Harangszó, 1936
1936-04-19 / 17. szám
1936. április 19. HARANGSZÓ 133 ná, vagy legalább kelleténél kevesebbre becsültetné, ha igen elhatalmaznék. Ebből látja a Kisasszony, hogy nyilt- szívűségem a versírói pályát hevesen és buzgón nem ajánlja. Ha azonban a Kisasszonynak igen nagy mértékben van reá kedve s hajlandósága, ha lelkiismerete előtt magát arról meggyőzheti, hogy neme kötelességei s virtusai mindenkor fődolgai maradnak, a versírás pedig csak pihenő óráinak játéka fog lenni: ezen esetre megvallom, hogy talentomai, ha kimíveltetnek s úgyszólván tudósabb formába öntetnek a versekben gyönyörködőknek hasznos időtöltést s magának szép hírt, nevet is szerezhetnek. De még ekkor is sok jegyzésre való dolgok vágynak, melyeket résszerint a versírásnak a legértelmesebb tudósok által írt reguláéiból, résszerint a legjobb költők példá- jíból eszünkbe kell vennünk, ha maradandó koszorúra akarunk szert tenni. Egy-két efféle jegyzést elkezdett egyenes szívüségemmel ide írok: Ne terjeszkedjék a Kisasszony soha tovább a versírásban, hanem csak olyan tárgyakra, melyekről elegendő tudománya van s amelyekhez tökéletesen ért. Igyekezzék minden gondolatjait s érzéseit a legtermészetibb renddel s erőltetést nem mutató módon kifejezni s előadni úgy, hogy a mesterséghez tökéletesen nem értők a mesterséget észre se vehessék s azt gondolják, hogy ők is köny- nyen tudnának olyant írni. Semmi feleslegvaló s szükségtelen gondolatot vagy szót meg ne szenvedjen munkájiban a Kisasszony, mert az, akármely szép volna is, de ha maga helyén nincs, nem egyéb, hanem csak folt. Ha pedig épen semmit sem mondó szükségtelen szók csúsznak bé, az a Tokaji bort, melyhez a versnek édességére s erejére nézve hasonlítani kellene, csin- gerré változtatja. A versnek külső mechanismusa, p. o. hogy az egykép hangzani tartozó szók valósággal egykép hangozzanak, hogy a mértékre vett versekben a szótagok mértéke pontosan megtartassák, a minden versben és minden rendekben a poe- sis törvényei által kiszabott nyugvóhelyek szentül megmaradjanak, sat. Az ilyen külső mechanismus nem legfőbb ugyan, de mégis elmulhatat'lanul szükséges kötelesség. A kisebb darabokban leginkább szembetűnnek az efféle hibák is, minthogy nagyobb és fontosabb belső szépségek által nem pótolhtathatnak ki. Azonban egész könyvek vágynak az ilyekről írva. Levélben már az i s sok, amit eddig irtani. Sat.“ Közli: Dr. Payr Sándor. Mindig szégyenkezem, ha egy moham- meddnt imádkozni látok. Ha elérkezik az az óra, amelyet a próféta megjelölt, hogy tekintetét az ember Mekka felé fordítsa, s imádkozzék, kiteríti imaszőnyegét rátérdepel és elvégzi imáját, tekintet nélkül az utca lármájára, vagy a körülállók gúnyolódására. Mily sokszor tapasztaltam a dél- kínai parti gőzösökön, hogy matrózok és hajókulik a társaik becsmérelése között is leteritették szőnyegüket és imádkoztak. A harag és düh ott is rárontott az istenfélőkre, de ezek nem törődtek vele, s megszégyenülök arra gondolva, hogy viszont mi keresztyének olyan gyávák vagyunk, hogy nem merjük egy vendéglőben asztali imára összekulcsolni a kezünket. Gedat Kutas: A bumeráng visszaröppen. A mai lány gondjai. Irta: Szollár Irén. Ha most sorban megkérdezné valaki mindegyikünktől, hogy mi az ő életcélja s összefoglalná a feleleteket ,azt mondhatná, hogy mindenki boldog akar lenni. Mindenki a boldogságot keresi. S e nagy keresésben efléje állnak, mint hatalmas kérdőjelek, különböző gondok. Nem tudja, hogy melyik az ö hivatása, melyik utón haladjon, hogy boldog legyen. Nézzük hát, melyek ezek a gondok. Sokan vannak, kik azt mondják, ha én állásba mehetnék, magam kereshetnék s nem szorulnék senkire, igazán boldog lennék! Bizony manapság sok a gond. Szeretnők azt valami módon enyhíteni. Hogyan tehetjük ezt meg? Tanulni, dolgozni, pénzt keresni minél előbb: ez az orvossága ennek? De vájjon mit tanuljon, miiven pályára készüljön a mai lány? Ez a kérdés nagyon nehéz s csak szaporítja a gondok számát. Azelőtt mindenki azt tanulta, ami érdekelte. A legtöbb lány otthon maradt, megtanult siitni-főzni. egy kicsit varrni és bálba járva, otthon takaritgatva várta a mesebeli herceget, aki akkor még egész biztosan eljött. Ma más a helyzet. Azt mondhatjuk, hogy mindenkinek a pályaválasztáson kell gondolkodnia. Pályát kell választania akkor is. ha nem szeret tanulni nem ügyes s így az ipari pályán is csak nehezen boldogul, de a kereskedelmi pálya sem igen kecsegtető számára. A fiúk ezt évszázadok óta csinálják és meg is szokták, a lányok azonban most kénytelenek először kilépni a mesebeli tündérkisasszony ábrándvilágából a komoly, egyszersmind komor életbe. Ez bizony nem egy lánynak neA csoda. Irta: dr. Schlitt Gyula. 