Harangszó, 1935

1935-07-07 / 28. szám

228. HARANGSZÓ 1935 julius 7. Iskolai intézményeink. A Luther* Otthon. XIII. Budapest egyik legforgalmasabb he­lyén, az ÜUői-út elején (24. szám alatt) áll ez a hatalmas épület, homlokzatán a felirattal: Luther-Otthon. Több hittest- vértöl hallottam már, hogy ha teendői erre szólítják s megpillantja ezt a va­rázsige erejével ható, két szóból álló fel­írást jóleső érzés jár­ja át egész valóját és vágy fogja el a Lu- ther-Otthon csendes békessége és benső közössége után. Hogy ez a kettő a Luther-Otthonban tényleg megtalálható, azért nemcsak a neve kezeskedik, de uizony- ságot tesznek arról egyértelemmel mind­azok, akik mint bu­dapesti egyetemek és főiskolák evang. diákjai, a Luther-Otthon falai között otthonra találtak. A jelenlegiek csakúgy, mint a régiek, akiknek számára a Luther-Ott­honban eltöltött idő múl­tak emléke, mert a köz­élet kölönböző munka­mezőin vezető, vagy sze­rényebb állásban már el­helyezkedtek. — Azt is akarta az egyetemes egy­ház, amikor 1908. évi közgyűlésén Sztehló Kornél, «akkori egyetemes ügyész, indít­ványára a Luther-Otthon létesítését el­határozta, hogy abban az ország külön­böző részeiből a fővárosba feljövő egye­temi és főiskolai hallgatóknak ilyen ott­honuk legyen és ne kelljen közönyös, vagy éppen testileg fejlődésüket károsan befolyásoló környezetben leélniük a Zala Andrásné. Irta: Biró Gyaláné. Éjfélfelé a 'lázmérő 40 fokot mutatott, a gyermek már alig pihegett. Az anya dermedten nézte a lázmérőt, aztán a kis fiát, majd védőleg tárta karjait föléje: „Nem adom, nem adom oda!“ — sikol- tott fel benne az anyai fájdalom. „Menj innen halál, tudom, hogy itt leskelődsz“, -—■ zokogott fel eszelősen. Kifacsarta a vizes lepedőt és körülburkolta gyerme­két — megpróbálta az orvosságot az összeszorított kis szájba erőszakolni. Aztán visszaült a karosszékbe, itt ült éj­jel-nappal, virrasztott, ápolt és leste egyetlen gyermekének a gyógyulását. Isszonyűan szenvedett, teljesen kimerült. Testben, lélekben összetörve hanyatlott feje a szék támlájára, nyugtalan álomba merült. Az álom angyala ott fenn az égben egy függönyt lebbentett fel előtte, gyö­nyörű kép tárult elébe. Vidám angyaise- reg kergetödzött körbe-körbe, fényes csillagokat gurítottak, csilingelt a kaca­gásuk. Egy gyönyörű angyalka a füg­göny mögül kikukucskált: „Kukucs!“ — és nevetve, ugrálva vegyült a többiek diákéveket, amelyek alatt a szülői otthon csendes békességét, áldott közösségét nélkülözni kényszerülnek. 1909 októberében tárult fel először a Luther-Otthon kapuja, amelyen a lefolyt 26 esztendő alatt sok evangélikus ifjú özönlött már be és ki, magával hozva az otthon utáni vágyat és magával vive egy olyan nevelés áldását, amelynek jelszava: Lutheránus mindhalálig, Magyar sírunk Lezártáig. A Luther-Otthon életét ma átható szellemet három férfiú alakította ki, aki­nek neve nemcsak a jelené, de hazai egyházunk történelméé is. D. báró Rad- vánszky Albert, egyetemes felügyelő, az egyetemes papság evangéfiomi elvének megtestesítője. Ő az egyetemes egyház­nak ezt a rendkívül fontos intézményét, amely az egyházi élet számára világi ve­zetőket kitermelni hivatott, az egyház édes gyermekének tekinti, sem anyagi, sem erkölcsi javakban hiányt szenvedni nem engedi. Ifjúságát körében való gya­kori megjelenésével tünteti ki és az egy­ház szolgálatában elégő életének példá­jával buzdítja. Sándy Gyula, műegyete­mi