Harangszó, 1935
1935-09-29 / 40. szám
i&5 szeptember 29. HARANOSZÓ 325 Majd oltár elé lépett a püspök, hogy I. Péter 2, 5. alapján hirdesse az örök élet örök igéjét. Ujjongva csapnak magasba az igét hirdető szavak, mikor arról a kegyelemről szólnak, mely e templomépítéshez vezetett, óvó szeretettel simogatják a lelkeket, mikor arról szólnak, hogy a templom bármi szép, mégse kész, mert a híveknek kell azt megépíteni lelki házzá. Törödelmen, igaz bűn- bánaton át vezet oda az út. Igehirdetés után Isten igéjével megáldotta, felavatta az Úr szent házát. Bűnbánati ének után a helyi lelkész úrvacsorát osztott. A lőrinci dalárda újabb éneke után a püspök felavatta 21 uzdi hősi halottnak a templom falában elhelyezett emléktábláját. Imádság után a püspök megáldotta a gyülekezetét s a himnusszal az ünnep véget ért. Ezalatt pedig megindult a künnrekedtek csapata, hogy belül is megláthassa a templomot, amely olyan csodálatos módon, szinte észrevétlenül mennyei ajándékul készült. Este családias jellegű vallásos estély volt, hogy most már a gyülekezet tagjai is bemehessenek az Úr házába. írásmagyarázatot Schultheisz Kata diakonissza, előadást pedig „Mi van felírva az oltárra“ címen Fábián Imre lelkész tartott. Az uzdi templom. Nem nagy — méretei szerint csak 7x12 m. — a belső világa. De mi 14 év óta imádkoztunk érte s értékesebb nekünk a kölni dómnál. Nem is került sokba. A természetben adott fuvarokon kivül a vállalkozónak 4 200 pengőt fizettünk. Egyéb kiadásokat beleszámítva se került többe 5.000 P-nél. Mégis nemcsakhogy nekünk a legszebb, de szakértő szemek is nagyon szépnek találták. Ezt bátorításul írjuk azoknak, akik 8—10.000 P-vel nem mernek templomot építeni. A templom története: meghallgatott imádságok története. Uzdon 4—5 közepes birtoku kúrián kívül kis emberekből, azt is mondhatjuk szegény emberekből áll 170 lelkes gyülekezetünk. Jobbára cseléd sorban kezdték, szorgalommal, verejtékkel ma van egy részüknek néhány hold földje. De a zömének az sincs. A háború után a templomtól teljesen elmaradtak. így találta őket a jelenlegi lelkész. Adventban szombat esténként istentiszteletre gyűjtötte össze őket. Az iskolát zsúfolásig megtöltő számban jöttek éveken át. A hívek jöttek, de minél nagyobb számban jöttek felekezeti különbség nélkül, a lelkész annál jobban kénytelen volt tapasztalni, hogy a gyülekezetnek, melynék tagjai kilenctized részben soha hitoktatásban sem részesültek, nagyobb vallásos s lelki nevelésre van szüksége. Ezt vidékről elvégezni lehetetlen feladatnak látszott. A községi iskolának felekezeti iskolává való átalakítása se volt akkor keresztül vihető — bár az iskolát 90 százalékban evangélikus pénzen tartották fenn. A sárszentlörlnci gyülekezet áldozathozatalával, mely lemondott az Űzd részéről járó járulékápök egy részéről, továbbá dr. Pesthv Pál felügyelő megértésével, aki a szent cél érdekében szívesen vállalt áldozatot, sikerült a gyülekezetbe diakonisszát hozni. Az említetteken kívül a diakonissza állás fenntartása Szarvasi Kornélia úrnőnek köszönhető, aki a diakonisszatestvérnek lakást adott s ellátásáról is 80 százalékban gondoskodik. Ezt a lépést áldás kísérte. A diakonissza nevelő munkája nyomán, aki gyermekek, öregek mellett egyaránt ott állt, a hitélet elmélyült a gyülekezetben. A mi gyülekezetünk