Harangszó, 1936
1936-05-17 / 21. szám
164. HARANG SZÓ 1936 május 17. keresztszülőnek. Adassék tisztesség mindenkinek! De az evangélikus gyermeknek az evangélikus keresz- tyénségben leendő nevelésére csak nem jelenthet megnyugtató biztosítékot olyan valaki, aki a mi hitünket nemcsak nem ismeri, de talán nem is állhatja. Ezen a ponton mutatkozik legbántóbban, hogy egyesek mennyire semmibe veszik a keresztszülői hivatást. Konfirmáció ünnepén a konfirmandusokkal együtt újra megállnak Isten előtt a keresztszülők is. Hány van közöttük, akiben háborognia kellene a furdaló lelkiismeretnek arra a gondolatra: „Mit tettem én, tettem-e én egyáltalán valamit, azért, hogy ez a gyermek keresztyén hitben és istenfélelemóen nevelkedjék?“ S hány van közöttünk, aki nyugodt lélekkel elmondhatja; „Uram megtettem, amit elvállaltam“ ? I). Geduly Henrik. Milyen boldog ember lehel most Geduly Henrik! isten megáldotta öt szép korral. Ott jár már az emberi életkorra vonatkozó bibliai ígéretek elsejének határán s ereje, egészsége, tettvágya töretlenül állíthatja őt szentszolgálatba. Isten megáldotta öt szép méltósággal. Ö ma a magyar evangélikus lelkésznemzedék legmagasabb méltóságot elért tagja. Püspök, az egyetemes egyház egyházi elnöke, magas kormánykitüntetés birtokosa, kegyelmes úr. Isten megáldotta őt szép iinnep- séggel. Magas egyházi és világi méltóságoktól körülvéve, hódoló fáklyák rőt fényétől megvilágítva, unD. Geduly Henrik, nyíregyházi lelkész, tlszakeriileli püspök, az egyetemes egyház egyházi elnöke. népségek és díszközgyűlések emlékétől, tisztelettől szeretettől, mint valami szálló virágillattól terhes levegőjében hogyne volna boldog D. Geduly Henrik püspök! *** Milyen szomorú ember lehet most Geduly Henrik! Huszonöt évvel ezelőtt egy nagy Magyarország állotta körül, mikor letette az esküt szent szolgálatának elvégezésére. Akkor a magyarországi evangélikus egyház legnagyobb kerülete tisztelte meg öt kiválasztó bizalmával. Kárpátoktól Kárpátokig, Árvától Brassóig öt vallotta lelki vezérének az evan- gélikusság. Mi egy csonka ország szűk keretei adják az ünnepi díszt püspöki szolgálatának negyed- százados jubileumához, s a csonka ország legcsonkább kerülete áll nyáj gyanánt a pásztor mellett. Huszonöt évvel ezelőtt volt olyan egyházmegyéje, amely nagyobb volt, mint ma az egész egyházkerülete. Ünnepségek hozsannázó virágszólása között is hogyne lenne hát szomorú Geduly Henrik. Bizony, bizony, nevetés közben is fáj a szív és végre az öröm fordul szomoiuságra. (Példabeszédek 14, 13.) A CSOdaIrta : dr. Schlitt Gyula. 17 Egyik nap délelőttjén is kint van az utcán. Megáll egy templom előtt s hallgatja az orgonaszót... Szeretne bemenni s valami visszatartja. Soha nem volt még templomban s a népeket butitó intézménynek tartotta. Így tanították. Jobban mondva így adták be ártatlan gyermeklelkének... Most is irtózik, hogy bemenjen... Nem tud azonban ellenállni..., bemegy. Húzta az ének. Beléje markolt s nem engedte el többé... Megáll a folyosón..., szíve dobog s nézi magával szemben az oltárt. Lelke az énekre figyel. Micsoda melódia!... Szinte emeli az embert... Mintha szárnya nőne s vinné ismeretlen..., láthatatlan magasságokba..., melyekben édes nyugalom