Harangszó, 1935

1935-03-17 / 12. szám

3ÖCVI. évfolyam. 1935. március 1?. 12. szátti. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: Dunánrúii l'Jther-8zövetsóg. Ki 0rnzágo8 Luther* SzövetHét' hivatalon lapja. Megjelenik minden vasárnap. Ingyin malléklst tanév alatt kéthatanként a KIS HARANG8ZÓ. PostacBokkBzáinla : 30.62b. Előfizetést elfogad minden ov&ng. lelkész és tanító. A gyónásról azt tanítjuk, hogy a magángyónást a gyülekezetekben fenn kell tar­tani, bár nem szükséges az összes vétkek felsoro.ása. Ez ugyanis a zsoltár szerint lehetetlen. Kicsoda tudhatja a vétkeket ? Ágostai Hitvallás XI. cikkely. A .Haranfuú* usrkeuU-kiadóhlTatala: GYŐR II., Petőfi-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre l P 60 fillér Félre a protekcióval! Róm. 2. J1. ... nincsen Isten előtt személyválogatás. P anaszok ökle zúdul a mai tár­sadalom ellen s a vádja sok­szor súlyos igazság : Ma csak protekcióval lehet boldogulni. A személy válogatás fáj az embereknek. Mindenki, akit más érdekében félre­nyomtak, nemcsak az elvesztett kenyeret sajnálja, hanem úgy érzi, hogy emberi értékét vetik meg azok, akik egyéni kapcsolatok miatt nálánál gyengéob erőt alkalmaztak. A személyválogatás bűne az em­bernek. Nem elég gyengeségnek nevezni! Az egyházban még csak fokozódik ez a bűn, mert nemcsak embereknek az igazságba vetett hitét törjük össze, hanem személy­válogatásunkkal az egyház szent ügyét eláruljuk. A személyválogatás fáj az Isten­nek. Isten a maga földi életviszo­nyában a Krisztus által megmutatta, hogy ő az elnyomottaknak, a félre­dobott embereknek a legnagyobb megértője és biztatója. Istennek ez a fájdalma szülői fájdalom, amikor az Ő gyermekeinek nagy családjá­ban a testvériség labbaltiprását látja. Isten nem személyválogató! Fel­hozza napját, mind a jókra, mind a gonoszokra. Gyermekeit nem osztályozza rang és megjelenés szerint, hanem szereti és gondosko­dik rólunk emberszivek megértése által is. Aki Istennek ezt a , meg­értő gondoskodását más lelkében és hitében megtöri, az megakadá­lyozza Isten szeretetének beáramlá­sát elnyomott testvérének szivébe. Isten vigasztalja az elnyomottat. Minden igazságtalanság, mely sebet égetett belénk, minden félrelökés, melynek szégyenpirja marja arcun­kat, minden mellőzés, mely az em­berekben való csalódás mérgét csep­penti szivünkbe, odairányítja lel­künket az Úr Jézus felé, aki velünk sorsközösséget vállalt ártatlan létére, aki azért jött, hogy bizonyságot tegyen az igazságról. így lesz az elnyomók számára Ítéletté, az el­nyomottak számára a kegyelem reménységévé: Isten előtt nincsen személyválogatás. Bácsi Sándor, Március 15.-e. Irta Jánossy Gábor. Emlékezvén 1848 március tizen­ötödikére, a magyar népszabadság születésnapjára, fölcsendülnek a lelkemben és az ajkaimon a zsoltá- ros papköltőnek a szavai: „Mennyi bú hervasztá orcád, Édesanyánk, Magyarország! Gondunkból nőttek bérceid, Sirhalmunkból a vizeid: Mert fiaid rabok voltak, Élőkért sirtak a holtak, De míg földed könnytől ázott, Szabadság fája kivirágzott — Áldott legyen a nagy Isten!“ Ezekben a szavakban, a bánatos magyar léleknek ebben a zokogá­sában benne van négyszáz eszten­dőnek minden bánata, gyalázata és vértanusága, — de benne van egy nagy történelmi napnak, 1848 már­cius tizenötödikének örök időkre szóló, elmulhatatlan dicsősége is. Ez a nap a 48-as márciusi ifjú­ság történelemcsináló, szinte le­gendás műve. Joggal írta a szabad­ság legnagyobb költője, Petőfi, hogy „apáink és nagyapáink, míg egy század elhaladt, nem tevének annyit, mint mi — huszonnégy óra alatt!“ És ma, mikor 77 év távlatából szemléljük a 48 március 15.-ének csodás eseményeit, mikor templo­mainkban, iskoláinkban, szegény, szenvedő, elárult és elárvult ma­gyarok ajkán fölzendül e nap em­lékezetére nemzeti imádságunk szent zsolozsmái mellett az örök riadó, a „Talpra magyar!“ — s csodálattal ünnepeljük azt a legen­dás kort —, lehetetlen elnyomnunk a szíveinkből feltörő . sóhajtást, az ajkainkra kívánkozó s az örök Is­tenhez szálló könyörgést: „Uram, tekints le ránk s lásd meg a mi gyalázatunkat. A mi örökségünk szállott a kívülvalpkra, házaink az idegenekre, árvák lettünk atya nél­kül, siralomra fordult a mi örö­münk, mert elesett a mi fejünknek koronája. (Az ezeréves Magyaror­szág.) Téríts meg minket, Uram, Tehozzád s megtérünk, fordítsd meg a mi napjainkat, mint vala a régi időkben!“ Igen, nemzeti ünnepünk a múlt dicsőségére való emlékezés mellett legyen figyelmeztetés is számunkra a jelen gyalázatára és a jövő fel­adataira. Téríts meg minket, Uram, Te­hozzád és megtérünk. Történeti jo­gainkat a magyar összefogás mel­lett a teremtő és megtartó igazsá­gos Istenbe vetett megrendíthetet- len hittel fogjuk csak visszaszerez­ni. Erős várunk nekünk az Isten, ha nem fordulunk el tőle, meghallgat­ja a mi panaszainkat, magához emel és elvezeti népét, a benne bí­zót, az őt követőt a történelmi Ma­gyarország szent földére. Áhítatos lélekkel áldozzunk a 48-as márciu­si ifjúság, Petőfi és társai, a negy­vennyolcas nemzedék dicső emlé­kének és vallásos hitben, önzetlen munkában, becsületes magyar ösz- szefogásban menjünk azon az úton, melyet ők, — a dicső mult, a szo­morú jelen és a jövő kötelességei jelöltek ki számunkra. Mert amily ragyogó volt az ő ko­ruk, olyan szomorú a mi jelenünk, de atyámfiai, golgotái keresztet hordozó magyar véreim „egy nem­zet gyásza nemcsak leverő, nép, mely dicsőt, magasztost így ma­gasztal, van élni abban hit, jog és erő!“

Next

/
Oldalképek
Tartalom