13 Ez a társaság várja Natáliát. Az ötórai teáknak nincsen más beszédtárgya s a korhely tanyák levegője ebben a várakozásban izzik. A feltüzelt képzelődés éhesen várta Natáliát. S Natalia készült a bemutatkozásra. Úgy akart feltűnni, hogy a várakozásnak megfeleljen. Feltűnően ápolta arcát. Bár nem volt rá szüksége, de Páris levegőjében már belefészkelte magát a hiúság. Ilyen érzés még nem i-gen fütötte. Párisban vette észre, hogy szép és itt látta először, hogy tömegek fordulnak meg utána, ha az utcára lép. Hizelgett neki. Örült neki, hogy szép s megsimogatta belül, ha rámosolyogtak. A belső átváltozás megmutatkozott külsejében is. öntudatosabb lett. Járásában kimért s mintha egy arasszal megnőtt volna. Méltóság árad minden mozdulatából. Észrevették rajta társai is ezt az átváltozást. Tartózkodóbb lett s itt-ott hűvös. Alex és Óvári természetesnek vették, de Rujeff gondolkodóba esett. Távolodni látta célját s egyre jobban ébredezett benne a féltékenység ördöge. Megvetést érzett ki Natáliának minden szavából s a mosolyában is gúnyt vélt felfedezni. Szenvedélye egyre izzóbb lett. Natáliának kifinomult szépsége ö rá is hatott, de kimondhatatlan düh fogta el, ha arra gondolt, hogy ezt a szépséget nyugodtan bámulhatja más is. Bosszantotta, hogy Natalia mindenáron szép akar lenni. Gyanússá lett s kezdte figyelni. Többször figyelmeztette, ne játsszék a tűzzel, de Natalia leintette s mosolygott. S ez a mosoly, mintha tőröket dobált volna Rujeffnek amúgy is sebes szívébe. XI. FEJEZET. Az alig várt este elérkezett. A bár megtelt az utolsó székig. Fény és pompa vásárt tart a teremben; amit Páris gazdagsága s az önámító nyomor magában rejt, itt ki volt teregetve. Hazúg elegáncia s felszínes előkelőség. Mindenen pedig a ledérségnek rózsaszínű harmatpermete csillog. A vakító fényben a tékozló téboly ördöge kuncog. Nyakába ült a bőségnek, hogy szórja kincseit s karmai közé kapta a nyomorúságot, hogy kiszorítsa belőle az utolsó lehetőséget. A gyémántoknál csak a szemek lángolnak tüzesebben és az édes mosoly a lélek bűnös szomjúságát takarja. Azt mondják, a bár, a szórakozások helve, pedig nem más, mint aíkalomnyujtás a bűnre. Egymásba botlanak a szemek s pillanatok alatt boldogságok dőlnek romokba. A fény árnyékba állítja a múltat, melynek van takarni valója s árnyékba állítja a holnapot, mely a soknál egy darab kenyér után kiált. A csillogásban végig remeg az általános feszültség: Mikor lép fel Natalia? ... Az eddigi számok nem igen érdekelték a közönséget, minden figyelem Natáliára vár. Itt van Lohe is. Úgy látszik azonban, nem szórakozni akar, hanem rendőri minőségben^ van itt. Mutatja egész viselkedése. Hátha éz a Natalia ama társaság közé tartozik, melynek jöttét jelezték Moszkvából, de amelynek érkezéséről nincs még tudomása. Most jelentik be Natalia számát. Visszafojtott lélekzettel lesnek. Csodálatos, mikor várakozás feszíti az idegeket valami soha nem látott esemény elé, akkor nincs különbség előkelő és egyszerű ember között. Az előkelő ilyenkor leszáll a mesterkéltség magaslatairól s ép úgy bámul, mint a Zámbézi partján a néger az oroszlán-lesen. Áz ösztön mindenkinél egyformára húzza a figyelemben önfeledt arcokat. Mindenki az ajtókat nézi, honnan jön?... Csodavárö tömeg hatását kelti a társaság. A rendőrfőnök ridegnek akar látszani..., de ül valami az ő arcán is, ami nem arcvonásokat és lelkeket boncoló kémlelés, hanem tudat alatti vágyakozás valami szép után. Most libben be Natalia... felzugó sóhaj... kitáguló szemek... előredőlt testek. Tündérálom öltözött a mesének leglengébb habruhájába s eljött az emberek közé, hogy megmutassa földi nőben a tökéletes szépet. Meghajtja magát s oly könnyed bájjal, hogy a közönség felugrálva fülsiketítő tapsorkánt csap. Mosoly érte a köszönet. Ez a mosoly, mint a méz mállik le arról az angyalarcról, széjjel folyik, körülkeni a szíveket s odara-
