Harangszó, 1935
1935-03-31 / 14. szám
106. HARANGSZÓ 1935. március 31. nek tartottak. Az épület azonban az erősen fejlődő intézet számára csakhamar szűknek bizonyult. A fenntartó egyház- község és az iskola vezetősége új épület emelésére határozta el magát. Merész elhatározással, de igen szerencsés látással az új épület helyéül a Városliget szomszédságát, az akkori Fasort, a mai Vilmakirálynő-útat. jelölték ki. Itt készült 1904-ben a mai díszes épület, amely világos, tágas és jó levegőjű helyiségeket, nagy terjedelmű, bokrokkal, fákkal és virágokkal teleültetett udvart és terjedelmes játszóteret nyújt a tanuló ifjúságnak. A fejlődés menete azonban még ekkor sem állt meg. Az iskola fenntartó hatósága 1922-ben, az intézet százéves fordulóján, az intézettel kapcsolatos in- ternátust is felállított. E célra a tanári karoknak iskolai célokra rendelkezésére álló Simonyi-alap fel- használásával megszerezte a Damja- nits-utcai nagy épülettömböt, amely az iskola udvarával szomszédos. Az in- ternátust jelentékeny összegek feláldozásával teljesen modernül rendezte be Olyan internátust alapított, amely nem vetélkedett vidéki olcsó internátusokkal, hanem amelyben a nagyobb igényű, előkelő családok fiai is megtalálják a maguk kényelmét, akik eladdig megfelelő protestáns internátus hiányában más internátusokban nevelkedtek. Az intézet jóhírének megalapításában kétségkívül a legnagyobb érdem a kiváló tanároké. Nincs elegendő helyünk azoknak a tanároknak a fölsorolására, akiknek ez köszönhető. Az országosan ismert neveknek egész sorozata van közöttük: tudósok, költők, írók, későbbi egyetemi tanárok. Csak néhány főbb névre akarunk rámutatni: Böhm Károly akadémikus és későbbi egyetemi tanár, a legkiválóbb magyar bölcsészek -.e'gyi- ke, Dorner József akadémikus!, eg,yike legelső növénytani tudósainknak, Eli- scher József, a későbbi tankerületi királyi főigazgató, Fröhlich Róbert akadémikus és az Akadémia főkönyvtárosa, Gre- guss Gyula akadémikus, kiváló fizikus, Gyóry Vilmos akadémikus, nagy pap, költő és műfordító, Heinrich Gusztáv akadémikus, későbbi egyetemi tanár és az Akadémia főtitkára, Kari János egyetemi magántanár, természettudós, Lehr Albert akadémikus, kiváló nyelvész, Pecz Vilmos akadémikus, későbbi egyetemi tanár, Petz Gedeon akadémikus, későbbi tanár, Rátz László, egyike az ország elismerten legkiválóbb számtan tanárainak, Scholtz Ágoston, a későbbi egyetemi tanár, Szénássy Sándor akadémikus, Taub- ner Károly akadémikus, Tolnai Vilmos akadémikus, későbbi egyetemi tanár, Torkos László költő, Vajda Péter akadémikus, szépiró. Budapesti főgimnáziumunk a fasori templommal. A két szomszédház. Irta : Farkas Mihályné. (A „Magyar Fajmentés Misszió" pályázatán első díjjal kitüntetve) Bizony, jól választott ez a Sándor és a Lajos nemkülönben“ — alakul ki a közvélemény, és ez még nagyobb tevékenységre sarkallja Ágnest, Rózsit. Mintha mindig ünnep lenne, olyan tiszta a házuk tája, a kis kertjük csupa illatos, virág. A szemétdombjukon kisebb-na- gy.obb csirkék seregei kaparásznak s hajlós fűzfavesszővel kezükbe rátartósan hajtják végig a falun a réti legelőre nagy csapat libájukat. A kender munkát se restelik, tépik, nyüvik fáradhatatlanul s a pajta végében, hova odatűz a nap, apró sátrak hosszú sora áll, Az áztatott