Harangszó, 1935

1935-10-20 / 43. szám

356. HARANG SZÓ Í335 október 20. Isten csodálatos ígéretének beteljesedé­sét jelenti. Erre mutat rá Péter is beszé­dében, ezt valljuk mi is boldogan. Hir­detjük minden alkalommal, hogy a mi drága evangélikus egyházunknak is ott ringott a bölcsője, amikor Isten lelke megpihent a híveken és erővel ruházta fel őkét, hogy az életet jelentő igét hir­dethessék. Október 23. Isten az idők folyamán is föllobogtatta a lélek füzét. Máté 5:15. Az egyház története beszél arról, hogy a melegítő, világító pünkösdi tűz, hűsé­gükről elfeledkezett emberek miatt el- hamvadóban volt. Nem világíthatott, mert véka alá került. De — Istennek le­gyen hála érte — ő megkegyelmezett ismételten és fölélesztette az ige tüzét. Ennek szép emlékét látjuk örvendő szív­vel a közeledő reformációi ünnepben. Október 24. Veszedelemben a tűz. I. Tesszalonika 5 : 19. A reformáció nem egyszer s mindenkorra befejezett törté­neti esemény volt, hanem a Szentlélek tüzének örök ápolását jelenti. Azért idő­szerű az apostol intése: „A lelket meg ne oltsátok!“ Olyan sokszor jut vesze­delembe az emberek által ennek a tűz­nek a lobogó lángja. Ha az egyházat melegítő isteni lelket összehasonlítjuk a kályhákban égő tűzzel, úgy eloltása többféleképpen mehet végbe. Vagy erő­szakkal vízzel való leöntéssel, vagy a levegőtől való elzárással, vagy pedig azzal, hogy semmit sem csinálunk vele. így is elalszik. Október 25. Bűnök között elpusztul a lélek. I. János 1:5—10. Képies beszéd nélkül szólva az éltető pusztulásáról, megálla­pították, hogy a lélek eloltásának első útja a bűnökkel való játékűzés. Ha va­laki térdet hajt a világ előtt és annak kí­vánsága előtt, veszedelmes útra ment a leikével. Nem is kell a bűnünknek olyan komoly „nagy“ bűnnek lennie, ha nem viszem oda Isten elé, hanem megismét­lem egyszer, kétszer, sokszor, kialszik a Szentlélek tüze bennem és abban a ve­szedelemben vagyok, hogy elesésem tel­jes elveszéssé lesz. Október 26. A hívek közösségétől el­zárva elpusztul a lélek. János 15:4—6. Ha magunkba zárkózunk, nem keressük a hívek közösségét, ha azt hisszük, hogy keresztyén életünket magunkban is él­hetjük, mert hiszen ez magánügyünk, biztosan a pusztuláshoz segítjük a ben­nünk lakozó Szentlelket. Áz elszigetelt keresztyén ember, aki sem a testvérek­kel való együttlétet, sem az együttimád- kozást, sem az együttes munkát, sem az együttáldozást nem tartja szükségesnek, abban a veszedelemben van, hogy a lé­lek tüze kialszik benne. Okt. 27. Elalszik, ha semmit se csinálok. Máté 25:3. Amely tüzet nem táplálunk, kell hogy meghaljon, hogy elaludjon. Az a keresztyén élet, melyet nem ápolunk tudatosan, elpusztul. Ha nem viszünk magunkkal olajat. Ha az imádkozásunk, az igeolvasásunk, úrvacsorázásunk, is- tentiszteletflájtogatásunk megszűnik, las­san magától elalszik belső lángunk. Wolf Lajos. Tengelic. A templomépítésfe ada­koztak: Rákoskeresztúr 35.—, Rákosli­get (filia) 30.—, Balassagyarmat 76.32, Veszprém 37.—, Celldömölk 71.23, Sop­ron 67.75 P. KARCOLATOK Kétféle fogadtatás. Az elmúlt hónapban Hall Al­fréd angol unitárius lelkész a pro­testánsok nemzetközi szövetségé­nek elnöke Erdélybe járt tanul­mányozni az ottani protestánsok helyzetét. Bölön községben az unitárius templomban prédikálni akart. Az oláh csendőrök szurony­nyal kergették ki az angol pro­testáns lelkészt a templomból, nem engedték meg neki, hogy Isten örökkévaló izén étét hirdesse. Ugyanebben az időben járt a magyar rom. kath. egyház feje, Serédi hercegprímás, a 90 száza­lékban protestáns Angliában. A magyar kath. főpapot a protestáns Anglia a legnagyobb szeretettel fogadta, — sőt ünnepelte. íme kétféle fogadtatás — ami minden bizonnyal kétféle lélekre is vall! Melyikben van több a Erisz tus leikéből? „Református Harangszó"-ból. HETI KRÓNIKA. Gazdag földgázforrást találtak a horto­bágyi csárda mellett. — Horthy Miklósné segélykérést intézett a magyar társadalom­hoz az elkövetkezendő tél miatt a szen­vedő magyar testveiek megsegítése érde­kében. — Magyarország nem