Harangszó, 1935

1935-11-10 / 46. szám

HARANGSZÓ 1935 november 1Ö. „Dunántúli Prot.Up Kiadóhivatala bakból a bibliákat. De mikor az első este több mint 200 vendég érdeklődött az­iránt, hogy hova lett szobájából a biblia, akkor újra visszahelyezték a szobákba a bibliákat. — Megemlítésre érdemes az is, hogy három nagy newyorki szálloda vendégei magánáhítatosságának céljaira kis kápolnát rendezett be a szálloda épületében. Mennyibe kerül a szentté-avatás. A Churchman’s Magazine cím angol lap érdekes dolgokat közöl a római egyház szenttéavatásának pénzügyi oldaláról. Eszerint a szenttéavatási eljárás legke­vesebb 6000 fontba (168.000 pengő) ke­rül. A jezsuiták annak idején 100.000 arany forintot fizettek Loyola Ignác szenttéavatásáért. A 17. századból ma­radt ránk egy levél, amelyben a szentté avatott Borromeo bíboros egyik rokona arra kéri gyermekeit, hogy „elégedje­nek meg a becsületes ember nevezetével s’ ne pályázzanak arra, hogy szentté avattassanak, mert nagybátyjuk szentté ávattatása majdnem koldusbotra juttatta a családot...“ JÓ KÖNYVEK. Evangélikus naptár. Újra megjelent a szlovenszkói magyar evang. szövet­ség kiadásában és Stadtrucker Gyula du- naszerdahelyi lelkész szerkesztésében a felvidéki magyar evangélikusok naptára. Az ügyesen szerkesztett naptár elmélke­dések, elbeszélések, építő cikkek, ver­sek és gazdasági tudnivalók között meg­emlékezik Bándy Endre lévai, Jurkovic Vladimír pozsonyi esperes és Okályi Adolf pozsonyi lelkészről hetvenedik születésnapja, ’ Frenyó Lajos eperjesi vallástanárról nyugalomba vonulása, Kolacskovszky Elzár kassai nyugalmazott felső leányiskolái igazgatóról nyolcva­nadik születésnapja, Henriczy Béla pol- tári lelkészről negyvenéves ielkészi ju­bileumra, id. Hassák Lajos felsőszeli-i igazgatóról nyugalomba vonulása alkal­mából. A versek között több van szent- antalfai Nagy Lajostól is. A képekkel bőven díszített naptár ára 4 csehkorona. Kapható a szerkesztőnél Dunaszerdahe- lyen. Az Új Idők, Herczeg Ferenc szépirodalmi heti­lapjának kiadóhivatala (Budapest, VI., Andrássy-út lő.) díjtalanul küld mutatványszámot. Előfizetési díj negyedévre 6 40 P. Magyar Lányok a legszebb, legérdekesebb, legrégibb szépirodalmi lap fiatal lányoknak. Szer­kesztője : Tutsek Anna. Előfizetési ára negyedévre 4 P. Az előfizetők 1*60 P kedvezményes áron sze­rezhetik meg a Százszorszép Könyvek cimü regény- sorozatot. Együttes előfizetési ára negyedévre 5.60 P. Mutatványszámot kívánatra díjtalanul küld a kiadó- hivatal Budapest, VI., Andrássy-ut 16. Az országos hirü leánylap szerkesztője ma is az, aki megindí­totta: Tutsek Anna, a kiváló írónő. Az Én Újságom a legszebb, legrégibb képes gyermek lap, 6-12 éves fiuk és lányok legkedvesebb szóiakoztatója, melyet Pósa Lajos alapított és szer­keszti Gaál Mózes. Minden szombaton jelenik meg. Előfizetési ára negyedévre 2 pengő. Az Én Újságom előfizetői 1-20 P kedvezményes áron fizethetnek elő a legnépszoiübb, legolcsóbb gyermekkönyvekre, Az P4 A Harangszó gyönyörű kiadásban kiadta LUTHER sekrestye - imádságát, hogy odakerülhessen az minden sekrestye és Ielkészi Iroda falára A 30X45 nagyságú színes nyo­mású tábla ára 1 P és 12 f portó. Megrendelheti a lapkiadóhivatalában Én Újságom könyveire. Mutatványszámot minden érdeklődőnek díjtalanul küld a kiadóhivatal, B ida. pest, Vll., Andrássy-út 16. