Harangszó, 1935
1935-01-27 / 5. szám
36 HARANOSZÓ 1935 január 27. Talán ott kezdem, hogy Isten kegyelméből tető alatt van a barlahidai evangélikus templom. Állnak a falak, ég felé nyúló tornya büszkén hirdeti az evangélikus szivek együttdobogását. Ahogyan nőttek a falak, úgy fogyott a pénz is, és most Németh Istvánnal, a tanítónkkal együtt küzdünk a hóviharral és a széllel. Ezúttal nem vonattal utazunk a szívek felé, hanem kocsin. Csodálatos ez a téli utazgatás. Az első állomás felé. 12.—ét írunk 1935 januárjában. Bar- lahidát belepte a hó és a jó barlahidai atyámfiai meg-megcsóválják a fejüket: Nem lehet indulni, tisztelendő úr! Aztán még egy-két könnyező szem, pár integetés és a sötét pej Alex prüszkölve indul a nagy útra. Megy az úton, megy az erdőben, megy a réteken át az első állomás: Zalaistvánd felé. Öreg este van, mire megérkezünk. De mi lesz holnap? 1200 pengős oltáravatás után, szegény világban, szomorú magyarok közé száll majd a kérés! Lesz-e még visszhang? Olyan kicsinynek, olyan didergőnek, olyan törpének érzem magam e nagy kérdések előtt, csak az Űr nagy előttünk és Ő a minden. Ezen az estén az utolsó mondatom ez: Uram, tegyél csodát! És csodát tesz az Ür! Gyűjtünk! Házról-házra keressük a testvéri segítést... A gyűjtés végén örülni és sírni tudnánk a szorongásunk miatt. Miért kell mindig kételkedni, töp- renkedni, mikor az Isten szereti az ő népét? Mert szereti nagyon! Testvéri jó simogatások, könnyek és biztatások között úszik a lelkünk. És gyűlik a pénz. Ez a Zalaistvánd hatalmas gyülekezet ám!400 lélek és minden lélek felénk nyílik máma. Mire ránk borul afc este, elköszönünk az utolsó testvértől is. Tanító uram pedig az új gyűjtők első örömétől égve, hinti a nagy mondatot: „az eredmény 273 pengőt“ Olyan ez a drága falucska, mint egy mély sóhajtás: „hála, hála az Istennek!“... Csillog az én szemem is nagyon. Nevetem ezt a bolondos, viharos telet és hiába ijesztgetnek azzal, hogy megfázunk, hogy „megrekedünk“, hogy megbetegszünk, szeretném a viharba kacagni: mindegy, az Úr velünk, kicsoda ellenünk? És az út is jó. Már csak pár kőhajítás és az Alex ott kocog a szentgróti utcákon. Egész kis város ez a Zalaszent- grót. Evangélikus testvér is él benne va- | lami 250—300. A tanító úr két karja kitárt! Lassan felmelegszik a lelkünk is, | meg a testünk is. Olyon csodálatos az, hogy én, az országot járó, sokat verődött vándor otthon érzem magam a jó testvérek között. Mert jó testvér, nagy- jövőjii lélek erre minden evnagélikus. Ha a szavaim gyarlók, higyjetek testvéreim a számoknak. 119 pengőt tettek a híveink elénk. Innen a messzi távolból visszaüzenem nektek, testvéreim, Isten, aki minden mi dolgainkat számontartja, megfizet néktek nyilván ... Viharban. Szívünkben virágot bontott a tavasz. Megyünk előre Kapolcs, Taliándörögd felé. Vannak, akik hetven, vannak, akik nyolcvan kilométerre becsülik az ú'tat. Mindegy, az Alex ott birkózik már a sümegi erdők között. Nem lehet messze már az a Tapolca, hiszen a menetelésünk végtelenül hosszú. Az északi szél reggel óta jáiszik az erdővel és a hóval. Barlahidán azt mondják az én híveim az ilyen világra: Ítéletidő ez, tisztelendő uram! Hát az. Az útkaparó át is kiáltja a háza ajtajából, hogy ne menjünk tovább, Tapolca el van zárva, hózátonyok alatt áll a rét. És az Alexünk törtet tovább. Hol az haev el bennünket, hol mi a kocsit. Tapolcán pihenünk, azután vonulunk to- váhb Kapolcs felé. A szél fülünkbe fütyül és elérjük a legnagyobb hótorlaszt is. Csak most értem meg a magvar huszár szerelmét a lova iránt. Szegény kis lovam. Amikor ezeket a sorokat irom, itt van előttem ez a hűséges kis állat. Látom a térdeire esve, látom hűséges, okos szemét, amellyel mintha mondaná, ne menjünk már tovább! Kicsiny lovacskám, csak egy kicsit még! Pihenni nem lehet, hideg, kegyetlen, csioös ez a szél, egyszer csak Kapolcsra érünk. Taliándörögd is útba esett. Ebben a zimankós időben is megmegcsodáljuk Dörögd vidékét. Milyen kár. hogy errefplé szomorú a magyar nazda nagyon. Hiába!, eltűntek a régi jó idők, az adósságok felhője elsötétíti erre felé az eget. Milyen kár! Micsoda nép, drága bronzszínű magyar arcok. Kicsiny a