megmozdulása felrázó hatással volt a többi felekezet tagjaira nézve is. Ök is megtalálták addig nem ismert uzdi gyülekezetüket. Felváltva szolgált az egyetlen községi iskola ev., r. kát., majd ref. istentisztelet céljára. Nem is volt ez egyideig Az uzdl templom. kódott. Mozdulatlan lett, mintha csak megölte volna az öröm. A lelkész az orvosra nézett. Az ismét a szivet kezdte vizsgálni. Pár pillanat múlva derűs ábrázattal fordult a lelkészhez. — Úgy hiszem, a csoda megtörtént. A szív rendesen s elég erősen ver. A sok bánat megőrölte a szív erejét. S ez volt a félő. De most a váratlan izgalom, a nem remélt öröm ismét a kellő mozgásba hozta s úgy hiszem, ez meg is marad. Orvossággal meg majd igyekszem én is erősíteni. Most csendes álomba merült s vagy egy óra múlva erősödve fog felébredni. Ha ráér nagytiszteletű úr, maradjon velem. Megvárjuk az ébredését. Különben is szükség lesz még önre. A beteg többet is akar majd tudni. — Itt maradok. De közben megkeresem a kis lányt s vele is közlöm az örömhírt. — Nagyon jó lesz. Szegény kis lánynak is jót tesz majd a kétszeres öröm. A lelkész előkerítette Ilonkát. Közölte vele, hogy az atyja nemsokára megjön s anyukája is meggyógyul. Csak imádkozzon értük ezután is. A jó gyermek imáját meghallgatja az Isten. Ilonka leborult a kis ágyára. Sírt, zokogott, de könnyei már a boldogság gyöngyszemei voltak. A lelkész magára hagyta a gyermeket. A cseléd a beteghez hívta. Az orvos derűs mosollyal fogadta. — Jöjjön csak, nagytiszteletű úr. Betegünk már kereste. — Jól van? — Hála Isten, jól. A lelkész imára kulcsolt kézzel lépett az ágyhoz. A beteg feléje fordította tekintetét. — Igaz, tisztelendő úr, amit mondott? Hogy az uram... A lelkész mosolygott. — Igaz. Igaz. íme, itt a levele. Elővette. — Felolvassam? — Kérem. Olvassa fel. A lelkész felolvasta. Az asszony keze imára kulesolódott. — S igaz, hogy stirgönyözött? — Igaz. Még tegnap. S úgy hiszem, pár nap múlva itt lesz a válasz. Majd elhozom. Jó lesz? A beteg boldogan mosolygott. — Jó lesz. Nagyon jó lesz. Aztán lecsukta a szempilláit. Ajkai valamit suttogtak. Érteni nem lehetett. Bizonyára ima szárnyalt fel az egek Urához... Harmadnap megjött a válasz. A lelkész vitte a beteghez. Felolvasta. — A legelső hajóval indulok. Rövid volt, de boldogsággal teljes. S a beteg szemlátomást gyógyult. Ereje kezdett visszatérni. Csak a napok múltak borzasztó lassan ... Az egyik nap estéjén betoppant Varga Dénes a lelkészhez. Első útja ide vezetett s onnan együtt mentek a Vargáék lakására. A lelkész egyedül ment be a beteghez. Varga bement az irodába. Ilonka ott ült az anyja ágyánál és ép a leckéjét mondta fel. A keresztyének üldözéséről szólt. Mikor a lelkész belépett, abbahagyta. De a lelkész biztatta: — Csak mond végig gyermekem. Hadd halljam én is. Ilonka elmondta. — Most eredj az irodába. Ott vár rád valaki, akinek igen meg fogsz örülni. Ilonka sietve hagyta el a szobát. A lelkész leült az ágy melletti székre. A beteg kezdte a beszélgetést. — Nem jöhet még ma meg az uram? — De bizony jöhet. S én mintha érezném is, hogy a ma esti vonattal megérkezett. S akkor már úton van. Minden percben ideérhet. — A beteg felsóhajtott. — Öh Istenem, de boldog leszek, ha ezt megérem. Csak addig tarts meg. Azután nem bánom, ha rögtön meg is halok. (Folytatjuk.)