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ. Halálozás. — özv. Fehér Kálmánná, szül. Pálffy Ilona november hó 1.-én, élentének 74. évében Győrött elhunyt. Az elhunytban Túróczy Zoltán győri lel­kész neje édesanyját gyászolja. Fel­támadunk! A MAGYAR GAZDA. Gazdasági teendők november Hónapban. Morzsoljuk a tengerit, de csak annyit, amennyire szükségünk van. Állataink ta­karmányozása tekintettel a nehezebb munka megszűnésére, szükebbre szabható. A vem­hes állatokat járatjuk és gondosan takar- mányozzuk. A mezőn, ha az idő engedi, szántunk és trágyázunk. A gyümölcsösben trágyázunk, száraz ágakat vagdosunk. — Lombhullás után ajánlatos a permetezés. A szőlőben kiszedjük a karrókat és befed­jük a tőkéket. Terményárak. Bpesten. Búza 17.94— 18.40, rozs 15.99—16, sörárpa 17.50—20, tak. árpa 16.50—17.30, zab 17.25-17.75, tengeri 15.55—15.70 pengő métermá­zsánként. Állatárak. Budapesti sertésárak. Ura­dalmi nehézsertés 104—105, közép 91— 103, könnyű 76—84, silány 62—72, öreg nehéz 76—80, angol sonkasiildö 76—92 fi.'lér kilogrammonként. Karácsonyra szappan, fésű, kölnivíz, pariöm és borotválkozó eszközök nagy választékban, legolcsóbb napi áron kaphatók az „Erzsébet“ drogériában Győr, Erzsébet - tér 13. Aki e hirdetést felmutatja, vásárlásnál 3 százalék engedményben részesül! Sötét tölgyfaszekrényes, két sipso- ros, öt oktávos, tíz regiszteres, két térd­regiszteres, oktávkupolás harmonium el­adó. Özv. Hesse Károlyné Sopron, Vár­kerület 50. 1—1 VIRÁGOT. KOSZORÚT legolcsóbban STIXNÉ-től csak GYŐR, DEÁK-UTCA 6. TELEFON: 9—46. Szives pártfogást kérek. Valódi ezüst evőeszközök, tálcák, dísz­tárgyak, protestáns egyházi kegyszerek. Arany ékszerek. Pontos órák. Javítások SZIGETI NÁNDORésFIA Budapest, IV., Kecskeméti-u. 9. Alapítva 1867. Csizmadia Lidia balatonkenesei 41 éves özvegy, református vallású, ki már urasági háznál volt pár évig gazdaasz- szony, jó bizonyítványa van, szeretne el­helyezkedni evangélikus vagy református helyen. Pusztán mint gazdaasszony vagy falun, esetleg városban is. Magános idő­sebb úrinő mellett, vagy úrnál, vagy mint beteg ápoló. S Az eredeti kisméretű I; Luther-rózsák állandóan kaphatók. Viszonteladóknak <| darabja 35 fillér. — Cím: j> Jánosa Lajos vésnöki műintézete. ji / Bélyegzők, jelvények k <| és zászlószegek gyártása. ; Szombathely, Nagykar-utca 6. sz. A lébényi egyházközség november 21-iki határidővel pályázatot hirdet le­mondás folytán megüresedett államsegé­lyes 11. sorszámú tanítói állásra. Lelkészi hivatal. 1—1 LÉPJEN BE az ág. hitv. ev. egyházkerületek jóléti egyesületének temetkezési csoportjába. Legkisebb havi tagságidíj: Egy személy részére 50 fillér. Az egész család részére 1 pengő. Gyermekek után nem kell külön pótdíjat fizetni. Balesetből származó halál esetén a te­metkezési segély kétszerese kerül kifizetésre. Belépési korhatár 65 év. A tagdíjak elhalálozásig, de leg­feljebb 20 éven át fizetendők. Közp.: Budapest IV. Hajó-u.8-10. félemelet 3/a. (az evang. egyház bérházában.) Bővebb felvilágosítást helyi taggyűj­tőink nyújtanak! Szerkesztő bizottság: IRÁNYI KAMILL, Dr. ITTZÉS ZSIGMOND, MARCSEK JÁNOS, NÉMETH KÁROLY, Dr. SCHLITT GYULA, SZENDE ERNŐ. SZUCHOVSZKY GYULA, TÚRÓCZY ZOLTÁN. Felelős szerkesztő és kiadó : SZABÓ JÓZSEF. Kéziratokat nem adunk vissza BATQKa-nyojruU Uzaaly és Koacz Győr. Telefon 7-68,

Next

/
Oldalképek
Tartalom