Harangszó, 1935
1935-03-03 / 10. szám
XXVI. évfolyam. 1935. március 3. 10. szám. Alapította : KAFI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos : Dunámuii Luther-Szóvetség. Az Országos Luther* Szövetség hivatalon lapja. Megjelenik minden vasárnap. ingyen melléklet tanév alatt kéthetenként a KIS HARANÜSZÓ. Postacsokkszámla : 30.626. Előfizotóst elfogad mindon ovang. lelkész és tanító. A keresztségről azt tanítjuk, hogy szükséges az üdvösségre és hogy a keresztség által Isten odaklndlja a maga kegyelmét... Elítéljük az újrakeresztelöket, akik a gyermek- keresztelést elvetik és azt állítják, hogy a gyermekek keresztség nélkül is üdvözütnek. Ágostai Hitvallás IX. cikkely. A .Huuifuö* •lerkeutt-kiadAhiTaUla: GYŐR II., Petőfi-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Ébredjetek! „Ideje már, hogy az álomból felserkenjünk“. Róm. 13,11. Itifa olyanforma körülöttünk az 4 * élet, mint mikor éjszaka tűz támad a faluban s valaki kétségbeesett kiáltással megrántja a harangkötelet: Tűz! Tűz van!! Talpra- szökken az egész falu: olt, ment minden épkézláb ember. Ki tudna horkolni, mikor feje felett ég a ház ? Tűz van. Áldott lelki értékek kévéi pusztulnak, asztagjai égnek. Mi pedig alszunk. Régóta és teljes nyugalommal. Pedig sok figyelmeztetést kaptunk. A Lélek most is költöget: „Ideje már, hogy az álomból felserkenjünk!“ Ez az ébresztés türelmetlen. „Ideje márMintha mondaná: Gyorsan, gyorsan, nincs veszteni való idő. Itt az utolsó óra. Ébredj fel bűneidből — még ma! Tulajdonképpen görög szó. Jelentése: öreg. Értették rajta az őskeresztyén egyházban azt az egyént, akit megfelelő életkora, érett bölcse- sége, sok tapasztalata és példaszerű élete méltóvá tett arra, hogy vezetője legyen egy-egy gyülekezetnek. Ma az egyháztanácsost nevezzük presbiternek. A presbiter tehát ma is vezető, aki a tisztében rejlő megbízatásnál fogva fokozott felelősséggel, sokszorozott igyekezettel, egyházszeretettel és feddhetetlen élettel köteles a gyülekezet előtt járni, szolgálatát végezni. Ez a követelmény, a presbiternek esküvel is megpecsételt Ígérete. És a valóság? Végtelenül szomorú ! Ez az ébresztés kijózanító. „Ideje már az álomból...“ Álmodni rendszerint a reggeli heverés lustálkodásában szokott az ember. Nyisd ki a szemedet! Önmagad alkotta színes elképzeléseid álomképeit töröld ki szemedből. Láss tisztán. Ez az ébresztés sürgető. „Ideje... felserkennünk“. Azonnal talpraug- rani. Az ágyból legjobb egyetlen elhatározó mozdulattal kiszállni. Egyetlen erőteljes mozdulattal bontakozz ki bűneid ölelő karjából. Ez az ébresztés egyetemes. „Ideje . . . felserken/mnA:“. Valamennyien aludtunk, tehát valamennyiünknek szól a költögetés. Nem elég ha egy-két virrasztó van közöttünk. Talpra mind! Legyünk egy éber, vigyázó hadsereg! Hogy meg ne lepjen az ellenség Ébredjetek ! Ébresszetek !! Egyházunk tele van méltatlan presbiterrel. Akik nemcsak az egyháztanácsosi tisztségre, de még az evangélikus névre is méltatlanok. Mit szóljunk ahhoz a presbiterhez, aki a templom belsejét éven át nem látja? Aki egyházi és polgári életének botránkoztató foltjaival nem épít, csak rombol? Mit szóljunk ahhoz a presbiterhez, aki saját családjában sem tudja diadalra vinni egyházunk igazságát? Aki boldog örömapaként vesz részt egyházunkat megtagadó gyermeke esküvőjén? Mit szóljunk ahoz a presbiterhez, aki mikor egyházi célra gyűjtöttek nála, jómódú ember létére hangosan csapta le a sapkáját és ezt mondta: „Minek az a vallás?“ Mit szóljunk? Ha rajtunk állna, keveset szólnánk, de tennénk valamit. Először is azt, hogy a presbiter választásnál új szempontokat érvényesítenénk. Megújhodó egyházunk jelenkori küzdelmes harcában nem a vagyoni helyzet, vagy társadalmi állás, hanem lelki arra- valóság legyen a presbiter-jelölő szempont. — Azután azt tennénk, hogy az ilyen méltatlannak bizonyult presbitert az új választásnál irgalmatlanul elcsapnánk. Valószínű, hogy ez itt-ott sértődésre adna okot, ámde sokkal fontosabb az egyház érdeke, mint egy esküszegő embernek az érzékenysége. A presbitérium pedig önmagában teremtsen olyan légkört, hogy minél jobban megfényesedjék a presbiteri életeszmény, hogy a presbitérium tagjai becsületbeli kötelességüknek érezzék tisztük jó betöltését s ha mégis megbotlik valamelyik, az ne érezze ott többé jól magát, hanem mintegy szégyelje ki magát a testületből. Hivatáshű presbiterek kimondhatatlanul sokat tettek mai egyházunkért. Hivatásgyalázó presbiterek kimondhatatlanul sokat ártottak már egyházunknak. Azért hát: hivatáshű presbitériumot! sz. J. Mi nekem as evangélikus vallás ? Születési véletlen, amelyről nem tehetek ? Szokás, amelyet belém neveitek ? Díszruha, amelyet casrirnaponkint felöltök? Örökség, amelyet becsületből hordozok? Üzlet, amelyből hasznot remélek ? Nyűgös teher, amely alatt lázadozva járok? Nem ! ! Nekem az én evangélikus vallásom Istentől kapott drága kitüntető kegyelmi ajándék, amelyért hálából szüntelen való szolgálattá teszem az életemet. A presbiter.