tanár, hazai egyházunk jelenének és eddigi történelmének legnagyobb temp- lomépítöje, akinek minden alkotása be­szélő kövek hirdette lutheri hitvallás. Mint a Luther-Otthon elnöke, lelkek templo­mát építi szóval, cse­lekedettel és példa­adással. Néhai Vidov- szky Kálmán vallásta­nár, a magyar cser- készmozgalom kiváló­sága, egyházunk is­tenihlette, pótolhatat­lan ifjúsági misszioná­riusa. Az ő derűs evangéliomi életfelfo­gása vett lakást a Lu­ther-Otthon falai kö­zött, az ö örökös, sze­líd mosolya ott ül a Luther-Otthonban fo­lyó komoly evangé- liomi élet arculatán Ennek a szellem­nek fenntartását*- mun­kálják egyházunk ki­váló püspökei és más az egyházi és világi közélet terén szerepet vivő jelesei, akik gyakran felkeresik a Luther-Otthont és ige­hirdetésükkel, illetve különböző időszerű kérdéseket tárgyaló előadásaikkal gyarapítják az ifjúság lelki és szellemi kincseit. De ugyanezt a szellemet igyekszik fenntartani maga az ifjúság is, amely félve őrködik a Luther-Otthon tiszta lég­köre és jó hírneve felett. Vajha átmenne egyházunk köztuda­közé ... Az ő kis fia volt. „Nem adom oda! Nem adom“, — kapott utána az anya. „Angyalnak sem adom!“ A kép változik. Egy szennyes ruhájú, züllött férfi fetreng az árokban, pálinka­bűz terjeng körülötte, deliriumos vigyor­gás torzítja az ábrázatát. Az ő fia volt... Megrettenve ébredt fel, tekintete a betegre esett. Az nem lehet, hogy az ő gyermeke így elzmlhetik. „Oh, Uram, hagyd meg öt nekem. Vigyázni fogok rá és mindig a jóra tanítom. Nincs senkim rajta kívül. Ne vedd el tőlem Atyám, a gyermekemet!“ így ostromolta az eget a szegény fiatal özvegy asszony. A gyermek felgyógyult. Az anya há­laimája naponta felszállt az ég Urához. A fiú szépen fejlődött, eszes, jóta­nuló volt, öröme telt benne az anyának. Hivatalnok lett belőle, a keresetét haza­vitte, jólét uralkodott a házban. Minden szabad idejét a kert és az udvar csino­sítására fordította, szerette a virágokat, öntözgetett, kapálgatotí. A szomszédban is önözgetett egy szép fiatal lány, Csáki Márta, — gyermekkori pajtások voltak, itt születtek, itt nőtek fel egymás sze- meláttára. Legkedvesebb játékuk a rá­csos kerítésen át való labdázás volt... Most a virágaikról beszélgettek. Az első kinyílt virágszá! a szomszéd kezébe került, innen is, túlról is. Munkájuk vé­geztével hosszasan elbeszélgettek. Egyébként a két család meghitt barát­ságban élt egymással, özvegy Zaláné mindenben Csáki Bertalanéi: tanácsát kérte ki, így lett aztán András postahi­vatalnok Csáki főnöksége alatt. A gyermekek közeledése kedvére volt mindkét családnak. Mikor András megkérte Márta kezét, szívesen bele­egyeztek. Most már csak arról folyt a tanácskozás, hogy miként rendezkedje­nek be? Zaláné házának utcai szobáit át­adta a fiataloknak. Ö úgymond, elfér az udvari kisszobában, melynek ablaka a virágos kert felé nyílt. A boldogság be­tölti majd az egész házat, — mondta mosolyogva. Az esküvő előtt egy héttel Márta megbetegedett, magas láza volt, tüdő- gyulladás, állapította nieg a doktor. A két család felváltva ápolta a drága bete­get. A szép fiatal lányka pihegett a láz­tól, az ajka azonban mindig mosolygott, ha András odaült az ágya szélére és me­sélt neki a jövendő boldogságukról. Márta napról-napra gyengült. A ki­tűzött esküvő napja eíkövetkezett. Márta úgy kívánta, tartsák meg az esküvőt, ő A budapesti Luther-ÜUhon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom