Harangszó, 1934

1934-01-07 / 2. szám

HARANGSZÓ meth Ödön közfeliigyelö megnyitója után az igazgató ismertette az 50 év ese­ményeit és áldozott Votisky Zoltán és Windt József polg. isk. tanárok emléké­nek. Mint a háború áldozatainak emlé­két Körmendi Frimm Jenő szobrászmű­vész készítette szép emléktáblával je­lölték meg ez alkalommal az öreg iskola lépcsőházában. Az erre következő üd­vözlések során meleg hangon szólt dr. Pintér Jenő főigazgató, dr. Domanov- szky Sándor és Mágocsy-Dietz Sándor egyetemi tanár. Végül D. Raffay Sándor püspök ismertette Luther elveit, melyek­kel az iskolákért való áldozatkészséget hangsúlyozta s bejelentette, hogy a fenn­tartó egyház Németh Ödön közfelügyelő nyomán, ki 2000 P-t adott a leánygim­názium új épületére, általános gyűjtést indít egyháztagjai között erre a fontos és elodázhatatlan célra. Még dr. Renk Ernő, iskolafelügyelő koszorúzta meg néhány szóval az emléktáblát s ezzel az ünnepély bevégződött. Az afliansz-irnahét 1934-ben január 7—14.-ig terjedő időben tartatik meg, minthogy a hét kezdetét mindig az év eíső vasárnapja képezi. A világbizottság által szerkesztett megragadó erejű fel- hivást és a heti programmot az Evan­géliumi Világalliansz magyarországi bi­zottsága már szétküldötte az összes protestáns egyházaknak és egyesületek­nek. (A küldemény elveszése esetén a Programm a bizottság titkáránál rekla­málható: dr. vitéz Csia Sándor máv. ig. főorvos, Budapest, VI., Andrássy-ut. 88. sz.) Az imaprogramm a változott idők­nek megfelelően szintén megváltozott. A világ gazdasági bajai számára a bi­zottság külön lapot szentelt. Adja Isten, hogy az imahét megtartását Magyaror­szágon is minél több áldás kísérje. A magyar külmissziói irodalom leg­újabb terméke: dr. Stanley Jones: Krisztus a világ országútján című köny­ve. Ára 4.50 pengő. Megrendelhető a Harangszó kiadóhivatalánál. Terményárak Budapesten 1933. dec. 31.-én: búza 6.80—7.45, rozs 3.60—3.70, takarmányárpa 7—7.20, sörárpa 7.50— 9.50, egyéb árpa 6.90—7, zab 8—8.20, ■tengeri 5.80—7.80, korpa 6.05—6.15 pengő métermázsánként. ^ *■*-* z c« í «s•o-c-o HATÁROKON TÚL. Angolország. A Brit Múzeum most vette meg az orosz szovjettől 100.000 fontért a biblia legrégbb kéziratát az u. n. Codex Sinaiticust, amelyet a múlt század közepén Tischendorf Constantin nevű tudós fedezett fel egy kolostorban. Az óriási vételdíj felét az angol kormány fizette. Törökország. A Kemál pasa védnök­sége alatt működő Gyermekvédelmi Szö­vetség a. török gyermekek között a kö­vetkező jótékonysági munkát végezte: 72,475 gyermek kapott ingyentejet. 174.149 gyermek kapott ingyen cipőt. 7.385 gyermek kapott ingyen ruhaneműt. 14.303 gyermek kapott ingyen tanszere­ket. 149.137 gyermek részesült ingyen orvosi kezelésben. 5071 gyermek kapott 1934 január 7. MÁTIS SÁNDOR érc- és fakoporsó raktára BELED, Fő-utca. Állandóan dús választék érc-és fakoporsókban, szemfedőkben és sirkoszo- rúkban, valamint az összes temetkezési cikkekben. pénzsegélyt. 34.503 gyermek kapott in­gyen fürdőt. 5.456 gyermeket helyeztek el intézetekben. Ilyen és egyéb módon 600.580 gyermek részesült támogatás­ban. A nagy Gyermekbarát Törökor­szágban is mozgatja a szíveket. családi értesítő. Névmagyarosítás. Eisner Béla Máv. intéző, ágfalvai állomásfőnök, valamint kiskorú Béla, Erzsébet és Endre nevű gyermekei családi nevét „Edelényi“-re változtatta. Szerkesztői üzenetek. N. L. Kisberény. Előfizetését a be­küldött összeggel folyó év végéig ren­dezte. — M. I. Oroszlán. Folyó év dec. 31.-ig lett kiegyenlítve előfizetése a kül­dött összeggel. — Cz. L. Farád. Szives érdeklődésére közöljük, hogy előfizetése a beküldött összeggel 1934. junius 30.