Harangszó, 1935
1935-01-01 / 1. szám
2. HARANGSZÓ 1935. január 1. hivatalodat, hiszen senki se fog nálad vásárolni, hiszen senki se fogad föl téged munkára, hiszen az életeddel, szabadságoddal, jóléteddel játszol. Ugye, néked is mondják „jóakaratú“ figyelmeztetőid: ne légy esztelen, minek mégy templomba, bibliaórára, hiszen ezzel el- szalasztod a pénz- vagy örömszerzés alkalmait. Pál pedig azt mondja: áron is megvegyétek az alkalmat, mikor együtt lehettek, mikor megbékiilhettek az Istennel. (Ef. 5, 15-17.) Nem tudod, hogy melyik figyelmeztetést fogadd meg? Állj a homokóra elé és nézd: peregnek a szemek. Azért áron is megvedd az alkalmat, mert mi lesz veled, ha lehull az utolsó is?! * Peregnek a szemek. Lehullott egy év az idő homokóráján. Most új esztendő küszöbén állasz. Könyörögj, hogy ez az újjászületés esztendeje legyen számodra. Hogy amikor lepergett az utolsó szem is életed homokóráján, amikor elhangzik majd koporsód felett az utolsó Miatyánk, akkor legyen Valaki, aki megfordítja azt a homokórát, hogy peregjenek tovább a szemek az örökkévalóságig . . . Terjesszük a „HARANGSZÓ“-t! Egy régi napóra felirata. Az árnyék, mit karom mutat, Szétosztja a jövőt s múltat. — Előttem a jövendő van : Nem tied meg s bizonytalan. Mögöttem az elmúlt idő: Már nem tied s vissza nem jő. Egyedül a „most“ a tied: Használd fel, mig el nem siet. r Elet a romok alatt. Van az emberi életnek egy olyan mélysége, amelybe belezuhanó lélek számára szinte csodával határos már a szabadulás, az Istenhez való visszajutás: ez a börtön. A börtönök között is gondoljunk elsősorban olyanokra, melyeknek kapui csak évekre, vagy évtizedekre elitéit bűnösök előtt tárulnak fel. Aki mögött egyszer egy ilyen fegyház- nak hatalmas vaskapuja bezárult, az meghalt az emberi élet számára, de meghalt igen sok esetben az örökélet számára is. Statisztikai adatok, fegyen- cekkel foglalkozó lelkészek bizonyítják, hogy évtizedek telnek el, mire akad egy olyan ember, aki büntetésének kitöltése után „új életet“ tud kezdeni. Legnagyobb részük néhány hónap múlva újra bilincsekkel terhelten kerül vissza a régi helyére. A tátongó mélység nem engedi, ellenállhatatlan erővel húzza lefelé, lelkén pedig egyre élesebben rajzolódik ki a kárhozat bélyege. Teljesen kioltotta talán az életnek rombadőlése ezeknek a szerencsétlen embereknek leikéből az Istennel való közösség utáni vágy lángját? Erre a kérdésre ad feleletet az a lelki megnyilatkozás, amelyét a következőkben ismertetek. A múlt hónap egyik napján kis teológus csapat látogatta meg a sopronkőhidai fegyházat, azzal a szándékkal, hogy Isten igéje által gyógyítsa a lelki sebeket, felrázza a közömbös, bűnben fásult szíveket. Visszautasítóan hideg tekintettel, keserű gúnyra rándult arcvonással fogadta a legtöbb fegyenc a teológusok csoportját. Szinte le lehetet olvasni arcukról: „Ti is azért jöttetek, hogy mint valami újdonságot megbámuljátok a mi szerencsétlen életünket.