gyülekezet, Kapolcs filiája. de a régi jó időkben errefelé is forrók voltak a szívek. Ma fáradtak. Hűti őket a gazdasors, a „nincs“! A tanító úr is szomorú, hogy nem lesz eredmény.. Egyik bácsi- kám azt mondja, nem itt lesz kérem 6 pengő sem az egész faluban. Nem lesz! Az én tanítómban élnek még az előző nap emlékei és nem enged az 50 pengős reménységéből. A hite úgy terjed, mint a szélben felgyújtott kazalról a láng, már messze ér a lángja. A tanító úr szívét is megragadta ez.a furcsa égés és fel—felsóhajtja: „Óh csak lenne hát! De én tudom, hogy 6—8 P-sek a gyűjtések erre“ ... De jönnek már az ifjak. Mi 10 pengőt adunk, a nőegylet sem marad el és újabb csodával gazdagabb a lelkünk: együtt van már a 67 pengő. „Sokkal több lett volna, ha személyesen gyűjt a tisztelendő úr, meg a tanító úr.“ Dehát ma pihentünk . . . *** Most pedig öcsön fejezem be ezt a pár sort. Ideutazásunkról csak annyit, hogy lapátokkal nyitogatták errefelé az útat.. . Holnap nem tudunk már tovább menni, biztatnak itt is jobbra és balra, de hát édes testvéreim, visszamo- solygunk a kétkedőkre, mert úgye te is hiszed, hogy a mi Urunknál nincsen leli etetlenség? Jakus Imre. ANYÁNKHOZ. Mikor a csendes est ráborul a tájra, Imádkozó szívvel gondolunk anyánkra És kedves arcképét hosszan-hosszan nézzük, Amíg drága lelkét közöttünk érezzük. Imádkozunk érte, tudjuk, ö meg értünk, Istenem, milyen jó, hogy igy egyetértünk! Egy az imádságunk, egy az óhajtásunk: Istennél maradni, akármerre járunk. Édes jó anyánk, itt oly szépek az esték, Mikor égbe viszi két gyermeked lelkét A közös imádság és a hálaének; Ne sírjál jó anyánk, nem felejtünk téged! Ne is aggódj értünk, velünk van az Isten, És ha Ö velünk van, úgy panaszunk sincsen, Nem érhet olyan baj, mit el nem hordanánk, Az Isten kegyelmes gondja van mireánk! Mikor a csendes est csókot hint a tájra, Mikor csöndbe olvad a nappali lárma; Kicsi bibliánkban mikor lapozgatunk, Isten neve mellett anyánkra gondolunk. Kiss Sándor. Ifjúsági munka a gyülekezetben. Irta: Seebach András. Különben se feledjük el, hogy az ifjúsági egyesületnek baráti alapon kell nyugodnia, különben nem éri el célját s az ifjak nem maradnak meg benne. Ne mondja egy vezető sem: „Nem tudok én mit beszélni ezekkel a földmíves és iparos ifjakkal“. Érdeklődjék szeretettel sorsuk, dolgaik iránt s akkor a fiúk megérzik benne a barátot. Egészen természetes, hogy az egyház, vagy gyülekezet szoros összeköttetésben áll az ifjúsági egyesülettel. Az egyház az anya, az ifjúsági egyesület annak gyermeke. Kisebb gyülekezetben hol nem ágazódik annyifelé a pásztori munka, ott a lelkipásztor lehet a vezető. Ha pedig idősebb ember, akkor olyannak engedje át ezt a munkateret, aki alkalmas az ifjúsági egyesületi munka ellátására. Mellékes, hogy az iCető egyszerű földmíves vagy munkásember, inkább az a fontos, hogy valláserkölcsi tekintetben teljesen megbízható legyen és hozzá tudjon férkőzni az ifjúság szívéhez. Azonban akármilyen idős legyen a lelki- pásztor, a tekintetét ne vegye le soha az ifjúsági egyesületről. Hiszen ebben nőnek gyülekezetének leendő tagjai. Szóval az ifjúsági egyesület nem más, mint az a hely, ahonnan kikerülnek az egyháztagságra és presbiterségre evangé- liomi szettemben felnevelt hívő keresztyének. Más a helyzet a népesebb gyülekezetben. Ilyen helyen meg kell elégedni azzal, ha az ifjúsági egyesület életére vonatkozó dolgokat mindig a lelki- pásztor jelenlétében beszélik meg. Ha időközönként elmegy és ellátogat az egyesületbe. Ha olykor nehány buzdító szót szól az ifjúsághoz vagy egyszer- máskor tart egy építő előadást. De arra minden körülmények között figyeljen, hogy az ifjúsági egyesület életében az evangéüomi szellem megmaradjon. Ne hagyja magára az ifjúsági egyesületet, mert könnyen átformálódik olyanná, ami egyházi szempontból egyáltalán nem kívánatos. Az elvilágiasodás szelleme fenyegeti ifjainkat mindenfelé. Sokkal jobban tetszik az ifjak nagyobbik felének az, ha az összejövetelek alkalmával eltűnik a komolyabb munka és nem marad más hátra, mint a szórakozás. Az ifjúsági egyesület tagjai sokszor nem értik, hogy miért kell nekik bibüás keresztyéneknek lenniök. Csak amikor időseb-
