Harangszó, 1935
1935-06-16 / 25. szám
1935 június 16. HARANGSZÓ 207. tek. így lett az intézetből nyolcosztályos teljes leánygimnázium, mely 1921. júniusában tartotta dsö leánygimnáziumi érettségi vizsgálatát. A gróf Klebels- berg Kunó-féle 1926. évi leányközépiskolai törvény alapján az intézet leányli- ceummá alakult át. E minőségben működik jelenleg is. Ez a Kle- belsberg-féle reform hármas irányú lehetőséget adott a régi leánygimnáziumok átszervezésére. Lehetett belőlük leánygimnázium, leányliceum, vagy leánykollégium. A dunántúli egyházkerület, mint fenntartó, azért döntött a leányliceum mellett, mivel a leány- liceumi érettségi vizsgálat is képesít minden a nők számára megnyitott egyetemi és főiskolai tanulmányra, de tanulmányi beosztása nem kényszerűi a latin nyelv tanulására azokat, akiknek életük tov. bbi folvamán erre a nyelvre nincs szükségük. Másrészt azonban a latin nyelvnek, mint rendkívüli tárgynak tanításával kielégíti azoknak az igényeit is, akik oly főiskolai tanulmányokra készülnek, melyeknél a latin nyelv ismerete elengedhetetlen. Egyházunk szempontjából azonban nemcsak az iskolának, hanem a vele szervesen egybekapcsolt internátusnak is elsőrendű jelentősége van. Nagyrészben vidéken szétszórva élő evangélikus társadalmunknak itt nyílik alkalma, hogy leánygyermekeit bensőséges vallásos, valamint öntudatos egyházias nevelésben részesíthesse. De nemcsak saját evangélikus társadalmunk méltányolta az intézet értékes nönevelői tevékenységét, hanem a társadalomnak szélesebb körei is szívesen keresték fel az intézetet, melyben iskola és internátusszervesen kapcsolódik egybe egy magasabb értelemben vett leánynevelőintézetté. Ennek volt köszönhető, hogy az első évben negyvennégy tanulóval, ezek közül 32 bentlakó növendékkel meginduló négyosztályos intézet, igaz ugyan, sok átmeneti nehézségekkel való megküzdés után olyan nyolcosztályos középiskolává fejlődött, amelyben 1920-ban a felvett tanulók száma elérte a 186-ot, a bentlakó növendékek száma pedig már 1918-ban meghaladta a 90-et. Természetesen ez a hatalmas fejlődés nem volt keresztülvihető az eredeti erejét. Ennek folytán jelentékenyen megcsappant az intézet növendékeinek a száma. De az ebből kifolyólag az 1932- ben felmerült válság az intézet belső életének megfelelő átszervezésével ma már szerencsésen megoldottnak tekinthető. Befejezésül reá kell még mutatnunk arra, hogy a tanulóknak kis létszáma és Az új csöngei ifjúsági ház. az aránylag nagy internátus .egészen különleges nevelési, oktatási rend kifejlesztésére adott alkalmat ebben az intézetben, ahol az egész iskolai és interná- tusi életet mindig bensőséges közvetlenség jellemezte és a nevelésnek családi jellege az illetékes vezetőknek mindenkor e- gyík legfontosabb gondját képezte. Maga az iskolai tanítás is a csekély tanulólétszám mellett oly közvetlenséggel folyik, amely egyes osztályokban már szinte a magántanitás jellegét ölti magára. Ezek a viszonyok termelték ki legújabban azt a berendezkedést, amelynél a tanitás osztálytermek helyett minden tárgy számára megfelelően berendezett és felszerelt szaktermekben történik Annyira egyedülálló hazánkban ez a beiendezkedés és oly nagy jelentősége van országos viszonylatban is, hogy az országos sajtó felfigyelt rá. Most csak afeletti örömünknek adunk kifejezést. hogy ez az érdekes és sokat ígérő pedagógiai újítás, amely külföldön igen kiváló intézetekben már szép eredményekkel vált be, Magyarországon éppen egy evangélikus középiskola falai között került először megvalósításra. Arató István igazgató. • A ** • csönget ifjúsági ház. A kemeneSatjai egyházmegye június 16.-án ifjúsági konferenciát tart. Csönge lesz a helye. Ez a 900 lelkes gyülekezet lelki és testi értelemben hegyeket mozgató hitnek erejével fogott az elmúlt esztendőben ifjúsági ház építésébe. Pénze nem volt. Benn a falu belsejében építkezésre alkalmas telek sehol! Csak a vágya volt meg s néhány tagjában a hit, hogy minden lehetséges. Volt a falu közepén egy magas és éktelen domboldal Valamikor harangláb állt rajta. De most már nem volt más, csak a ■ falu csúfítója. Ha ennek az ormótlan domboldalnak a helyén sik föld volna, de tudnók, hová kellene építeni, mondották néhányan. Hordjuk el a dombot! Mondotta a másik, — vagy kíséreljük meg legalább! S csattogott a csákány a betonkeménységű kavicshegyen, öreg, ifjú, gyermek, mindenki összefogott s foépületben, amelynek kibővítése már az 1900-as esztendőkben is szükségesnek mutatkozott. Az eredetileg egyemeletes udvari szárny 1909. évben az intézet akkori kiváló igazgatójának, Budaker Ká- rolynak odaadó fáradozásaiból kifolyóul kőszegi evangélikus leányliceum. lag emeltetett fel két emeletre. A gimnáziumi fejlődéssel kapcsolatban pedig ez a kétemeletes udvari szárny jelentékeny meghosszabbítást kapott 1925. évben. Az 1931-ben bekövetkezett gazdasági válság aláásta a gyermekeit idegenben neveltető vidéki középosztálynak anyagi