Harangszó, 1935
1935-02-10 / 7. szám
XXVl. évfolyatii. 1935. február 10. 1. szám. Alapította : KAPI BÉLA 1910-bon. Laptulajdonos : Ounántúii L'Jther-Szövetség. Át Országos Luther* Szövetseg hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Ingyin mtllékltt tanóv alatt kéthetinként a KIS HARANGSZÓ. Postacsekkszámla : 30.520. Előfizetést elfogad minden ovang. lelkész és tanító. Hasonlóképpen tanítjuk, hogy az egy anyaszentegyhdz örökké megmarad. Az egyház pedig a szentek gyülekezete, melyben az evangéliumot igazán tanítják és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki. Ágostai Hitvallás VII cikkely. A .Hanncuó* uerkeaiM-kiadóhiTataU: GYŐR II., Petőfi-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Nyomorult vigasztalók! Nyomorult vigasztalók vagytok ti. Jób 16, 2. A ki’végigolvassa az ószövetség nagy szenvedőjének, Jóbttak könyvét, aligha fog szabadulni egy sajátságos benyomástól. A könyvben egy súlyosan megpróbált, váratlan csapások tömegétől lesújtott ember harcol barátaival s míg a heves vitatkozás indulatai lángolnak, az egyik fél sokszor megfeledkezik magáról, sokszor ragadtatja magát helytelen és szenvedélyes kifakadá- sokra, a másik oldalon látszólag a higgadt bölcseség és józan vallásosság nyilatkozik meg. Akinek csak hittanórákról maradt halvány emlékei vannak erről a nagy szellemi párbajról, bizonnyal azt gondolja, hogy Jób volt higgadt cs bölcs még a szenvedésekben is, a barátai pedig „bosszantották“ őt. Az igazi kép egészen más, Jób a nyomorúságokban mély alázattal hajlik meg Isten hatalmas keze alatt, de azután fölfakadnak leikéből a mérhetetlen keserűség forrásai s minél törvényszerűbb vallásos igazságokát vágnak fejéhez a barátai, annál jobban elragadtatja magát. Ha a szavakat nézzük, nyilvánvalóan Jób a balga és türelmetlen, a keserű és szenvedélyes, barátai pedig a nyugodt és szabályszerűen vallásos emberek. Jób ilyeneket mond: „Vesszen el az a nap, amelyen születtem . . „Lelkemből utálom az én életemet . . .“ ő maga is érzi, hogy testi szenvedései és el- hagyatottságának lelki gyötrelmei között oktalan dolgokat mond: „Bizony balgatagok az én szavaim“. Barátai ezzel szemben figyelmeztetik őt Isten igazságára, az ember bűnösségére, a büntetés igazságos voltára, az istentelenek bünhödésé- re és nyomorúságára, — végül intik őt megtérésre. Ha a két fél nyilatkozatait nézzük, csodálkozni kell azon, hogyan mondhatja Isten a történet végén kétszer is Jób vallásos barátainak komoly feddéssel: „nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób? . . (Jób 42, 17.) Nyilvánvaló, hogy Isten a szavak mögött a lelket nézte. Jób barátai jól ■ megtanult vallásos igazságokat hideg és közömbös szívvel mondottak el, a szegény szenvedő lelki harcait nem értve, nyomorúságának mélységeit át nem érezve. Semmi sem csúfolja meg jobban a vallásos igazságokat, mint ha hűvös, közönyös lélekkel hirdetik. Semmi sem lehet bántóbb a szenvedő lélekre, mint ha együttérzés nélkül, szeretet nélkül figyelmeztetik őt hitre és igazságra. Isten nagyon keményen beszélt jóbhoz, feddése szigorú volt s Jób mégis áldva borult az atyai kézre, amelyben az ostort is szeretet emelte föl ellene. De föllázadt barátai ellen, akik fejüket csóválták az ő keserűségei és panaszai fölött. „Nyomorult vigasztalóknak“ nevezte őket: „volna a ti lelketek az én lelkem helyén . . . csóválhatnám miattatok a fejem!“ Újabban sokat írnak és beszélnek a szórványról. Az elmúlt évtizedek veszteségein feleszmélt egyház figyelme fokozott mértékben fordult oda az idegen vallásuak tengerében elszórtan élő apró evangélikus közösségek szigetecskéi felé. Itt is, ott is missziói szórványközpontok létesülnek, szaporított számú szórványistentiszteletekről érkezik innen is, onnan is jelentés, évszázados mulasztások, hiányok pótlására készülődik egyházunk mindenütt. Örvendetes dolog, hiszen egyházi. Korunk igen sok keresztyéné számára Isten csak fogalom, dogma, szép beszédek tárgya; Isten nem élő személy nekik, csak holt eszme. Ha magunknak példányképül embert akarunk választani, akkor mindig az e világ szerint nagyokra, bölcsekre, erősekre, hatalmasokra nézünk. S ha embereknek akarunk tetszeni, akkor is ezeket tartjuk szem előtt.' Az igehirdetők is többnyire oda igyekeznek, hogy az előkelőket, a művelteket elégítsék ki és azokhoz szabják prédikációikat. Jézus azonban a kicsinyeket, a tudatlanokat, a bűnösöket kereste, ő maga is kicsinnyé, alázatossá lett érettjük, Nem azért szenved-e a világ vigasztalás nélkül, mert „nyomorult vigasztalók“ vagyunk? Nem azért zárulnak-e be a szívek, mert hideg, közönyös lélekkel hirdetnek előttük igazságokat, pedig az Isten igazságai az együttérző szeretet meleg sugarain át hatolhatnak csak a bűn és nyomorúság jégbarlangjába. Ezrek szűkölködnek vigasztalás nélkül. Akinek Isten vigasztalást adott ajkára, — szólja a vigasztalás igéit, de igaz (élekből, meleg SZÍVVel, részvevő SZÓVal. Benzing István. esi megújhodásunk jele és bizonyítéka ez is. De mikor örömmel látjuk, hogy a hivatalos egyház egyre jobban ráébred a szórványokkal szemben való édesanyai kötelességére, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy van a dolognak egy másik oldala is. Nemcsak az egyháznak vannak kötelességei a szórványhivő iránt, hanem a szórványhivőnek is vannak kötelességei önmaga és egyháza iránt. A szórványban élő evangélikus A szórványhivő.
