Harangszó, 1935
1935-08-18 / 34. szám
26. évfolyam. 34. szám. Alapította : KAPF BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos : Dunántúli Luther-Szóvetsóg. Az Országos Lather* Szövetség hivatalon lapja. Megjelenik minden vasárnap. Ingytn mailéklot tanév alatt kéthiltnkint a KIS HARANQSZÓ. Postacaekkszámla : 30.526. Előfizetést elfogad minden ovang. lelkÓHZ éa tanító. 1935 augusztus 18. P A p á Haianfuú ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Ambrózius is igu tanít: .,A Krisztus vére által való váltság értékét vesztené, ha az ember a meg- dollár; az utódállamokba iyazulást mely kegyelemből ered, saját érdemeinek köszönhetné, úgyhogy az nem a bőkezű adomá- negyedévre 1 P 60 fillér nyozónak ajándéka volna, hanem a munkás megszolgált bére. Ágostai hitvallás XX. cikkely. •MrkMstő-U Adóhivatala: QYÖ R U., Petőfi-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 4« fillér, egy évre 4 P 80 fillér Csoportos küldéssel 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 Az idő tengerpartján. „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.“ (Zsid. lev. 13. 8). E me ige olvasására elmélkedve megálltam az idő végtelen tengerpartján. Hallgatva néztem a tovarohanó időfolyam három nagy hullámának, a „tegnap“, „ma“ és „holnap“ lenyűgöző sistergését. Ott eszméltem rá arra, hogy ez a „tegnap“, „ma“ és a „holnap“ voltaképpen az én hosszú életfilmem egy-egy felvonását viszi tovább. Születésem alkalmából egy ilyen legelső „ma“ sodort bele az élet árjába. Azután gépiesen jöttek az egymásutáni „holnapok“. A „ma“ kiszorította helyéből a „tegnapot“, a „mát“ meg elsodorta az erősebb „holnap“. Így sodródtam mindmáig mint egy tehetetlenül úszó korhadt fadarab az idő végtelen árján. Ott állva elmerengve az idő tengerpartján, arra gondolok, hogy mennyi örömöt és bánatot, mennyi szent fellángolást és gyarló befejezést sodort már el eddigi életemből a folytonos „ma“ és temetett el a „tegnap“! ? Milyen szép és egyben milyen csúnya is az én hosszú „tegnapom“ ! Nem tudtam örökké ugyanaz maradni, mert ma megtagadom a tegnapot és holnap meg majd arculcsapom a „mát“, Menynyivel szilárdabb és változhatatla- nabb az én Uram, aki „tegnap és ma és örökké ugyanaz“! Azután megdöbbenek ott az idő tengerpartján attól a gondolattól is, hogy ö örökkévaló Isten, én pedig kénytelen vagyok rettegve várni azt a napot, melyre már nem jön több „holnap“. Én nem vagyok „örökké ugyanaz“, mert ahogyan életem első napja egykor belesodort az élet árjába, életem utolsó napja ugyanúgy kisodor belőle. Ott állok elmélkedve az idő tengerpartján és áhítatos lélekkel nézem, hogyan játszanak kergetős- dit a tegnap, a ma és a holnap. Futnak egymásután mint a soha el nem fáradó gyermekek. Ekkor megszólal hitem és rámutat Krisztus keresztjére, mely fenségesen kiemelkedik az időbeliség keretéből. Alatta, fölötte és körülötte éhesen csapkodnak a „tegnap, ma és a holnap“ hullámai, de még meg sem mozdíthatják, mert Krisztus örökkévaló. Belekapaszkodom hát én is ebbe a fenséges keresztbe és hiszem, hogy az utolsó földi „ma“ után jön majd egy örökkétartó égi „holnap“. WMler Rezső. István király. A magyar nép sohasem tudná meghálálni azt, amit első királyától, Istvántól kapott. István király szoktatta a duhaj és garázda magyart békés foglalkozásra. Kezéből kicsavarta a rablókalandozások fegyvereit s helyébe odaadta az ásót, kapát, meg az ekeszarvát. Még többet és nagyobbat is tett. Hatalmas missziói munkával keresztyénné tette a pogány magyarságot. Ha megdobog is magyar szivünk a büszkeségtől, mikor olvassuk Botondnak és társainak regényes történetét, tudnunk kell, hogy ezekbe a kalandozásokba népünk feltétlenül belepusztult volna. S ha akármilyen kedves dolog is hallani az ősmagyar vallásról, táltosokról, fehérló-áldozásokról, egészen bizonyos, hogy népünk lesodródott volna a történelem színteréről, ha a kereszt meg nem tartotta volna. István király ünnepére azért tartunk mi is ünnepet. Ünnepeljük, nem ugyan mint szentet, hanem mint Isten kegyelmének választott eszközét, amelyen keresztül megmutatta, hogy ezt a földet népünknek szerzetté s rajta a kereszt erejével meg is tudja tartani. Tiszteljük, nem ugyan állítólagos bebalzsamozott jobbkezét, hanem hatalmas egyéniségének teljes emlékét. ► •♦•♦•♦•♦•♦•♦•♦•♦•♦•♦•♦A Morzsák a IX. kér. világkonferencia asztaláról. Luk. 5, 1—11. Jézus azt kéri Pétertől, hogy vigye csónakját „egy kissé beljebb a földtől“. Egész kis dolgot kívánt tőle. És mégis ez volt a föltétele a nagy halfogásának. Jézus azt akarja, hogy csendesedjünk meg, menjünk „egy kissé beljebb a földtől“, a mindennapi élet gondjaitól és azután — evezzünk a mélyre, az isteni szeretet tengerének mélységei felé. És akkor el fog jönni Isten országa az én életembe, a családom életébe, a gyülekezetem életébe. De soh’se felejtsük el, hogy amik vagyunk, az hangosabban beszél, mint amit mondunk. Megszentelt természetességnek és természetes megszenteltségnek kell rajtunk lenni. És akkor úgy állunk a világ előtt, mint akiknek isteni küldetésük van. Egyik legnagyobb hibánk, hogy nem engedjük, hogy Isten a mi természetes életünket megszentelje és hogy a mi megszentelt- ségünk természetes legyen. — Azt is mondja az ige, hogy a mi hitünk hasonló a mustármaghoz. Nagyon kicsiny azonban — egész kicsi hitünk van? Nincs akkora, mint Luthernek vagy Kálvinnak? Nem ez a kérdés. Hanem az, hogy egész hitünk van-e? Mert ha egész, akkor nőni fog ... (Svoboda, Pozsony.) ... Ha már Isten országa belső életünkben megvalósult, Isten szentségének át kell hatnia egész külső magatartásunkat is, a hétköznapi szürke életterületeket. Isten országának el kell jönni a műhelybe, az irodába, a konyhába — ahol csak dolgozunk, ahogy Kol. 3. mondja. Ez a fejezet az égben kezdődik és a konyhában végződik. „ . .. ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek! ...“ — ez a mennyország. És: ,,... ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak!...“ — ime a konyha. Ahogy a villamosság a hálózat legkisebb részét átjárja, kivilágítja a fényes szobákat, istállókat, paj-