“ Amikor azonban Krisztusnak szelíden hívó szava hangzott előttük és ebből megértették, hogy ők sincsenek még teljesen elveszve Isten előtt, mikor az ének hangja belehasított lelkűkbe, egymás után simultak el a haragos arcvonások és hullottak ki egyiknek-másiknak szeméből a bűnbánat könnyei. Azzal az érzéssel távozhattunk közülök, hogy Isten lelke elvégzi ebben a sötét világban is a maga megvilágosító újjáteremtő szent munkáját. Néhány nap múlva a helybeli, fegy- intézeti lelkésznek egy Raskó János nevű fegyenc átadott egy költeményt azzal a kéréssel, hogy továbbítsa a teológusoknak. A költeményt annak a napnak estéjén írta, amikor a teológusok ott voltak a fegyintézetben. Ebben a versben összefoglalja mindazokat az érzéseket, amelyeket a délelőtti látogatás leikéből kiváltott és azt a mélységes hálát, amelyet ezért a teológusok iránt érzett. A vers „Krisztus követői“ címet viseli és így hangzik: Köszönetem küldöm Imámban felétek. Mert rab életemet Könnyebbé tettétek. Szerető szavatok Balzsam volt sebemre, Amit nem éreztem Soha az életbe’. . . Igaz, hogy az élet Cudarul megtépett. Mégis van még bennem Tisztán egy kis lélek. Ez ujjongott, örült, Veletek énekelt, Szivem szeretete Újra életté kelt. Nagy Sámuel próbája. Irta: báró Podmanlczky Pál. 10 — Mit nézel azon a rongyon? Kikivánkozott belőle, ami még egyre forrt, kavargóit benne: — így csúffá tenni a szegény embert nagy bajában . .. Már miért nem a rongyos kapcáját küldi ide? S ráadásul még ilyen cifra zacskóba teszi ezt a hitványságot .. . A többiek egyenkint vizsgálgatni kezdték a réz- poltúrákat. János gazda, maga sem tudta miért, leguggolt s egyet odavágott a tornác téglapadlójához. Hallani akarta, milyen a csengése. Borcsa asszony biztatta: Jó lesz próbálni! Hátha hamis . . . János gazda elmosolyodott. Magán is, a sógorasszonyon is. Ugyan mire gyanakszik? Hamiskásan felékacsintott: — Hátha nem is igazi réz, csak arany... Amint a rézpoltúrák kézről-kézre járnak, egyszerre csak megszólal a fiatal Nagy Sámuel: — Ez el van törve, vagy mi . . . Mozog. . . Odaadja az édesapjának. Az helybenhagyja: — Csakugyan ... De hogy repedhetett meg? János gazda elveszi tőle, megforgatja s visszaadja a fiatal Nagy Sámuelnek. Ez megint nézi, forgatja jobbra is, balra is, végre álmélkodva fölkiált: — Srófra jár ez, édesapám! Ilyet se láttam még! És mi van benne! S már oda is tartja az édesapja elébe a nyitott rézpoltúrát. Sem a fiú, sem az apa nem akar hinni a szemének: a rézpoltúrában egy arany van. Öreg Nagy Sámuel kiveszi s maga elé tartja, aztán megfordítja. Erre János gazda kiált föl nagy diadalmasan:-— Nem is szimpla: dupla arany! Hamisítatlan körmöd! Furcsa portéka az ember szíve! A jóból sohasem elég neki annyi, amennyit kap. Egyre több kell neki. Telhetetlen. Lám, ifjú Nagy Sámuel már a második rézpoltúrát vallatja. Hátha annak is ilyen finom magja van? Keményen megfogja, csavarint rajta egyet s már kiáltja is: — Ez is olyan! S tartja a többiek elé a nyitott rézpoltúrát: benne a mosolygós arany! Erre már nekilát mindenki: férfiak, asszonyok. Még a gyerekek is odafurakodnak. Van olyan poltúra, amely mindjárt az első csavarintásra enged, mint a kezes bárány, de van olyan is, amelyik megmakacsolja magát. Az ilyen- rendszerint ahhoz köti magát, hogy férfiember kemény fogása nyissa meg és szedje elő belsejének titkos kincsét. Azonban egy sem kerülheti ki sorsát. Szaporodnak a kettéesavari poltürák, mellettük meg nő a kis kupac az aranyokból. S olyan csönd van, hogy még a légy zümmögése is hallik. Most a