Harangszó, 1935

1935-06-02 / 23. szám

184. HARANGSZÓ 1935 junius 2. annyira hajlamosak — kiváltképen manapság — az előkelőség látszatáért majmolni annak minden szoká­sát és viselkedését. S mint ilyen esetben mindig tör­ténni szokott: a hibáit, rossz vonásait, bűneit előbb el­sajátítják, mint a jó tulajdonságait és erényeit. Mindezen okok mellett s mindezen okokban két­ségkívül van vallási, erkölcsi vonatkozás, illetve hiá­nyosság is. Hiszen a vallás-élet; miértis az életnek mindenféle megnyilvánulása: magasabb-rendüsége és eszményisége, vagy visszássága és ferdesége egyúttal vallási tartalommal, vagy fogyatékossággal is bír. így akármelyik oldalról nézzük is az egykét s akármilyen okozatképen áll is az előttünk, bizonyos fokú vallási jelleget mindig találunk benne. Ha pl. a meggazdago­dási vágy, a vagyonhalmozás képezi annak az okát: ott lappang mögötte a vallás által tiltott telhetetlenség. Ha viszont a szegénység az oka: ott rejtőzik benne a kishitűség, az Istenben való bizalom hiánya. Ha pedig a saját hasznát és kényelmét kereső önzésből fakad: ez ok magában foglalja amaz isteni figyelmeztetésnek az áthágását: „Senki közülünk nem él magának“. Ha meg a másoknak tetszelgő hiúság a forrásaikkor amaz apostoli intésnek a semmibe vevése jut általa kifeje­zésre: „Istennek kell inkább engedni, hogysem az em­bereknek“. Ha ismét a mások utánzása, a példaképül tekintett magasabb rangúak követése az oka: akkor ama krisztusi parancsról való megfeledkezést látjuk benne: „Őrizkedjetek a farizeusok és írástudók ková­szától“. Tehát végeredményképen az egykének minden vonatkozásában felismerhetjük egyszersmind a vallási okokat is. Ezek az okok azonban egyetemes jellegű vallási okok s nem felekezetiek; mert hiszen nincs olyan keresztyén felekezet, amely az egykét kárhoz­tató és az egyke ellen küzdő bibliai tanokat feladta volna s ezáltal az egykét a maga tanításával, életfelfo­gásával helyeselné s elősegítené. Kiss Samu. MIÉRT? (Emlékezés az „Ave Caesar" cimii mozi filmre) Első keresztyének összegyülekeznek, Rejtett barlang mélyén énekbe kezdenek, A hívők éneke lágy mint a leheltet, Mert Jézust követni csak titokban lehet; Barlangban énekel gyermek, nő és férfi, Egy öt éves lányka anyjától azt kérdi: Mért nem énekelünk anyám hangosabban? Mért nem énekelünk otthon is gyakrabban ? A kis leánykának nagy kérdését: miért? Nem tudom feledni, soha és semmiért! Az Urnák házában gyakran zeng az ének, Nem kell már rejtőzni Jézus seregének, mos éppen mögötte haladt s meghallot­ta, amint az estében felkiáltott: „Uram Jézus segíts! Ezt meghallani, terhét eldobni és a szerencsétlenül járt után a vizbe ugrani egy pillanat műve volt! Erős kézzel megragadta a fuldoklót és a part felé tolta. Mások is segítségére jöttek, úgy. hogy csakhamar kihúzták a partra. De még a többiek azonnal elfordultak és munkájuk után láttak, Onesimos ott ma­radt mellette és csendes szóval kér­dezte: — Keresztyén vagy te? — Talán te is az vagy? ' — Igen. — De hiszen nem láttalak még ösz- szejöveteleinken!? — Mert idegen vagyok. Te vagy az első keresztyén, akivel itt, Rómában ta­lálkoztam. — Oh, be örülök, hogy éppen test­véremnek köszönhetem megmentésemet! El is mondom majd a gyülekezetben, különösen Pál apostolnak! — Hát Pál apostol itt van?! — Ismered őt? — Hogyne, ott volt nálunk, Kolosse- ban, Filemon házánál! Utítársa Silas ke­resztelt meg. — Annál inkább gyere velem ma es­te őhozzá. Onesimos nagyot sóhajt, azután így válaszol: — Nem merek! — Miért nem? — Nagy bűnt követtem el. Olyan nagy bűnt, hogy nem léphetek szemei elé, Templomban éneked vájjon hányszor zendül, Hányszor hiányoztál egy éven keresztül? Nem kell-e kérdeznem a kis leánykával: Ég felé éneked mért oly ritkán szárnyal, Templomban mért nem énekelsz gyakrabban, Mért nem magasztalod Istent a magasban ? A kis lánykának kérdését: miért? Ne feledd testvérem, soha és semmiért. Csendes méla estén, ünnepek tövében, Hangzik-e szentének családod körében ? Mered-e vallani: „mi a bűnt utáljuk,“ Én és az én házam az Urat szolgáljuk. Áll-e családodban a hitnek oltára? Megzendül-e ottan a hitnek zsoltára? Nem kell-e kérdeznem azzal a kis lánnyal, Éneked ég felé mért oly ritkán szárnyal? — És megbántad a bűnödet? — Meg én! Többször megsirattam már könnyelműségemet. — Akkor csak gyere bátran; na­gyobb öröm van a mennyben egy meg­térő bűnösön, mint kilencvenkilenc iga­zakon — így mondotta azt egyszer a mi Urunk! V. Amikor este, munka után a két új barát a via Appián az összejövetelre ment, Onesimos szorongó szívvel gon­dolt az apostollal való találkozásra. Hosszú utat kellett megtenniük, mig végre odaértek. Rejtett helyen volt a ta­lálkozó, a föld alatti katakombákban, ott ahová halottaikat temették a római keresztyének. Megérkezésükkor már zsoltárt éne­keltek az egybegyűltek. Majd Licinus a gyülekezet püspöke felolvasott egy szentirási szakaszt, ami után Pál apos­tol kezdett beszélni. Minél tovább beszélt, annál inkább megrendült a hallgatóság, leginkább pe­dig Onesimos. Minden szó belenyilalt szívébe olyannyira, hogy hangos zoko­gással borult le a földre. Pál felfigyelt, odament hozzá, jó! megnézte s egyszerre felkiáltptt: — Te vagy az, Onesimos, Filemon szolgája Kolosseból?! — Igen, Uram, az vagyok! — Hogy jössz te ide? — Nagy bűnt követtem el, de szá- nom-bánom, amit tettem. — Istentisztelet után maradj itt és gyónj meg mindent! Házadban mért nem énekelsz gyakrabban, Mért nem magasztalod Istent a magasban ? A kis lánykának nagy kérdését: miért? Ne feledd testvérem, soha és semmiért. Fényes mennyországban az angyalok kara, Kezdettől fogva az Istent magasztalja, Ég s föld alkotóját áldják és dicsérik, Mennyben az angyalok az idők végéig: Mily boldogság lenne, ha oda mehetnél, Égi seregekkel éneket zenghetnél, De aggódom, hogy te oda nem kerülhetsz, Üdvözültek között soha nem örülhetsz, Feleded a kis lány nagy kérdését: miért? Nem zenghet éneked mennyországban ezért, Nem másért, csak ezért! ! Szenlantalfai Nagy Lajos. Úgy is lett! Onesimos ott maradt Pállal és töredelmesen elmondott neki mindent. Pál meglátva és megismerve a meg­térő bűnöst, magához fogadta és édes testvérének nevezte. De azonnal kijelen­tette, hogy vissza kell térnie Filemonhoz s tőle is bocsánatot kérnie. Onesimos azt is megígérte. VI. Egy néhány napig ott maradt még Rómában Pál apostolnál, azután újra gályaevezösnek szerződve Efezus felé vitorlázott. Ez az út már sokkal könnyebb volt számára! Zsebében volt Pál apostolnak Filemonhoz írott levele — ugyanaz, ame­lyet az újtestamentomban olvashatunk s amelyben az apostol azt írja: „Igaz, hogy ő egykor nálad hasznavehetetlen­nek bizonyult, de most már te is, én is hasznát vehetjük, örömest magamnál tartottam volna, hogy helyetted szolgál­jon nékem az evangeliomért szenvedett fogságom alatt, de a te beleegyezésed nélkül nem akarok tenni semmit, hogy ne csak kénytelen kelletlen, hanem szív­ből és szabadon cselekedjél ővele. Hi­szen talán éppen azért vált meg tőled, hogy örökre a tied legyen; most nem mint’ szolga, hanem mint kedves test­vérünk“. Pál levele meg is tette hatását. File­mon ilyen ajánlatra szívesen fogadta há­zába Őnesimost, megbocsájtott neki. Onesimos pedig szorgalommal, hűség­gel és szeretettel fizette meg egy egész életen át, amit ballépésével vétett!

Next

/
Oldalképek
Tartalom