Harangszó, 1935
Kis harangszó
1S35 junius 2. KIS HARANOSZÓ 47. oldal. adom a tisztelendő bácsinak, hogy tegye ezt is az ev. templomailaphoz. TÖBBIEK: Ezt bizony nagyon jól teszed! SÁRIKA: Nekem a legkedvesebb és a legszebb játékom a babám. Azzal fekszem, azzal kelek fel, de ma este elbúcsúzom tőled, szép babám és holnap elviszlek az iskolába, a hittan órára és odaadlak a tisztelendő bácsinak. (Kezében ringatja a babát és simogatja.) VILMA: De mit csinál majd a tisztelendő bácsi a te babáddal, azt nem teheti a templomalaphoz!? ERZSÉBET: Lányok, nagyon örülök, hogy mindnyájan tudunk valamit adni. Én ebéd után édességet szoktam édesanyámtól kapni, megkérem, hogy inkább adja ide az árát, hogy a templomalapra gyüjthessem. VILMA: (keserves zokogásba kezd). MIND: Mi a bajod, Vilma, miért sírsz? VILMA: örülök én is, hogy ti mindnyájan tudtok a templomra adni, de mit adjak én, amikor mi olyan szegények vagyunk? ANNUS: Édes Vilmácskám, hát nekKelemen az első halottja a mi Gyermekszövetségünknek. Elhunytéról mély fájdalommal értesített bennünket celldömölki Gyermekszövetségünk vezetője: Ludván Sándor igazgató bácsi. Többek közt ezeket írja: „Kicsi fehér liliom volt, mindig ragyogó, hófehér, tiszta. Leikéből őszinte vallásosság, Krisztus utáni sóvárgás áradott. Ha valami szolgálatról esett szó a Gy. Sz.-ben, ki lett volna az első, szerény jelentkező, mint a mindig csendesen mosolygó: Kelemen Izabella. Még a legutóbbi összejövetelünkön buzgólkod- va rendezett a kis VI. osztályos leány teljesen önállóan egy missziói tárgyú színdarabot. Ragyogtak a szemecskék, amikor ezüst csengésű hangja csilingelt: „Grönland jeges vidéki, gyöngykagylós India...“ Harmadnapon ágyba döntötte az influenza. Egymásután jöttek a szövődmények: tüdőgyulladás, mellhártya, agyhártya-gyulladás. Fájdalom volt vergődését látni. Míg az Úr megelégelte szenvedését s kegyelmesen magához vette. Megható volt a halál utáni reggelen a tanítás előtti bibliai negyedóránk. Elötek semmitek sincs? VILMA: Szűkösen van az is, amire szükségünk van. Alázatos lélekkel azonban kijelentem előttetek, hogy Erzsiké biztatására én is hozzájárulok a templomépítéshez. Mikor este elmondom estéli imádságomat, a „Mi Atyánk“ után mindig imádkozni fogok a jó Istenhez, hogy segítse azokat, akik a Zuglóban ev. templomot akarnak építeni. Tudom és hiszem, hogy a jó Isten éppen olyan kedvesen veszi az én imádságomat, a templomépítés láthatatlan ajándékát, mint a ti látható ajándékaitokat. ERZSÉBET: Megszégyenítesz mindnyájunkat, kedves Vilmácskám,"a te gazdag ajándékoddal. Templomunk megépítéséért mi is állandóan és hűségesen fogunk imádkozni. Tudatában vagyunk mi is annak, hogy a jó Isten mindig meghallgatja a gyermekek imádságát. (Mind a négyen letérdepelnek.) VILMA: Édes jó Istenem, mindnyájunknak Atyja, Te vagy az én lelkem minden gondolatja. Téged hívlak, Atyám, mindig segítségül, Nálad nélkül minden csak halomra épül. EGYÜTTESEN: Amen. Izabella vettük szakítás naptárunkat. Ez állt rajta: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád... A lélek mélyéről felpergő könnyek között örökítettük meg emlékét a bibliamagyarázattal kapcsolatban. Mint a kis Sámuelhez, őhozzá is szólt az Úr és soha sem fordította el fülét. Mindig repeső lélekkel hallgatta az Úr szavát. S most egészen magához szólította. Beírtuk a naplóba neve mellé a szentirásbeli helyet. Koszorújára az egész iskola gyűjtött. A M. Gy. Sz.-ben pedig kis társai úgy határoztak, hogy a koszorúra való gyűjtésből fennmaradt pénzhez még adakoznak s ezt az összeget, mint Kelemen Izabella emlékét megörökítő adományt küldik be a missziói pénztárba. Hozzácsatoltuk a temetési stólát is s még egy országos nevű tudós tisztelendő bácsi adományát is.“ A Missziói Gyermekszövetség országos serege is osztozik a gyászban. Szeretettel gondol Kelemen Izabellára, sajgó szívű szüleire, társaira és a nevére küldött adományt annak a pogány gyermeknek az eltartására fordítja, akit a M. Gy. Sz.-iink először vállalni fog. Ifi. zsultár 6. («■)
