Harangszó, 1936
1936-06-21 / 26. szám
HARANG SZÓ 1936 június 2l. 206. vannak, hanem kezdettől fogva közép- és főiskoláink, ahol a magasabb műveltséget is megszerezhetik evangélikus népünk fiai, leányai. Nem említek itt meg egyebet, mint azt, hogy az egész ország diákiskoláiban, a gimnáziumokban évről-évre szellemi versenyt tartanak és legelsőnek Dizonyult a sok iskola közül a mi budapesti, fasori evangélikus főgimnáziumunk. De minden iskolánk kiváló, becsületes munkát végez, amelyek sok-sok kiváló, nagy embert neveltek már ennek a hazának. Maga Kossuth apánk, aki evangélikus volt, szintén evangélikus főiskolán, az eperjesi evangélikus jogakadémián tanulta meg a törvények tudományát a jogtudományt. Mindez azt bizonyítja, hogy mi evangélikusok 4ü0 év óta tudjuk, hogy a vallásossággal,nemes erkölcscsel párosult műveltség nélkülözhetetlen kincs, aminek nagy hasznát veszi az egyes ember és a haza is. A tudás hatalom ! A tudás kincs 1 Épen azért erről a helyről is szeretettel kérjük az evangélikus iskolás gyermekek szüleit és azokat, akiknek nincsenek ugyan iskolás gyermekeik, de evangélikus egyházukat és magyar hazájukat szeietik, hogy szivvel-lélekkel pártolják, támogassák evangélikus iskoláinkat magasztos munkájukban. Sokan becsmérlőleg beszélnek az iskoláról és a tanítóról a gyermekek előtt. Ezt ne türjük! Viszont, kivált tél- viz idején sok kis tanuló van manapság, aki menne iskolába, de nem tud, mert nincs cipője, nincs téli kabátja. Evangélikus melegszívű hitrokonok! Kérdezzétek meg a tanító urat, hogy az ő iskolájában van-e ilyen? Ha van, akkor a meleg evangélikus szív gondoskodjék annak a kis fiúnak ruháról, cipőről, egy kis meleg ételről! Tudok olyan evangélikus földbirtokosról, aki tél- viz idején a saját kocsiját adja oda a kis iskolásoknak, hogy a másik, távollévő faluba elmehessenek az iskolába. Mi lett volna a mi kis Luther Mártonunkból, ha az édesapja nem hordta volna hűségesen a nagy hóban, hidegben a hátán a szomszédos faluban lévő iskolába, hanem kényelmesen, nemtörődömséggel hagyta volna otthon és tudatlan bányamunkás lett volna Luther Mártonból, nem pedig a nagy reformátor ! ? És még egyet! Van sok jómódú, gyermektelen házaspár, aki valami jót szeretne tenni a vagyonával, de nem jut eszébe semmi olyan cél se, amit alkalmasnak vélne. Ott vannak az iskolafenntartó egyházak, ott vannak a középiskoláink, ott vannak a tanítóképző intézeteink, ott van a lelkészi főiskolánk „Otthona“, ott vannak az evangélikus árvaházak! Sok vagyonos szülőnek nem adott a jó Isten gyermekeket és viszont sok gyermeknek elvette a szüleit, akik segítették volna őket a tanulásban. Milyen szép dolog az, ha a gyermektelen szülők a szülőt- len árvák, vagy a vagyontalan, jó tanuló gyermekek tanítására, neveltetésére adják a vagyonukat! Sok kiváló, nagyemberünk igy nőtt fel, szegénysorból a gazdag, jólelkü evangélikus családok támogatásával. Maga Gyurátz Ferenc püspökünk is! Békében a mi nagy iskoláink, annyi ilyen alapítvánnyal rendelkeztek már, hogy azoknak a kamatjából sok szegény fiú ingyen kitanult. Azok az alapítványok azonban hadikölcsönben vannak manapság és nem érnek semmit, mert az iskolák nem kapnak hadikölcsön-se- gélyt. A mi kiváló evangélikus iskoláink, gimnáziumaink és képző intézeteink még kiválóbb munkát végeznek, még több igazi tehetséget müveinek ki, ha sok vagyonos, gyermektelen evangélikus szülő megemlékszik az egyház kertjéről, az iskoláról. Pass László. A bűnre kétféle válasz van Istennél. t 'agy bűnbocsátó kegyelem, ott, ahol ezt kérik és elfogadjuk, vagy büntetés, ott ahol visz- szautasitják az O kegyelmét. A te bűnödre mi lesz — mi lehet — az Isten felelete ? A csoda. Irta: dr. Schlitt Gyula. 