ereszkedik az agyonhajszolt testre, fáradt lélekre... Nem olyan művészi, de közelebb áll az emberhez és távolabbra visz... Az életet megragadó erő jellemzi. Nemcsak gyönyörködtet..., hanem tisztít..., megnyugtat s felemel... Az ének elhangzott. Az orgona utolsó akkordja halkulón a távolba vész s viszi a köny- nyes imát a meghallgatás elé, a vágyat a teljesülésbe. Feketeköpönyeges alak jelenik meg fent a falban s elkezd beszélni... Titokzatos csend ereszkedik a hívekre..., áhítat nehezedik alá Natalia lelkére is. „Isten szeretet..., úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adá... Krisztus halálba adta magát a bűnös emberiségért, hogy megszabadulna a bűntől... és élne... Legyetek azért a szeretetnek gyermekei... Áldjátok azokat, kik titeket átkoznak és szeressétek ellenségeiteket!... Natáliában feldobbant a szív, mintha ki akarná magát szakítani melléből. Oly lágyak..., puhák e szavak s ütnek, mint nehéz kalapács... A lélekzete is eláll s figyelmében eltátja száját'... Tomboló vihar kerekedik a szelíd szavak hatása alatt lelkében s felbúg belülről’..., a mélyből..., a lelkiismeretből a szemrehányás..., a vádak .., az eszmélés mennydörgésszerű moraja... Belerendül. Szíve-lelke odaszegezödik a szószékhez, mozdulni se tud..., merevedetten áll, mint a szobor... Minden szó beléje nyomul és ezer gondolatnak veri fel fergetegét... S ez a vihar..., ez a hasogatás ott bent, ha fáj is... úgy érzi áldás!... Az istentisztelet végével kisiklik az ajtón s elsiet. Nem mer senkinek szeme közé nézni... Menekül, mintha lopott Volna s fél, hogy valaki elveszi kincsét. Haza érve lefeküdt. Még Alexet sem kívánta látni. Fáradt s pihenni akar. Délelőtti tapasztalatai felkavarták egész lelkületét... Nem tudott a hallottak hatása alól szabadulni. Próbálta elűzni magából a kellemetlen gondolatokat, de azok megkétszereződött erővel tértek vissza s döngették..., rázták belső világát, mint a vihar a házat. Ilyen élménye még nem volt életében... Ilyen közösséget, mint ott a templomban, nem látott még..., micsoda egybeforrt egység!... Egy test... egy lélek volt a tömeg... Arcukon ugyanaz a vágy..., ugyanaz a remény'..., ugyanaz az éhség s szedték egyformán a táplálékot annak a feketeköpönyegesnek ajkáról... Szemük az egekbe látott, szívük az Istennel beszélgetett. Micsoda nyugalom..., micsoda boldogság ragyogott arcukon...!? Nem bántotta azokat semmi... Sem gyűlölet... sem irigység... se szegénység... se szükség, se nyomor. Imádkoztak ellenségeikért s áldották imáikban azokat, kik őket átkozták... Lehetséges...!? Hol vagyok én ezektől...? Más világba jöttem... most értem s ez a világ boldogabb... szebb, mint a miénk... S mi teszi szebbé...? Mi teszi boldogabbá? Ez a templom... igen ez a templom... semmi más... ez a templom s ezek az igék...!! S ettől a világtól féltenek bennünket...! Pedig mennyivel emberibb, mint a moszkvai...! Nem kívülről rakják az emberre, hanem belülről, az ember természetéből kívánkozik elő s épül a belső szükségképpeniségnek megfelelöleg. Boldog világ. ígéreteinek fenségéhez képest mi koldusok vagyunk...! Ez volna az a nyugati métely, a keresztyénség? Ez? Ettől kell óvni a népet? Ez köti a gondolkodás, a haladás kerekét? Ez - ? Hisz hol