kender szárad ott. Majd, ha kellőképen meg- kinozták, ti'lolták, gyaratták, abból lesz a drága szép fonál. Jó viszonyban is van egymással a két ház népe. Hogyisne. Együtt nőttek föl, együtt jártak iskolába, mezőre, mulatságba, volt alkaimuk megismerni, megszeretni egymást. Pedig a lelkületűk különböző és ez napról-napra jobban kiviláglik. Lajos gazda él nem mulasztaná a világért se egy vasárnap a templomot s amit ott hall, azt eszébe vési, a szívébe fogadja. El-el gondolkodik rajta munkája közben, el-elbeszélget róla a házané- pével. A kedélye nyugodt, vidám, tréfával tompítja a bajok élét. Nem vet meg egy-egy pohár bort se néha-néha, ba- rátkozás vagy áldomás okáért, de mértéket tart ebben is s jóízű tréfával ilyenkor még nagyanyót is megnevetteti. Ágnes mindenben méltó párja az urának; nyíltesztí, jószívű asszony. A nyelve kissé hirtelen perdül, a természete — mint a kis csupor —• hamarosan fölforr, de hamar meg is békül. Az urával különben is bajos • volna haragot tartani. Nagyot kanyarint a kenyérből, ha szegény kopogtat ajtaján s vándor, koldus népség gyerekének odaadja az utolsó almát is a szekrény tetejéről. A háza népét is jól tartja, egy-egy libát, vagy csirkét nem sajnál lenyakazni és ha ők maguk beérik is aludttejjel, a két öreg asszonynak nagy mázos szilkében kávét ad reggelire. Odaát Bencééknél bezzeg rövi- debbre fogják a gyeplőt. Ami tojás, baromfi a háztól kikerül, az mind a tyu- kász szekerébe vándorol s ennek fejében a kis börzacskó a ládafiában las- sankint megtelik kisebb-nagyobb bankjegyekkel. Már interesre is adtak ki száz forintot a megszorult Nagy Gábornak, mikor a tehene elveszeiödött. „Több nap mint kolbász“, ez itt a jelszó, melyben a fiatal házaspár teljesen egyetért s a nagy igyekezetben olykor még egymáshoz szólni is elfelejtenek. A templomba járásra nem igen érnek reá. Rozi minden aprólékos dolgát vasárnapra halasztja, hogy hétközben ne téljék vele a drága idő, Bencze Sándornak meg mindig akad' valami igazgatni valója a szerszámok, eke, szekér, vagy targonca körül és mire magára öltené az ünneplő gúnyáját, már régen beharangoztak. Kedvetlenül, lehajtott fejjel kerülgetik egymást azután naphosszant, mint aki valamit elvesztett és nem leli meg. Az istenházában — úgylehet — megtalálnák, de ott meg nem keresik. Ki veszi — vájjon — hasznát e nagy takarékosságnak? No, majd talán az is kerülközik. A gólyák minekelőtte ősszel nagy kelepeléssel vándorútra keltek, üzenetet hagytak hátra a kis szomszéd ház lakóinak, minek következtében nagyanyó elkezdett serényen tcí.lat fosztogatni s Ágnes rózsaszínű párnákba töltötte azt. Leánykori pántlikái közt is keresgélt a menyecske s Lajos gazda egy napon tulipános bölcsőt hozott haza nagy büszkén a vállán a szil-i vásárról. Mikóéknál is megértették a híradást és szívesen készülődtek az eljövendő kis vendég fogadására. Rozi menyecskemódra szégyenlősen —• lopva-dugva apró ingecskéket, kicsi fejkötőket varrt s lehozták a padlásról a bölcsőt is, amelyben ezelőtt 28 esztendővel a fiatal gazdát ringatták. A sánta asztalos egész rendesen összetatarozta. „Kiszolgál ez még“ — fogadkozott — „akár egy féltucat gyereket is!“ Készen van már a fészek, csak jöjjenek hát már a madárkák! Nem kel! félni, majd ide röppennek záros határidőre. (Folytatjuk.)
