazi, mindig a szeretet cselekedeteit szüli. Az emberek mindig felfelé, az Istenen keresztül találnak leghamarabb egymásra. Nem véletlen dolog tehát az, hogy a kisebbségi sors összetartóbbá kovácsolja, szeretetközösséggé teszi az egyházat. A belmisszió sok munkaága, a magyar evangélikus egyház szociáilis tevékenységének aránylagos gazdagsága is sok tekintetben ebben találja magyarázatát. Támogatod-e Te is mindenben, mindenhol hittestvéreidet? „Adjátok meg az Istennek, ami az Istené!“ A szeretet mindig tékozoil s mindig boldog, ha adhat. A magyar evangélikus egyház tényleg drága egyház, mert sokat kell benne fizetni, de drága — talán épen azért is — nemcsak a zseb, hanem a szív számára is. Kisebbségi sorsunk önfenntartásra kényszerít minket s így sokkal jobban kifejlődik bennünk az áldozatkészség lelke, mint más egyház tagjaiban. A szegények és elnyomottak adnak rendszerint a legtöbbet, mert ők érzik át legjobban a mások szükségét. Bizonnyal szántál engem. Megmutattad magad nékem és én szivembe fogadtalak. Mily boldog vagyok, hogy megtaláltalak és átváltoztam érzelmeimben. Tied vagyok és a Te kezedbe helyeztem az én sorsomat. Nincsen a világon senki, ki vigyázna reám. Anyámról csak álmaim beszélnek és atyámra sem emlékszik az én szemem. E ház befogadott engem s felém nyújtotta kezét, adta ígéretét, hogy legyenek az én életemnek is olyan napjai, melyekre a napod szórja fénylő világosságát. Atyám, Te tudsz mindeneket, Te ismered helyzetemet s látod ennek kimenetelét, óh könyörülj szerencsétlen leányodon. Te hatalmas vagy és jó. Nincsen előtted lehetetlenség és a rosszat javunkra fordíthatod. Tégy csodát, óh Atyám és ments meg engem az én Krisztusom érdeméért. Ámen. S elaludt. Aludt, mint a gyermek, kinek nincsen semmi gondja, mert virraszt feleltte az Isten. XXII. FEJEZET. Felébredve első gondolata az volt, hogy átmegy Alexék- hez s elmondja, mi történt közite és Alfréd között. Úgyis kiváncsi, mit csinálnak? Alfrédnek estére összejövetele van, a néni majd lefekszik s lesz neki félórai ideje. Lassan múlik ez a mai nap. Natalia nem találja helyeit. Milyen is lesz a találkozás? Mi van Júliával? Hogy fogadta az ügyet s mit szól a játékhoz, mely oly nagyon komolyra fordult!?... Mind oly kérdések, melyek izgatták. Amália néni nem a legjobban érezte magát s korán lefeküdt. Natalia egy ideig az ágya mellett ült, de amiint elaludt, kiment Alfréd dolgozó szobájába. Szeretett itt lenni. Beleült a karosszékbe s elgondolkodott... Volt min gondolkodnia!... Két nagy könnycsepp gurul végig sápadt álcán..., le sem törli őket..., ölébe hullanak s jönnek a többiek..., a forró..., nagy könnyek'..., egyik tolja a másikat..., mindig szaporábban s folynak, mint a patak..., folynak minden hang..., minden zok-
