Harangszó, 1935
1935-11-24 / 48. szám
394. HARANGSZÓ 1935 fiovember 24 metországi egyházi helyzetről, kifejtve, hogy amit mi a németországi helyzetről újságokban olvasunk, az legtöbbször csak az irányított sajtónak rémlátása, vagy ferdítése. Túróczy Zoltán lelkész a finn egyházról tartott előadást. Előadásának hatása és az utána előterjesztett javaslata eredményeképen a gyűlés elhatározta, hogy a finn lelkészegyesülettel karöltve ezentúl három évenként közös konferenciát tart, hogy így még jobban elmélyüljenek a finn-magyar kapcsolatok. Elsőízben a finn lelkésztestvérek fognak hozzánk eljönni — ígéretük szerint talán 30-an — 1937 tavaszán. A gyűlésen különben résztvett finn vendégünk, Vapalahti Topi lelkész is és üdvözölte is a gyűlést. Azután dr. Gaudy László vallástanítási igazgató tartott a párisi lutheránus világgyíüés beszámolójának keretében értékes ismertetést egyházunk világhelyzetéről. Az előadás kapcsán a lelkészegyesület elhatározta, hogy a misszióegyesiiletet felkéri az ukrán misszió támogatására, a soproni teológiát pedig arra, hogy számítva Oroszország kapuinak az evangéliom számára való megnyílására, buzdítsák a lelkésznövendékeket az orosz nyelv elsajátítására. A Tanáregyesület ülése. A Tanáregyesület dr. Domanovszky Sándor egyetemi tanár elnökletével ülésezett. Dr. Bogsch Sándor a száz éve született Hermann Ottóról, dr. Belo- horszky Ferenc pedig „Luther szelleme az iskolai nevelésben“ tartott előadásit. Az egyesület két új szakosztállyal, a természettudományi és mennyiségtani szakosztállyal bővítette ki magát. A Tanítóegyesület ülése. Megjelent a közgyűlésen D. Kapi Béla püspök is, aki Somogyi Béla országos elnök üdvözlő szavaira hosszabb beszédben válaszolt. Rákos István királyi tanácsos az Eötvös-alap képviseletében, Moldoványi Gábor pedig az Országos Tanítószövetség kiküldötteként vett részt a tanácskozásod. Vitéz Szügyi Károly országos titkár jelentésében többek között a közerkölcs általános sülyedéséről szólt. A közgyűlés ünnepélyes óvást emelt a tanítói illetmények folytatólagos megcsonkítása ellen. Kuszák István a nyolcosztályú népiskoláról tartott előadást, Rozsondai Károly pedig „Falumunka és tanítóság“ címmel olvasott fel. Kiszely János megnyugtató jelentést terjesztett elő az Evangélikus Népiskola c! tanügyi lap és a balatoni Üdülőház anyagi helyzetéről. A Misszióegyesület ülése. A Misszióegyesület dr. Molnár Gyula táblabiró és Németh Károly esperes elnökletével tartott tanácsülést. A tanács elhatározta a missziói énekeskönyv kiadását, az ukrán és finn misszió támogatását. A 75 éves Gyámintézet jubileumi gyűlése ugyancsak november 14.-én volt. A közgyűlés hálás kegyelettel áldozott alapítója, Székács József püspök emlékének. Jelen volt a gyűlésen Gerber János, a német Gusztáv Adolf Egylet elnöke is, akit a múlt számunkban mutattunk be olvasóinknak. Ziermann Lajos egyházi elnök megnyitóját mai számunk közli. Több adományt tettek le a jubiláló Gyámintézet asztalára, melyek közül említésre méltó a magyar kormány 2000 pengős ajándéka. Az egyetemes gyűlés. November 15.-én fél 10 órakor kezdődött a tulajdonképeni egyetemes gyűlés. D. Geduly Henrik püspök egyetemes egyházi elnök imája után a zsúfolt díszterem hallgatósága feszült figyelemmel hallgatta meg báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő megnyitó beszédét. — „Amíg mi itt az egyház építését és ilymódon a nemzet és az emberiség javát szolgáló békés munkára gyűltünk egybe, egy távoli világrészen véres háaz akkor még csak másfél éves fiát kiragadott a bölcsőből s minden erejét összeszedve, az égő házsorok közt futott, futott velem s addig meg sem állt, míg biztos helyre nem vitt s míg meg nem mentette fiatal életemet. S ha most ősz fejjel, gondolatban visszatérek a szülői házba, akkor még mindig magam előtt látom azt a kaput, telve csupa égési folttal s mindig jobban érzem s tudom, hogy magam is olyan vagyok, mint a fűzből kiragadott üszők. Amikor a magyarhoni evangélikus egyháznak 400 éves történetét végiglapozgatom, vagy az utolsó negyedszázadnak szemünk előtt lejátszódott eseményeit végiggondolom, hogy aztán szóljak arról: minő szolgálatot teljesített ebben az egyházban a magyarhoni Gusztáv Adolf Gyámintézet, a Gusztáv Adolf szíve és szelleme, akkor Zakariás próféta szava jut eszembe: „Avagy nem olyan-e ez, mint a fűzből kiragadott üszők?