-ig lett rendezve. — P. J. Kőszeg. A lapot újra megindítottuk b. címére. A bekül­dött összeg betudásával dec. 31.-ig 6.40 P. hátraléka van még. — 52 Z. A bekül­dött összeggel 1934. dec. 31.-ig előfize­tése rendezve. — B. Z. Beled. Előfizeté­se julius l.-ért lejárt, tehát félévi hátra­léka van. — L. D. Rákoshegy. Előfizeté­sével dec. 31.-ig 2/24 P.-vel van hátra­lékban. / HARANGSZÓ PERSELYE. A „Harangszó“ terjesztésére a következő adományok folytak be: Jakab József Beled, Végh József Császárrét, Schrödl Gyula Kőszeg, Csep- regi József Kemenessömjén 10—10 fill. — Pető Imre Celldömölk, Illés Pál Mar- calgergelyi, KelleT Kálmánná Bácsa, Szilasi Istvánná Orosháza 12—12 fill. ■— Özvi. Belopotoczki Jánosné Dombóvár 14 fill. •— Némann Árpád Pécs 16 fill. — Borsody László Őrimagyarósd, l.ampérth Erzsi Győr, Spissák Henrik Lúlla, özv. Giffing Edéné Budapest, Horváth János Simaság, Laurencsits Gáborné Gyönk, ■ Ments Sámuel Nemesládony, Künn Má­ria Kiskúnhalas, Fleischhacker Istvánná Ajka, Forgó Sándorné Dombóvár, Hollós Ida Budapest, Szekeres Sándor Böny- rétalap, Szkok István Böny, özv. Pillér Ferencné Szombathely, dr. Farkas Bé- láné Győr, dr. Kapp Viktor Zomba, Kató Alajosné Győr, Haffner Györgyné Kölesd 20—20 fill. — Rozsnyai János Pápa, Károly Lajosné Körmend, Madár János Győrszemere, Mészáros Istvánné Pókafa, Einbeck Imre Komárom, Kiss József Borgáta, Somogyi Sándor Cell­dömölk 22—22 fill. — Károvics Sándor Meszlen, Fülöp István Bőny, Gosztola József Győr, Kis Pisti Istvánné Győr 30—30 fill. — Kovács Mihály Győr 32 fill. — Patkó Lajos Adorjánháza, Fe- renczy M. Zsigmond Dabrony 40—40 fill. — Borbély József Szombathely, Trenka Tamásné Budapest 50—5Q fill. — Reinhardt Júlia Nagybajom, özv. Kiss Sándorné Sopronnémeti, Novák István Zalatárnok, özv. Uray Emilné Székesfe­hérvár, Buti János Veszprém, Leibinger Imréné Szentgotthárd, Frühwirth Hen­rietta Kőszeg, özv. Gosztola Józsefné Budapest, Kardos Miklós Kőszeg, Ein­zig Miklós Szolnok, Buda Mihály Molna- szecsőd, Somogyi József Pápa, Vermes Károly Kispirit, özv. Tóth Józsefné Győr 60—60 fill. Pályázati hirdetés. A szügyi ev. egyház pályázatot hir­det az eltávozás folytán megüresedett kánfortanítói állásra. A helyi javadalom értékegy-sége: 40; a többi államsegély. Kötelessége dijlevél szerint. Kántori funkciók végzésénél a tót nyelv tudása szükséges. Szabályszerűen felszerelt kér­vények a szügyi ev. lelkészi hivatal ci- cére küldendők. Pályázati határidő: ja­nuár 20. Az újévben szappan, fésű, kölnivíz, pariöm és borotválkozó eszközök nagy választékban, legolcsóbb napi áron kaphatók az „Erzsébet“ drogériában Győr, Erzsébet-tér 13. sz. Aki e Hirdetési felmutatja, vásárlásánál 3 százalék engedményben részesüli VIRÁGOT legszebbet, kosarakat, csok­rokat, koszorúkat díszes kivitelben legjutányosabban STIXNÉ-nél kaphat, Győr Deák-utca 6. Baross-út 34. Telefon 9-46. Telefon 9-44. A „Harangszó“ elölizetőinek 10 % engedmény 1 Szives pártfo­gást kér A Harangszó gyönyörű kiadásban ki­adta Luther sekrestye-imádságát, hogy odakerülhessen az minden sekres­tye és lelkészi iroda falára. A 30X45 nagyságú színes nyomású tábla ára 1 pengő és 12 fillér portó. Megrendelhető a lap kiadóhivatalában. Halássz István ssijgyártómesíer, IilíLETi. Lószerszámok kaphatók minden ki­vitelben, úgyszintén javítást elfogad. Főszerkesztő : TÚRÓCZY ZOLTÁN. Felelő» szerkesztő ée kiedó SZABÓ JÓZSEF. Táruzerkeutők : NAOY MIKLÓS, NÉMETH KAROLY Főműnk »táruk: FAR« LÁSZLÓ, Or. SOHLITT GYULA, SZENDE ERNÓ. Kéziratokat nem adunk vissza. Vitéz Szabő és Uzsaly könyvuyomdavállalata, Győr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom