Harangszó, 1935
1935-06-02 / 23. szám
182. HARANGSZÖ 1935 junius 2. Az egyke okairól. (Tizenharmadik közlemény.) Az orvos, ha a beteget meg akarja gyógyítani, nem állapodhatik meg a betegség tüneteinél. A tüneti kezelés legfeljebb csak enyhülést, könnyebbséget hoz, de igazi gyógyulást nem. Azért hát az orvosnak tovább kell mennie; a betegséget előidéző okot, vagy okokat kell kinyomoznia s feltárnia. A kóroktan nemcsak egyik fontos, hanem kétségkívül a legfontosabb része az orvostudománynak. A gyógymód csak utána jön, mert hozzá igazodik. Innen van, hogy az orvostudomány azzal a betegséggel szemben, melynek a kórokozóját még nem ismeri, bármennyire tisztában legyen is egyébként annak a lefolyásával: szinte tehetetlen. Ezért nem tud például kellő s gyökeres eredményt felmutatni a rákgyógyítás terén ... Az egyke is betegség. Vele szemben is csak úgy ígér sikert a küzdelem, csak akkor lesz a gyógyítására irányuló törekvés eredményes, ha az orvosság keresésében az okok ismeretéből indulunk ki. Eddig sokféle viszonylatban láttuk már az egykét. Elénk tárultak szomorú kihatásai s káros következményei. E tüneteknél azonban megállapodnunk nekünk sem szabad; hanem keresnünk kell azok okait is, hogy majdan hozzájuk szabjuk az orvoslás módjait. Másfelől viszont az is áll, hogy a betegség tünetei magukban is gyakran útba igazítanak a diagnosztika terén s a betegség tüneteiből is bizonyos mérvű következtetést lehet vonni annak az eredetére s okára. Az egyke tüneteit szemügyre véve s vizsgálgatva, elvitat- hatatlanok annak legelső sorban is a gazdasági okai. De ezek az okok távolról sem olyan egyszerűek, mint azt a felületesen gondolkodó vélné; hogy pl. kereken azt lehetne mondani: a minél több vagyon összehalmo- zására való törekvés húzódik meg az egy-gyermekrendszer mögött s azért nem keil a gyermek, hogy a vagyon ne menjen több kézre, sőt az egykés ifjú és leány összeházasodása esetén inkább gyarapodjék. A jómódú gazda-családoknál igaz, ez a helyzet. Az egykés szülők nem akarják, hogy a gyermek náluk rosz- szabb sorsba jusson; anyagi jólétet, gondtalan életet igyekeznek neki biztosítani. Mert „a pénz, a vagyon: a tekintély“. A gazdagság biztosítja a iüggetlenseget s szerzi meg az emberek becsülését. A szülők anyagias érzésén, kapzsiságán kívül így hat közre az egyke mellett a társadalom félszeg felfogása is, mely a vagyont bizonyos nimbusszal veszi körül s azt vallja a közmondással: „Gazdag, ha bolond is, okosnak tartják“; „Gazdag, ha sánta is, kevélyen járhat“. Vannak azonban esetek, amikor nem a szülők kapzsisága szüli az egykét, amikor nem a több után való vágyakozás képezi annak a forrását, hanem elenkezö- leg — a szegénység. Nem azért félnek a gyermektől, mert a vagyon-megoszlás jár vele, hanem azért, mert sokszor nincs mivel a megélhetés legelemibb szükségleteit is biztosítani számára. Az ok igaz, hogy lényegében itt is anyagi s a különbség is csak viszonylagos közöttük; de mégis egészen más elbírálás és megítélés alá esik úgy nemzetgazdasági, mint szociális szempontból is mindegyik. Az elsőnek volna módjában hasznos polgárokat nevelni a hazának és pedig inkább, mint az egykével. Az utóbbi azonban a gyermekszapo- rasággal a mai viszonyok között — a kereseti lehetőségek és elhelyezkedési alkalmak nagyfokú lecsökke- nése következtében — munaknélkülieket s