“ (Zak. 3. 2.) Evangélikus egyházunk Magyarországon még bölcsőben feküdt, amikor már körös-körül kigyulladtak a tüzek, hogy megemésszék azt. '400 év múlt el azóta s a bennünket ború pusztít. Népek millióinak szíve dobban össze abban a kívánságban, vajha sikertelenségbe ne fúlnának a népek sorsát irányító hatalmaknak arrairányuló erőfeszítései, hogy megakadályozzák a világ felett kísértetiesen ott lebegő Da- mokles-kard alázuhanását. — Mi tudjuk, hogy a helyzet megoldásának alfája és ómegája is egy„ az, hogy azon lobogón, amely alatt népek és nemzetek a maguk és mások boldogulásáért küzdenek, ragyogjon ugyanaz a jelszó, amelyet II. Rákóczy Ferenc írt az emberi jogokért, a nemzeti és vallás- szabadságért kibontott zászlajára: „Cum Deo“ — az Istennel... — Egy ilyen világban eltűnnének a hazánk testét szétdaraboló mesterséges országhatárok is és újból eggyé lenne az, amit a természet is egynek alkotott. — Ha nemzeti zászlónkat II. Rákóczi Ferenc Cum Deo jelszava díszítené, a határokon belül is megváltoznék mindaz, ami nyugtalanságra okqit szolgáltat és orvoslásra vár, véget érne a felforgatok szívós aknamunkája és megszűnnék a kulturbolsevizmus Veszedelme. De elülne a felekezetek már-már kultúrharccal fenyegető versengése is.-— Az egyházi problémák rendezése természetesen nem a hit dolgaira, hanem csakis a szervezetre terjeszkedhetik ki. A kulturprotestantizmus, amely tálán jó szolgálatokat tett a maga idején, feladatát elvégezte és helyét szűkségképen a hit protestantizmusa foglalja el, amely a reformáció hittartalmára helyezi a súlyt és annak kincseivel gazdagítja a lelkeket.“ . Ezután Kuthy Dezső egyetemes főtitkár olvasta fel az egyetemes felügyelő évi jelentését, amely az elmúlt év minden eseményére kiterjeszkedve, átfogó és hű képét adta egyházunk egy évi működésének. Majd megindult a gyűlés pontokba- szedett tárgyrendjének tárgyalása, amely a délutáni órákban ért véget. Az anyaszenfegyház Ura legyen kegyelmes hozzánk! emésztő tűz még nem aludt ki... Valóban, a mi egyházunkról is elmondható, hogy ég, ég... s mégsem emésztődik meg. (Móz. 11. 3. 2.) Hogy nem emésztődik meg, azt Isten kegyelmének s az édesanyai szeretetnél is nagyobb isteni szeretetnek köszönhetjük. Azt mondja a könyörülő Isten: „Vájjon elfeledkezhetik-e az anya az ö gyermekéről, úgyhogy ne könyörüljön az ő méhének fián? Ha azok elfelejtenének is, én nem felejtkezem el rólad. íme az én kezeimre felírtalak téged; a te kőfalad szüntelen előttem forognak.“ (Ezs. 49. 15—16.) Isten az ő megtartó kegyelmében és szeretetében mindig és mindig küldött olyan férfiakat, akik életük kockáztatásával s feláldozásával kiragadták ezt az egyházat, mint az üszköt a tüz- böl... Nem nevezhetem meg mindezeket a férfiakat. Nem sorolhatom fel mindazt az egyházmentő és egyházépítő munkát, amit a magyar reformátorok és a reformációt pártoló magyar főurak és fejedelmek, nemesek, polgárok s nem utolsó helyen a magyar evangélikus asszonyok, „a lutheránus oroszlánok“ itt elvégeztek. S ha ezt megtenném is, még mindig csak az egyházvédö munka legkiemelkeMint a tüzből kiragadott üszők. A Magyarhoni Gusztáv Adolf Gyámintézet 75 éves jubiláns közgyűlése elé terjesztett elnöki jelentés. Összeállította Ziermann Lajos egyházi elnök. Szülőházam kapujának utcára néző oldala szép ékesen zöldre volt festve. Csak a belső, az udvar felőli része árulta el, hogy félig elégett deszkákból rótták össze. Istenben boldogult jó szüleim egy nagy tűzvész után, amikor szerény kis házikójuk a lángok martaléka lett s amikor a fojtó füst megölte nagybeteg öregatyámat, a megégett s a fűzből kimentett deszkákból csináltatták ezt a kaput. Talán nem is pusztán takarékosságból tették ezt, hanem a nehéz viszonyok kényszerítő hatása alatt. S így maradt ez a kapu továbbra is. Kifelé szépen festetten, befelé csupa égési sebekkel. Valahányszor tekintetem szülőházam kapujának belső részére esett, és megláttam a deszkák sok égési sebét, mindig az én áldottlelkü jó édesanyám jutott eszembe. Mikor a nagy tűzvész házunkba is belekapott, édesanyám engem,