csatlakozott a Népszövetségben az Olaszország ellen irányuló megtorló intézkedésekhez. — Mus­solini táviratban köszönte meg Gömbös miniszterelnöknek Magyarország támogatá­sát. — Gömbös kijelentése szerint Magyar- ország olasz- és németbarát politikát foly­tat a lengyel és osztrák barátsággal kap­csolatban. — Az olasz-abesszin háború tel­jes erővel folyik. — Az olasz hadsereg mindhárom fronton előretör. — Guksza herceg behódolt az olaszoknak. — Vinci grófot, Olaszország abesszin követét Addis Abebában egy magánházban őrzik, mivel nem volt hajlandó az ellenséges fővárost elhagyni. — A déli fronton az abesszin fő-, parancsnok külföldi katonatisztekkel tár­gyal. — Beck lengyel külügyminiszter Berlinbe utazott. — Pilsudskiról, a nemrég elhunyt lengyel köztársasági elnökről ne­vezik el a varsói egyetemet. — Október 25.-én feloszlatják az angol parlamentet. — A svéd katonai repülőosztály éléről került a négus mellé Virgin Eric katonai tanács­adónak. — Felzúdulás van Romániában a szovjetcsapatok átvonulását biztosító tervek ellen. — Görögországban visszaállították a királyságot Terjesszük a „HARANGSZó“-t! HARANGSZÖ. Szentháromság u. 18. vasárnap. Máté 22, 34—46. A mai evangéliom két részből áll. Az elsőben a farizeusok kérdezik Jézustól, hogy melyik a legnagyobb parancsolat, a másik részben Jézus kérdezi a farizeusokat, hogy ki légyen a Krisztus, akit Dávid létekben urának nevez. Az első kérdés a zsidók elvakultságáról tanúskodik, melynél fogva már a tízparan­csolatot is elfeledték. Az első és legnagyobb parancsolat a következő: Ne legyenek ide­gen isteneid. A farizeusok és írástudók azon­ban ettől eltértek s egyik balvéleményből a másikba estek. — A legnagyobb parancs, szeresd Istent, a második ehez hasonló, szeresd felebarátodat, mint önnönmagadat. Aki felebarátjának javát előmozdítja, nem csupán annak, hanem Istennek is szolgál. Erre segéljen mindnyájunkat a mi. Krisz­tusunk. Ámen. Dr. Luther Márton egyházi beszédeiből. Könyvrendelőink figyelmét felhívjuk arra, hogy kiadóhivatalunk könyvrende­léseket csak az ár előzetes beküldése el­lenében, vagy pedig utánvéttel intéz el. Az utánvéteJes küldés azonban nagyon megdrágítja a küldésit, s ezért kívánatos az ár előzetes beküldése. Egyetemes lelkéssér/ekez- let. A Magyarhoni Ev. Lelkészek Egye­sülete november 14-én tartja Budapesten a Deák-téren közgyűlését. Fél 9-kor istentisz­telet lesz, melyen a szent szolgálatot dr. Raffay Sándor püspök végzi. Utána lesz a közgyűlés, mely a szokott állandó ponto­kon kiviil 3 előadást is tartalmaz az evang. egyház világhelyzetéről. Németh Károly: „Az ev egyház Németországban“, Túróczy Zoltán : „ Az ev. egyház Finnországban", dr. Gaudy László: „Az ev. egyház világ- viszonylatban “ címen tart előadást. Kedvez­ményes utazás az egyetemes gyűlésre szóló vasúti jegyekkel lehetséges. Reformációi Emlékünnep. Az Orszá­gos Bethlen Gábor Szövetség, mint min­den évben, a Magyar Kálvin Szövetség, az Országos Luther Szövetség, a Dávid Ferenc Egylet és az Országos Magyar Protestáns Diákszövetség közreműködé­sével ez évben is megrendezi október hó 31.-én a pesti Vigadó termeiben, a Deák­téri, ■ a Szilágyi Dezső-téri és a Rákos­utcai templomokban a Reformáció Em­lékünnepét. Az ünnepélyeken protestáns egyházi és világi kiválóságaink szólal­nak fel. Felkéri az Országos Bethlen Gábor Szövetség úgy a budapesti, mint a vidéki protestáns egyházak és egyház­társadalmi egyesületek vezetőit arra, hogy rendezzék meg október 31.-én a Reformáció Emlékünnepét, továbbá, hogy a reformáció emlékünnepének hetében tartsanak összejöveteleket, közgyűlése­ket, presbiteri üléseket és hasonló meg­mozdulásokat, hogy ez a hét hivatva le­gyen kifejezni a protestáns társadalom országos megszervezettségét. A M. Kir. Erzsébet Tudományegye. tem október 13.-án Sopronban az evang. hittudományi kar tanévmegnyitó ünne­péül ünnepélyes közgyűlést tartott. Az ünnepi istentiszteleten a szent szolgála­tot Lie. dr. Karner Károly egyetemi ta­nár végezte. Az egyetemi közgyűlésen

Next

/
Oldalképek
Tartalom