elégedetleneket nevel, akiket szerencsétlen körülményeik igen Onesimos. Irta: Dr. Tirtsch Gergely. I. Filemon háza táján nagy sürgés- forgás van. Nemcsak a rendes, napi munka folyik serényen; sokkal nagyobb dolgot akar a gondos házigazda elvégeztetni. Műhelyének egy évi anyagát igyekszik elszállításra elkészíteni. Már kész is néhány csomag s éppen az utolsókat kötik össze a szolgák, hogy azután tevékre rakva, útnak indíthassák a drága szőnyegeket; mert szőnyegfonó és szőnyegkereskedő volt Filemon Kolosse városában. Az udvaron folyó munkára maga Filemon ügyelt fel és gondos szemmel figyelt arra, nehogy a legcsekélyebb hanyagság, vagy gondatlanság miatt a szállítás közben kárt szenvedjen áruja. Nem is volt kifogása a munkások ügyessége miatt, rendben folyt minden. Mégis nehéz gondterhes arccal járt fel és alá Filemon. — Mi bajod, édes uram?, — szólította meg öt az udvarra lépő felesége, — miért oly gondterhes az arcod? Talán rossz hírt kaptál Efezusból? — Sőt a legjobbakat, Appia — felelt a férfi. . — Hát akkor? — Más az én bajom! De gyerünk be a házba! — Nos? — kérdezte aggódással az asszony. — Nem vagyok teljesen bizonyos abban, hogy vájjon Onesimosban, akit a szállítmánnyal Efezusba akarok küldeni, megbízhatom-e teljesen?! — Miért? Hiszen eddig csak dicsérettel szólottái róla, sőt azt is említetted, hogy igazán hívő lélek! Nem is tudom elhinni, hogy aki az Úré, ne lenne megbízható ember. — Igazad van, — vetette közbe a férfi, — de az utóbbi időben mintha lanyhábbá lett volna. Azt is hallom, hogy többször látták őt egy pogány pappal beszélni az utcán! — Az meg természetes! Azok jól tudják, hogy mi és házunk népe az Ür Jézust szolgáljuk, hát vissza akarják téríteni embereinket. De — hála Istennek — eddig ez még nem sikerült nekik. — Hát azt hiszed, hogy mégis őt kiildjem az áruval Efezusba? — Persze, hogy őt! A többiek közül egy sem olyan ügyes, egy sem volt még ezen az úton! Onesimos meg már többször megtette azt. Ismeri öt Antisthenes a nagykereskedő, de még a többi vevőid is! Különben hívd be és beszélj vele. — Jól van, megteszem. A hívásra nemsokára belépett Onesimos. — Mit kívánsz tőlem, Uram? — kérdezte a belépő. — Onesimos — kezdte Filemon — ismét rád akarom bízni vagyonom egy részét; téged szemeltelek ki arra, hogy a tevékkel Efezusba menj. Tudod az utat, ismered Antisthenest, a nagykereskedőt. Remélem, meg fogsz felelni bizalmamnak. —Ha eddig meg tudtál bízni bennem, jó Uram, miért ne bíznál ezentúl is? — Mert olyat hallottam rólad, mintha meginogtál volna hitedben. :— Én és meginogni? —■ Láttak téged együtt pogány papokkal! — Láthattak, mert tényleg beszéltem eggyel, de ez nem is jön többé hozzám! —■ Akkor megnyugszom. Még ma elindulsz Efezusba, átadod Antisthenes- nek az árut, bevásárolod a szükséges anyagot és két hét múlva itt lehetsz megint. — Meg lesz, Uram! — Az Úr kísérjen utadon és az Ő angyalai vigyázzanak reád! Kilépted az udvarra, ahol már négy erős teve megrakodva állt. — Mikor indul a karaván, Arkippus? — kérdezte fiától Filemon. — Egy< óra múlva, édesapám. — Jó lesz Onesimos, — fordult hozzá Filemon, — ha azonnal indulsz a város végére és ott csatlakozol a nagy karavánhoz. A vezetővel már megegyeztem, minden rendben van! Figyelj, légy résen, vigyázz az állatokra, a podgyász- ra és nem kevésbbé a hajcsárra, akit a tevék mellé adtam.