22 Hát ez a Julia kicsoda, hökken elő Natáliából. Ki ez a Julia? Mit akar Loheéknél? De mit érdekel engem ez a Julia, hogy ennyit foglalkozom vele? — Dühöng magában Natalia. — De mondd csak anyám, — folytatja Lohe, — milyen rokonságban vagyok Júliával. Fogalmam sincs róla s még zavarba jöhetnék előtte. Nem igen beszéltél még róla!... Natalia lábujjhegyre áll s úgy figyel. Szíve-lelke torkában ver. Feje lázas és őrülten lüktet. •— Azt tudod, fiam, hogy én Angliából származom, Londonból. Az örökség körül nézeteltérésem volt bátyámmal s megszakadt az érintkezés. Az ö leánya Júlia. így ö neked unokatestvéred. Öt éves korában elvesztette atyját, anyját pedig nem is ismerte, az már előbb halt meg. Júliát anyai nagybátyja nevelte. Az öreg nőtlen s minden vagyona Júliára vár. Nagyon gazdag lesz unokahugod. Neveltetése befejezést nyert s körül akar nézni a világban. Meg akarja ismerni atyai rokonait is. Nekünk pedig kedvesen kell fogadnunk unokahugodat. Julia nem ágról szakadt leányzó, Alfréd. Ezt ne feledd!!... Mit akar Júliával ez az öreg asszony!?... Mire céloz?... Natalia szinte toporzékolt dühében. — Mire nem gondolsz, drága anyám?... — Na és?... Az én fiam!... — Jó... jó..., édesanyám!... — vág közbe Lohe, — de előbb nézzünk unokahugomnak a szeme közé..., a többit majd elintézi a jó Isten... De megyek is, úgyis késtem. — Ebéddel várlak, Alfréd. Vakmerő terv fogant meg Nátaliában. Ezer s ezer gondolattól űzve rontott be Alex és Rujeff szobájába. Alig tud szóhoz jutni. — Mi van veled?— kérdi ijedten Alex. — Ide figyeljetek! — szinte dadog izgalmában. — Meg van a kulcs, mellyel benyitunk a rendőrfőnök úrnál..., a többit már tudjátok'... — Tudjuk... tudjuk... — tör fel Rujeffnek pattanásig feszült bensejéből. — Elintézzük az urat!... — Beszélj, Natalia!... — sürgeti türelmetlenül Alex. — Lent voltam a pincében. A főnök úr ép reggelizett. Közben beszélgetett anyjával. Jövő hét csütörtökén jön Londonból unokahuga... Natalia levegő után kapkod... — És... és!?... — Egyikük sem látta még a kedves rokont. Lohe Calaisig megy eléje. Hogyan és mint, azt még megírja addig. Résen kel! lennünk, hogy el ne mulasszuk ezt a levelet... Úgy látszik, így reggel szokták megtárgyalni családi ügyeiket. Reggelenként legyen ott valaki a pincében!... — |ó... jó..., de mit akarsz ezzel!... — türelmetlenkedik Rujeff. — Mi is azzal a hajóval indulunk Doverből, amellyel Julia, a kedves rokon indul. Értitek?... — Nem egészen... hogyan... miért induljunk mi Doverből?... — kérdi gyanakvó kétellyel Alex. — Átmegyünk Doverba, hogy ott legyünk, ha indul Julia'... — Ahá... értem!... — Fényesedik kerekre Rujeff szeme. — Te vállalod, Alex, a rendőrfőnök szerepét. Fogadod unokahugodat s hozod Párisba. — És... mit csináljak vele?... — A hajón elkéred Júlia iratait, hogy elintézzed helyette az illetékes vám, stb. hatóságoknál a szükséges formaságokat és nekem adod őket. Júliát pedig az én irataimmal igazolod... Na?.., Mit hunyorgattok? — Értem... értem..., de mi lesz Júliával?... — Idehozod az én lakosztályomba s azonnal felfeded előtte a valót. Figyelmezteted, viselkedjen nyugodtan és semmi bántódása nem lesz. Néhány napról van szó s mehet,
